Jókívánság

 

Gyermekkorunktól kezdve ahhoz szoktunk, hogy tárgyi ajándékokkal lepjük-árasztjuk el egymást. Sokszor éppen emiatt követjük el a nagy hibát, hiszen csalódást is okozhatunk egymásnak, amennyiben rosszul talál célba az ajándék. Lehet szó a legértékesebb dologról, melyet valaha kaptunk és előfordulhat, hogy a legcsekélyebb ajándékkal szerzünk örök időre szóló boldogságot.

Én sokra becsülöm a kézzelfogható ajándékokat, de sokkal fontosabbaknak tartom a jelképpel bírókat. Már csak azért is, hogy az ajándékozónak ne okozzon csalódást, amikor ráébred, hogy messzemenően meghaladta anyagi képességeit, és eredeti elképzelését.

Számomra mindennél fontosabb, ha egy ember válik igazi ajándékká. Ha ez valamelyik ünnepen történik, akkor hatványozott a boldogságom. Amennyiben éppen karácsonykor, akkor kimondhatatlan az örömöm. Ha pedig olyan ember válik ajándékká puszta megjelenésével, akire soha nem is gondoltam volna, az már kimondhatatlan nyereség.

Így jártam a karácsony ünnepszombati konfirmáció alkalmával, amikor régi arcok tükrében szemlélhettem a barátság gyönyörű vonásait, melyek apró redőnyeibe nyugodtan belehelyezhettem későbbi időnek remény-magvait. Nyugodt vagyok, mert csak várnom kell, hogy lám kikel-e az elvetett mag. Hiszem, hogy igen.

Isten áldjon Magdika és Csaba!