2009. január 17.

Bibliai olvasmány: Zsolt 71,1724

ISTEN TANÍT MEG BENNÜNKET

– általános beszéd –

Te azonban tarts ki amellett, amit tanultál, s amiről meggyőződtél, hiszen tudod, kitől tanultad. 2Tim 3,14

Kedves Atyámfiai, Testvéreim! A tanulás általában összekapcsolódik a gyermek- és ifjúkori iskolával, de főként az ott szerzett ismeretekkel. Az erdélyi nevelésben több helyen kiemelkedő hangsúlyt kap az együttélésből kölcsönvett „otthoni hét év” kifejezés, ami hangsúlyosan jellemzi a gyermekkor első időszakát, melyben vagy elmélyülnek a kellő ismeretek, vagy örökre hiányosak maradnak a társadalmi kapcsolatok rendjén.

Amikor a bibliai tanításokra figyelünk, akkor sokan azt vélik, hogy szószéki beszédeinkben egy földön túli állapotot kívánunk földre szállítani. Pedig éppen arról az együttélési normákról beszélünk, melyek általában hiányoznak az emberek életéből. A tisztelet, a szeretet, megbocsátás, mások véleményének elfogadása abba az örökös tanulási rendszerbe tartozik, melyből nem lehet „kiöregedni”, mely messzire túlmutat az iskolai, vagy a családi kötelékekben eltöltött esztendőkön.

O- Sensei: Az élet művészete c. munkájában többek között a következőket írja: „Elmélkedjünk a világ működésén, hallgassuk meg a bölcs ember szavait és tégy magadévá mindent, ami jó. Erre alapozva nyiss ajtót az igazság felé. Ne csukd be szemed az előtted lévő igazság előtt. Tanulmányozd hogyan folyik a patak vize a völgyben, simán és szabadon a sziklák között. Tanulj a szent könyvekből és a bölcs emberektől is. Minden – még a hegyek, folyók, növények és fák is – a tanítód legyen.”

Nem szokásom, hogy elemeire bontsam egy adott irodalmi műben foglaltakat. Időnként azonban nem árt, ha szorosan hozzáigazítjuk saját gondolkodásunkhoz. Ebben az esetben elmondhatom, hogy nem annyira a tanításon van elsőre a hangsúly, hanem azokon az apróságokon, melyek tulajdonképpen szorosan egymásba kapcsolják életünk történéseit. Kérdések sora elevenedik és szólal meg bennünk, hiszen ismételten előtérbe kerül emberi képességünk felső határa. Ebben az esetben sem arra kell gondolnunk, hogy milyen magas fokú tudással kell rendelkeznünk ahhoz, hogy megértsük a világ dolgait, hanem egy olyan rejtett képességre van szükség, melynek köszönhetően észre vesszük a világ működését, vagyis azt a rendet, melyre felépül az egész élet. Ebben a nagy megvalósításban pedig ott van az ember, rengeteg tanítással, elmélettel és filozófiával, melyek közül azt kell kiválasztanunk, amelyik, vagy amelyek a legközelebb állnak gondolkodásunkhoz, szívünkhöz.

Kitartás a tanultak mellett. Ez jelenti tulajdonképpen az első, megfontolt lépést.

Kitartunk pl. a 2×2 mellett. Miért? Azért, mert, ahogy ráébredtünk a számok igazságára, ahogyan belénk vésődött azok csalhatatlansága, de ismeretében vagyunk annak is, hogy mit fed a 2×2 néha öt fogalma, nem tágítunk kora gyermekkorunk eme felismerésétől. Semmi és senki kedvéért. Ez egy olyan lecke volt, ami túlmutatott a szorzótábla bemagolásán. Későbbi gyakorlatunk feküdt erre, későbbi tapasztalatok mélyítették el bennünk a szorzás eredményének igaz voltát.

Az a kérdés, hogy van-e ehhez hasonló, gyermekkorunkban megtanult lecke, mely felér a számok logikai világában tapasztalható realitással, csalhatatlanságával? Bizonyára van, de inkább vannak, és ebben az esetben ezeket egy füzetbe, könyvbe kellene gyűjtenünk, hogy betűrendes mutatóba kényszerítve, mindig nyomon követhetőek maradjanak.

Van-e lehetőség arra, hogy jelen alkalommal foglalkozzunk azokkal a tanításokkal, melyek jellemezték mindnyájunk gyermek, ifjú és gyermekkorát? Nincs erre mód, hiszen a 15-20 perc kevésnek bizonyul. Akkor sem leszünk okosabbak, ha istentiszteletet követően apróra bontjuk azt a tudáshalmazt, mely ott ülepedett évtizedek alatt agyunkban. Ezekkel, a realitás talaján, síkján elfekvő, vagy naponként feltörő ismeretekkel nincs is különösebb gond, hiszen a 2 x 2 világában matematikai tudásra van szükség ahhoz, hogy tételeket állítsunk fel és igazoljunk, vagy éppen megcáfoljuk mások állítását.

Nem ez történik a gyakorlati világunk realitásait figyelve. Miért? Azért, mert mivel minden mozgásban, folyamatos átalakulásban van, így nemcsak az jellemző rá, hogy állandó átalakulási folyamat végzi hatását, hanem egyszerűen kiismerhetetlen a következő pillanat teremtette állapot. Azt sem tudjuk, hogy kellemes, vagy éppen kellemetlen befolyások érnek-e.

