Új parancsolat
– esketési beszéd–
„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!” Jn 13,34.
Kedves ifjú pár! Kedves ünneplő Testvéreim!
Frigykötésetek alkalmával a szó hatalmával élek, hiszen mi mást is tehetnék. A szó erejével nyitom szíveteket a hallgatásra, a későbbi cselekvésre.
Kérdezhetitek, hogy a szeretet parancsa valami újabb kényszer a többi sorában? Szó sem lehet erről, hanem inkább egy alap letételéhez hasonlítható. Egy igen fontos, alapos munka, melynek nyomán kiver a veríték. Egy kőről beszél az apostol, mely érdekes módon nem más, mint a szívünkben tárolt, onnan kisugárzó szeretet. Ebben az esetben az alapkő annyi, mint a szeretet.
Nem parancsolom, hanem kérem, hogy jó helyre tegyétek a szeretet alapkövét. Jelentős tevékenységnek számít ez, hiszen ettől függ a nappalok öröme. Ettől lesz biztonságos minden éjszaka, annak ellenére, hogy számtalan titokzatosságot hordoz minden nappal és a hozzátartozó éjszaka. Meghatározó az alapkő, a szeretet jó helyen történő lerakása, hiszen ebből szűrődhet ki jövendő gyermekeiteket sírása és mosolya, rokonaitok, barátaitok, ismerőseitek panasza, vagy elégedettsége. Végül, de nem utolsó sorban itt vagyunk Isten színe előtt, s az sem mindegy, hogy miként vélekedünk Róla és gondviseléséről. Tegyétek nagyon jó helyre életetek alapkövét a szeretet, mert ebben lesz megérdemelt ünnepeitek a családban, és a nagy közösségben egyaránt.
Mától sok minden megváltozik életetekben, amennyiben helyére kerül az alapkő. Az én helyét átveszi a MI. Ma újabb örökség részeseivé váltok. Beléptetek a közös életbe. Az egyéni szeretetet felváltja a hosszútűrő. Előfordulhat, hogy némelykor úgy érzitek, mintha meghidegülne, de ne aggódjatok: a szeretet nem fogy el, amennyiben jól alapoztátok életeteket.
Megszokott, hogy ilyen alkalmakkor jókívánságokkal látjuk el az ifjú párt. Gyönyörű gondolatok özönét zúdítjuk a fiatalokra, pedig mi is tudjuk, hogy nem ettől függ, áll, vagy bukik el egy házasság. Én sem lehetek kivétel a fenti szokás alól, mégis arra esett a választásom, ami végérvényesen megmarad. Ez pedig a szeretet. Valahányszor alkalmam nyílik egyházi szertartásban részesítenem egy ifjú párt, a fentiek mellett mindig felhívom figyelmüket arra is, hogy bármekkora is legyen két ember között a szerelem, majd, – ahogy emlegetik, előbb, vagy utóbb szeretetté alakul. Nincs kizárva egyetlen családi életből sem a váratlan fordulat. Mindannyiunk életében megtörténik, hogy elcsattan hátunkon a kudarc ostora. Nem ritkán keserűség, bánat is tarkítja, az amúgy sem örömteli napokat. Nem ismerem a statisztikát, de ha csupán környezetemet figyelem megállapíthatom, hogy lábon marad a legtöbb ember, akit különben többször is térdre kényszerített az élet. Azt mondom róluk, hogy állták a harcot. Miért? Meggyőződésem azért, mert nagyon szerettek. Más szóval betöltötték a szeretet parancsát.
Szóltam tehát a szeretetről, mely új parancsolatként jelentkezik, s nektek válaszolnotok kell, hogy hallottátok-e ezt?! Ha igen, akkor ennek értelmében fogjátok meg egymás kezét Isten előtt, s így induljatok jövendőtök ígérete felé. Ne feledjétek, hogy lelki útravalóval indultok a közös életre. Egyfajta batyu ez, melyet mindig magatokkal kell hordoznotok. Kezetekben, vagy vállatokra akasztva kell vinnetek a hosszú úton. Ha netán mindketten megfeledkeznétek egyszer, s magatok mögött hagyjátok, feleditek a szeretetet, senkit nem okolhattok amiatt, hogy mennyire hiányzik számotokra. Magatoknak kell oda figyelnetek arra is, hogy nektek meglegyen a szeretet, s bizony azoknak is, akik veletek együtt mennek életetek ösvényén, útján.
Egyházam, gyülekezetünk, családom, s a magam nevében azt kívánom, hogy adjon Isten nektek jó utat! Ámen.
Pap Gy. László 