Bibliai olvasmány: Lk 12,13 – 21.
„De Isten így szól hozzá: Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?” Lk 12,20.
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim!
Véletlenszerű egybeesés a felolvasott szentlecke, mely Jézus kedvelt témaköréből származik, bár gyakran példálózott a gazdagokkal, illetve szállt síkra a szegények mellett. Azt viszont már a kezdet-kezdetén leszögezhetem, hogy a mondanivaló nem annyira a gazdagság, hanem a kapzsiság ellen szól, illetve éberségre hívja fel figyelmünket. Mivel jelen példabeszéd központi gondolata a gazdagság, álljon nyomban egy idézet ennek körvonalazására: „Az igazi gazdagságot csak az alapján lehet megítélni, hogy milyen életet él valaki. Csak azt az embert lehet igazán gazdagnak nevezni, aki képes a maga útját járva, saját tetszése szerint élni életét.” (Adam J. Jackson)
1). Mint az eddigiek során, most is lássuk a példázat előzményeit! Jézus tanít, és tanítványai mellett hallgatóság is sereglett köréje. Két tanítás között valaki hozzá szólt a tömegből, s arra kérte, hogy tegyen igazságot testvére és közte, hiszen a testvér nem akarja kiadni számára az örökség ráeső részét. Jézus a közbeszóló tudomására hozta, hogy senki nem tette őt bíróvá, végrehajtóvá, vagy intézkedővé a testvérek dolgában. Hogy megjegyzésének nyomatékot adjon, arra intette hallgatóságát, hogy őrizkedjenek a kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.
2). A példabeszéd tartalma ismertté vált a bibliai olvasmányból, melyet Jézus nagyon szép gondolattal zár: Így jár mindaz, aki nem Istenben gazdag.
3). A példabeszéd mondanivalóját jelen esetben négy irányból közelítem.
a). Először a gazdagság, illetve a szegénység kérdése jön elő, de nem a megszokott formában, hanem azokban az összefüggésekben, ahogyan Jézus használta példabeszédében. Mindennél fontosabb odafigyelnünk a gazdagodási vágyra, sőt arra, hogy miként válhat kapzsivá bármelyikünk, aki hasonlóan gondolkodik és cselekszik a példázatbeli emberhez. Azt mondja Socrates, hogy az a leggazdagabb, aki igen kevéssel meg tud elégedni. A példabeszéd mondanivalója a gazdagsággal egy időben a szegénységről is szól. „Senki sem olyan szegény és elhagyatott, mint az, aki Istent elvesztette, mert az mindent elvesztett! Az ilyen ember mellett ott van a természet végtelen holtteteme, amelyet nem irányít és nem tart össze egy világszellem, és amely sírba készül. Mindaz, amit az ember tesz, csak ennek a tetemnek növelése…” /Bánk József: Vasárnapok – Ünnepnapok: 22. Old./
b). A második üzenet az élet igazi célja felé tereli gondolatainkat. Vajon lehet egy ember életének célja, hogy egyen-igyon, s így élvezze az életet? Erről szól egy emberi élet, amikor magunk is tapasztaljuk mindennapi életünk rendjén, hogy semmit sem ér a sok szaladás, küzdés, törődés, ha nem övezi azt egy megfelelő indíttatás, egy boldogító lelkület?
c). A harmadik mondanivalóban tapasztaljuk emberi életünk végességét. A rosszul megválasztott életcél, az eszem-iszom be sem következik, mert Isten bármelyik pillanatban számon kérheti a lelkünket. Akkor kell indulnunk az örökkévalóság útjára, amikor Isten erre felszólít. Megtörténhet, hogy éhesen, szomjasan indulnunk, s ilyen állapotban ismerjük be, hogy fölösleges volt minden küzdelem, és másé lesz mindaz, amit egy „életen” át gyűjtöttünk.
d). A negyedik, és utolsó mondanivaló arra figyelmeztet, hogy egy emberi élet legnemesebb célja, hogy gazdaggá válhasson Isten áldásaiban.
4). Kedves Testvéreim! Életünk számottevő részét olyan „hajtás”, küzdelem teszi ki, mely az anyagiak megszerzéséért történik. Nehéz meghúznunk a határvonalat, mely a mindennapi szükséglet kielégítését jelenti , és melytől megkezdődik a gyűjtés, ami már a kapzsiság területére utalható. Isten akaratával ellenkezőnek mondjuk a lustaságot, és előszeretettel hangsúlyozzuk, hogy csakis a munkás érdemesült a bérére. Amennyiben pedig megdolgozunk érte, akkor ezért nemcsak lelki természetű köszönet, hanem anyagi vonatkozású elismerés is jár. Ebben az esetben talán rendben is van az a meglátás, melyet egy ismeretlen gondolkodó fogalmazott meg. Szerinte a tétlenség jobban megviseli az embert, mint a legnehezebb munka. Akinek nincs dolga, az unalmában üresebbnek, céltalanabbnak látja az életet, mint a szegény, aki legalább a pihenés drága és ritka perceinek tud örülni. /S.gy. /
a). Először, tehát a fenti összefüggések után látjuk, figyeljük gazdagságunkat, szegénységünket, esetleg gazdagodási vágyunkat. Feltevődik a kérdés: mennyire vagyunk elégedettek azzal, amit megszereztünk eddigi életünk során? Mennyire tudjuk megbecsülni azt a „keveset”, mely nem elegendő ugyan arra, hogy a gazadagok közé soroljuk magunkat, de elegendő létünk biztosítására, sőt arra is, hogy hálásak legyünk érte Istennek és embertársainknak. Jó alkalom erre egy istentisztelet, amikor elvégezzük szükséges számadásainkat. Az unitárius ember élete azért szól az ember- és Isten közelségről, mert figyelmünk nem a halál, a sír felé fordul, hanem mindenütt és mindenben az életet üdvözli. Azt az életet, melyet Isten kezéből fogadtunk el, s melyet neki kell leszámolnunk: nem magtárban, csűrben, kamrában, gabonában, vagy pénzbetétben, hanem igazi lelkületben.
