Bibliai olvasmány: Péld 17,1-7
„Drága kő az ajándék elfogadójának szemei előtt…” Péld 17, 8.
„Még csak egy hónapos novícius diákocska voltam, és sehogy sem tudtam megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy nekem most szüleimtől, testvéreimtől távol kell lennem, s kénytelen vagyok nélkülözni szeretetük melegét. Ott, a nagyvárosban olyan sokan voltak, és mind nagyon vígak, de nekem nem volt senkim, kihez szeretettel fordulhattam volna, s ki előtt gyermeki szívem szerény kívánságait kifejezhettem volna. Nem volt senki, aki viszont szeretetével és nyájas jó indulatával ajándékozzon meg engem, a szegény és szerény székely fiút; nincs senki, ki nekem is juttatna az ünnepi kalácsból, s a gyermeki szívet és lelket megörvendeztető holmi apró csecsebecséktől, avagy jelét adná annak bármi módon, hogy rólam sem feledkezett el a kis Jézuska!” /Nagy Gergely/
Kedves Testvéreim, Atyámfiai!
Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy most nem éljük az ajándékozás időszakát, de az is bizonyos, hogy karácsonyig nem várhatok a témával. Másfelől pedig igazam van abban a tekintetben, hogy ajándékozni nemcsak karácsonykor lehet és kell, hanem életünk bármelyik időszakában- Az év bármelyik hónapjában adhatunk és kaphatunk ajándékokat.
A mai témát, az ajándékozást két megközelítésből tárgyalom: az első, amikor egymást igyekszünk megajándékozni, a második ajándék Isten köré szövődik. Az emberi ajándékok és ajándékozások esetében a téma magas skálájával foglalkozhatom, mert az ajándék, illetve annak átadása sokkal bonyolultabb annál, mint, amikor pl. megvásárolunk egy ajándékot és átadjuk valakinek. Azt tanácsolom, hogy mindenek előtt nézzünk meg néhány példát a Bibliában az ajándékozással kapcsolatosan.
1). Közismert a történet, amikor Ábrahám Izsáknak adta mindenét (1 Móz 25, 6.), amije csak volt. Ebben a mindenben első sorban az anyagi javak értendők, de természetesen ezek kísérője, az akkori szokás szerint az atyai áldás is.
2). Jákob ismeretlenül is fiának, Józsefnek küldött ajándékot (1 Móz 43, 11-14) Egyiptomba. Azt olvassuk, hogy a „föld válogatott gyümölcsei”, fűszerek, méz, balzsam, pénz képezte az elsődleges ajándékot, de ugyanakkor legkisebb és szeretett fiát, Benjámint is elküldte fiaival, azzal a megjegyzéssel, hogy amennyiben megfosztottnak kell lennie, akkor hát legyen megfosztott.
3). A zsidók, Adár hónapban (12. hónapnak megfelelő: február-március) megajándékozták egymást (Eszt 9, 19). Ezt a napot az öröm és vigalom napjává tették az által, hogy a hónap 14-én különbnél különb ajándékokat küldözgettek egymásnak. Ezen ajándékozásnak az volt a lényege, hogy keserűségük e napon vált örömre, siralmuk pedig ünnepre. Ezen a napon a szegényekre is gondoltak sokan, azzal, hogy nekik is ajándékokat nyújtottak át.
4). Egy negyedik és utolsó példa az Újszövetségben található, ahol a keleti bölcsek ajándékokat vittek Jézusnak (Mt 2, 11). Ez a történet már sokkal ismerősebb. Ezen ajándékozás első és lényeges mozzanata az volt, amikor a bölcsek tisztességet tettek és csak azután tették le ajándékaikat. Ki kell emelnem azt a tényt, hogy a bölcsek számára a tisztességadás volt az elsődleges, amit fontosabbnak találtak az aranynál, a tömjénnél és mirhánál is.
Észrevehettétek Testvéreim, hogy négy példát ismertettem, melyek nyomán látható, hogy milyen fontos helyet foglal el életünkben az ajándék és ajándékozás. Ugyanakkor az is kiviláglott a példákból, hogy mennyire kedves egy-egy ajándék és a mögötte lapuló szándék. A Jákob esetében, mintha felfedezhető lenne a sajnálat bizonyos hangsúlya, viszont az ajándék, mint drágakő nyomatékát éppen a legkisebb és egyben legkedvesebb fiú jelenléte jelöli meg. Az Adár hónapi ajándékozás szegényekre vonatkozó része pedig egyenesen azt hozza előtérbe, hogy legalább ekkor kedvesen gondoltak és jártak el a szükséget látó szegényekkel szemben. A bölcsek ajándékában pedig a kihangsúlyozott tisztelet megadása jelzi a kedves szándékot, és mindazt a cselekedetet, mely meghatározta a bölcsek emberi hozzáállását.
