„Hasonlít a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember és szántóföldjébe vet.” Mt 13,31.
Kedves atyámfiai, Testvéreim!
A mustármag példázata tekintetében, annak terjedelmét illetően, az egyik legrövidebb példázattal állunk szemben, azonban mondanivalójában, üzenetében, értékében felér bármelyik, más, jézusi példázattal.
1). Mielőtt belekezdenék a példázat ismertetésébe, helyénvalónak tartom, hogy néhány megjegyzés erejéig ismételten tisztázzam, rögzítsem a „mennyek országa”, illetve az „Isten országa” fogalmainak egybeesését.
Vhisnu így szólt: „Óh Bol! Válassz: a pokolba méssz-e öt bölccsel, vagy pedig a mennyországba öt bolonddal? Boldog örömmel mondta: Hadd Uram mennem a pokolba a bölcsekkel, mert a bolondok a mennyből is poklot csinálnak, de ahol a bölcsek vannak, ott lesz a mennyország.
Általában akkor beszélünk „mennyországról”, amikor áthelyezzük hitbeli kérdéseinket egy földön kívüli dimenzióba. Amikor „Isten országát” emlegetjük, akkor a legtöbben tudják, hogy egy eszményi világ megvalósulását látják földi életük megszokott, de mégis különös, szeretettel, békével átitatott keretei között. Azonban, ha a mennyek országát azonosítjuk az utóbbi élet-állapottal, akkor megakad gondolkodásunk, mert a mennyet és az ahhoz csatolt hitünket képtelenek vagyunk lehozni látható világunk megszokottságai közé.
A valóság viszont az, hogy akár a mennyek országa, akár pedig Isten országa szerepel is meghatározásainkban, egyformán arról a szellemi és valódi világról beszélünk, mely hitünkben és látó szemeink előtt található. Az igazi keresztény ember, aki hisz a teremtett világban, és hisz a mögötte levő, teremtő és gondviselő Istenben, nem tudja soha szétválasztani e kettőt. Vágyaiban állandóan siet a szellemiekhez, de úgy, hogy feleletet találjon az időközben felmerült, világi kérdéseire. Amikor pedig megoldotta ezeket a problémákat, akkor ismételten siet, hogy hálát adjon gondviselő Istenének.
„… Eljött az ideje, hogy /…/ a híveket fokozatosan felvilágosítsák Krisztus országáról, melyben a hit, remény, szeretet és öröm lakozik, oly czélból, hogy akiket eddig élőszóval és írással az üdv útjára téríteni nem tudtak, a szeretet műve és kegyes társalkodás által bírják rá.” (Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke; 162. Old. )
Ezért, tehát, jó, ha megtanuljuk ötvözni magunkban e két világ tulajdonságait, s a magunk megszabott idejére azt is megtanuljuk, hogy nincs különbség a mennyek országa és Isten országa között. Az a fontos, hogy törekedjünk azon értékek megélésére, melyek elvezetnek Isten országába, és ott megtartanak.
2). A példázat tartalmát illetően könnyedén eligazodunk. Jézus azt mondja hallgatóságának, hogy a mennyek országa hasonlít a mustármaghoz, melyet fog az ember és elvet az ő szántóföldjébe. Ez a mag kisebb ugyan minden más magnál, de ennek ellenére felnő és magasabbá válik minden kerti veteménynél. Sőt, akkora fává nő, hogy rászállhatnak, és akár fészket is rakhatnak rajta a madarak.
3). A példabeszéd mondanivalója sokfelé ágazik, de csak azért, hogy ezzel is a naggyá növekedett fa képét rajzolja meg lelki szemeink előtt.
a). A mustármagról, mint fűszer alapanyagról nem kell sokat beszélnem. Nem is ez lényeges ebben a példázatban. Kicsinysége megragadta Jézus figyelmét, s ennek következtében vált a szemléltetés ilyen sikeres tárgyává.
Lényeges, tehát, hogy a magok sorában egy olyan apró méretűvel állunk szemben, melyből akkora növény lesz, hogy termetében felülmúlja a kerti veteményeket, sőt fává növekszik, hogy ágain menedéket, otthont leljenek a madarak.
A mustármag kicsinysége nemcsak ebben a példázatban jelenik meg, hanem abban a jézusi mondásban is, hogy amennyiben akkora hitük volna a tanítványoknak, mint a mustármag, akkor nyugodtan szólhatnának a hegynek, hogy innen menjen amoda, mert hitük szerint történne. Ám, most akkora sincs hitük, mint a mustármag, s így tehetetlenül állnak továbbra is a lehetetlennek tűnő nehézségekkel szemben.
b). A második, komoly mondanivalót abban a fontos kérdésben találtam, ami éppen a kicsi ellentétében szerepel: Kicsoda nagy Isten országában? (Mt 5,19.). Jézus meghatározza, hogy az kicsi Isten országában, aki elhanyagolja a parancsolatokat. Ekkor aztán már határozottan hirdette Jézus, hogy a megélt parancsolat jelenti az Isten országába történő bemenetel első feltételét.
