2001 – Karácsony

Gyakorlati Szeretet

„Arról ismerje meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”

János 13, 35.

“Az ember vágya nem hiábavalóság,

Az igazság zárján a kulcs: szeretet.

Nyitjának titka egy: az örök jóság,

Mely testvérekké tesz hívő embereket.”

(Tráger Ernő)

A bizalom és örvendező biztonság egy olyan támpont, melyet Jézus láttatott meg tanítványaival. Jézus a bizakodó szeretetnek megnyilvánulásával győzelmet aratott, nemcsak bizalmat ébresztett bennük, hanem biztonságukat is megalapozta. Ez a bizalom fogyhatatlan reménységet önt belénk is, hogy teljes szabadságban hirdethessük és megélhessük a szeretet örömüzenetét. A bizalom és alázatos imádság rendíthetetlenné teszi az Istenbe vetett hitet, de annál erősebb, minél alázatosabb. Nem jelenti azt, hogy nem veszünk tudomást a világban uralkodó hatalmakról, hanem azt, hogy felismerjük Isten szeretetét. A bizalom és az alázat elválaszthatatlan egymástól, ami pl. a szegények imádságában fejeződik ki, akiknek védtelenül és a halálos veszedelemben is szívük nyugodtan pihen Istenben (János 13, 36)

Tudom, hogy az életben semmi sem könnyű, s ezt hangsúlyozom is. Hiába vonakodunk, hivatkozunk különbnél különb elfoglaltságokra, az idő itt van, mikor meg kell mutatnunk gyakorlatban is a szeretetet. Sőt arra sem kell várjunk, hogy valaki megdicsérjen, vagy elismerően tapsoljon megvalósításainkért. A szeretetet kötelességként kell érezni és éreztetni másokkal is. Az isteni gondviselés megkövetel tőlünk egy állandó hűséget. Ez pedig csakis abban mutatkozik meg, ha igyekszünk közreműködni Istennel. Mit jelent közelebbről ez? Azt, hogy nevelő szeretetével gondoskodik mindannyiunkról, s azt várja el tőlünk, hogy teljességgel, hivatásszerűen töltsük be helyünket ott, ahová önszántunkból, vagy mások akaratából kerültünk. Ez a hivatásszerű élet jelenti tanúságtételünket az irántunk sugárzó gondviselő szeretetének elismeréséről. Isten őrködő szeretete gondviselés formájában nyilvánult meg a történelem folyamán, melyben nem voltak általa megkülönböztetett, vagy kiváltságoknak örvendő népek, csoportok. Isten éppen gondviselő szeretetében való reménységünkkel szilárdítja meg hitünket, de ugyanakkor azt is elvárja tőlünk, hogy állandóan közreműködjünk vele. Más szóval a régi közmondást ismételhetjük meg: „Segíts magadon és akkor az Isten is megsegít”. „Előbb kösd tevédet a fához, és csak azután bízd rá Isten őrizetére.” – tanította Essad Bey: Mohamed.

Ez a gondviselő szeretet örökérvényű. Pál apostol már megjegyzi, hogy Isten nem szégyelli azt, hogy népe Istenének hívja őt (Zsid 11, 16.). Ezért szegénységi bizonyítványnak számítana, ha egyesek nem mernék éppen örökkévaló, egy igaz Istennek megnevezni Őt. Annál is inkább, mert Isten mára már nem csak a zsidóké, hanem a pogányoké is (Róm 3, 29.). Milyen jó, hogy átáradt ránk ez az óriási felismerés, mert ellenkező esetben üres volna vallásos felfogásunk, mely képtelen lenne megerősíteni bennünket válságos pillanatainkban. Így azonban az örökkévaló, egy igaz Istenről tudhatjuk, hogy Ő minden Élők Istene (Lk 20, 38.), aki azon túl, hogy jó Atya, Istene a mindenkori szeretetnek is. Az igazság is belőle indul el, hogy végül hozzá is térjen vissza, de Ő az, aki magából állandóan sugározza életünket felderítő, kiegészítő elemeit.

Gyakorlati szeretetünket a parancsolat és a törvény itatja át. Isten szeretete sokunk életében nyilvánvaló. Ezért a parancsolatok betartása elsődleges követelmény családi életünkben. Addig nem mehetünk ki udvarunkról, házunkból, másokat, idegeneket, az utcán járó-kelőket szeretni, amíg otthon nem fogadtunk szeretetünkbe mindenkit. De nem csak, hanem az együttélés szabályait, Isten akaratát is kell cselekedni. Így válik életünk természetes velejárójává Jób könyvének egyik mondata: A te házad népét békességben látod, ha nem vétkezel (5, 24.).

