Bibliai olvasmány: 1 Kor 13
– általános beszéd –
„És adtam beszédemet a te szádba…” Ézsaiás 51,16.
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim!
Olyan beszédet folytassunk egymással, melynek rendjén vigyázatlan, vagy trágár szó nem hagyja el ajkunkat, ugyanakkor beszédünk megfeleljen a szívből fakadó imádságnak. Mondanivalómat két csoportba illesztettem: Az első: Isten beszéde, melyet illik meghallgatni és megtartani, mint egy tanítást; a második Isten beszéde az emberrel.
1). Egy vallomással tartozom, hiszen az volt eredeti elképzelésem, hogy Isten beszédéről nem szólok, – éppen nagy terjedelmére való tekintettel. A helyzet azonban megköveteli, hogy mégis érintsem e témakört. Közben megszokott rövid szavúságom mellett is kitartok. Ennek érdekében felsorolok néhány bibliai helyet, hogy alátámasszam az Isten beszédéről szóló, fontos tudnivalókat.
A tapasztalati „valóság” ellenére közel van hozzánk Isten beszéde. Nem a mennyben és nem a tengeren túl található az (5 Móz 30, 11-14), mint azt sokan gondolják. Isten beszéde az unitárius ember vallásos felfogásában „lélek és élet” (Jn 6, 63.). Ez közelebbről azt jelenti, hogy lelkünkből fogadjuk el Isten egyetlen szép beszédeként életünket. Ha csak arra gondolunk, hogy – Isten megállapítása szerint -, ez a teremtett világ és benne az ember jó, valamint ezt csatoljuk az első meglátáshoz, hogy életünk egyetlen isteni beszéd, akkor érvényes ránk nézve is a zsoltáros megállapítása: Isten beszéde megmarad örökké (119, 89.), azaz Istenben mi is megmaradunk mindörökké.
Tulajdonképpen, ezt az isteni beszédet kell hirdetni. Mondjuk – alkalmas és alkalmatlan időben (2 Tim 4, 2.), de szem előtt tartva a nagy felelősséget, hogy nem embereknek, hanem Istennek kedveskedjünk vele (1 Tess 2, 4.). Pál apostol arra is int, hogy ne hamisítsuk meg Isten beszédét. Egy régebbi Bibliafordítás szerint „ne elegyítsük meg Istennek beszédét” (2 Kor 2, 17.). Egy bágyoni történet hűen ábrázolja a korabeli fordítás és gondolkodás lényegét: „Már több éve tapasztalható, hogy sok verset a tiszteletes úr a részegítő ital miatt ellágyulva, hivatala ellenére lépett fel a nép botránkoztatására”. (4. Sz. Keblitanácsi Jegyzőkönyv-1853 augusztus 12.). Főként azért támasztottak kifogást a lelkész ellen, mert „a templombéli rendes tanítása elegyítve gusallyos mesékkel /…/ ami éppen a nép lelki épülete gátlására szolgál”. (4. Sz. Keblitanácsi Jegyzőkönyv -1853 augusztus 12.). Feljegyezték azt is, hogy a lelkész annyira a „szesz” hatása alá került, hogy sem énekelni, sem prédikálni nem tudott a nép teljes megbotránkozására.
Másodsorban a gondok ott folytatódnak, amikor Isten beszédét nem hallgatjuk meg, és a miatt gyümölcstelen marad. Itt nem arról van szó, hogy valaki távol esik, vagy marad a szószéktől, az istenes beszédtől, és a miatt nem hallhatja azt, hanem arról, hogy nem akarja meghallgatni, és egyszerűen hátat fordít Istennek (Zak 7, 11.). Ennek egyik nagyon beszédes bizonyítéka a Magvető Példázatában található, ahol Jézus elbeszélése szerint, az út szélére esett mag jelképezi azokat az embereket, aki meghallgatják ugyan az Isten országáról szóló beszédet, de nem szívlelik meg.
Boldogok, akik Isten beszédét megtartják. Egy asszony azt mondta Jézusnak, hogy boldog az anyaméh, mely téged hordozott. Jézus erre azt felelte: Sőt, inkább azok boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédét (Lk 11, 28.). Mintegy ráadásként kapunk Jézustól egy újabb megnyugtatást: Amennyiben megtartjuk beszédét, azaz tanítását, akkor tanítványai (Jn 10, 27.), más szóval keresztények maradunk.
2). Isten beszéde hozzánk szól. Megállapíthatjuk, hogy Isten állandóan beszél hozzánk. Ehhez azonban rendkívüli fül kell, mely rá tud hangolódni az érzelem hullámhosszára. A balga ember ma is a fülének hisz, hiszen nem hallja Isten beszédét. Szeretném szétoszlatni ezt a képzetet, és egyben átadni néhány segítő gondolatot, hogy megtudjuk: Miképpen szokott Isten beszélni velünk, az emberekkel?
– (1). Először Hósennel, azaz mellre való táblácskával (2 Móz 28, 30.). Áron és az ő papjai kellett az ítéletről szóló táblácskát szívük mellé akasszák, hogy az, mindenkor figyelmeztesse Isten beszédére a népet.
