Pünkösd – 2014.

Örül a mi szívünk

– pünkösdi beszéd –

„Örül hát szívem és nyelvem énekel, sőt testem is reményben nyugszik el. Az élet útját mutattad meg nekem, és örömmel töltesz el színed előtt.” ApCsel 2,26. ,28.

Kedves Atyámfiai, szeretett ünneplő Testvéreim! Amennyiben figyelmesen hallgattátok a felolvasott, és ismételt szentleckét, akkor egyértelműnek hallottátok az élet, az örök életre vonatkozó megjegyzést. Nem tévesztettem ünnepet. Igenis tudom, hogy 2014 pünkösdjét üljük és azt is kijelentem, hogy tudatosan választottam beszédem alapgondolatát. Az igaz, hogy nem a megszokott pünkösdi eseményekből származik a bibliai vers, de éppen ezért kedves nekem, s bizonyára az lesz számotokra is, amennyiben felfedezzük az ünnepre szóló örömüzenetet.

Érdekesnek találtam a szentleckét, amikor olvastam a pünkösdi események sorában, hiszen Péter ismétli az első pünkösd alkalmával a 16. Zsoltár sorait. Akkor kerül említésre, amikor elhangzik az emlegetett pünkösdi beszéd, amikor mintegy három ezren megtérnek, megkeresztelkednek, s így megalakul a keresztény egyház. Ezen az ünnepen hivatkozott Péter a zsoltárosra, s mondta el hallgatóságának az örömhírt.

Az a kérdés, hogy mai unitáriusok készek vagyunk-e ismételni Péterrel, a zsoltárossal a fenti szentleckét, s megtaláljuk-e benne a ma üzeneteként az örömforrást, mely boldogságot, reményt és élet utat biztosít az Istenben bízó embernek?

Arra kérlek ünneplő testvéreim, hogy álljunk át lélekben az ünnepi hangulatra, s ha rövid időre is, feledjük életünk olyan megpróbáltatását, mely megakadályozhat boldogságunkban, örömünkben. Annyira megnyugodott a szívem, amikor olvastam a szentlecke megállapításait. Elképzeltem egy olyan embernek magam, akinek nem volt soha, semmi gondja, törődése, bánata. Magam mellé képzeltelek benneteket, hogy hasonlóan az én szívemhez, csordultig megteljen örömmel a tiétek is. Magam mellett éreztem a zsoltárost, s lelki szemeim elé képzeltem az apostolokat, az őskeresztényeket, kiváltképpen Pétert. Az ő hangján át hallottam a bizonyságtevéssel fűtött mondatot: Örül hát a szívem és a nyelvem énekel. Sőt testem is reményben nyugszik el. Ne akadjon el félúton az örömöd, Testvérem. Ne mondd nekem, hogy nem örül a szíved, és nem is énekelsz, mert nincs neked arra semmi kedved. Ne mondd, hogy elveszítetted azt a kis reményt, mely elegendő egy újabb nap folytatásához. Nem kell mondanod, mert én elhiszem neked, hogy sok jogos panaszod van egész életedre. A felsoroltakat szinte teljes egészében elhiszem neked, mert nem tudsz egyik napról a másikra gondnélkülivé válni. Elhiszem, hogy napjaid sok bút, bajt hoztak neked, de nem olyan sokat, hogy utolsó cseppnyi reményed is elhagyjon. A mai nap nemcsak nekünk virradt. Az ünnep hangulata nemcsak ránk vár. Pünkösd ünnepe nemcsak számunkra tartogat újabb napokra szóló reményt. Lám Te is itt vagy közöttünk! Ez a nap tiéd is! A pünkösdi ének érted is zengett, s amikor olvastam Péter szavait, akkor rád is gondoltam, hiszen tudjuk mindannyian, hogy Isten mindig tartogat gyermekeinek egy kis örömöt, mindig újabb reményt nyújt a csüggedés idején. Emlékszünk, amikor megtagadta Péter Mesterét. Elönt a szégyen, ha arra gondolunk, hogy mi is kerülhetünk hasonló helyzetbe, amikor megtagadunk valakit. Ne gondoljuk, hogy az eltelt 5 hét alatt nem roskadt magába Péter. Ne gondoljuk, hogy számára könnyű időszak volt, melyet húsvéttól el kellett töltenie a mai napig. Gondoljuk csak át még egyszer az esetét, s képzeljük bele a helyébe magunkat! Mondjátok meg nekem, hogy volt-e legalább egy ember az elmúlt 5 hét alatt, aki mindvégig mellette állt? Aki nem vetetette szemére, hogy tagadóvá vált, amiért meg kell bűnhődnie. Nem lehet nehezebb sors annál, mint, amikor ilyen elutasítóan viszonyul hozzánk környezetünk. Ennek ellenére pedig, pünkösd első napján kiáll a tömeg elé, és elmondja örök életre szóló beszédét. S mit gondoltok, hogy miért? Azért, mert időben felfigyelt Istenre, aki ott volt és maradt mellette azután is, hogy Jézustagadóvá vált. Úgy érzem hála csendül a zsoltáros szavaiban, amikor Péter hangsúlyozza, hogy köszönöm Istenem. Neked köszönhetően örül ma a szívem, s ezért nyelvem hangosan énekel. Örülök, Istenem, mert tagadó, tétova életemben megmutattad az élet útját. Köszönöm neked, Istenem, hogy gyarló emberi létemben örömmel töltesz el, hogy ujjongjon a szívem, s testem is reményben nyugodjon el, ha üt az óra.

