„Hasonlít ugyanis a mennyek országa egy királyemberhez, aki számot akart vetni szolgáival.” Mt 18,23.
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim!
1). A példázat előzményeként annyit mondhatok el, hogy néhány, nagyon fontos jézusi tanítást találunk ebben a fejezetben, melyből kiragadtam mai szentleckénket. Olyan tanítás ez, melyben Jézus tisztázza tanítványai előtt, hogy Isten országában nincs kicsi és nagy. Ott mindannyian egyformák vagyunk. Hamarosan Péter áll elő és szinte visszavált egy előbbi témára, melyben megkérdezi a Mestertől, hogy hányszor kell megbocsátanunk az ellenünk vétő testvéreinknek? Talán hétszer? Jézus válasza egyszerű: Nemcsak hétszer, hanem hetvenszer hétszer. Ezután következik a példabeszéd.
2). A példabeszéd tartalma. /…/Azt mondja Jézus, hogy hasonló a mennyek országa ahhoz a királyemberhez, aki elérkezettnek találta az időt arra, hogy számon kérje alattvalóit. A számvetés rendjén egy olyan szolga került eléje, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt ahonnan megfizesse tartozását, megparancsolta a király, hogy egész családjával együtt zárják börtönbe addig a pillanatig, míg az utolsóig meg nem fizet. Ekkor váratlan dolog történt. A szolga, végső kétségbeesésében jó ötlettel állt elő. Könyörögni kezdett urának, hogy adjon még egy utolsó haladékot, s megígéri, hogy visszafizeti adósságát az új időpontig. Mint ahogy azt elvártuk, a király haladékot adott, de nemcsak, hanem elengedte összes tartozását, mert meghatotta – talán – a szolga szívbéli könyörgése. A példabeszéd folytatásaként halljuk, hogy ugyanez a szolga, a kijáratnál találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Rögtön fojtogatni kezdte, s követelte, hogy szolgatársa fizesse meg tartozását. Amaz – mint ez előbb – szívből könyörgött, hogy haladékot kapjon, de szolgatársa börtönbe vettette.
Az esemény után a király fülébe jutott az eset, aki nyomban hívatta is alattvalóját. Szívtelennek nevezte az adós szolgát, majd megkérdezte tőle, hogy nem kellett volna-e neki is hasonlóképpen cselekednie? Azaz elengednie társa tartozását? Ezek után elvette megérdemelt büntetését. Jézus pedig bezárta a példabeszédet: Így jár mindenki, aki meg nem bocsát embertársának!
3). A példabeszéd mondanivalója. A példabeszéd egyszerű elolvasása egy Jézustól megszokott hangvételű eseménnyel állít szembe. Azonban alaposabb odafigyelés után rájövünk, hogy mennyire kényes kérdéseket feszeget. Két párhuzamos oldalon követhetjük nyomon az eseményeket.
a). Az első mondanivalót az adja, hogy a szokásos, vagy időleges számonkérés alkalmával, előállítják az egyik adós szolgát. Valószínű, hogy ő egy a sok adós közül, de ez semmit nem változtat a példabeszéd mondanivalójának lényegén. Komoly összeggel tartozik a szóban levő szolga királyának, s bár lehet, hogy a számon kérés előtt sokat törte a fejét, a példabeszéd nem valószínűsíti, hogy komoly elhatározással ment volna a király elé.
b). A tartozás ellenpárja pontosan a királyhoz intézett haladékkérés. Arra is gondolhatunk, hogy talán már otthon rájöhetett az adós szolga arra, hogy éppen tartozása miatt hivatja a király, s akkor azt is tudta, hogy pénze nincs, amiből leróhassa tartozását. Csak egy maradt hátra, az, hogy könyörületességet kér urától, s amennyiben megkapja, akkor talán éppen a jövő lesz az, mely kiteremti a felvett, és kifizetésre kerülő összeget. Tény, hogy a helyszínen, amikor már éppen a következő szolgát hívták volna be, eldöntötte, hogy haladékot kér. Megkapta. Sőt, olyan hatásosan adta elő kérését, hogy meglágyult a király szíve, s furcsa mód elengedte a hatalmas tartozást.
c). A haladék megszerzése után öröm tölti el a mindenkori kölcsönkérő szívét. Nem beszélve arról, ha nemcsak a haladékot kapja meg, hanem egyszerűen elengedik az utolsó fillérig minden tartozását. Én furcsállom, hogy a példabeszédben nem kapott helyet ez az öröm, de rögtön eloszlik ez az érzésem – s esetleg a másoké is -, amennyiben nyomon követjük a további eseményeket.
d). Kifele tartva, a kijáratnál összetalálkozott az imént adósságaitól teljes mértékben megszabadult szolga az egyik társával, akitől számon kérte a szinte szóra sem érdemes tartozást. De nemcsak, hogy követelte, hanem a nemfizetés miatt börtönbe is csukatta adós társát.
