Bibliai olvasmány: 37. Zsoltár
– általános beszéd –
Ügyelj a feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendő a béke emberéé.” 37. Zsoltár 37.
Kedves Atyámfiai! Egy nap Buddhát halálosan megfenyegette Angulimal, a bandita. Akkor légy olyan kedves, és teljesítsed utolsó kívánságomat – kérte Buddha. – Vágd le azt az ágat. A bandita kardjának egyetlen suhintásával levágta, majd azt kérdezte: – És most? – Tedd vissza! – kérte Buddha. A bandita felnevetett: – Ha azt hiszed, hogy ezt bárki is meg tudná tenni, hát bolond vagy. – Ellenkezőleg. Te vagy a bolond, amiért azt hiszed, hogy hatalmas vagy, mert sebesíteni és rombolni tudsz. Pedig az gyerekjáték. Aki igazán hatalmas, teremtésre és gyógyításra képes. A dühöngő kos képes egy falat ledönteni, de még egy rést sem tud helyrehozni. (Anthony de Mello).
„Könyvtárakat írtak tele azzal, hogy mik a jogaid ezen a földön. Pedig csak egyetlen igazi jogod van: békében élni. De éppen erről feledkeznek meg leggyakrabban.” (Wass Albert). Mondom és vallom Kedves Testvéreim, hogy az ember lényének teljességével vágyakozik a békesség után. Most és itt egy útvonalat képviselhetünk, mely figyelmünket a bibliai békességkeresés felé irányítja. Ez nem csak szövetség, melynek biztosítéka egy megelégedéssel teljes, nyugodt élet, és nem is úgy értendő, mint a béke ideje valamely háborús időszakban. Az a béke, melyről én beszélek közvetve ugyan a mindennapi jólétet jelöli, melyben hármasság érvényesül: Legyen összhangban az ember a természettel, önmagával és Istennel. Csakis ebben az összehangoltságban tárgyalhatunk arról, hogy a béke: áldás, nyugalom, azaz élet.
Az ószövetségi könyvekben a béke és a boldogság összekapcsolódik. Figyelemre méltó párhuzamot látunk a jó egészségben és a békében lenni kifejezések között. Manapság gyakori kérdésnek számít: Hogy van? Az ószövetségben a békében van – olvasható? A kérdés, a boldog öregség és a hosszú élet előhírnöke, amit aztán a békében történő elmenetel, a békességben történő meghalás tetőz.
Amennyiben a béke fogalmát tágabb összefüggéseiben kutatjuk, akkor észrevesszük, hogy a béke biztonságot jelöl. Ez viszont olyan megnyilvánulási formát ölt az egyén életében, amikor már nem fél az ellenségtől, vagy pedig a haláltól. A lelkiség ugyanis magaslatra ért, ahol az emberi kapcsolatok színterére kalauzol bennünket. Itt a béke, egyetértés formájában lát napvilágot, amikor a béke embere baráttá lép elő, és a kölcsönös bizalom gyakorlásában cselekedetté nemesül a belső érzés-óhaj.
A békevágy, és annak megvalósítása érdekében tett emberi intézkedések mutatója jó irányba hajlik. Nincs béke, pl. a gonoszok számára, mert a béke kizárólagos birtokosai az alázatosak. A béke kosarát csak olyan emberek vihetik, és gyűjthetik abba a béke javait, akik környezetüknek is gyűjtögetnek. A jelképesen használt szó, a gyűjtögetés, azt jelenti, hogy a lepergő emberi élet alatt, egyénileg, vagy közösségben kell keresnünk Istent, aki megáldhat igazságokkal, melyek a béke kosarába kerülnek. A terület, melyen végezhetjük ezt a munkát olyan föld, mely megtermi a gyümölcsöt, biztonságos hely, ahol nyugodtan lefeküdhetünk és kipihenhetjük magunkat.
A fentiek után vallásos értelmezéssel állunk szemben, ami arra a kérdésre ad feleletet, hogy a béke, mint földi boldogság, vagy lelki jó jelenik-e meg emberi életünkben. A zsidó nép, és a keresztények álláspontja is az, hogy Isten, aki akár az égben, akár a szívünkben él, békét teremt. Ennek azonban feltétele, hogy az ember akarja ezt.
Sokszor kísért a gondolat, hogy a háború összefüggésében kutassuk a békét, de nem mindig bizonyul helyesnek ez a megközelítés. Növekvő a bizalmuk Isten iránt, akinek üzenete és gondviselése feljogosít, hogy lefeküdjünk, nyugodt álmunk legyen, de ébrenlétünkben is ez legyen a jellemző. Akkor kiegyensúlyozott az életünk, hiszen megérezzük, hogy Isten békessége árad ránk.
A régi közmondás szerint: Segíts magadon, mert akkor Isten is megsegít – most is érvényes, hiszen nem elég várni a békét, hanem elsőként, nekünk kell tennünk érte. „Adj békét Urunk!” – kérjük sokszor, ami tulajdonképpen bizakodó hangvételű imádság, melyből kiérzi Isten, hogy mindennapi békénk megteremtésén fáradozunk. Egyértelművé válik a küzdelem, melyben érvényesül a régi mondás: A békét fegyverrel kell kivívni.
