1).
2).
3). Imádkozzunk!
Gondviselő Istenünk, szerető édes Atyánk!
Örömérzésekkel állunk színed előtt, s szívünk csordultig van hálaadással. Nincs semmi fontosabb számunkra ez ünnepnap alatt, mint keresnünk a te közelségedet. Ebben a cselekedetünkben benne van minden köszönet és hála és belezsúfoljuk azt a sok imádságot is, melyeket egy életen át mondunk el a megtartás reményében.
Áldott vagy Istenünk mindenben. Áldott megcsillanó könnyeinkben és százszor áldott a fellángoló, tiszta, szeretetteljes örömben. E nap fénye világossággal ragyogja be életünket, s hisszük, hogy a te jó voltodból fény tündököl minden gyermeked életének egén.
Nagy bizalmunk van gondviselésedben. Tudjuk, hogy sem földön sem égen nincs senki más, akiben ennyire megbízhatnánk. Arra kérünk Atyánk, hogy adj továbbra is erőt, hogy ápolni és védelmezni tudjuk szeretteinket, és adj szeretetet a szívünkbe, hogy a sokszor reménytelennek látszó élethelyzetekben is bizakodva járjunk, s magaviseletünkkel mutassunk helyes utat.
Oltalmazz mindnyájunkat minden ellenségtől, s úgy őrizz meg a jövendőre, hogy múltban tanúsított szereteteddel állsz ezután is mellettünk. Őrizd meg ínségtől, szükségtől, betegségtől, de főként kicsinyhitűségtől, s az élet kellemetlen fordulataiban bekövetkezhető kétségbeesésektől.
Add a reménység örök időre szóló pajzsát kezünkbe, hogy bármerre járunk, magunk előtt tartva azt, védelmezzük gyermekeinket. Azért kérünk erre Atyánk, mert tudjuk, hogy az ők ártatlanságával nőhetünk nagyra a mi tanítómesterünk, a názáreti Jézus előtt és válhatunk előtted is szeretettel cselekvő, hitnek élő emberekké.
Gondviselő Istenünk! Látjuk, hogy mindnyájan kezednek munkája vagyunk. Dicsőítsd meg áldott neved közöttünk és a te akaratodból állíts bennünk a hitnek, reménységnek és szeretetnek áldott és maradó otthont. Add, hogy továbbra is befogadóak maradjunk irántad és embertársaink iránt. Dicsőségedre és mindannyiunk örömére és békességére. Ámen.
4). Mondjuk el közösen az Úri Imádságot!
„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is, mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.
5).
6). Kedves Testvéreim! Hallgassátok meg előttetek felolvasandó egyházi beszéd alapgondolatát, mely írva található: Máté evangéliuma 4-ik részének 10-ik versében. Máté evangéliuma 4-ik részének 10-ik versében a következőképpen: „Jézus elutasította: „Távozz sátán! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!” A szent lecke a következő: „Távozz sátán! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!”
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim! Elkövetkezett a „gazdagságról” szóló, második beszéd, melyben nem válik túlzottan bonyolulttá a mondanivaló, ugyanakkor ne lesz hosszúra nyújtott sem. Nem kerülhető el és ezért részleteiben vázolódnak a gondolatok, s természetesen abban az összefüggésben, ahogy a szerző látja az őt is körülvevő gazdagságot.
Említésre került az elmúlt beszédben, hogy jó lenne, ha megtalálnánk a középutat, mely csakugyan a járhatóbb út lenne bármelyikünk számára. Vagyis az lenne az optimális, ha nem lennénk sem szegények, sem gazdagok, hanem éppen annyink volna, amennyire szükségünk van. A kérdés azonban ezzel kapcsolatosan az, hogy vajon hol van ez a határ? Miként határozható meg pénzben, vagyonban? Egyszerűen lehetséges-e formába, szavakba öntenünk azt az állapotot, mely éppen a közepesnek mondható? Személy szerint nem csak a múlt héten gondolkodtunk ezen, hanem eddigi életünk során elég sokszor eszünkbe jutott, valahányszor úgy éreztük, hogy mégis csak lehetne valamivel több, jobb, stb. Ezt a középutat ne felejtsük el, de egyelőre tegyük félre, hiszen, ahogy mondani szoktuk: „ízlések és pofonok”, vagy „nem vagyunk egyformák”. Vagyis, ami jó nekünk, az gyenge minőségű, talán giccs a másiknak. Végeérhetetlen vitába bocsátkozhatunk, ha az arany középutat keressük. Mit tegyünk? Azt inkább, hogy más oldalról közelítjük meg a gazdagság tematikáját, s bár előre hangsúlyozom, hogy nem érhetünk ennek sem a végére, egy időre hagyjuk magunk előtt mindazt, ami még kimaradt a felsorolásból.
