2010.09.12 – A szív – 5./ 1*

Bibliai olvasmány: Mt 12,31-37.


– általános beszéd –

Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és gonosz között;”                                                                 1 Királyok 3, 9

„/…/ Mert a szívnek teljességéből szól a száj.”Mt 12,34.

Kedves Atyámfiai, Testvéreim! A mára kiválasztott, jézusi tanítás a szív és száj kettős témakörébe visz bennünket. Mivel igen gazdag mindkét terület és ennek köszönhetően sok tanítás és figyelmeztetés társul hozzá, úgy döntöttem, hogy két egymás utáni vasárnapon beszélek az egyikről, a szívről, majd a másikról, a szájról. Mai mondanivalómat azzal a szólással kezdem, miszerint, aki szeretni akar, annak mindenek előtt szíve kell legyen. A szív jelentése a Bibliában és a nyelvekben más és más összefüggéseket teremt. Fiziológiai értelme természetesen azonos. Szóhasználatunk szerint, a szív gyakran érzelmi életet idézi. Nemcsak ezeket őrzi magában, hanem az emlékeket, gondolatokat, terveket, elhatározásokat is. Ha az eddig elmondottakat összegezem, akkor egyszerűen csak ennyit kell mondanom: A bölcsnek szíve jobb kezénél van (Préd 9, 22.), azaz mindig megfontoltan cselekszik.

A lüktető és életet adó szívről, valamint az érzések tárházáról sokféleképpen beszélhetünk. Van, aki a szív jóságát, nagyságát emeli ki, más a vallásos ember mindennapjaiban leli meg komoly és elmaradhatatlan szerepét. Én ezt a második irányt választottam. Hangsúlyozom, hogy „boncolgatásom” során kell tennem néhány kemény, némelyeknek kellemetlen megállapítást, de e mögött nem lapul sértési szándék. Arra törekszem ugyanis, hogy minél teljesebb képet mutassak arról, hogy miként jelentkezik a szív és a köréje csoportosított gondolat-világ a Bibliában.

Nagyváradi lelkészi szolgálatom elején, – bizonyára emlékeznek néhányan a váradiak közül még ma is -, az új szívről beszéltem, melyet nem csak Isten teremt bennünk, hanem vágyakoznunk utána. Vágyunk arra, hogy egy napon úgy ébredjünk, hogy „” szív dobog bennünk. Ma arról a szívről akarok szólni, melyet gyakran azonosítunk a lélekkel, s melynek nagyon hullámzóak indulatai. Teszem ezt mindannak tudatában, amit a barátom elég sokszor megerősített, hogy a szív egy szerv és téves elgondolás, ha abban helyet, teret keresünk érzések, indulatok és egyebek számára. Ennek ellenére Paszternakkal látom és láttatom saját felfogásomat, aki kihangsúlyozta többek között, hogy „Abban a szív teremtette új létezésmódban, amelyet Isten Országának neveznek, nincsenek népek, egyének vannak.”

1). A szív és indulatai során egy óriási skálát állíthatunk össze, melyet bibliai alapra is helyezhetünk. Ezt megelőzően figyeljük csak meg a lélekbúvárt, hogy miként vélekedik az indulatról! „Ha valaki indulatból mond, vagy tesz valamit, annak soha nem lesz következménye, ha valaki indulatból hoz meg egy döntést, azt soha nem fogja betartani. Soha. Az indulat elszáll, és ott marad a kimondott szó súlya.” /Csernus Imre/ Ezt követően néhány pozitív, bibliai jellemzővel meghatározom szívünk érzelmének irányát. „Ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Mt 6, 21.) – írja Máté evangéliuma. Ezt az állítást többszörösen is megerősíthetjük, ha arra gondolunk, hogy a szív teljességéből szokott szólni a száj. Ne beszéljünk arról, hogy a jó ember az ő szívének jó kincseiből hoz elő jókat (Mt 12, 35.). Ha csupán a fenti bibliai helyekre való tekintettel irányt határozunk magunknak, akkor tévedhetetlenül azon a síkon maradunk, ahol rövidesen egy ilyen figyelmeztető táblával találjuk szembe magunkat: „Istent szenteljétek meg szívetekben.” (1 Pt 3, 15.).

A továbbiakban készítsünk egy „EKG”-t, vessük alá egy komoly vizsgálatnak szívünket, elképzelve azt, hogy egy olyan szívvizsgálatot készítünk, melyet teljes mértékben hagyományosan írunk papírra, szokásos szavakkal, de ami hűen ábrázolja szívünk ütemének, esetleges kihagyásainak bizonyos szakaszait.

