Jaj neked Jeruzsálem!

Magyarázandó rész: Máté 23,37-39-ig Jaj neked Jeruzsálem!

24,1-14-igJövendölés a világ végéről.

1). Előzmények. A „Jaj neked Jeruzsálem” cím alatt szereplő megjegyzések előzményeként az eddig elhangzott jajokat említhetjük. Azt is mondhatjuk, hogy mintegy betetőzése azoknak a „jajoknak”, melyeket egyértelműen a farizeusok és írástudók felé intézett Jézus.

2). A bibliai rész tartalmának ismertetése.

A magyarázatra kijelölt rész gyönyörű gondolattal indul. Szép számunkra, de egyáltalán nem volt kedves az akkori Jeruzsálem – tegyük hozzá – a maiak számára sem. Mindenek előtt azt hozza hallgatósága tudomására Jézus, hogy sajnálja a várost, amiért prófétákat ölt meg. Tudniuk kell azonban azt is, hogy minden igyekezetével szerette volna maga köré gyűjteni, Isten akaratába belevonni az akkor élő fiakat, akkori jeruzsálemieket, de minduntalan ellenállásba ütközött. Nem akármi miatt, hanem éppen a fiak szabadon döntöttek úgy, hogy távol maradnak Jézustól, tanításaitól és annak az Istennek szeretetétől, akiről prédikált, tanított Jézus.

Íme, elhagyatott lesz házatok” – mondja. Ma már tudjuk, hogy ez nem értelmezhető fenyegetésként, hanem tény megállapítás a jövőről, mely nem várat sokáig magára.

A következő gondolattal azt az időszakot vezeti be Jézus tanítványai, hallgatói tudatába, ami hamarosan bekövetkezik. Egyfajta megnyugtatás hangulata árad megjegyzéséből, ami arra az időszakra vonatkozik, amikor nem láthatják már őt, hiszen nem lesz közöttük. Ugyanakkor egyfajta jövendölés is elhangzik az evangéliumi tudósításból, miszerint éppen olyan ujjongással fogadják majd későbbi megjelenését, mint ahogyan üdvözölték őt Jeruzsálem városának határában. Ezután távozni készült a templomból, de arra még odafigyelt, amikor tanítványai mutogatták a templom köveit.

A következő jelenet már nemcsak a következő, magyarázandó rész képébe tartozik, hanem annak elindító mozzanata is. Jézus nem hagyta figyelmen kívül taní1tványai felkelt figyelmét. Amikor azt kérték tőle, hogy nézzen a templom köveire, akkor már nyomban megszületett Jézusban a következő megállapítás, ami még közelebb hozta előző jövendölését. Kemény szavakat szólott, hiszen megállapította, hogy sajnálatos módon nem maradnak egymáson ezek a kövek.

Bizonyára csend következett ezután, mert az evangélista elbeszélése szerint már a Gecsemáné kertben találjuk Jézust, ahol tanítványai veszik körül. Ott kérnek választ a tanítványok arra a bizonyos megjegyzésre, amit a templomkövekkel kapcsolatosan tett Jézus. Talán az ideig nem volt fontos számukra e megjegyzés, de amint jobban belegondoltak, s észre vették, hogy Jeruzsálem pusztulásáról beszélt Jézus, ha a templom köveiről mondta, hogy nem maradnak egymáson. Megkérdezték, tehát, hogy mikor fog megtörténni mindez. Sőt milyen jel utal majd a világ végére, és Jézus visszajövetelére?

Jézus intette tanítványait, hogy legyenek továbbra is óvatosak, hiszen fenn áll a veszélye annak, hogy bármikor félrevezessék őket. Azokról az álprófétákról beszél, akik Jézusnak adják ki majd magukat, s arra igyekeznek, hogy megtévesszék az embereket, kihasználva hiszékenységüket. Sőt, egy közelebbi választ ad arra, hogy mikor közelít az a bizonyos vég, ami azonban még mindig nem az, amire várniuk kell. Amennyiben tapasztalhatóvá válik a háborúskodás a mindennapi életben, s az ezzel járó félelem, amikor majd nemzet-nemzet ellen támad, amikor éhség, ragályos betegség uralkodik el a föld egész színén, amikor földrengések söpörnek végig a földön, akkor még csupán a gyötrelmek kezdetén vannak az élők.

Lassan szűkíti Jézus a kört, mint egy tovább feszíti a hangulatot. Arra kell készen lenniük a tanítványoknak, hogy sok szorongattatásban lesz részük. De nem csak azért, mert Jézust követik, hanem azért, mert egyszerűen gyűlölet fogja uralni nemzetek szándékát. Ezekben a megpróbáltatásokban nemcsak a gyűlöletet kell elszenvedniük, hanem bizony soknak a halált is. a sorozatos megpróbáltatások nyomán bizony embereknek megrendül hite, melynek következtében elárulják majd egymást.

A gonosz próféták megjelenésével nemcsak a megtévesztettek száma nő, hanem bizony sok emberben meggyengül a szeretet is. egy újabb biztatást hallunk, miszerint „aki mindvégig kitart, az üdvözül.” Akkor jön el a vég – fejezi be Jézus, amikor ennek az országnak hirdetik evangéliumát.

4). A magyarázat.

