Bibliai olvasmány: Jer 13,1-11.
Példabeszéd – 5
„Mert ahogy az öv az ember derekához simul, úgy csatoltam én is magamhoz Júda egész házát – mondja az Úr -, hogy népemmé, dicsőségemmé, dicséretemmé és hírnevemmé legyenek. De ők nem hallgattak rám.” Jer 13,11.
Kedves Atyámfiai, Testvéreim! Megismétlés után sok, kedves gondolattal kecsegtet a szentleckénk. Okosabbak leszünk, ha hozzáolvassuk a kapcsolódó szöveget. Hiszem, hogy a példázat anyagában van olyan kézzelfogható, ami könnyedén megragadja figyelmünket. Ilyen az öv, ami egyfajta szerepet játszhat mindennapi életünkben, és amint megismerjük példázatbeli szerepét, azonnal távoli dimenzióba kerülünk. Ne ragadtassuk el magunkat túl korán ilyen gondolatokkal, hiszen minden esélyünk meg van arra, hogy a megfelelő időben meghalljuk a mai üzenet lényegét. Ehhez azonban – hasonlóan az eddig tárgyalt ószövetségi példázatokhoz – elmaradhatatlanul szükség van arra, hogy rögzítsünk néhány tudnivalót.
1). A példázat előzményeként említem, hogy Jeremiás próféta fontos szerepet töltött be Isten üzenetének tolmácsolásában. A bibliai olvasmányban ismertettem a példázatot körülvevő összefüggéseket, és hasonlóan járjunk el akkor is, amikor Jeremiás próféta könyvével ismerkedünk. Tapasztaljuk, hogy a próféta sikertelen próbálkozásainak sorát éli, hiszen Júda népe állandó ellenállást tanúsít Isten akaratával szemben. Ez pedig mindig maga után vonja Isten haragját és elmaradhatatlan büntetését. Téves lenne arra gondolnunk, hogy Isten bármilyen figyelmeztetés nélkül kiönti haragját népére. Ő minduntalan időt és lehetőséget adott Júda népének arra, hogy visszatérjen a próféták által megjelölt útra. A visszatérés mögött azt kell mindnek előtt értenünk, hogy a nép, akinek Isten örök időre szóló szövetséget ígért – mindig új, más, idegen istenek után keresgélt, mintha azoknál megtalálná azt a segítséget és oltalmat, mint ANNÁL, aki sok bajból, nehézségből megszabadította, s ráadásul be is vezette az ígéret földjére. Előzménynek számít még, hogy maga Isten szólította Jeremiás prófétát egy jelképes cselekedet véghezvitelére, melynek valóságértékében bízva, bizonyára reménykedett Isten megátalkodott, gonosszá vált, idegen istenek után szaladgáló népének megtérésében.
2). A példabeszéd tartalma egyszerűnek, de ugyanakkor számunkra érthetetlennek tűnik. Arról van szó benne, hogy Isten egy napon megparancsolta Jeremiásnak, hogy vásároljon egy lenből készített övet, melyet kössön derekára, s közben vigyázzon arra, hogy be ne vizesedjen. A próféta eleget tett Isten kérésének, és nap, mint nap viselte azt. Embertársai között járt vele, míg a megszokott módon hirdette Isten megmásíthatatlan akaratát. Egy napon aztán ismét szólt hozzá Isten. Ekkor arra utasította a prófétát, hogy a megvásárolt, és a derekán viselt övet vigye el az Eufráteszhez, s ott ássa el egy szikla hasadékában. Persze, megtette Jeremiás, amit Isten parancsolt neki. Sok nap múlva – olvassuk a történetben – arra kérte Isten a prófétát, hogy most menjen, és vegye el az ott elhelyezett övet. A próféta elment, kiásta, s maga is csodálkozással tapasztalta, hogy az öv hasznavehetetlenné vált. Ekkor elhangzott Istentől a példabeszéd csattanója: Így rothasztom meg Júda kevélységét.
3). A példabeszéd üzenetének tárgyalása előtt egy gondolatot közlök: „Amíg nem éled át, milyen a másiknak, addig nem tudsz szeretni. Amíg nem fáj neked a fájdalom, amit másnak okozol, nem tudsz szeretni. A karma nem büntetés, hanem tanítás: megtanít, milyen a másiknak lenni; mit érez, hol fáj neki. Amíg nem fáj a seb, amit másokon ejtesz, és nem vérzel tőle te is, addig nem tudod, mi az, hogy »vele« és »együtt« és »közösen«. Együtt érezni valakivel csak akkor lehet, ha az én idegeim is összerándulnak attól, amit benne én okozok.” (Müller Péter)
A példabeszéd tanulságát nagyon könnyen megértette a korabeli ember. Ő tudta, hogy korának öltözete megkívánta az öv viseletét. Annak használata, vagy éppen mellőzése milyen előnyökkel, illetve következményekkel járt. Másként vagyunk mi ezzel, hiszen számunkra az öv esetleg egy ékességet jelent a csinos nő derekán, vagy éppen egy alkalmatosságot, mely megtartja derékon a férfi nadrágját. Meggyőződésem, hogy magunk is több fontosságot tulajdonítunk a példázatbeli övnek, de ugyanakkor a megrothadtnak is, amennyiben megismerkedünk néhány használati fontosságával.