Első megállapítás a felsorolás rendjén, hogy nehéz az üdvözülés a földi keretek között. Egyetlen példát, s némi hozzáfűzést igényel a fenti megjegyzés. A példa nem egyedi, s nem csupán bibliai eset. Sokan magukra találhatnak azok közül, akik számára valamilyen akadályt jelent földi vagyonuk abban a tekintetben, hogy már itt, a földi keretek között tapasztalják lelki boldogságuk lehetőségét. A gazdag ifjú példázatára emlékeztetek, ahol az ifjúban bizonyára megszólalt a lelkiismeret, s elérkezettnek találta az időt arra, hogy ne csak a mindennapi dolgokkal, mondjuk – vagyonosodásával foglalkozzon, hanem, hogy a lelkével is törődjön. Persze jellemzi őt a feltett kérdés, hogy miként részesülhet az örökéletben, de egyben arról is bizonyságot tesz, hogy tisztességesen viselkedik felebarátjaival, szüleivel. Ezt követi a nagy dilemma: megválhat-e végérvényesen minden vagyonától, s szegényen, nincstelenül kövesse Jézust, vagy visszamenjen, s tovább folytassa megszokott életét? (Mt 19).
Most következnek számunkra is a kérdések. Azért beszélek többes számban, mert sok van. Ezek közül kettő kimerítheti mindannyiunk kíváncsiságát.
Az elsőt könnyen elintézhetjük, mert vagy ifjak vagyunk, vagy nem. Amennyiben nem, akkor azt is mondhatjuk, hogy nem vonatkozik ránk sem az ifjú kérdése, sem azok, melyek most megfogalmazódnak. A helyzet azonban más. Miért? Azért, mert ha nem is fiatal valaki, nem jelenti azt, hogy nem fiatal a feltett kérdés. Vagyis, nem történhet meg egyikünkkel sem, hogy amennyiben életünk folyamán nem kerültünk soha szembe a példázattal, vagy a benne feltett kérdésekkel, akkor végérvényesen „kikerültük” annak megismerését, vagy a benne megfogalmazott kérdések megválaszolását. El kell jönnie, ugyanis minden ember életében annak a pillanatnak, amikor egyszer, bármikor előtérbe kerül a kérdés, hogy mi is lesz lelkével attól a pillanattól kezdve, hogy vissza kell adnia Istennek? Vagy, ha úgy tetszik, miért ne fogalmazódna meg az örökélet elnyerését illetően valakiben a kérdés, mert nem szívesen hagyja maga mögött azt a földi jólétet, amit sok mindenkinek, de elsősorban magának köszönhet? Ne foglalkozzunk azzal a korral, amikor ilyen értelemben benő valakinek a feje lágya. Egyszerűen jelentsük ki, hogy egyszer csak megtörténik. Hová megy az illető, hogy megfelelő választ keressen kérdésére? Az a vélemény, hogy csakis valamilyen istentiszteleti helyet keres, ahol reméli, hogy tökéletes választ, eligazítást kap felmerült nehézségére.
A második kérdés az, hogy mennyire érezzük gazdagnak magunkat? Ha nem, akkor könnyen szétoszthatnánk a szegények között vagyonunkat és követhetnénk Jézust. De nem tehetjük, hiszen Jézus ma nem él testileg közöttünk, vagyis nem követhetjük őt, s amennyiben lemondunk kevés vagyonkánkról, akkor csak eggyel növelnénk a hajléktalanok számát. Mi a teendő, tehát?
Két lehetőségünk van: az egyik, hogy időben gondolunk az örökélet ígéretének megszerzésére, s ez által teszünk eleget Jézus felhívásának. Azaz, mindenek előtt számba vesszük, hogy miként is állunk mindennapi cselekedeteinkkel. Nem a vasárnapi érzéseink a fontosak, hanem azok, melyek jellemzik a hétköznapok viselkedését. Közelebbről: Miként éljük meg azt a szeretetet, mely meghatározója életünknek, de főként melyre vágyakozunk szüntelen? Aztán, miként szólítjuk meg embertársainkat, rohanó életünk mindennapjaiban hány kedves szavunk van hozzuk? Ne folytassuk a sort!
A második lehetőség a szentleckében rejlik, amennyiben sikerül ellenállnunk a bárkit megpróbáló, sorozatos kísértésnek, melyben nem a lelki oldalát tekintjük rövid életünk fénypontjának, hanem a minél nagyobb vagyon megszerzésének lehetőségét. Megkockáztatható a kérdés, ahogy a mindennapi életben is beszélünk róla: Ki, mennyiért hajlandó eladni lelkét az „ördögnek”? Ha igennel válaszolna valaki, akkor meghatározható az összeg. Ha pedig az a felelet, hogy a világ összes kincséért sem, akkor egyértelmű, hogy véleményünkben Jézushoz csatlakoztunk és tanításában, valamint mindennapi életünkben is őt követjük. Ha ettől bármikor, s bármennyit is eltér valaki, akkor – megnyugtatására szóljon – hogy sokért, vagy kevésért, de eladta a lelkét.
