2010.04.25 – Mindent a szeretetért – 1.

Bibliai olvasmány: ApCsel 4,23-31


– általános 2010. –

A szeretet – „mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” 1Kor 13,7

Kedves Atyámfiai, Testvéreim! Ma tovább folytatom Pál apostol Szeretet himnuszának ismertetését. Arról beszél az apostol, hogy a szeretet „mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” Belekezdtem a soron következő alapgondolat kibontásába, és nyomban tapasztaltam, hogy komoly nehézséggel állok szemben, melyet először is ennek a bibliai versnek sokrétűsége jelent. Ugyanakkor elmaradhatatlanul bele kell kapaszkodnom a megállapításba, mely minden cselekvés mellett megtalálható, és ami nem más, mint a „mindent”. Amennyiben csak erre az egy követelményre fordítanám a rendelkezésre álló időmet, akkor sem tudnám kellőképpen kiaknázni az apostol kívánságát. Mindent alá kell rendelnem annak a szeretetnek, mely ebben az esetben nem a csodákat tűri, hiszi, reméli és viseli, hanem mindenre kész azért, hogy megteremtődjön egy eszmei állapot következményeként az egyén és közösség teljes összhangja. Bízom abban, hogy ma is a teljesség igényével előtárom az apostol tanítását. Erre pedig csak úgy kerülhet sor, ha az első két meglátás vonatkozásait szemléltetem.

1). A szeretet „mindent eltűr – halljuk ismét. „Előfordul az ember életében, hogy szeretne táncra perdülni olyan körülmények között, amelyek erre a legkevésbé sem alkalmasak, így annak az embernek ki kell bírnia hazáig.” /Sam Revell/ Ez nem csak türelem-kérdés, hanem sokkal több ennél. Pedig az lenne az igazi, ha gyéren előforduló örömünknek azonnal és teljes hatással nyomatékot adhatnánk. Akár azzal, hogy hangosan felkiáltunk, akár azzal, hogy táncra perdülünk. Igen ám, de ebben a tekintetben fontos türelmet mutatnunk, hiszen ellenkező esetben azonnal végkövetkeztetéseket von le a mellettünk levő embertárs, a társadalom, s hirtelen nem tudja, hogy azért sajnálkozzon, mert sok, erre alkalmas gyógyító intézmény bezárta kapuját, vagy éppen emberileg közelítsen hozzánk. Pedig a szeretetnek azt is el kell viselnie, hogy a másiknak hirtelen kitörő öröme van, melyet nem sikerült magába fojtania.

Örökös türelem-játék érzik a fiatal-idős nemzedék között. Ebben az esetben is a „mindent” kifejezés nemcsak megköveteli az őszinteséget, hanem elvárja a teljes nyíltságot. „Úgy tűnik, csak az öregek képesek úgy ülni egymás mellett, hogy szavak nélkül is élvezik egymás társaságát. A türelmetlen fiatalok nem bírják ki, hogy ne törjék meg a csendet. Pedig a csend tiszta és áldott. Összeköti az embereket, mert csak azok tudnak szótlanul ülni a társuk mellett, akik szeretik egymást.” /Nicholas Sparks/ Az a kérdés, hogy ebben az esetben kinek könnyebb a helyzete? Az idősnek, akinek elege volt a zajból, vagy a fiatalnak, aki tisztelettel kellene forduljon az idős nemzedék felé? A türelem-alapon maradok, s így azt mondom, hogy az idősnek sokkal előnyösebb ilyen tekintetben a helyzete, hiszen ő a „bölcsebb”, ő már tudja, hogy mit jelentett számára a „fiatalság zaja” és mennyire fontos a csend. Vagyis legyen türelemmel, mert egyszer beáll majd a csend. Az a szótlanság pedig nagyon messzire űzi majd a tiszta szeretet érzéseit.

Antoine de Saint Exupéry mondja, hogy „két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat.” Magamról elárulhatom, hogy soha nem ragadott magával a természetkutatás, de időnként mélyen lenyűgözött olyan megjelenéseivel, melyek Isten kezének vonásait láttatták velem. Persze ezek közé sorolom a nagy átváltozásokat is, melyeket már kora gyermekkorom biológia könyvében olvashattam. A ronda hernyó látványa sok embert elborzaszt, undorral tölt el, de szívesen hagyná, hogy kezére szálljon az abból kikelt lepke, pillangó. A „mindent” eltűr kifejezésben benne van, tehát az a tény is, miszerint minden esetben el kell viselnünk egymásban a nem kívánatos, az undor, a kellemetlen kategóriába tartozó magatartást is, főként azért, mert emberi méltóságunk nem attól elevenedik meg, hogy „miként vedlünk át” egy másik emberré, hanem attól függ, hogy eltűr-e mindent a bennünk levő szeretet!