Valami ehhez hasonló a vallás világába tartozó tanítás. Egy ráadással. A bizonytalanságot szeretné bizonyossággá alakítani. Erre több lehetőséget teremtett. Ezek közé sorolható az unitárius is. A többi hitfelfogás bizonyságkeresésével azért nem foglalkozom, mert ők amúgy is csalhatatlannak minősítik saját vallásukat, s arról akarnak meggyőzni mindenkit, hogy az általuk felkínált tan jelenti a legnagyobb biztonságot.

Ezzel, vagy ezekkel szemben az unitárius vallás mellőzi a hasonló tanításokat. Inkább Jézust emeli ki közösségéből, kora szellemiségéből és arra világít rá, hogy mekkora életigazságokat hordoztak azok a szemléltetések, melyekben az egyszerű embert jellemezte, szabta meg holnapi életútját, illetve meghatározta annak az előkelő papnak, vagy törvényismerőnek is, aki hasonlóan, egy és ugyanazon az úton haladhat a nála jóval alacsonyabb rangsorolásba helyezett atyjafiával.

Nincs és nem is lehet semmilyen más, megmentő tanítás. Nincs szebb üzenete az egész Bibliának, mint az egymás iránt tanúsított megértés, gondoskodás, szeretet. Ha van valami tudomány, melyet ezek fölé helyezhetünk, akkor azzal többé nem szabad a sötétben maradnia senkinek. Elő kell lépnie a világosságra, bemutatnia embertársainak, hogy íme, feltalálta a spanyolviaszt, vagy éppen most állította fel megcsalhatatlanul a relativitás elméletét, de egy olyan dimenzióban, ahol nem a föld vonzása a meghatározó, hanem az emberi szív által generált érzés.

Nincs is ilyen – mondják a kételkedők. Hangsúlyozzák azok, akik nemcsak könyveinket raknák árvíz alkalmával a medrek magasítására, hanem magukat a hirdetőket is beépíttetnék az életekre törő, vagy azokat időnként megkímélő áradat sodrásába. Sajnálom azokat az atyámfiait, akik semmibe veszik a lélek területére tartozó tanításokat. Akiknek nemcsak meghidegült a szeretet és minden azzal kapcsolatos cselekedet, hanem ezt egyszerűen lényegtelennek tartják még a saját családjuk életében is.

Én egy olyan tanítást kaptam gyermekkorom vallásórái alkalmával, de a későbbiek során is, melyet nem szégyellek hirdetni, de amelyre büszke is lehetek bármikor, ha a szívek érzéseiről folyik a tanácskozás. A kommunista rendszer kínált egyfajta doktrínát, melyből hasznot húztak némelyek, s talán olyanok is vannak, akik mai nap is visszasírják annak, számukra kedvező tanításait, velejáróit. Ha valami hiányzott a polcról, vagy a család asztaláról, akkor jött a megmentő ígéret: Amennyiben teljesítve lesz az új ötéves terv, akkor megtelnek majd a raktárak, a kamrák polcai is. Erről mindenki tudta, hogy szemen szedett hazugság. Soha nem vigasztalta meg azokat, akik gyermekük holnapi kenyeréért, vagy életéért aggódtak.

Baj lenne, nagy baj, ha egy adott vallás hasonló tanítással állna elő a 21. században. Ígérne olyan megfoghatatlan dolgokat, melyek olyan messze állnak egymástól, mint Mekka Jeruzsálemtől. Nekünk nincs szükségünk különösebb ígéretekre, hiszen Isten bizonyságát adta annak, hogy örökös gondviselésébe fogad, és soha el nem hagy minket. Ezért megnyugtató, biztató, bátorító az a tanítás, mely két ember harmonikus kapcsolatára épül, s mely nem feltételezi, hanem olyannak látja a holnapot, amikor béke és egyetértés lakik az emberek otthonában.

Ne várd, hogy a föld meghasadjon,

És tűz nyelje el Sodomát.

A mindennap kicsiny csodái

Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd kezed a szívedre,

Hallgasd, figyeld, hogy mint dobog.

Ez a finom, kis kalapács

Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,

Nézd a kis ezüst pontokat.

Nem csoda-e, hogy árva lelked

Feléjük szárnyat bontogat?

Ne várj nagy dolgot életedbe’,

Kis hópelyhek az örömök.

Szitáló, halk szirom-csodák

Rajtuk át Isten szól: jövök.

/Reményik Sándor: Csendes csodák/

Mi is vágyunk, mint sok más ember az apró csoda-történések után. Miért fontos ez? Azért, mert csakis így állhat össze teljessé egy emberi élet, melyben komoly szerepet játszik a tökéletesen elsajátított tudás, ismeret, de amelynek elmaradhatatlan összetartó jellemzője az emberért, a világért dobogó, nemesen érző szív. Úgy érzem, ma erre van a legnagyobb szükség, s amikor régi, szép, helyes tanítások között keresgélve nemcsak egyfajta csoportosítást végzünk el, hanem felállítunk egy értékrendet is, akkor olyan könnyedén kibuggyan a szánkon, hogy mennyire szeretünk. A tanítás értelme és mélysége akkor jelenik meg a valóságban, amikor hangosan, vagy csendben, a szívünkben kimondjuk, hogy ki az, akit feltétlen szeretettel, teljes szívvel szeretünk ebben a pillanatban! Ez a legszebb tan! Ámen. 2010. január 17.

 

Van hozzáfűznivalója? Tegye meg nyugodtan!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s