A feltámadás kérdése

Magyarázandó rész: Máté 22,23-33ig: A feltámadás kérdése

1). Mt 22,23-33, A feltámadásról szóló rész előzményei. A feltámadásról szóló kérdésnek, illetve az azt követő megjegyzéseknek ugyanazok az előzményei, mint az adópénzről szóló kérdésnek, valamint feleletnek. Az említett példabeszédeket mondta el Jézus (A két fiú, A gonosz szőlőmunkások, és A királyi menyegzőről szólót).

2).A feltámadásról szóló rész tartalmának ismertetése. Szadduceusok mentek Jézushoz, akik Mózes törvényére hivatkoztak, miáltal a sógorházasság intézményét említették fel. Eszerint, ha valaki gyermektelenül meghalt, akkor annak testvére elvette feleségül az özvegyet, hogy e házasság révén utód származzon. Igen ám, de sorban meghalt hét testvér, akik elvették ugyan az özvegyet, de utód nem született. Végül meghalt az asszony is. Az a kérdés, hogy a feltámadás után a hét testvér közül kinek a felesége lesz a szóban levő asszony? Jézus felhívta a kérdezők figyelmét, hogy mélységesen tévednek. Kérdésükből kiderül, hogy nem ismerik sem az Írást, sem pedig Isten hatalmát. Ugyanis a feltámadás után senki sem nősül, vagy megy férjhez, hanem úgy él majd, mint „Isten angyalai a mennyben”. Végül pedig megjegyezte Jézus, hogy „ Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké”.

3). Összehasonlítása a három együttlátó evangélium feltámadás kérdésével foglalkozó azonos részének.

a/. Az első, összehasonlítást érdemlő gondolatot Jézusnak az a felszólítása szolgáltatja, ami a feltámadást követő nősülést, illetve férjhez menetelt illeti. Máté evangéliumában kijelentésben hangzik el, hogy „tévedtek”, Márk evangéliumában (12. Rész) kérdés formájában szerepel „nem azért tévedtek, mert” …, Lukács evangéliumában (20. Rész) pedig hiányzik bármiféle hasonló megjegyzés.

b/. A második összehasonlítást éppen a feltámadással kapcsolatosan végezhetjük el. Máté evangéliumában azonnal a magyarázatba kezd Jézus, melyből meg kell értenie hallgatóságának, hogy ott nem létezik a földi értelemben megszokott családi állapot, hanem olyanok lesznek az emberek, mint az angyalok a „mennyben”. Márk evangéliuma is ezt erősíti meg azzal a különbséggel, hogy ő „égről” beszél. Lukács evangéliumában több magyarázatot kapunk. Tudomásunkra hozza az író, hogy „Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba”, azok nem nősülnek és nem is mennek férjhez.

c/. Végül egy felvilágosítás következik a feltámadás kérdéséről. Márk és Lukács evangéliuma abban különbözik Mátétól, hogy meghatározza azt az ószövetségi helyet, ahol találkozunk a feltámadás kérdésével. Közelebbről az égő csipkebokorról szóló történetben. Ami pedig mind három helyen egyformán kiderül, hogy „Isten az élők Istene”. Lukács evangéliuma még hozzá teszi, mert mindenki Istennek él.

4). A feltámadásról szóló rész magyarázata.

a). Még mielőtt belekezdenék a kimondott magyarázatba, határozzuk meg a szadduceus kifejezés mögött rejlő tudnivalót. Kik is voltak ők? Egy arisztokrata, gazdag társadalmi osztályhoz tartozó csoportosulás volt, akik tagadták a lélek halhatatlanságát, vagyis a feltámadást, de ugyanakkor a végső, isteni igazságszolgáltatást is. Mielőtt azonban unitárius felfogásunkat, vallásos hitünket azonosítanánk a szadduceusokéval, óvatosan, de néhány tételében vizsgáljuk csak meg a feltámadás kérdését. Lássuk azt Bibliai megjelenésében, ószövetségi és újszövetségi felfogások fényében.

1/. Az ószövetségi felfogásban a sógorházasság tükrében kell-e vizsgálnunk a feltámadás kérdését? Bizonyára nem, hiszen egyértelmű megjegyzéseket találunk arra vonatkozóan, hogy nincs sem nősülés, sem férjhez menetel a „más világi” életben. Ez így rendjén is van, s nem kell a szadduceusok felfogása ahhoz, hogy megértsük ezt az állapotot. Az igazi magyarázatot az élő Isten fogalma érzékelteti: „Én vagyok az Isten, atyáid Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene.” (2 Móz 3,6). Másképp: Isten nem a halottak, hanem az élők Istene. A következő kérdés csupán az, hogy ebben az összefüggésben, vagyis, amennyiben Isten minden élő ember gondviselő, szerető édes Atyja, akkor fontos-e foglalkoznunk a túlvilági élet kérdésével, annak ellenére, hogy Isten az élőkkel, és nem a halottakkal „törődik”?

2/. Az Újszövetség összetettebb felfogást képvisel. Szinte azt mondhatom, hogy hasonlót ahhoz, mely tapasztalható egy mai, több felekezetű közösségben. Az egyik csoport a tagadók, vagy kételkedők sorát szaporítja, akik hangsúlyozzák, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem a lélek halhatatlansága (Lk 20.27; ApCsel 23.8). A másik felfogás vallja, hogy Jézus megállapításán áll a feltámadás kérdésében. Az „Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11.25) megjegyzése alapján Jézus követése jelenti az örökélet feltételét. A harmadik csoport sokat gondolkodik azon, hogy mi is lehet a halál, vagyis az esetleges feltámadás után, vagy éppen mi történik a megszokott földi, családi kötelékekkel? (Mt 22,30). A negyedik felfogás Pál apostol szemléletéből származik, aki azt hangsúlyozza, hogy ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. (1Kor 15.13). Az ötödik, és egyben utolsó felfogás szerint már végbement a feltámadás, de várható még egy, ami akkor esedékes, amikor eltelt ezer esztendő (2Tim 2.18; 2Tim 2.18).