Ebben a küzdelemben komoly részt vállaltak a próféták, ami – az őszinteséget megvallva – nem mindig társult Isten akaratával, ha pl. csak arra gondolunk, amikor a béke érdekében politikai érdekszövetséget létesítettek. Tapasztalható a csalóka magatartás is, melyet Mikeás próféta leleplezett, de Jeremiás a büntetést is követelte azok számára, akik „Csak felületesen gyógyítják meg népem sebét, amikor ezt hangoztatják: Béke! Béke! Mert valójában nincs béke.”(Jer 6, 14.). Isten nem várat sokat és megüzeni a prófétával, hogy: „Én ismerem a terveket, amelyeket elgondoltam rólatok: a békére és nem a balszerencsére irányuló terveket, hogy meghozzam nektek a jövőt és a reménységet.” (Jer 29, 11).
„Több ember több munkaerő, több termelés, több kenyér, több gondolat. De vajon több-e az emberség? Több-e a jó szándék, több-e a kölcsönös megértés? Több-e a békesség az emberek és a népek között? Optimisták vagyunk, hisszük, hogy az emberségben, jó szándékban, békességben megbomlott világunk egyensúlya előbb-utóbb helyre áll. Ez létérdek.” (Bokor Ernő: a Megyei Tükör 1981 szept. 26-i szám). Én ebben a gondolatban a mát látom. Pl. a debreceni gyülekezetnek meghozta Isten a jövőt és a reménységet, mert itt vagyunk, és békés gondolatokat ébresztgetünk. Reménységünk gyümölcse pedig gyermekeink és azok gyermekei lesznek. Béke-gondolataink számunkra szólnak, és abban az összefüggésben, melyet Jakab levelében olvashatunk: „Az igazságosság gyümölcsét békében vetik el azok számára, akik a békét megteremtik.” (Jk 3, 18.). Tehát a békét, mint számunkra lehetséges áldást csak abban az esetben kereshetjük, ha készek vagyunk meg is teremni azt.
Terem-e békegyümölcs számunkra? Nagy kérdés, de megválaszolható, mert az Újszövetségben végig vonul a béke sugara. Ott indul el, amikor Jézus születésekor békét hirdetnek az angyalok, és ezt az üzenetet megismétlik a tanítványok, akik bekísérték Jeruzsálembe Jézust, az élet és a békesség fejedelmét. Jézusnak szava: Menj békében – egészséget adott a vérfolyásos asszonynak, és bűnbocsánatot biztosított a parázna nőnek. Igaz, hogy a békesség sugarának eláradása nem volt ilyen könnyű, mint ahogy én azt most elmesélem. Példa éppen a jézusi kijelentés, miszerint ő nem békét, hanem széthúzást hozott közénk. Lukács evangélista fogalmazásában eloszlik pillanatnyi kétségünk, ha arra figyelünk, hogy Jézus nem a háborút, az ellenségeskedést akarta megszüntetni, hanem azokhoz hozzáadni a békét, melyet hirdetett és megélt.
Már a görög sztoikusok is azt hirdették, hogy az emberi akaratnak le kell győznie a fájdalmat. Amikor Epikletest, a rabszolga bölcselkedőt gazdája kegyetlenül verni kezdte, csak ennyit tartott érdemesnek megjegyezni: Vigyázz! -, mert ha ilyen erősen ütsz, összetöröd a lábamat. Mikor aztán ez csakugyan bekövetkezett, Epiklet nyugodtan így szólt: – Úgy-e megmondtam? Látod, hogy igazam volt?A sztoicizmus csak a testi fájdalmak békességes tűrésére tanította az embereket. Hogy a lelki fájdalmat miként kell békességesen elviselni és egyúttal a lélek javára gyümölcsöztetni, arra Jézus tanított meg.
Az újszövetségi béke különbözik világunk békéjétől. Szomorúságunkat azonosítani szoktuk szívünk békétlenségével, és a békesség forrását Istenben találjuk meg. Nem kell feltétlenül a megsebez-bekötöz társítást alkalmaznunk, hanem az ígéret irányítsa érzelmeinket, hiszen boldogok a békességszerzők. Első sorban akkor lehetünk boldogok, ha sikerült helyre állítanunk egyéni békénket. Ha sikerült összhangot teremtenünk lelkünkben, akkor nyomban tekinthetünk kifele. Kit látunk először? Azt, akire esetleg haragszunk, de mindenképpen egyet a sok ember közül. Ezek felé is ki kell terjesztenünk a békénket.
Végül pedig a békesség forrására, Istenre figyelünk. Őt keressük a templomban, minden kultikus helyen, hiszen – meglátásunk szerint – csakis itt tüntethetünk el minden akadályt, mely az egyetemes béke megvalósulásának útjában áll. Vitathatatlan, hogy az ember és ember közötti igazságosság lehet az egyetlen alap, melyre összehordhatjuk béke-tégláinkat, és szeretettel épületté növelhetjük. Meg kell egyeznünk, hogy ki milyen munkát végez ebben a közös feladatban, hogy az építkezésen rajta maradhasson Isten áldása, mert a zsoltáros fogalmazása szerint: Az Úristen békességet beszél népének /…/ Igazság jár előtte és léptei útján a béke!
Meggyőződésem, hogy nekünk van a legtöbb teendőnk annak érdekében, hogy saját békénket megvalósítsuk. Bátor, biztató, és igaz gondolatokkal zárom beszédemet:
|
„Te vagy az Isten állandó nyugtalansága, te vagy az Isten boldogtalansága, tavaszodj végre akarata szerint, Ember! És légy az Isten boldog békessége.” (Tavasz: Mécs László) |
Ámen!
Pap Gy. László 