Kedves Testvéreim! Most már értitek úgy-e, hogy miért választottam Péter szavait? Nem kell rosszaknak sem lennünk ahhoz, hogy hosszú időre úrrá legyen rajtunk a szomorúság. Annyi váratlan gondot tartogat számunkra az élet, hogy, ha nem lenne a gondviselő Isten vigasza, segítsége, akkor öröm, reménység nélküliek maradnának ünnepléseink is. Jó volt velünk most is Isten, amikor megmutatta az új élet útját, s megengedte, hogy örömmel, boldogsággal ünnepeljünk. Ámen.

Vizsgálj meg Istenem!

– pünkösdi úrvacsorai ágenda –

„Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem és ismerd meg gondolataimat! 139. Zsolt 23.

Kedves ünneplő Testvéreim! Két merész kijelentést tett a zsoltáros: Vizsgálj és próbálj meg! Azt mondhatom, hogy jelen alkalomra elegendő csupán az egyik. Képzeljük el Isten lehetőségeit, akinek bármikor módjában áll, hogy szívünkbe nézzen, megvizsgálja gondolataink mélységét. Mondjuk is ki nyomban, hogy Istennek nincs szüksége engedélyünkre, kérésünkre, hogy a zsoltáros elgondolása alapján cselekedjen. Kihangsúlyozhatjuk, hogy lelkünk megnyugvására szolgál, ha magunk ajánljuk fel Istennek szívünket, gondolatainkat.

Szóval, beleegyezünk, hogy Isten vizsgálat alá vegyen minket. Ez az egyik, könnyebb része a dolognak. Igen ám, de úrvacsorára készülve nem elegendő azonosulnunk a bibliai felhívással. Nem arról van szó, hogy engedjük, vagy nem Istent a szóban levő vizsgálatra, hanem, hogy le merjük-e írni szívünk jelenlegi állapotát, ki merjük-e mondani azokat a gondolatokat, melyek keringenek bennünk? Vagy, hogy még súlyosbítsunk a helyzeten, ne csak azzal foglalkozzunk, hogy jelen pillanatban milyen a szívünk, vagy mik a gondolataink, hanem, hogy mi volt jellemző rá húsvét óta? Ez már olyan önvizsgálatot jelent, ami alól nincs semmilyen kibúvó.

Vizsgálj meg Istenem! Ebben az önvizsgálatban két lehetőség lapul. Az egyik összekapcsolható a beszédben is elhangzott állapottal, melyben szomorúnak látszik a szívünk. Nem ritkán könnyezőnek. Kifele és befele hulló könnyek teszik bánatossá. És van egy másik állapot, melyről nem állítom, hogy örömben, boldogságban úszik a szívünk. Ez a téves úton botorkálás látványát tárja szemünk elé. Azért jó a mai önvizsgálat, mert fény derül minden homályra. Ráébredünk – éppen a fájdalom árán – hogy nagy értéke van a tiszta örömnek, boldogságnak. Megértjük, hogy öröm feloldódni Isten örökkévaló gondviselésében. Rájövünk egyben arra is, hogy pillanatnyi örömünk múltat feledtet a téves úton, és megnyugtató boldogságot csakis Isten adhat az ő országának ösvényén.

Hangok hallatszanak: elégedetlenkedők, panaszosak. Szinte világgá kiáltják, hogy vegye észre Isten ezeket a hangokat! Békétlenségben forrong a világ, melyben fájdalomtól gyötört emberek kiáltják világgá bánatukat. Természeti csapások sora söpör végig a földön, s nem válogat az áldozatokban. Olyan vidékek emberei kerülnek földön futókká, akik bizalomban éltek, hogy nem fenyegeti őket víz, sem tűz. Vétünk-e lelkiismeretünk, Isten ellen, ha felerősítjük panaszos, bánatos, földön futó embertársaink zokogó szavát? Vétünk-e az ünnep hangulata ellen, ha együtt mondjuk ma jelenlevő unitáriusok, hogy vizsgálja meg Isten ezeknek az embereknek is a szívét?!

Ne gondoljátok szerető Istenünkről, hogy elfordul tőlünk. Ne mondjátok, hogy nem érdemes jónak, igaznak lenni ebben a világban. Ne mondjátok, hogy magunkra hagyott gondjainkkal a gondviselő Isten. Jelenlétünk is tanúskodik, hogy érezzük a felsoroltakat, és hiszünk, bízunk Isten oltalmában, örök gondviselésében. Kell hát nekünk a templomi hangulat és annak csendje. Jóleső érzés tölt el, valahányszor Isten hajlékába jövünk, s itt vizsgálat alá helyezzük megfáradt, megterhelt és megbántott szívünket. Úgy kellenek az ilyen alkalmak, mint ahogy szükségünk van a pünkösdre, hogy ez által újabb erőt és felkészítést kapjunk további teendőink végzésére, közösségi életünk megélésére.

Ajánlom Testvéreim, hogy bizalommal vegyük magunkhoz az úrvacsorai jegyeket, a kenyeret és a bort, reménykedő szívvel fogjuk meg egymás kezét és így induljunk jövendő vágyaink elé. Ámen.