2). A szeretet – „mindent elhisz – folytatja az apostol. Nincs semmilyen kibúvó: mindent hisz. Hogy ez miként élhető meg, vagy milyen megnyilvánulásai vannak a mindennapi élet rendjén, arról van némi elképzelésem, sőt gyakorlatom is, s így nyomban elő is tárom ezeket. „Kétféle ember foglalkozik állandóan az Istenséggel: a hívő és az ateista. Ők kedvesek az Úr színe előtt. A hit számára csak az az ember veszélyes, akit ez a probléma hidegen hagy.” /Popper Péter/ Nekem ebben az esetben nem elsődleges gondom, hogy van-e hideg szeretet, vagy nincs, hanem miként valósul meg minden tekintetben az élő szeretet. Persze azok iránt, akiket egyáltalán nem foglalkoztat a hit, s mint ilyen még pokolra sem kívánnak bennünket, akik folyamatosan merítünk annak örök forrásából.

Tapasztalatomra építek és ezért kijelentem, hogy akinek van családja, vagy még mindig családban él, annak fontos kell legyen a hit. „A család sokszor igen nehéz alkalmazkodást, lemondásokat követel az együttélés érdekében. De ennek a vállalásához hit kell, Istenhit. Isten és a család szentségében kell hinni, nem a társadalmi szerződésekben, konvenciókban.” /Popper Péter/ Hadd ne fejtegessem ebben az esetben a szerelem, szeretetté alakulását! De annyit elmondok, hogy a „mindent” ebben az esetben is azt jelenti, hogy többre hivatott a család annál, hogy „csak” hittel közelítsünk tartósságához!

Mára nyugdíjas korú lelkésztársaimtól hallottam annak idején, hogy az egyik esperes-választás alkalmával egyetlen ellenszavazat, vagy tartózkodás nélkül választottak új esperest a Kolozs-Tordai egyházkörben (’70-es évek). Valaki megkérdezte az egyedüli jelöltet, hogy „Te is magadra szavaztál?” mire a válasz: „Ti megbíztatok bennem, akkor én ne bízzak saját magamban?” Mostanáig visszásnak tűnt a régi történet, s ennek figyelemben tartásával néztem egykori lelkésztársam egyéniségét. Most azonban átértékeltem a hozzáállást. Először azért, mert ez utóbbiban megerősített Müller Péter meglátása, aki a következőket mondja: „Csak aki magában bízik, bízhat másokban is. S a másokban való hit alapja a rendíthetetlen önbizalom. A két hit: egy. Ha bármelyik hitet elveszti az ember, olyan lesz, mint a félszárnyú madár. Nem tud repülni.” De a „mindent” elhisz biztatás nem ismer ugyan határokat, de ennek ellenére arra törekszik, hogy a földről kísérelje meg a felszállást és ne a magaslatról vesse alá magát abban a tévhitben, hogy esés közben hátha mégis kinő a szárnya.

Kedves Atyámfiai, Testvéreim! Lassan leperegnek a mára szánt idő utolsó percei, s így nekem is arra kell összpontosítanom, hogy előkészítsem beszédem végére a pontot. Ezt megelőzően azonban pillantsunk még egyszer vissza a ma előtártakra, de főként Pál apostolnak szeretet-parancsaira, mely arról szólt, hogy a szeretet mindent eltűr és mindent hisz. Gyakorlati életünkben sok mindent végzünk ma már szelektíven. A szeretetre azonban nagyon oda kell figyelnünk! Ez más, mint az információ, de főként, mint a hulladék. Életünk, mindennapjaink szerves tartozéka, avagy szolgálat, ahogy Teréz anya fogalmazott:

A csend gyümölcse az ima.

Az imádság gyümölcse a hit.

A hit gyümölcse a szeretet.

A szeretet gyümölcse a szolgálat.

Adjon a gondviselő Isten számunkra mindent megértő türelmet, mindent betöltő hitet, hogy ezek segítségével élő és ható, de mindenképpen szolgálatkész maradjon bennünk a szeretet. Ámen.

Debrecen, 2010. április 25-én.

Van hozzáfűznivalója? Tegye meg nyugodtan!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s