Azt olvastam Pál apostol egyik levelében, hogy hirtelen elhagyja a gazdagság az embert. Pontosan: „Akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe esnek, sok esztelen és káros kívánság kelepcéjébe, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert”. (1Tim 6,9.). Nem csak a résen levő, szüntelen kísértés miatt említendő az idézetet, melyben egyfajta visszaigazolását látjuk Jézus kitartásának, hanem ennél sokkal több miatt. Az esztelen és káros kívánságok sora fedezhető fel, melyek nem hogy jót hoznának legtöbbünk számára, hanem még nagyobb bajt okoznak, mint amennyit szereztünk a vagyonosodási vággyal.
Először nézzük azt a helyzetet, melynek meghatározója a több, a jobb, a szebb. Vagyis, ne csak a nehézség, a sok munka legyen osztályrészünk, hanem a megérdemelt jövedelem, s miért ne a pihenés is. De felvetődik egy újabb kérdés, hogy lehet-e ezeket egy helyen kezelnünk? Van-e közöttünk olyan ember, aki vállalja és teljesíti az ezekkel járó nehézségeket, feladatokat? Mert, amennyiben valaki nem törekszik a többre, a jobbra, a szebbre, az nem is érdemli Isten áldásaként azokat – olvassuk a Bibliában. Határozottan állítható, hogy sokan törekszünk ennek az életmódnak a megvalósítására, de eddig még nem találkoztunk olyan embertárssal, aki teljes mértékben, maradéktalanul teljesítette volna a saját magával szemben támasztott elvárásokat.
A fenti gondolatot tovább fűzhetjük, még abban az esetben is, ha valamennyire témát váltunk. Nézzük csak a folyamatos rohanást, melynek következtében elhanyagoljuk azokat, akik sok-sok szeretettel vettek körül, s hasonlóan éreztetnék velünk akkor is, ha mellettük lennénk. A beszéd írója a következőképpen mesél: „Azt hittem a múlt hétig, hogy csak velem történhetett meg az, ami mai napig bosszant, hiszen mulasztottam, de ennek ellenére is folyamatosan benne vagyok a rohanás csapdájában. Arról meséltem már némelyeknek, s hasonló történetet hallottam, tehát a minap, hogy egy alkalommal meglátogattuk szüleimet, akiktől azon nyomban indultunk is vissza, előző állomáshelyünkre. Útközben nem mentünk be egy akkori barátunkhoz, mert megnyugtattuk magunkat, hogy nagyon sietünk. Amikor hazaérkeztünk azt kérdeztük feleségemmel egymástól, hogy mi miért is siettünk annyira vissza, hiszen semmi sürgős dolgunk el nem maradt?”
Itt van a válasz. Rohanó életünk elvárására kenjük azt a sok-sok mulasztást, melyet elkövetünk szeretteinkkel szemben. A lehető legnagyobb lehetőségeket hagyjuk ki életünkből, hiszen előfordulhat, hogy őket szólítja Isten, vagy minket hív, s így talán csak lélekben lesz valamikor egy bensőséges, újabb találkozásunk. Még akkor sem éri meg kihagynunk életünkből ezeket az alkalmakat, ha komoly jövedelem kiesésről lenne szó. De amennyiben csakugyan semmit nem nyerünk, de igen sokat veszítünk, akkor észre kell vennünk végre a bennünk rejlő, óriási hibát.
Victor Hugo egyik írásában a következő olvasható: „Légy alázatos! Mit érdekelhetne téged a gazdag és a hatalmas? Egy lehelet elviszi őket. Legszilárdabb erő az ártatlan szív. Igen gyakran Isten leontja a magas tornyokat, de a madár moha fészkére, melyből kedves hang dalol, mindig tekintettel van.” Ne feledjük, Testvéreim, hogy a boldogság nem áll egyenes arányban a gazdagsággal. A „boldogságot csak azok ízlelhetik meg, akik gazdag, érzelmekre képes lélekkel indulnak neki az életnek, még akkor is, ha /…/ kivételes tettek nem fémjelzik jellemüket.” (Bozóky Éva).
Bármi is történjen egyikünk, vagy másikunk életében, vagyis legyünk, szegények, vagy Isten áldásától kísért gazdagok, nincs és nem lehet szebb kötelességünk, mint minden esetben kitartanunk elveink, vallásunk elvárása mellett, s szeretnünk Istent, aki gondot visel mindnyájunkra. Ámen.
7). Imádkozzunk!
Isten lélek és ezért akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják. Imádkozzunk csendben, magunkba szállva! (Kb. Miatyánknyi idő). Ámen.
8). Hirdetés:
9).
10). Istennek áldása, jósága, szeretete, jóra vezérlő ereje és az ő békessége legyen és maradjon mindig velünk és szeretteinkkel! Ámen.
Pap Gy. László 