Az a kérdés, hogy mai unitáriusokként megtaláljuk-e saját felfogásunkat a fenti öt összefüggés, meglátás valamelyikében, vagy létre kell hoznunk egy következő, hatodikat, hogy belehelyezhessük a lélek halhatatlanságáról és az örökéletről vallott hitünket? Úgy találom, hogy a második változat megfelel azoknak az unitárius elvárásoknak, miszerint nem a feltámadás, hanem az örökélet kérdése, valósága átveheti a vezető szerepet.

b). Visszatérve a „feltámadás” kérdésére, melyet Máté evangéliumából kiragadtunk, olyan meglátásokat hordoznak – minden más felfogással szemben -, melyekkel könnyedén azonosulhatunk. Ilyen pl., az angyalok, illetve a mennyország kérdése. Saját, jónak tartott felfogásunk van az angyalok nem létezéséről, de karácsonykor, vagy más alkalommal is szívesen „ferdítünk” apró gyermekeink, unokáink öröme érdekében. Meggyőződésünk, hogy nincs angyal, illetve angyallá válhat egy ember, de ennek ellenére szemrebbenés nélkül soroljuk, hogy pl., amikor „átsuhan a karácsonyfával egy angyal a kertek fölött” stb.

c). Isten lakóhelyével kapcsolatosan is megosztottak véleményeink. Legtöbb keresztény felekezet az égbe, a mennyországba helyezi Istent, míg mi, de velünk együtt nagyon sokan valljuk, hogy Isten a lehető legközelebb található hozzánk. Történetesen bennünk, azaz szívünkben van, él. Ezért érthető Lukács evangélista meglátása, aki hangsúlyozta, hogy „mindenki neki” (Lk 20,38), azaz Istennek él.

5). Alkalmazás. Még egyetlen meglátásom maradt hátra az elhangzottakkal kapcsolatosan. Tulajdonképpen ez a leglényegesebb is egyben. Az ugyanis, hogy Isten nem a halottak, hanem az élők Istene. Merész megjegyzés. Amennyiben elhangzott már a Mózes idejében az égő csipkebokor árnyékában, miért ne ismételhetnénk meg mi is 2004 tavaszelőjén, vagy hátra maradt életünk bármelyik pillanatában. Egész életünket ugyanis az a hit hatja át, hogy rendületlen bízunk Isten gondviselő szeretetében. Amiként gondja van a mező füvére és az ég madaraira, fokozott gondot visel ember teremtményeire. Ennek köszönhetően, tehát szerető gondoskodásában vagyunk és maradunk egész életünk folyamán. Az aztán hitbeli nagyságunk kérdése, hogy hiszünk-e, vagy nem a halálunkat követő örökélet létezésében. Egyéni felfogásunktól, de hitünktől függ, hogy bízunk-e igazságszolgáltatásában, s abban, hogy visszakért, visszaadott lelkünk további életre talál gondviselő Atyánkban, Istenünkben?! Unitárius hitünk megengedi számunkra ezt a reménységet, s mert sokakat megtartott eddig, miért fosztanánk meg éppen saját magunkat a hitbeli reménység megtapasztalásától. Annyi bizonyos, hogy egy ember sem döntheti el Isten igazságszolgáltatásának végső kimenetelét, s így nem határozhatja meg, hogy részese lesz, vagy nem az örökéletnek, vagy éppen a feltámadásnak. Azt azonban mindenkinek el kell idejében döntenie, hogy mit jelent Jézus számára. Mit jelent a hátrahagyott kettős parancs, illetve mekkora mértékben teljesítette azt. Ennek betöltése jelenti Isten Törvényét, akaratát, s ígéreteinek valóra váltását. Ezt eldöntenünk nem a mi dolgunk.

A magyarázott részben Jézust érte támadás a szadduceusok részéről. Elég gyakran mi is hasonló helyzetbe kerülünk, amikor felteszik a kérdést, hogy miért nem hiszünk a feltámadásban. Akkor bizonyulunk Jézus tanítványoknak, ha nem rendülünk meg válaszadásunkban, de határozottan állást foglalunk a feltámadás, az örökélet tekintetében. Vigyázzunk azonban válaszadásunkban, hogy ne támadjunk, vagyis ne hasonlítsunk kérdezőinkhez, de ne is tagadjunk. Azt mondjuk, amit hiszünk, s azt olyan formába öntsük, ami a mindenkori unitáriusok felfogásával azonosul, ami ismételten egy élet, Isten- ember központú vallásnak ismertető,  és meghatározó jegye maradhat. Ne essünk túlzásokba, mint a szadduceusok, akik a sógorházasság intézményét emlegették egy olyan kérdésben, mely nem talál bele semmiképpen egy lelki állapotban élő „ország” valóságával.

Hozzászólások:

Befejezés:

Legyünk „jó lelkek” földi életünkben, hogy ki ne essünk Istennek igazságot szolgáltató rostáján. Legyünk készek arra, hogy bármelyik pillanatban válaszoljunk hívó szavára, s készek legyünk átadni lelkünket, de úgy, mint a megkamatoztatott lelki értékeket. Ámen.