Észrevehettük azt is Testvéreim, hogy eddig még egyetlen szó sem esett az általunk megszokott ajándékozásokról. Az azonban bizonyos, hogy a példákban ráismerünk egy-egy velünk is megtörtént ajándékozásra. Vegyük még egyszer a fáradtságot, és soroljuk fel a példában szereplő ajándékozásokat.
1). Feltételezzük, hogy igazi édesapa áll szemben leányával-fiával, aki éppen gyermekének köszönhetően érezheti egésznek és kiteljesedettnek életét. Mit tesz az ilyen apa? Mindenét ráhagyja gyermekére, és mellé helyezi atyai áldását is. Sőt szívének és lelkének minden jó érzését örök időre kész beletáplálni gyermekébe.
2). Nagyon sokszor utolsó pénzünket is feltesszük megmaradásunk reményében. Sőt hallani lehet olyanokról is, akik akár még gyermekeikről is lemondanak azért, hogy a jobb körülmények ígérte lehetőségek számukra is felvillanjanak. Az ilyen emberek sóvárogva várják az új lehetőségeket, és ugyanakkor szívükbe markol a felismerés, hogy nagyon kemény árat kell fizetniük ajándékukért. Itt azonban felvetődik az a kérdés is, hogy mennyire áll meg a kedvesség bűvös körében az adomány, akár adott, akár pedig kapott is az?
3). A harmadik ajándék is komoly feladatot okozhat, ha valóban el akarunk elmélkedni fölötte. Nekünk is van tizenkettedik hónapunk, december, melyet az ajándékozás hónapjának kiáltottunk ki. Van azonban valami különös, ami körül lengi ezt a hónapot. Éspedig az a tény, hogy mi csupán és szinte kizárólagosan, szeretteinknek szoktunk ajándékokat osztogatni, akikről tudjuk, hogy valamiképpen viszonozni is fogják nekünk azt. Itt is megtalálható a kedvesség, azaz a drágakő jelzője. Sőt nincs is okunk arra, hogy megkérdőjelezzük valaki ajándékozási kedvét. Egy fontos részlet azonban tárgyalásra szorul. Hol marad ugyanis a szegényeknek juttatott ajándék? Van-e és mekkora mértékben gondunk a nyomorult emberek valamelyikére? Az igaz, hogy mindnyájunknak van keserűségünk és siralmunk, de amennyiben képesek vagyunk, arra hogy egymást kedvesen megajándékozzuk, ezeket az ajándékokat drágakőként elfogadjuk, akkor az is kötelességünkké válik, hogy minden körülményben szem előtt tartsuk a kedvességet.
4). És itt van az utolsó példa: a Jézus jászlához való járulásunk. Vagy, ha nem az övéhez megyünk, akkor bárkiéhez. Amennyiben megkeresünk egy gyermeket, vagy éppen özvegyet, akkor Jézust kerestük fel – halljuk ezt Jézustól. Ebben az esetben a tisztesség-e az, ami elvezetett oda minket? Vagy talán éppen az a fontos, hogy milyen drága, új öltözetet, vagy arany neműt viszünk a gyermeknek, ritka, fellegekben röpködő mondatokat a rászoruló özvegynek és árvának:
Régebbi szokásomhoz híven néhány kérdést tettem fel és engedtem a szabadgondolkodás útjára. Megválaszolásuk bizonyára nagyon fontos, de az unitárius ember magától értetődő tulajdonsága, hogy az általa érdemesnek talált kérdésekben szabadon elgondolkodik, és hasonlóképpen fejti ki véleményét. Van azonban e beszédben valami, amiről egyformán alakíthatjuk véleményünket. Az ajándék drágakő, de csak abban az esetben szerez örömet és boldogságot, ha tisztességgel és kedvesen ejtjük azt szeretteink, embertársaink kezébe és szívébe.
Zárszóként mindnyájunknak azt kívánom, hogy egyikünknek se kelljen megvárnia a tizenkettedik hónapot, hanem máris egy kedves szóval, sugárzó mosollyal, baráti kézfogással örvendeztessük meg egymást, mert utó-végül mi magunk vagyunk és lehetünk egymásnak a legkedvesebb és legszeretettebb ajándékai, drágakövei. Ámen.
Pap Gy. László 