Bibliai olvasmány: Lk 5,29-39.
Az új és ó posztó és tömlő
„Senki sem hasít új ruhából foltot….” Lk 5,36.
Kedves Atyámfiai, Testvéreim! Egy idézettel indítom beszédemet: „A tudomány lényege két, egymásnak ellentmondó hozzáállás nélkülözhetetlen egyensúlya – a mégoly különösnek vagy értelmetlennek tűnő új gondolatok iránti nyitottságé meg a régi és új elképzelések könyörtelenül szkeptikus vizsgálatáé. Így szűrhetjük ki a mély igazságokat a handabandázásból.” (Carl Sagan)
Egy érdekes példabeszéddel haladhatunk tovább Isten országa megvalósításának útján. Előrebocsátom, hogy mai beszédemben ellentétet állítok fel, ennek ellenére mégis keresem az egyeztetés lehetőségét, melyet csak akkor végezhetek el sikeresen, amennyiben közelítjük egymáshoz gondolatainkat.
1). A példázat előzményei meghatározzák a mondanivalót. Jézus a tanítványaival Lévi vámszedő vendégszeretetét élvezi. Szinte láthatóan jól érzi mindenki magát. Más szóval önfeledten esznek-isznak, vagyis hasuknak kedvezve élik pillanatnyi életüket. Nem állíthatom, hogy mindannyian átadták magukat a bűnös vámszedő által felkínált vendégség örömének, de egyik tanítványról sem feltételezhetjük az ellenkezőt. Jézus éber, mint mindig, s elmondhatjuk – ismerve mértéktartó életmódját,- bizonyára jelen esetben is szerény volt a vendégség örömeiben. Ilyen körülmények között fogalmazódott meg a mai példabeszéd, mellyel tulajdonképpen Jézus megfelelő választ adott a számon kérő farizeusság kíváncsiskodására.
2). A példabeszéd tartalmát megismertük a bibliai olvasmány során. Itt ismételten kiemelem, hogy míg Keresztelő János tanítványai szegényesen étkeztek, gyakran böjtöltek, addig Jézus és tanítványai ettek-ittak, nem sokat gondoltak a böjttel. Jézus ismét megkérdezte, hogy böjtölnie kell-e a násznépnek akkor, míg vele van a vőlegény? Ki az – különben, aki elszakítja új ruháját azért, hogy egy szakadt régebbire foltot rakjon belőle? Az új bor új tömlőbe való.
3). A példabeszéd mondanivalóját a következőképpen határozom meg:
a). Először azt látom és láttatom, hogy mennyire hangsúlyos a képmutató farizeusok figyelmessége. Szinte megdicsérik János tanítványait, akikről állítják, hogy minden tekintetben mértékletes életet élnek. Ebbe az életmódba pedig belefért a böjtölés is.
b). A második üzenetet abban fedeztem fel, hogy az unitárius szemléletű embereknek szól Jézus megállapítása. Eszerint meg van az ideje a böjtnek. Úgy érzékelem Jézus meglátását, mintha mai nyelven azt mondaná nekünk, hogy a jó keresztény, a Jézus követő embernek elsőrendű kötelessége, hogy természetesen fogadja és élje az életet és ennek megfelelően vegye annak akadályait. Nincs is megvetettebb dolog, mint a képmutatás. Ez hangsúlyossá válik, amikor még saját magával szemben is képmutatóskodik valaki. Pál apostol meglátása tükröződik vissza Jézus életfelfogására, amikor azt mondja az apostol, hogy meg van az ideje a sírásnak, és meg van a rendelt ideje a nevetésnek. Ezért hangsúlyozza Jézus az álmélkodó farizeusoknak, hogy bizony meg van az ideje a jókedvűségnek, de azt követően megérkezik majd a böjt napja is.