a). Először is látnunk kell a papi övet. Amikor Isten Áron papi öltözetét ecsetelte, akkor különös figyelmet szentelt az övre is. Nem csak azt határozta meg a Törvény, hogy lenből kell készülnie, hanem azt is, hogy hímzés kerüljön rá. Így tehát nem csupán egy egyszerű kötélre kell gondolnunk, hanem egy szélesebb sávú vászoncsíkra, mely gondos hímzéssel érzékeltette papi rendeltetését (2 Móz 28,39.).
b). Másodsorban fejedelmi övről beszélhetünk (Pl. Ézs 22,21). Ebben az esetben, amikor Isten által is jóváhagyott fejedelem áll a nép élén, az öv jelenléte Isten akaratát, beleegyezését jellemzi. Ez a tény, hogy rajta van az öv a fejedelmen, azaz látható-e Isten áldása, vagy nem, mindig meghatározó fontossággal bírt a zsidóság történetében.
c). A harmadik szerepet éppen a próféták életében töltötte be az öv. Ennek legjobb példája a ma tárgyalt példázat, mely rögtön azzal indult, hogy Jeremiás próféta vásárolt egy lenből készült övet, melyet derekára kötve viselt.
d). Végül, de nem utolsó sorban van az övnek egy fontos rendeltetése a Messiás derekán is. Ez azonban már nem lenből készült, nem cifra hímzésű, vagy egyszerű varrottas, hanem maga az igazság (Ézs 11,5.). Szerintem, éppen ez jelenti az utolsó és egyben biztonságos fogantyút, melybe belekapaszkodhatunk akkor, amikor arra törekszünk, hogy leszűrjük a jelen példázat tanulságát.
Visszakanyarodom Isten nagyon kemény fogalmazásához: Megrothasztom Júda és nagy Jeruzsálem kevélységét. Amennyiben továbbra is együtt haladunk Jeremiás próféta könyvének történéseivel, akkor belátjuk, hogy bizony nem csoda, hogy egy adott pillanatban elfogyott Isten türelme. Ezt megerősítendő saját türelmünk megfogyatkozása, amikor szüntelen csak arra összpontosítunk, hogy meggyőzzük nevelhető gyermekeinket kívánságaink fontosságáról. Ők, már, mint gyermekeink, látszólag vevők oktatásainkra, de valójában süket fülekre találhat náluk minden egyes szavunk. Napok, hetek, évek múlnak el sokszor ebben az ádáz küzdelemben, amikor elérkezünk ara a pontra, hogy kilátásba helyezzük az esedékes büntetést. Egy pofon, vagy bizonyos tiltás valamelyik kedvenc időtöltéstől meghozhatja a várt eredményt. És mégsem. Ekkor, teljesen tehetetlenül állunk szófogadatlan gyermekeinkkel szemben.
Elfogyott Isten türelme, és a „pofon” nagyra sikerült. Éhség, fogság, minden szörnyűség várandósa , esetleges átélője lehet Júda népe. Itt azonban elakad az unitárius, és általában az emberi gondolkodás. A büntetéssel teljes isteni akarat helyébe lép valami más, ami jobban hozzásimul igazság – érzetünkhöz. Ez pedig nem más, mint a jézusi tanítás tiszta, józan megítélésű igazsága: az, hogy Isten Atya. Szeretet. Jóság. Isten lénye most visszasugárzik ránk. Isten jóságos szíve megdobban bennünk.
Bár rosszak, szófogadatlanok gyermekeink, átlátjuk kedvezőtlen jövőjüket, bár elcsattan néhány szülői pofon, mégsem büntetjük meg őket nagyon keményen. Nem éheztetjük, szomjúhoztatjuk. Nem adjuk rendőrkézbe, nem csukatjuk börtönbe. Nem, mert nagyon szeretjük őket és állandóan bízunk holnapi megjobbulásukban.
Unitárius emberként bevallom, Testvéreim, hogy könnyet látok Isten szemében. A fájdalom és a tehetetlenség könnyét. Szomorúan mondja Isten, hogy úgy kapcsoltam magamhoz Júda házát, mint a férfi, ahogy derekára köti övét. Azért kapcsoltam magamhoz, hogy népemként megőrizzem őt. Ezért van az, hogy szeretetünknek gyönyörűen hímzett övével láncoljuk magunkhoz gyermekeinket. Ezért van, hogy Isten végtelen szeretetével láncol magához minket. A költővel zárom gondolataimat.
„Gyógyítsd be sebeimet,
Újítsd meg szívemet,
Tépd szét a köteleket,
Szeretetet, békét adj nekem,
Életem, szeretetem, vágyaim,
Szükségleteim, szenvedélyem,
Erőm, hibáim,
Bűnöm, barátaim,
Ellenségeim, családom,
Mindenem… mostantól a tied.” (Rachel Joy Scott)
Adja Isten, hogy erős maradjon a kötelék, mely feddést, de egyben biztonságot ad a gyermeknek, és örök igazság övével köti meg mindazokat, akik bíznak, reménykednek Isten gondviselő szeretetében. Ámen.
Pap Gy. László 