Hálaadás helye
– kopjafa avató beszéd –
Hálaadás hallatszik onnan és örömnek szava. Megsokasítom őket, és nem fogyatkoznak meg; megdicsőítem őket, és nem szégyenülnek meg. Jer 30,19
Kedves Ünneplő Testvéreim! Öröm és boldogság, hogy végre a debreceni unitáriusoknak is van egy kegyeleti helye, ahová hálaadással, örömmel, kéréssel, imával és, ha arra is sor kerül, akkor könnyel állhat meg az életben vándorló atyafi. Sokan azt hangsúlyozzák, hogy már elegük van abból, hogy úton-útfélen kopjafát avatnak, de hát nekünk ez az első és egyedüli, sőt, imádságos lelkületűekként, Isten-keresőkként hiányoltuk már régóta ezt a kegyeleti helyet.
Az egyházközség és az EJKE egyesület összefogásából megszületett ez a kopjafa, ahonnan most már hallszik a hálaadás és az öröm szava. Azzal biztat Isten, hogy megsokasít bennünket és soha meg nem szégyenülünk. Ehhez viszont nekünk is hozzá kell adnunk egyéni lelkesedésünket, hitünket, reménységünket. Arra kér Pál apostol szüntelen bennünket is – éljünk bárhol a világban –, hogy legyünk kitartóak és éberek az imádkozásban és a hálaadásban (Kol 4,2). Elsősorban ez lesz a megtartónk azokban a nehéz időszakokban, amikor alig szavaznak nekünk túlélést, nemhogy támogassanak önrendelkező szándékainkban.
Kedves Testvéreim! Néhány gondolatban felhívom szíves figyelmeteket arra, amit a későbbiekben, a jövőben jelenteni fog ez a kopjafa nekünk, akik állítottuk és azoknak, akik elhelyezik majd mellette virágjaikat, vagy hálaadással gondolnak az előttük járókra, élőkre. Először is nemes szándék vezette a kezdeményezőket, hogy az unitárius közösség is hozzájáruljon a székely jövő gondolatának elmélyítéséhez, későbbi rendezvényinkkel pedig hangsúlyosan támogassuk minden nemes törekvésében azokat, akik szülőföldjükön maradva kívánják megélni teljes szabadságukat.
Hamarosan négy szimbólumot láthatnak a székely kopjafán, melyekről csak röviden teszek említést, hiszen gondolataink, értelmezéseink szabadon szárnyalhatnak és szinte a végtelenbe szaladnak. Az első, fontos jelkép a Nap. Sok templomtorony falán található, melyet székely őseink is előszeretettel jelenítettek meg, s így mi is szívesen fogadjuk a napfényt, melybe tudjuk, hogy nem jó nézni, de csak attól várhatjuk az életet.
A második jelképben, a székely keresztben, vagy akár buzogányban büszkeség és bátorság is belefér. Nem kell másról beszélnem, csak arról, hogy sokan büszkék vagyunk székely származásunkra és arra is, hogy szót fogadtunk egy hívásnak, miszerint úgy ítéltük meg évekkel ezelőtt, hogy szükség van itt ránk. És szólhatok egyfajta merészségről is, mely jellemezte őseinket, akik életükkel védték mindenütt a magyar föld ország-határát.
A tulipán komoly figyelmeztető! A nő, az édesanya, a megmaradás jelképe. Most hadd ne menjek bele abba a fejtegetésbe, hogy a székely nő miben élte és élheti ki szerepét. Ne én határozzam meg, hogy milyen felelősség terheli. A székely nők vállalták és ezután is vállalni fogják a teremtésnek nagyobb részét. Vagyis Isten segítségével és áldásával megszülik a leányokat és fiakat, akikért ma és az elkövetkezendőben imádkozunk és akikről hisszük, hogy ők lesznek a változatosság életünkben és ugyanakkor ők jelentik a megmaradást, vagyis a változatlanságot.
Végül, de nem utolsó sorban, legfelül látható a világmindenséget jelképező gömb, ami templomunk nem létező tornyára is kerülhetne. Ebben a teremtett világban hálát adunk Istennek, hogy a székely nemzetnek is helyet adott, megköszönjük, hogy ma itt is lehet egy emlékhelyünk, ahol fejet hajthatunk, emlékezhetünk, és unitáriusként újra kiálthatjuk a világba, amit 1568-ban hangsúlyoztak először, hogy mindenki azt a vallást gyakorolja, mely felfogásával a legjobban megegyezik, hiszen a hit Isten ajándéka.
Ne feledjétek, szeretett Testvéreim, hogy a mai naptól kezdve a Hatvan u. 24 szám alatt, e kopjafa mellett állandóan hálaadás hallatszik és örömnek szava. Legyen áldott a szándék, mely emeltette ezt az emlékfát, legyen áldott mindenki, aki melléje tér, hogy fejet hajtson és nem utolsó sorban legyen áldott minden székely és fajtáját szerető magyar. Ámen.
Debrecen, 2015. szeptember 5.
Pap Gy. László 