c). A harmadik mondanivaló az új és ó ruha, az új és ó bor körül forog. Ellentétpárok sorakoznak fel. Először az új ruha a régi szakadttal szemben. A mondanivaló akkor pattan ki az ellentétből, amikor magunk is saját ruháinkra gondolunk. Például arra a szokatlan újra, melyet már az első felvétel után fenntartásokkal viseltünk. Az is megtörténhetett, hogy egyszerűen levetettük, s inkább egy régebbit, de kedveltet öltöttünk magunkra. Másodiknak az új és ó bor fogalma támaszt ellentétet bennünk. Az új borunk nemcsak kíváncsiságunkat fokozza, hanem hamarosan meglep szokatlan ízével is. Ezzel szemben viszont ott van a régi, az ó, aminek megszoktuk ízét, zamatát. Tudjuk, hogy megdicsérték vendégeink – és nem csak udvariasságból -, míg az újjal esetleg fenntartásaink vannak. Sőt attól is tarthatunk, hogy nem érdemli meg azt a dicséretet, amit az ó joggal megkapott. Az ellentétek, tehát a szokatlan, kedvelt, vagy szokatlan megszokott valóságát, illetve bizonytalanságát mutatják. Ráadásul idetársul Jézusnak az a meglátása, hogy a bölcs belátás értelmében, amennyiben az új bort új tömlőbe tesszük, akkor mindkettő megmarad. Nem arról van szó, hogy jól lakik a kecske és megmarad a káposzta is, hanem arról, hogy ilyen az élettapasztalat. Semmi más magyarázat nem szükséges a példázatbeli ellentétpárok feloldására, mint az, amit tennünk kell az új, illetve a régi ruha foldozásakor, az új bor dugaszolásakor. Új ruha ugyanis új szövetből származó foltot, régi pedig régi ruhadarabot igényel. Jézus korában, amikor tömlőbe tették a bort, magától értetődő volt, hogy az új bor új tömlőt igényelt, különben a régi szétrepedt volna. Az új követelmények új szemléletet igényelnek.
4). Kedves Testvéreim! A fentiek után már csak az maradt számunkra, hogy saját életünkbe vigyük az eddig megismert jézusi tanítást. Az eddigi példabeszédek során nem voltak nehézségeink az alkalmazás tekintetében, s hasonlóan állunk most is az élettapasztalatokból alkotott példázati mondanivalóval szemben. Mindenek előtt a böjt kérdése merül fel. A legtöbb unitárius nem is tart kimondott böjtöt, talán egyedül Nagypéntek az, az esztendő során, ami egy ilyen helyet elfoglalhat. De nem csak az unitáriusok vélekednek hasonlóképpen a böjtről, hanem többi testvéreink közül is sokan, akik azt mondják nyíltan, vagy burkoltan, hogy lesz még ideje a böjtnek, s addig érezzük jól magunkat. Így mindannyian egyetértünk Jézus tanításával, akik hangsúlyozzuk, hogy semmi okunk nincs a böjtre akkor, amikor jól kell érezzük magunkat. Elegendő, ha nyelvünket megtartóztatjuk minden trágár, goromba, káromló szótól, s akkor átadhatjuk testünket a vendégségek örömének. Persze mértékkel. A böjt valóságos időszaka ugyanis nem várat sokáig magára, akkor érkezik meg, amikor nem is várjuk. És éppen akkor lesz időszerű számunkra.
A következő ellentétpár az új és régi ruhában mutatkozik. Milyen megfelelően szemlélteti vallásos tanítását Jézus, amikor a ruha foltozását választja. Az igaz, hogy ma egyre ritkábban vannak olyanok, akiket foltos ruhában lehet látni, sőt a szakadt nadrág egyszerűen divatossá vált. De emlékezzünk gyermekkorunk időszakára, amikor nyomban elszakadt az újonnan vásárolt szoknya, vagy nadrág. Elszakadt ugyan a régi is, de ez utóbbi foldozásakor édesanyánk nem vágott ki foltnak valót az új, de elszakadt ruhából. Amikor mindkettő megfoltozásához fogott, akkor megfelelő anyagot keresett. Az új szövetre újabb ruha szövetét tette, míg a régire régebbi ruhából vágott foltot. Először a látszat, majd a hasznosság kedvéért cselekedett így. Hogy jól mutassunk a foltozott öltözetben, de eltűnjön a szakadás.