Ezek után még mindig nem zárul le az előbbi kérdés. Ugyanis azt mondja Jézus egy másik helyen, hogy Keresztelő Jánosnál nem támadt még nagyobb, de aki legkisebb Isten országában, az nagyobb lesz őnála (Mt 11,11.). Ezalatt pedig azt kell értenünk, hogy olyan feltételeknek kell megfelelnünk a szeretet gyakorlása rendjén, mely felülmúlja Keresztelő János magatartását is.
c). A fentiekben két fontos kérdésre kerestem a választ: Ki a kicsi és ki a nagy Isten országában. A harmadik mondanivaló tárgyalásakor megváltoztatom gondolatmenetemet, hiszen rá kell hangolódnunk a példabeszéd üzenetére, s lassan ezen ország terjedésére, illetve növekedésére kell áthelyeznünk a hangsúlyt.
Amikor azt halljuk, hogy szántóföldbe kerül az apró mustármag, akkor már szinte elképzeljük -, mint bármely más magot,- hogy megcsirázik, kihajt, majd szárba szökken. Bár közöttünk a legtöbben nem láttunk mustármagból kinőtt fát, mégsem okoz gondot elhinnünk a példázat valódiságát. Nem azért, mert már láttunk valami hasonlót, amikor egy aprócska magból terebélyes fa növekedett. Pl., ilyen lehet egy almamagból kinőtt fa is.
Elmondjuk, hogy semmi gondunk nincs a növekedés tekintetében, és azzal sem, hogy egy apró gyermekből, akár két méteres felnőtt is válhat. Ám, amikor Isten országának növekedéséről gondolkodunk, elképzeljük a jézusi meglátás szerint, akkor bizony nehézségekbe ütközünk. És nem hitetlenségünk miatt, hanem éppen az ellenkezőjét bizonyító tényezők következtében.
Minden látszat ellenére is elmondom, hogy Isten országa igenis, napról-napra növekedik, s olyan terebélyes fává fogja kinőni magát, mint a példázatbeli mustármag. Történik ez mindazért, mert, amiként oltalmat, menedéket, otthont nyújt minden fa a madarak sokaságának, úgy mi, emberek is vágyunk arra, hogy biztonságossá váljon otthonunk, létünk, életünk ebben a világban.
d). A példázat következő mondanivalója egy újabb ágat jelent a jelképes fán. Azt mondja Jézus, hogy képtelenek vagyunk megnövelni életünk hosszát akár egy arasszal. S amennyiben nem tudunk véghez vinni egy ilyen apróságnak látszó változtatást, akkor miként vállalkozhatunk nagyobb dolgok véghezvitelére? (Lk 12,25.) – mondhatnánk ezt mi! Pedig a helyes értelmezésben adva van a pontos eligazítás. Csakugyan, alkalmakként apró beavatkozásokra sem vagyunk képesek, hogy azokkal befolyásoljuk Isten akaratát. Vannak olyan területek, ahol igenis, kis akarások óriási változásokhoz vezetnek. Példák sokasága áll előttünk. Ismerünk számos olyan családot, melyben nemcsak felnőtt gyermekek vannak, hanem egy késői, aki még mindig állandó gondoskodásra, gyámolításra szorul. Ennek a gyermeknek különböző emlékei maradhatnak. Templomosságot él édesanyjával, édesapja viszont káromkodással fogadja mindig őket. Az édesanya kitartó szelídsége meghozza gyümölcsét, s ráébreszti gyermekét Isten országa gyümölcseinek megtermésére.
Egy másik példa azt mutatja, hogy még az elvetemült ember is rájön egyszer arra, hogy jobb jónak lenni, mint gonosznak. Ráébred, hogy bizony sokan szeretnének bemenni Isten országába (Ézs 60,4.), hogy ott munkálhassák lelki nyugalmukat.
Magam is, aki nap, mint nap vágyom Isten országába – állítom, hogy nehéz nekünk oda bemennünk. Nehéz, mert komoly árat kell fizetnünk ezért a tagságért. Itt nem határoz valami szolidaritási alap, nem önkéntes pénzbeli hozzájárulás a feltétele ennek, hanem sok háborúság (ApCsel 14,22.). Háborúságot kell szenvednünk, s bizony okoznunk is sokszor azért, mert ezt az eszmei világot, Isten országát akarjuk. Mert hisszük, hogy nemcsak harcra, állandó aggodalomra születtünk, hanem szeretetteljes örömre is. Amíg pénz, jólét után futkosnak emberek, míg másokat sárba tipornak saját érvényesülésükért, addig nekünk tűrnünk és szenvednünk kell, hogy bebizonyíthassuk igazunkat.
Adja Isten, hogy a mustármag példázata is biztató legyen és maradjon életünkben. Bízzunk abban, hogy Isten beszéde apró, és örökös jó mag marad közöttünk, s úgy növeli Isten hitünket, hogy sokan megbújhassanak annak oltalmában. Ámen.
Pap Gy. László 