Húsvét – 2012

Bibliai olvasmány: Lk 23,32-43.

ÉRZÉKI TEST ÉS SZELLEM

Húsvét – 2012.

Érzéki testet vetnek el – szellemi test támad föl. Ha van érzéki test, van szellemi is. 1Kor 15,44

Kedves Atyámfiai, ünneplő Testvéreim! Adjunk hálát Istennek, hogy megérnünk engedte ezt a húsvéti ünnepet, amikor régi lelkesedéssel, Istenbe vetett hittel és reménységgel ünnepelhetünk azok körében, akiket ugyanaz a Lélek vezérel. A keresztény világ nagy ünnepére virradtunk, amikor ismét reménységgel érkeztünk istentiszteletünkre és bizonyossággal szeretnénk távozni. Ennek viszont alapfeltétele, hogy legyen bennünk elegendő hit ahhoz, hogy elfogadjuk a húsvéti örömüzenet lényegét, megértsük jövőre szóló figyelmeztetését és tartsuk is ahhoz magunkat a lassan elszürkülő hétköznapok során.

Úgy döntöttem, hogy most sem kezdek bele hitelvi kérdések fejtegetésébe, hanem bibliai kijelentés alapján, a lehető legrövidebben megfogalmazom az ünnepre szóló evangéliumot. Tanácsolom, hogy húsvét múltával keressük majd az alkalmat, hogy mélyebben elbeszélgessünk ennek az ünnepnek hitelvi mondanivalójáról, de főként tartalmáról. Azt tudjuk, hogy a kereszténység lényeges többsége a feltámadásba vetett hitének ad hangot. Mi inkább az örökéletre összpontosítunk. Ez a cél látszik körvonalazódni a felolvasott szentleckében is, melyben a szokástól eltérően fogalmazza meg Pál apostol húsvéti hitét: Érzéki testet vetnek el – szellemi test támad föl. Ha van érzéki test, van szellemi is.

1). Két részre bontottam a szentleckét, hogy a rendelkezésre időkeretben megfelelően részletezzem, s így hozzátok is kellőképpen eljusson az üzenet. Ne feledjük, hogy az apostol nem megvetésről, hanem elvetésről, azaz temetésről beszél. Más szöveg összefüggéseiben olvashatjuk azt is, hogy az elvetett maghoz hasonlítja Pál apostol az emberi testet. Ez elvontnak, túl misztikusnak tűnik és éppen ezért nem lesz sikeres ez a megközelítés. Arra gondolunk, hogy a test és lélek egységet képez ugyan, de sokszor mégis ellentétek jellemzik társas életüket. Ha éppen a bibliai vers értelmében az elvetett testből szellemi alakul, akkor nyugodtan következtethetünk arra, hogy a testi halált megelőzően is létezik ún. erkölcsi halál, melyből lehetséges a visszatérés, vagyis a szellemi feltámadás. Sőt, többről is szó van, hiszen szellemi testnek nevezi az apostol a minden tekintetben megtisztult embert. Mi tehát az első figyelmeztetés lényege? Röviden a megbocsátás példájával szemléltethetem. Lényegtelen ebben az esetben, hogy ki-kinek kell megbocsásson. Nem ezen van a hangsúly, hanem a tényen. Addig, míg a bántó el nem szánja magát arra, hogy megbocsátásért esedezzen a fizikai bántásért, addig figyelmen kívül hagyja, hogy milyen sértést követett el embertársa érzékiségén. Ahogy a gondolkodó fogalmaz: „Aki nem tud megbocsátani másoknak, az széttöri azt a hidat, amelyen neki is át kell futnia, ha a mennybe akar jutni; mert mindenkinek szüksége van a megbocsátásra.” (George Herbert). Tehát, aki többre vágyik, vagyis az örökéletben reménykedik, annak úgy kell rendeznie dolgait, hogy a megtisztult, érzéki ember térhessen örök nyugovóra. Csak ebben az esetben van lehetőség az isteni ígéret beteljesülésére.

2). Amint megfigyeljük a szentlecke második részét, tapasztaljuk, hogy Pál apostol tulajdonképpen nem testről és lélekről, vagyis szellemről beszél, hanem az érzéki testről, mely megfelelő feltételekkel átszellemül. Ebben a megfogalmazásban elvontnak tűnik, de hamarosan erre az összefüggésre, vallásos tartalomra is fény derül. A Békés-Dalos Bibliafordításban a következőképpen olvassuk a szentleckét: „Romlásra elvetett test és szellemi feltámadás”. Vagyis szükség van az elsőre annak érdekében, hogy megvalósuljon a második, a sokkal értékesebb létforma.

Úgy döntöttem készülésemkor, hogy helyesebb, ha az általunk legjobban ismert érzékiségi formát hozom fel utolsó példaként és ezzel rögzítem ünnepi gondolataim befejező részét. Azt írja többek között a jól ismert Paulo Coelho, hogy „Egy ölelés (…) sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.” Értitek akkor, hogy mire gondolok? Minden pillanatot, alkalmat ki kell használnunk arra, hogy megmutassuk érzék-igényességünket. Két nagy terület kínálja fel magát: a megbocsátás és a szeretet gyakorlatához szükséges mindennapi életkörnyezet. Ez az örömüzenet és ez a jövőre szóló ígéret. És nem is kevés! Ámen.

HALÁLBÓL ÉLETRE

Ágenda – Húsvét – 2012.

Mi tudjuk, hogy a halálból átjutottunk az életre, mert szeretjük testvéreinket. aki nem szeret, a halálban marad. 1 Jn 3,14

Kedves ünneplő testvéreim, úrvacsorára készülő atyámfiai!