b). A második üzenetben arra figyelünk, hogy mi volt meghatározó rugója életünknek. A kellemes és „nem szeretem” történések sokasága sereglik hozzánk, és pillanatra úgy érezzük, hogy több volt a szomorúság, a beváltatlan remény, mint az Istenben történő megelégedés. Lehet, hogy éheztünk és szomjaztunk, sőt gyakran láttunk szükséget. Kérdés azonban, hogy ilyen alkalmakkor miként kerestük Isten gondviselését? Hogyan fogalmaztuk meg imádságainkat? Vajon Isten jó volta maradt el életünkből, vagy a tétlenség szorította ki a beígért áldásokat?
c). A harmadik üzenet alkalmazása sem egyszerű. Nagyon sokszor tapasztaljuk, hogy fölöslegessé válik minden küzdelem. Nemcsak azért, mert bármelyik pillanatban meghalhatunk, hanem azért is, mert az enyészeté válik minden, addig megszerzett értékünk. Romba dőlhet a felépített ház, tűz martalékává válhat a csűrbe gyűjtött gabona. Egy azonban végérvényesen megmarad: Az a gyűjtés, melyet a lélek terén végeztünk. Bátran elmondhatjuk Michelangelóval, hogy jól választ, aki hitben kíván gazdag lenni. „A hit minden kegyelmek foglalata, nélküle nincs e világon megelégedés, nincs békesség. Mit használ nekünk, ha egyik kezünkben bírjuk a világ minden gazdagságát, ha a másikban nincs ott a mennyország kulcsa? – Ó, Uram, Ki nem fukarkodtál velünk /…/add meg nekem azt, amivel mindent megnyerek: a h i t e t!”
d). A negyedik mondanivalóban kicsúcsosodik a tanítás, melyet megfogalmazott Jézus. A hitetlent nem leszünk képesek meggyőzni a lélek áldásainak fontosságáról. Az Istenben bízó embernek azonban nem kell sokat magyaráznunk, hogy minden földi kincsnél drágább Isten áldása. Számunkra életünk egy számadás, melyet a hála, a kérés, az állandó munka tesz olyanná, mely megtart Isten gondviselésében. Ezért nem vetjük meg az anyagiakért való szaladást, és nem értünk egyet a lusta emberrel. Valljuk, hogy földi vagyonszerzésünk sosem válhat céllá, csupán szükségességében jelenik meg életünkben.
Összegezésképpen: Álljon előttünk Bartalis János költő néhány sora:
/„Csak én állok szegényen,/ /üresen e nagy gazdagság közepett./ /Csak én nem tudom, mit csináltam,/ /amíg a gyenge vetésből/ /gazdag kalangya,/ /egy szem kukoricából/ /karvastagságú cső,/ /a finom virágból mézédes alma lett./ /A búza, amin áttapostam, többre volt képes,/ /a fa, melyet viharok cibáltak,/ /nagyobbat alkotott/ (Aranygyümölcsös Kosály)
Arra kell törekednünk, hogy mindig a hála és köszönet szavai fogalmazódjanak meg bennünk. Isten számunkra továbbra is egy gyermekéről soha el nem feledkező jó szülő marad, aki szól idejében nekünk az életünkben elénk gördülő akadályokról. Szólt arról, hogy egy emberi élet vele járó jellemzője a küzdés, de soha nem lehet ez cél. Mindig fenntartja figyelmeztetését arra a pillanatra, melyben számon kéri lelkünket, de nem tart félelemben bennünket. A reménységnek, a bizakodásnak lelkével ajándékoz meg szüntelen, hogy így töltsük be hivatásunkat a földi életben.
Hadd összegezzek egy gondolkodó tollából származó idézettel is: „Mindenkinek olyan a sorsa, amilyen a gondolata. Gondolkozásunk által a diszharmóniából harmóniát, a betegségből egészséget, a sötétségből világosságot, a gyűlöletből szeretet, a szegénységből gazdagságot teremthetünk. Gondolataink helyes irányítása által olyanná formálhatjuk sorsunkat, amilyenné akarjuk, ha mindig a magunk elé tűzött célra gondolunk. Ha egyéni gondolkodásmódunk fölött uralkodni tudunk és szellemünket az isteni erők beáramlásának nyitva tudjuk tartani, akkor megtanultuk a boldogulás titkát.” (Alexy Elza)
Ezen a vasárnapon is köszönjük meg Istennek minden áldását, mely egyéni és közösségi boldogulásunkat szolgálja. Az erőt, egészséget, hitet és reménységet, melyek segítségével építhetjük életünket, és hozzájárulhatunk az ő országának építéséhez is. Legyünk hálásak elvett „javainkért”, és készek megköszönni azokét is, akik soha nem tesznek erről említést ember, vagy Isten előtt. Ámen.
Pap Gy. László 