Itt két fontos dolgot kell megemlítenem. Az egyik mindenképpen az elmaradt öröm. Hiszen, amennyiben valaki egy olyan könyörületességben részesül, mint a példázatbeli adós szolga, akkor nem volna semmi másra energiája, csak arra, hogy örvendezzen a vele történtek miatt. A második tudnivaló pedig éppen az adósságok közötti óriási különbségben, valamint azok esetleges elengedésében van. Összehasonlításképpen mondom, hogy a 10.000 (tízezer) talentum kb. 20 millió dollárnak felel meg. Míg a 100 dénár alig 17 dollárt tesz ki. Ha az örömet vesszük alapul, mely az adósságok elengedését illeti, akkor talán nincs is különbség. Mert egyformán tud örülni az, aki kevéssel tartozik, és hasonlóan, aki sokkal. Aki keveset kért, saját lehetőségeihez szabta a kölcsön kérést, a másik szintén. Amennyiben, tehát elengedték a tartozást, akkor egyformán örülhet mindkét ember, hiszen adósságától szabadították meg.
e). A párhuzamos esemény itt is meg van, hiszen ez az adós szolga is haladékot kér, de ahelyett, hogy jelentéktelen adósságát elengedné társa, vagyis könyörületes lenne, börtönbe csukatja.
4). Alkalmazás. Mindeddig tulajdonképpen nem is volt semmilyen gondunk, hiszen megismerkedtünk a példabeszéd mondanivalójának bizonyos részleteivel. A nehézség csak most kezdődik, hiszen fel kell vállalnunk az adós szolgák szerepét. Persze csak annak, aki ezt akarja. Aki szeretne kimaradni ebből az elméleti síkon végzett játékból, az megteheti, de csak egy feltétellel: Ha számára cselekedetté vált a felebarát iránti megbocsátás és szeretet.
a). Azt halljuk Jézustól a tárgyalt példabeszédben, hogy elérkezik mindannyiunk életében a számonkérés pillanata. Többször is egy élet alatt. Amennyiben tartozunk valakinek, vagy valakiknek, akkor abban a pillanatban a számonkérés kellős közepén állunk, ahogy elérkezett az a nap, ameddig felkértük az adósságot. Megjegyzendő, hogy alig vannak közöttünk, akik nem kértek volna kölcsönt. Ilyen, vagy olyan formában. A felvett kölcsön időpontja pedig kötelez. Kötelez arra, hogy teljesítsük tett ígéretünket a visszafizetéssel kapcsolatosan. Nem akarom bonyolítani a kölcsönkérések és vissza nem fizetések körüli kérdéseket, de annyit megjegyzek a perzsa közmondással, hogy: Két főbenjáró bűn van: az adósság és a hazugság. A kettőt mindig együtt feltételezték, mert az adós ritkán szokta betartani a fizetésre kitűzött időt.
b). Előfordult már életünkben is, hogy haladékért esedeztünk rajtunk segítő embertársainkhoz. Volt, hogy megkaptuk, volt, hogy nem. Történt azonban olyan is, hogy elengedték tartozásunkat. Nagy volt az öröm. Talán a mai nap sem tudjuk elfeledni azt a pillanatot, amikor meghallottuk kölcsönzőnktől, hogy többé ne gondoljunk a felvett összeggel, mert ebbe és ebbe beleszámította. Jól esik ma is rágondolni erre.
c). Ténynek számít, hogy vannak nálunknál szegényebb emberek, akik hozzánk jönnek kölcsönért annak reményében, hogy kapnak is. Volt rá példa, hogy hiába hangsúlyoztuk: Magunk is nemrég éltünk a kölcsönkérés lehetőségével. Ennek ellenére mégis egyre csak hajtogatták, hogy tehetősebbeknek bizonyulunk ennél. Persze a látszat sokszor megcsalja a külső szemlélőt. Az aztán egy sokkal hosszabb téma, hogy adtunk-e kölcsönt a kérőnek, vagy nem. Eleget tettünk-e a jézusi felhívásnak, hogy adj annak, aki kölcsön kér, és ne fordulj el tőle.
d). Ha tetszik, ha nem, mindenképpen odafigyelést igényel a számonkérés azon részlete, hogy jutalomban, vagy elmarasztalásban, vagyis büntetésben részesülünk. A példabeszéd értelmében azt mondjuk, hogy egyik részen Isten elengedi minden tartozásunkat, a másik részen pedig büntetésre számíthatunk. Ebben a formában elég különös a számonkérés büntetésre vonatkozó része. Figyeljük csak meg a királynak tartozó szolgát! 20 millió dollárnak megfelelő pénzzel tartozott, amelyet először elengedett a király, majd börtönbe vetette mindaddig, míg az meg nem fizette tartozását.
Összegezésképpen elmondhatom, hogy nem jó dolog senki életében, ha adóssághoz kell folyamodnunk annak érdekében, hogy családunkról megfelelően gondoskodhassunk. Nem szabad elfelednünk, hogy nem csak mi vagyunk az adós helyzetében. Éppen ezért mindenkinek jól esik, ha haladékot kap tartozása visszafizetése tekintetében, és örömet szereznek neki, ha részlegesen, vagy teljesen elengedik tartozását. Jóra érdemesült minden ember, s ezért úgy kell megbocsátanunk egymásnak, mint ahogy elengedte a király adós szolgájának a tartozását. Így hasonlíthatunk mi is Isten országára, akik könyörületet mutatunk felebarátunkkal szemben. Ámen.
Pap Gy. László 