Jézus a feddő beszédet kemény szavakkal zárja le, megjövendöli a keresztények üldözését, s a zsidókra ráolvas az üdvtörténet folyamán minden kiontott vért.

(1). Az első megjegyzésem mindenképpen a Jeruzsálem felé elkiáltott „jaj”-jal kapcsolatos. Persze ma egészen másként értelmezzük az akkori feddő szót. Talán nemcsak üzenetében változott meg az akkor még valótlannak hitt jövendölés, hanem éppen a történelmi tények változtatták meg olyanná. Nem érzik az evangélista beszámolóján, hogy biztos lenne Jeruzsálem pusztulásában, viszont ma mi mindannyian tudjuk, hogy végbe ment Jeruzsálem elpusztítása. Ezt megelőzően, amikor a város fiainak összegyűjtéséről szólt Jézus, egyfajta szemrehányás és elmarasztalás vádja hangzik. Egyszerűen vallomás is ez Jézus részéről, viszont nem mentegetőzés az alól, hogy teljesen képtelen volt megváltoztatni Jeruzsálem fiait. Bár mindaz, ami velük történni fog nem vigasztalja ebben, úgy találja, hogy végeredményben saját döntésük alapján, jogosan megérdemelték a bekövetkezett büntetést. Mivel a zsidóság elutasította a Messiást, azaz nem fogadta el Jézust Isten küldöttének, ezért magára marad, s csak akkor jön még egyszer közéjük, amikor olyan örömmel fogadják, mint jeruzsálemi bevonulásakor. Én azt is kiérzem a tudósításból, hogy a bevonulás pillanatában őszinteség jellemezte a fogadók érzéseit, s erre az őszinteségre vágyik Jézus akkor, amikor egy újabb, de hasonló találkozásról beszél.

(2). A második magyarázati pontot Jeruzsálem pusztulásának megjövendölése jelenti. Milyen szépen felépítette az evangélista a történetet. Szinte moziszerűen látjuk magunk előtt, ahogyan a templom köveire tekintenek a tanítványok, majd ezt a figyelést veszi észre Jézus. Ebben a pillanatban beindul a jövendölés. Nem valamelyik jeruzsálemi épülettel, hanem éppen a templommal kezdi. Arra mindannyian gondolhatunk, de főként gondolhattak a korabeli zsidók, hogy, amennyiben a városnak eshetett is baja, a templomnak nem szabadott bántódása történni.  Vagyis, ha minden épület romba is dől, egyedül a templom továbbra is állni fog. Jézus éppen a templommal kezdte. Rámutatott köveire, s hangsúlyozta, hogy egyetlen kő sem marad a másikon.

(3). A harmadik gondolatot a tanítványok ismerete, elképzelése köré szőhetjük. Úgy látjuk ma, hogy a tanítványok teljes mértékben meg voltak győződve arról, hogy a templom, de Jeruzsálem elpusztulásával kezdetét vette a világ vége. Amennyiben visszanézünk Jézus megállapításaira, sőt arra a fokozásra, amint meghatározza a végső időt, akkor belátjuk, hogy a tanítványok azokból ítélkeztek, amit tapasztaltak. Azonban, ha a világ terjedelmére figyeltek volna, akkor rögtön megváltoztatják felfogásukat. Mi tudjuk, hogy mióta tartanak azok a viszályok, szenvedések, melyekről beszélt Jézus. Tudjuk, hogy annyi természeti katasztrófa söpör végig évente földünkön, hogy jeleiből ítélve már régóta itt kellene lennie a világ végének. Ezt nem elbizakodottságból hangsúlyozom, hanem abból az elgondolásból, hogy Jézus is óva figyelmeztetett az álprófétákra, s bizonyára az áljeleket is kihangsúlyozhatta.

(4). Az idő, tehát nem érkezett el, s éppen ezért legfontosabb ténykedése az lehet a tanítványoknak, ha óvatosak, megfontoltak, figyelmesek minden szempontból. Szükséges, hogy kiállják a rájuk váró próbákat, s állandóan figyeljenek azokra a lehetőségekre, hogy a nyomás alatt könnyen megelégelheti bármelyik tanítvány a szenvedéseket, s akkor a legsötétebb eszközhöz, az áruláshoz folyamodik. Mindezt azért, hogy mentse saját bőrét, hogy felmentést kapjon ártatlanul viselt meggyőződéséért.

(5). Az ötödik, és egyben kitérőt azért kell megtennem, mert én másként értelmezem a magyarázatra megjelölt rész utolsó mondatát. Akkor jön el a vég, amikor Isten országának örömhírét minden nemzetnek hirdetik.

5). Alkalmazás.

(1). Minket is így gyűjt egybe Jézus. Mi hogyan gyűjtjük egybe mieinket és miként viseljük el a sikertelenséget?

(2). Soha nem lehetünk biztosak valamilyen ügyünkben. Miként fogadjuk isten jeleit?

(3). Áldozatául estünk-e álprófétáknak? Mi a véleményünk erről?

(4). Miként viseljük az ártatlan szenvedéseket? Lennénk-e áruló, vagy hittagadó a szenvedésektől való szabadulásunk érdekében?

(5). Mikor jön el a vég? Hirdetik-e Isten országát az egész földön? Minden nemzetnek?

Hozzászólások:


Befejezés:

Ámen.

Van hozzáfűznivalója? Tegye meg nyugodtan!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s