Bűn volna részemről, ha szívünk tulajdonságai között nem az ártatlanságot említeném először (1 Móz 20, 5. 6.), hiszen ennek birtokában voltunk gyermekkorunk idején. A felnőtté válás során olyan szakaszba érkeztünk, amikor megkeményedett szívünk távol került Istentől (Ézs 29, 13.). Azután elérkeztünk abba az időszakba, amikor kiszélesítettük szívünket. Ez közelebbről szeretetünk kiterjesztését (2 Kor 6, 11.) jelentette, mikor családi kötelékeinken kívülre is át tudtuk helyezni szívünket. Más szóval: Szeretetünkbe tudtunk fogadni idegen embereket. Az élet első, kemény próbái sokszor meglágyították, vagyis félénkké tették szívünket. A mi szívünk reszketett (38. Zsolt 11.) bennünk, mert külső segítség nélkül képteleneknek találtuk magunkat kérdéses ügyeink megoldására. Talán éppen ez a felfedezett követelmény tett kettősszívűvé, ami ingatagságot okozott, és ugyanakkor maga után vonta a közvélemény egyhangú véleményét is: Tisztítsátok meg szíveteket, ti kettősszívűek (Jn 4, 8.) – tanácsolták időnként embertársaink. Példa erre a farizeusok esete is (Mt 12, 34.), amikor Jézus egyenes támadásba lendült ellenük, akiket viperák fajzatának nevezett. Nagy kérdésében kicsendült, beszédének elején már elhangzott néhány megállapítás, mely arra vonatkozott, hogy szavaik alapján fogják igaznak, vagy hamisnak ítélni azokat, akik igazán, vagy hamisan szóltak szívük teljességéből. A meggyőző jézusi nyilatkozat nyomán az EKG mutató ismét pozitív rezgéseket jelez, hiszen Isten közel van a töredelmes szívűekhez (34. Zsolt 19.). Amiképpen hisszük, hogy Isten meggyógyítja a töredelmes szívet (147. Zsolt 3.), úgy nézünk elébe annak, hogy tisztává váljon emberi szívünk. Boldogok, akiknek szíve tiszta – olvassuk Máté evangéliumában (5, 8.), ami meg is nyugtat egyben, hogy hamarosan egy új szívet kapunk Istentől.

Korábban elhangzott beszédeim némelyikében már ejtettem szót arról, hogy Isten elvette tőlünk a kőszívet, és egy új, hússzívvel ajándékozott meg (Ez 11, 19.). Ezek után pedig megvallhatjuk, hogy szívünk lüktetése teljesen helyreállt, nem lehet semmilyen szívbánat, mely ebből az ütemből kimozdíthatná. Az igaz, hogy váratlan bánat miatt gyakran megszomorodik a lelkünk, de tudjuk, hogy minden körülmény között Isten az, aki megvigasztalja a mi szívünket (2 Tess 2, 17.), ahogy a költő is látja:

Mi voltál nékem? A váratlanul / talált kincs, mely koldus ölébe hull, / szelíd balzsam a lét minden sebére.” /Kálnoky László/

2). A fenti gondolatmenet egyszerűségében benne hordozza azt az embert, aki képes odafigyelni szíve változó érzelmeire. Lehet, hogy az előtárt folyamat nem megy végbe mindenkiben, s így esetenként egy másik irányt is meg kell jelölnöm annak érdekében, hogy Isten értelmes szívet teremthessen bennünk. Más szavakkal: „Szívvel látni nem azt jelenti, hogy nem látom a hibáidat, esendőségeidet, néha még a legtaszítóbb, legmegvetendőbb tulajdonságaidat is. Nem azt, hogy nem látom meg a gonoszságodat, amitől, mint minden ember, te sem tudtál, vagy nem akartál megszabadulni – hanem azt, hogy mindezeknél följebb is nézek benned, és tudom, hogy több vagy, mint a démonaid!” /Müller Péter/

Általános képzetünk egymásról, hogy szívünk gondolata gonosz (Péld 24, 2.) Miként az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok (Mt 15, 19.), úgy kérdezzük, hogy miért csalárd az emberi szív (Jer 17, 9.), és miért van az, hogy gonoszt forgatunk, gondolunk szívünkben (Mt 9, 4.) egymás ellen? A kérdést sajnos nem tudom megválaszolni. Képtelen vagyok arra, hogy más nevében nyilatkozzam, s egyben kifejtsem, hogy időközönként miért gonosz a szívünk. Azt azonban tudom, hogy a szív gonoszságát megtisztítja a hit (ApCsel 15, 9.). Erre közelebbi megnyugtató megerősítést János első levelében találunk, ahol azt olvashatjuk, hogy, amennyiben nem vádol a szívünk, akkor mély az Istenbe vetett bizalmunk (1 Jn 13, 21.). A jó barátom fogalmazása szerint: Ő azért tud nyugodtan, mélyen aludni és álmodni, mert tiszta a lelkiismerete. Tehát, amennyiben semmi okunk nincs arra, hogy valamilyen álnok tettért vádoljuk magunkat, akkor ez azt jelenti, hogy jó a kapcsolatunk Istennel, aki megtisztította szívünket a gonosz gondolatoktól.

Ez után az a kötelesség hárul még ránk, hogy megőrizzük szívünket. Fontos, hogy Istennek adjuk át élő szívünket, hogy Ő viseljen gondot rá, és ez a tudat fogja biztosítani számunkra a jövendőbeli érzést, hogy Isten békessége erősségként (Filippi 4,7.) telepszik szívünkre.

Ha még várhatunk valami jóra, akkor az ígéret az, mely soha el nem marad Istentől és Jézustól azok felé, akik a megjelölt úton járnak. Ebben az ígéretben található, hogy Isten megáldja az igaz szívű embert. Az áldások ettől kezdve elmaradhatatlanok, mert Isten mindig a tiszta szívű emberrel találkozik, és Ő azt nézi, ami a szívben van (1 Sám 16, 7.).

Mai beszédemet egy gondolattal zárom, mely összegezi az eddig elmondottakat, és mindazt, ami szinte mindnyájunk szívének vágya:

Kettészakadt a szíved? / Dobd el a rosszabbikat, s a jobbikkal / Kezdj új életet. (Shakespeare)

Legyen, hogy Isten, és az emberek szíve szerint való emberek maradjunk egy értelmes szívvel, mely különbséget tesz a jó és gonosz között. Ámen.

(Nagyvárad, 2000. szept. 10.-én.) Kibővítve: Debrecen, 2010-09-12.

*Jézus tanítása a szívről.

Van hozzáfűznivalója? Tegye meg nyugodtan!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s