– (2). A természet által is szokott szólni Isten. Pl. Jób korholta „felfuvalkodott” barátai bölcsességét. Kifejtette nekik, hogy amennyiben megkérdezik a barmokat, vagy az ég madarait, sőt, ha beszélnek a földdel, akkor azok is meg tudják mondani, hogy Isten kezében van minden élő állatnak az élete, és az ember lelke (Jób 12, 7. 10.). Ezékiel próféta azonban ennél is közelebb hozza a természetet, mely szólni tud hozzánk: „Kelj fel, menj ki a mezőre, és ott szólok te veled” (3, 22.). Ezt a beszédet pedig mindannyian értjük. Nemcsak a rögöt termés alá kényszerítő paraszt, vagy földszerető ivadéka képes ezt megérteni, hanem mi is, akik gyakran vágyakozunk a kipufogó gázos, panellakásos városból a szabadba. Ott nemcsak megöleljük az üde, csendes természetet, hanem dédelgető hangon köszönünk az első virágnak, vagy ehető vadgyümölcsnek.
– (3). Fájdalom érzésén át is szól hozzánk Isten. Töredelmesen bevallom, hogy e téren nehézségeim támadnak, amikor meg kell magyaráznom magamnak, és hallgatóságomnak, hogy esetenként Isten küldi nevelés formájában a fájdalmat. Sokféle magyarázkodás lehetséges, de titok födi a valóságot. A féltőn szerető Atya, szülői mivoltában nem akarhat fájdalmat gyermekének. De létezik az állandóan makacs gyermek, aki sem lelki, sem testi egészségére nem figyel kellőképpen. Engem Jób esete részben eligazított ebben a kérdésben, – bár további válaszokra is szükség van, – hogy miért perlekedünk Istennel? A kérdés folytatásaként megfogalmazom, hogy talán azért, mert úgy gondoljuk, hogy Isten nem hallgatta meg egyetlen beszédünket sem. Pedig hányszor szólt Isten és ügyet sem vetettünk rá! Beszédében tehát megközelít minket, szerényen figyelmeztet, hogy távol tartson a rossz cselekedetektől, és ez által megóvja lelkünket a bajtól (Jób 33, 17-19.). Ébrenléteinkben tapasztalhatjuk, hogy sokszor lüktetnek forgóink, csontjaink, és hogy ínyünk „undorodik az ételtől” (U.o. 33, 20.), lelkünk pedig az élettől. Lelkünk közeleg a sírhoz, és ilyen esetben legtöbbször magunk maradunk saját magunk orvosai.
– (4). Minden megszokott, ellenkező vélemény ellenére is, Isten megjelenti gondolatait. A bibliai példák sokasága bizonyíték arra, hogy Isten sokszor álmunkban keres minket. Jákobot Egyiptomba küldte (1 Mózes 46, 2.), Józsefnek pedig megjelentette Jézus születését (Mt 1, 20.). Előfordulhat, hogy jelen esetben kevésbé szerencsés a társításom, de amennyiben Isten beszédét akarjuk hallani, akkor eszerint napközben gyakrabban kell foglalkoznunk Isten dolgaival. Azért merem ezt állítani, mert általában arról szoktunk álmodni, amivel a nap folyamán elfoglaltuk magunkat.
– (5). Végül pedig megállapítom, hogy Isten, prófétái által közli beszédét. A próféta mindig Isten szócsöve. Beszéli, szólja Isten szavát. A próféta csak úgy közölheti Isten beszédét, ha beleavatkozik embertársai életvitelébe. Ez pedig gyakran ellenszenvet vált ki ellene és Isten ellen. A volt mészkői pap is egy ilyen prófétának tartotta magát, aki csakis úgy tudta elképzelni pályafutását, hogy népe hibáira és elmaradottságára hívta fel a figyelmet. Balázs Ferenc véleményét ma is osztjuk sokan, mert rossz szócsőnek bizonyul egy olyan pap, aki nem avatkozik bele népe, hívei életébe.
E végső gondolat utolsó hangsúlyaként Jézus személyét szeretném kiemelni, akinek megkeresztelésekor hangzott el az égi szózat: Ez az én szerelmes fiam, őt hallgassátok (Mk 9, 7.). Az ő szavaiba van belesűrítve minden, hozzánk közel álló, isteni beszéd. Semmi mást nem kell tennünk, csak meghallgatnunk, megtanulnunk, és cselekednünk a Jézus által hangsúlyozott isteni beszédet.
Kedves, szeretett Atyámfiai, Testvéreim! Isten ajándékai közé sorolom az emberi és isteni beszédet. A száj, a nyelv, a szó, mind olyan kiegészítő elemei beszédünknek, melyek hozzásegítnek, hogy életünk beszéde Isten akaratához igazítson. Hirdetnünk kell Isten beszédét alkalmas és alkalmatlan időben, és igyekeznünk arra, hogy meggyőzzük hallgatóságunkat, mert boldogok, akik Isten beszédét megtartják. Tudatosítsuk egymásban, hogy Isten közli velünk gondolatait, csak szét kell néznünk a természetben, magunk körül, sokszor fájdalmas életünkben, vagy másokéban, akik előttünk jártak.
Isten beszéde találjon meghallgatásra gyermekeinek életében! Ámen.
Pap Gy. László 