Bibliai olvasmány:
„Jézus pedig lehajolván ír vala a földre.” János 8, 6.
Szeretett Atyámfiai, Testvéreim!
Áhítatunk során arról elmélkedem, hogy Jézus írt a földre. Egy gyönyörű bibliai történetben kapott helyet a mai mondanivaló. Az írástudók és farizeusok egy asszonyt vittek Jézushoz, akiről állították, hogy házasságtörésen kapták. Hangsúlyozták, hogy atyáik törvénye szerint meg kell kövezzék őt. Mi a véleményed – kérdezték Jézust. Ő pedig hangtalanul írt a föld porában. Miután az előbbiek erősködtek, hogy végre mondja már ki véleményét, akkor Jézus elmondta a jól ismert, híres szavait: Aki nem bűnös közületek, az dobja rá az első követ. Majd ismét a földre szegezte tekintetét és tovább írt.
Testvéreim! Nem a történet lényegébe akarok belevágni gondolataimmal, hanem a cselekedetbe, abba ugyanis, hogy Jézus írt a föld porában valamit. Vajon mit írhatott? És az ujjával. Csakugyan, mit írhatott, mert az evangélista, írásról, és nem rajzolásról beszél? Írt, tehát valamit, legfentebb egy mondatot, vagy talán még annyit sem, ha figyelembe vesszük azt is, hogy milyen volt az arám írás. Csak találgatásokba bocsátkozhatom, de éppen ez volt az, ami ösztönzött arra, hogy a földről beszéljek. Jézus a földre szegezte tekintetét és a föld porába írt valamit.
1). Szerintem, azt írhatta l Jézus a porba, hogy „Isten”. Lassan átvillant lelkén – míg szép nyugodtan húzta a vonalakat, hogy Isten beszéde nem hullott soha a földre (1 Sám 3, 19.). Nem hullhatott, mert annak helye nem a disznók között, hanem az emberi lélek talajában van.
Ahogy lassan lehajolva a földre, ujjával írt Jézus, bizonyára, korának szokása szerint, éppen meghajlásával mélységes tiszteletadásának a jelét is adta (Józs 5, 14.). Eszébe jutott az ószövetségi szövetségkötés hangos ígérete, amikor Isten szájából hallható volt, hogy megsokasítja Ábrahám nemzetségét, mint a föld porát (1 Móz 13, 16.).
Gondolom, hogy míg Isten nevét szépen belerajzolta a porba, eszébe juthatott Jézusnak az ígéret földje is, de az is, hogy Isten nemcsak az ígéret földjének határáig, hanem a legmesszebb fekvő határig is ellát (Jób 28, 24.).
Isten nevének porba írásakor ismételten átvillant Jézus lelkén a felismerés: Hamarosan új eget és új földet pillanthat meg (Ézs 65, 17) az Istenben bízó ember. Egy új egyházalkotmány megszületését látta belevésődni Isten nevén keresztül az új földbe, mely az ó helyett előhozza a szívbéli jókat.
Talán Isten nevét még be sem írta teljesen a föld porába, amikor másodszor is keményen felszólították a farizeusok és írástudók, hogy ne osonjon el a felelet elől. No, akkor mi a véleményed, Jézus? – kérdezték. Meg kell-e köveznünk e bűnös asszonyt, vagy nem? Persze, nyugodtan csak kövezzétek meg atyáitok törvénye szerint – mondta. De az dobja rá az első követ, aki nem vétkezett még soha. Ekkor megjelenhetett maga előtt a teljes írás, amit a körülötte levők el is olvastak: Isten. Jézus már senki mást nem látott és nem is akart láttatni. A vádlók sorban mind elvonultak, a kövek és a bűnös asszony maradt Jézus közelében. Ő pedig egyre csak az írást figyelte: Isten. Istenem! Ez a föld lesz majd az én ágyam is, mely befogad, mert szép lassan ez a nép vesztemre tör.
Közben felemelte fejét és látta, hogy csak a bűnös asszony van mellette. Senki azok közül, akik megelőzően vádolták őt. Jeremiás próféta szavai érintették meg hirtelen: Kik éntőlem elszakadnak, a földön íratnak be (Jer 17, 13.). Úgy fognak elenyészni, mint a porba írt szavak.
Tudta, hogy számára nagyon sokat jelent e föld, az útnak pora, melybe Isten nevét írta. Eszébe jutott, hogy ez a por, éppen a földnek sava. Amiben látszik az írás, az adja majd a termést. A földnek savai, tanítványai, akiket egymás után kell meggyőzzön tanításai igazságáról (Mt 5, 13.). Szívükre kell hasson, hogy jó és biztos kötéssel láncolja eszméihez, magához őket, mert amennyiben valamit megkötsz jól a földön, az a mennyben is kötve lesz (Mt 16, 19.).
2). Jézus, amikor a földre hajolva írt annak porába, minden további nélkül Isten neve után írhatta, hogy „föld”. Az a föld, melyet Isten a semmiből teremtett. Aztán megalkotta az embert, hogy betöltse az egész földet (Ézs 45, 12.). Kicsoda foghatja ujjai közé a földet és annak porát – kérdezte Ézsaiás próféta (40, 12.) és kérdezhette Jézus, mélyen a porba merengve. Ilyen alkalmakkor, amikor pl. teljesen magamra maradok, ki lehet más segítségem, mint az Úr? Ő az én segítségem, aki teremtette a földet, melynek porába írtam most az ő nevét, az ő legnagyobb alkotását, a földet (121. Zsolt 2.).
Az én Atyám jelenlétével betölti ezt az egész földet. Lassan minden teremtményének meg kell értenie, hogy Ő dicséretet érdemel jótéteményeiért. Jézus régóta felismerte, hogy amilyen magasan van az ég a földtől, éppen olyan nagy Isten jósága a földön élő teremtményekkel szemben (103. Zsolt 11.).
Vajon, Jézus míg tekintetét a föld porára szegezte, időközben nem pillanthatott fel a magas égre, amikor átsuhant rajta a zsoltáros vallomása: Nyugodjon meg a lelked, mert Isten lenéz a föld lakóira (3. Zsolt 13.). Isten, tehát kiterjeszti ránk gondviselő kezét.
Ezt jelenti a föld, mely Isten lábainak zsámolya, a termőföld éltetője, mindennapjaink bölcsője s majdan koporsója is. Jézus lelkén átsuhant még egy pillanatra eddigi élete, komor hangulatba csavarodott szomorú jövendője. Megemelte kezét, hogy elsimítsa az út porába írt két szót. Nem tudta, hogy írjon még egy harmadikat is, vagy engedje, hogy a szél végezze el a maga megsemmisítő munkáját. És képzeljétek el testvéreim, a szélre bízta az írást.
Én pedig ma hiszem, hogy még sokáig ott fog állni a két beírás képzeletünk útjának porában: Isten és a föld.
Fiú
És, ha felnövén, tapasztalod,
Hogy apáid földe nem honod
S a bölcsőd s koporsód közti űr
Századoknak szolgált mezsgyéül:
Lelj vigasztalást a szent igében:
„Bujdosunk e földi téreken”.
Kiskacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál édes gyermekem. /Arany János /
Adja a gondviselő Isten, hogy Jézus folyamatosan írjon számunkra hasonló figyelmeztetéseket és legyen bennünk elegendő indíttatás tanítása meghallgatására és cselekvésére. Ámen.
Pap Gy. László 