Már nagyváradi szolgálatomban érvényesítettem azt a szempontot, hogy ne beszéljem túl hallgatóságom, az ünnepi gyülekezet türelmét. Ezt gyakoroltam itteni megjelenésem óta és most is erre fordítok gondot, amikor néhány gondolattal arra törekszem, hogy segítséget nyújtsak előkészülni az úrvacsorára. Szerettem volna megmaradni a szószéki beszédem gondolatkörénél és éppen ezért választottam ennek megfelelő alapgondolatot az úrvacsorai beszédemhez. Két lényeges szempont található itt is: a szeretet és az örökélet. Vagyis a szereteten van a hangsúly, mely nemcsak megment a haláltól, hanem átvisz az életre. János apostol fogalmazása szerint: Mi tudjuk, hogy a halálból átjutottunk az életre, mert szeretjük testvéreinket. aki nem szeret, a halálban marad.

1). Jézus három fontos figyelmeztetésére áll előttünk, amikor lassan elérkezik a pillanat, hogy a kenyér megtörésével és a borból történő részesedéssel emlékezünk tanítómesterünkre. Az első és nagyon fontos figyelmeztetése, hogy miként szól a szánk. Vagyis sikerül-e kimondanunk, hogy igen, vagy nem? Ez a szó hatalma, a hallgatás , illetve a cselekvés eredménye. A gondolkodó érthetően hozza tudomásunkra a különös alkalmakra raktározott cselekvés rövid leírását: „A csók misztériuma, hogy a szánk ilyenkor nem beszél, de némán összeforr: testünk „legintellektuálisabb” szervéről, a szájról és a nyelvről kiderül, hogy valódi funkciója nemcsak az információk cseréje, hanem az érzéki szereteté is. Nyelvünkkel és az érzékeny idegekkel befont ajkunkkal többet lehet üzenni, mint szavakkal. És amikor két test összeforr, nemcsak „testileg érintkezik”, hanem két lélek is egymásba rezeg, s a találkozás extázisában azt kérdjük egymástól: hol voltál eddig?” (Müller Péter).

2). A második jézusi figyelmeztetés életünk legfontosabb lelki tulajdonságára vonatkozik, a szeretetre. Erről beszélt tanítványinak és követőinek, amikor arra hívta fel figyelmüket, hogy csakis abban az esetben várhatnak hasonló viszonyulásra embertársaik részéről, ha ők is így cselekednek. Tudom, hogy nem állhatunk embertársaink elé ugyanazokkal a gondolatokkal, mint, amivel kedvesünket halmozzuk el. Arról is meggyőződtem viszont, hogy a kedves iránti szeretetünket és, szeretteink iránti tiszta érzéseinket és embertársaink szeretetét ugyanaz a lélek irányítja. Ezért sokszor találó más összefüggésben is a költő vallomása: „/Szeretlek, mint anyját a gyermek,/ /mint mélyüket a hallgatag vermek,/ /szeretlek, mint a fényt a termek,/ /mint lángot a lélek, test a nyugalmat!/ /Szeretlek, mint élni szeretnek/ /halandók, amíg meg nem halnak./” (József Attila).

3). Amikor Jézus harmadik tanítására összpontosítottam, hogy ezzel felállítsam az ünnepi megemlékezés képzeletbeli oszlopát, akkor hirtelen elbizonytalanodtam, hiszen először még úgy éreztem, hogy teljességgel jelen lehet a befejező gondolatban az egymás iránti megbocsátás szükségessége. Ezt tette Jézus, hiszen keresztre feszítését követően is embertársaiért imádkozott és számukra megbocsátást kért Istentől. Aztán szép lassan ráébredtem, hogy ez sokkal finomabb ráérzéssel is gyakorolható, mert mai világunk „érzékenységében” alig ismerjük ki magunkat, hogy mi az, amit szívesen hallanak tőlünk még abban az összefüggésben is, ha értük esedezünk. Egy ideig bizonytalankodtam a megoldáson, majd egyszerre csak bevillant előttem székely írónk ide találó megjegyzése, melyben egyértelműen arra utal, hogy van módja, sőt egészen kifinomult lehetősége annak, hogy miként bánjunk embertársainkkal. „Ne üss sebet embertársaid lelkén! Ha a Tiedet gondtalanul megkarcolja valaki, ne csinálj belőle nagy ügyet. Az agyontapogatott sebek mérgesednek el leghamarabb. Ha pedig a seb körül éreznéd már a töprengések gyötrő szaggatásait: vedd elő az akarat kését, izzítsd föl a szellemtüzében és vágd ki vele lelkedből a megtámadott részt. Mosd ki a sebet tiszta önbírálattal, bármennyire is csíp és éget. Tégy rá feledés-tapaszt és úgy járj vele az emberek között, mint akivel semmi sem történt.” (Wass Albert).

Kedves Atyámfiai, Ünneplő, szeretett Testvéreim! Nyugtasson meg a felismerés és a tudat, hogy Jézus nem játszadozott embertársai érzékenységével, szívével. Sőt abban segített mindig, hogy megfelelő tanácsokkal lásson el, melyek 2012-ben is használhatók. Legyen áldott az alkalom, melyben elhatároztuk, hogy találkozunk és áldjon meg minket az Isten a mindennapok rendjén is, hogy Jézus emlékének szem előtt tartásával járhassuk életünk rögös útját. Legyen kéznél a szeretet, mely sikeresen elfedezi a legnagyobb bajt is életünkben. Így vegyük magunkhoz az úrvacsora jegyeit, a kenyeret és a bort. Ámen.

Debrecen, 2012. április 8-án.