Mi már nem értük a boros tömlők korát, viszont éppen akár a bibliai ismereteinkből tudjuk, hogy Jézus korában tömlőben tárolták a szőlő levét. Azt is tudjuk, hogy milyen különbség van az ó- és az új bor között. Nem egyértelmű, hogy mindannyian lemondunk ó borunkról az új kedvéért. Lehetséges-e fordítva?
Összegezésképpen: A mai példabeszédben gyönyörű mintáját találtuk az egyenes tanításnak. Megérthettük, hogy ebben az életben, melyet magunkénak is mondhatunk Isten akaratából egy bizonyos ideig – rendelt ideje van mindennek. Nemcsak felkeléseink, lefekvésünk, táplálkozásunk, vagy tisztálkodásunk van meghatározott keretek közé szorítva, hanem lelki rezdüléseinknek, az örömök felszínre törésének is rendelt ideje van. Az ellentétek letisztítása után születik meg minden emberben az álláspont, mely meghatározóvá teszi következő cselekedeteit. A helyesen értékelő emberhez szól a tanítás, és nem azokhoz, akik gyermekesen, őrülten, vagy ferdülten látják a folyó élet dolgait. A helyes értékelésbe az tartozik bele elsősorban, hogy én, az egyén miként viszonyulok életem régebbi és újabb fordulataihoz. Nem lehet irányadó, hogy azért cselekszem valamit, mert mások is hasonlóan tesznek. De nem is nevethetek egy olyan viccen, amit a túlsó lakrészben mondtak el, s csak az átszűrődő nevetés utal a jókedvűségre. Nem mondhatok viccet a temetésen, de nem hívhatom fel a figyelmet magamra könnyeimmel egy esküvőn.
Igaz, hogy általában fenntartásokkal vagyunk az új, vagy újszerű dolgokkal szemben. Ez lehet egy ruhadarab, de lehet éppen az új borunk, vagy akár egy tanítás, a Jézusé. Nem tetszett ez utóbbi a farizeusoknak, de nem tetszett az egész zsidóságnak. Pedig minden szó, minden figyelmeztetés a lehető legszerényebben, és megfelelően szólt az élet váratlan fordulatai, valós helyzetei mellett. Fel kell tennünk a kérdést: Csakugyan annyira ragaszkodunk régi dolgainkhoz, hogy ki sem akarunk próbálni egy újat? Csakugyan nem veszünk egy olcsóbb, de újabb ruhadarabot, hanem foltozgatjuk a régit? Csakugyan nem akarunk új edényt venni borunknak azon az alapon, hogy a régi megfelel? Csakugyan nem engedünk görcsös vallásosságunkból semmi kedvéért? Foltozgatjuk farizeusokként elavult nézeteinket, míg ráébredünk arra, hogy éktelen hasadás mögül kisejlik a szemérmünk?
Egy új emberke, ki nem is beszél még,
Hogyan érti meg mosolyom beszédét?
Hogy érzi meg, – hisz csak egy éve ember! –
Hogy a szeretet szólítja szememben!
/…/A szeretetet már fel tudja fogni
S a mosolyra vissza tud mosolyogni! (Sík Sándor)
Testvéreim! Hallgassuk, és éljük meg az idő, és Jézus szavát! Ne figyelgessük mások szokásait, hanem saját öltözetünket nézegessük, nehogy míg másokon nevetünk, ne találjuk meg saját ruhánknak foltját. Ámen.
Pap Gy. László 