Jézus nem a már ismert igazságosság szellemében szól, hanem egy egészen új kifejezést használ: Isten országát. Ez pedig számunkra bevezette azt az érthető és megközelíthető valóságot, melynek köszönhetően sokkal gazdagabb gondolatvilágban járhatunk, kelhetünk. Isten igazságosságához hozzátartozik ebben az országban, hogy bárki egyenlő tagja lehet, azonos jogokkal és kötelességekkel. Ennek az országnak két jellemvonása van a fentiek értelmezése szerint: igazság és élet. Ezen országhoz való tartozásunkat egyetlen igaz törvény feltételezi, s mely megadja a további útirányt is, ami nem más, mint a szeretet. Szeretet nélkül az igazság halott – mondta Romens Guardi.

Tapasztaljuk, hogy Isten nagy tervében a világ bármely népe, faja részt kapott. Már csak arra kell gondolnunk, hogy Jézus eljövetelével nyitott lehetőségként tárulkozik fel: a szeretet. Nemcsak a föld és az ég született újjá, hanem az emberek is felvilágosulhattak: Jézus személyében tündöklő világosságot láthattunk meg. Jézus árasztotta világosság maga után vonta a lehetőséget, hogy az eljuthattunk Isten helyes és igaz megismerésére. Végül pedig az erkölcsi változás abban érte el tetőfokát, hogy Jézus egy olyan új törvénythozott a régivel szemben, mely a szeretetet állította minden más érdek és emberi viszonyulás fölé. Ez a szeretet hatalmába kerítette a különbségeket, miáltal virágzásnak indulhatott az egymás megértése, de az igazság is.

Itt pedig elérkeztünk a jézusi szeretet példamutatásához. „… Azonban van egy körülmény, ami nem kis mértékben gyengíti Jézus jelleme és példája hasznos befolyását /…/. Ennél fogva nem is mernek arra gondolni, hogy őt, mint példaképet maguk elébe állíthassák. Jézus olyan távol áll tőlük, hogy rájuk nézve nem sok jót tehet. Sokan úgy vélekednek, hogy Jézus követése, szoros értelemben véve, teljesen lehetetlen, hogy őt, mint példaképet állítani az emberek elé, szónoki beszédnek megjár, de a gyakorlati életben alkalmazni képtelenség.” /…/ Ezek az emberek „nem fogták fel az ő jellemét s oly fényt borítottak rá, amely a valódi képet teljesen eltakarja.” /Channing E Vilmos: Válogatott művei 4. Kötet./

Legyünk Jézus követői az erényben. Legyünk hozzá hasonlóak (Jn 17, 3.), de hasonlítsunk példájában is. Semmi se legyen, ami meggátolna követésében bennünket: sem a mindennapi munka (Jakab és János hálókötése), sem a halál (hadd menjek előbb és temessem el a halottamat), mert semmi nem szakaszthat el Isten szeretetétől (Róma 8, 38.). Jézust követve a gondviselés titokzatos útjait járhatjuk és megtaláljuk örömünket abban, hogy annak a szeretetnek tanúja és hűséges munkatársa lehetünk, akire rábíztuk életünket

Nem lényegtelen az a vágy sem, hogy valaha eljuthassunk a tökéletes szeretetre. „Mikor a Krisztus tökéletes szeretetére eljutsz, mintegy elmerülsz benne, mivel egészen övé vagy, tőle függsz teljesen, sem félelem, sem halál el nem választ tőle. /Róma 8/: „Ha valamit ragaszkodóan szeretek s tudom, hogy én is szerettetem, egészen azé vagyok, oda visz, ahová akar. A szeretet természete, hogy belsőd megnyílik az előtt, akit szeretsz, minden akaratod benne él, mindenestől tetszik neked. A szeretet Krisztussal egyesít, betölt, tökéletesít… nézd és szeresd őt, Krisztust, aki ilyennek mutatta magát Isten előtt…” – írta Dávid Ferenc egyik prédikációjában. (Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke; 164. Old.).

Most már helyet kell adnunk földi érzéseinknek, ha csupán annyira is, hogy a régi parancs átáradhasson rajtunk és cselekedjük azt, amit az ész és a szív együtt diktál. Ez pedig nem más, mint magunkhoz ölelni azokat, akik testileg hozzánk tartoznak, s szemünkbe nézve rávilágítanak arra az akaratra, mely Isten gondviselő szeretetében csúcsosodik ki. Ezt azért is meg kell tennünk, mert „nem minden, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába. Csak, aki mennyei Atyám akaratát teljesíti” (Mt 7, 21). Isten akarata pedig a szeretet. A szeretet gyakorlását ott kell elkezdeni, ahol gyakran a legnehezebb. Azokkal szemben, akikkel szinte naponta ütközésbe kerülünk életünk vitás kérdései miatt.

Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy azok az emberek járják Jézus útját, akik követik őt tanításaiban, szerényen viselik magukat mind a világi, mind pedig a hit dolgaiban és a kézzel fogható emberszeretet útját választják és járják.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden Bihari Napló olvasónak Istentől áldott, Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és nemsokára beteljesülésekben gazdag Boldog Újévet!

Nagyvárad, 2001 karácsonyán.