A kétezredik látogató
Elismerem, hogy sokan még mindig kételkedéssel fogadják az internet fontosságát a vallásos eszmék megfelelő hirdetésére. Éppen a kétezredik látogató (2010. novembere óta) megjelenése is beszédes bizonyítéka annak, hogy érdemes foglalkozni a vallásos gondolatok terjesztésével a világhálón.
Kevés olyan tevékenység van, mely azonnali eredményt terem, s melyről egyértelműen elmondható, hogy gyorsan beérleli a kívánt gyümölcsöket. Ne feledjük, hogy Isten sem egy nap alatt teremtette ezt a világot és benne mindent, hanem sok időre volt szüksége hozzá. Több, mint hat napra, mert a kezdet kezdetén nem tudhatta, hogy neve és Isten országának ügye felkerül az internetre is.
Két gondolat jutott eszembe, amikor megláttam a kétezredik látogatót a naplómon. Az egyik a hála, a másik pedig a köszönet. Ezt sokszor együtt is használjuk, amikor így nyilatkozunk valaki felé: „Hálás köszönetem!” Wass Albert mondta többek között, hogy „A hála érzés, és mint ilyen, megfoghatatlan, felmérhetetlen és emberi értékfogalmakkal ki nem fejezhető. Csak akkor van jogod számon tartani, ha Te tartozol vele másnak. Ez lelkiismereted feladata.” Annyi bizonyos, hogy bármennyire is beszélek róla, kifejezésre juttatom tetteimmel is, a hála tekintetében messze elmaradok azokkal szemben, akiknek csakugyan ezzel tartozom. Úgy érzem, hogy sokkal tartozom azoknak, akik ellátogattak Naplómra az elmúlt két hónap alatt. Tartozom ezzel nekik – az író szerint -, és egyben azt is tudom, hogy ez lelkiismeretem feladata. Tudom, hogy nemcsak azoknak az ezer idegeneknek kell hálásnak lennem ebben a pillanatban, akik „tiszta véletlenül” tévedtek a naplómra, hanem elsősorban azoknak, akik céltudatosan kattintottak, valahányszor olvasni kívánták írásaimat, illetve tájékozódni akartak azokról az eseményekről, melyek meghatározták mindennapjaimat. Néhányukról tudom, hogy hozzám nagyon közel állnak, mások pedig – bár titokban tartják kilétüket, és egyetlen üzenetet sem hagynak, hogy „Isten éltessen” – mégis mindannyiszor lélekben velem vannak, még ha nem is gondolják ők ugyanezt.
Kosztolányi Dezső azt mondja, hogy a „köszönet legszebb formája: az őszinteség.” Ebből az írásból is kiderül, hogy őszintén gondolom mindazt, ami a naplóban megjelenik. Legyen szó a családomról, koros szüleimről, szeretteimről, Istenről és mindazokról, akik kötődnek valamilyen formában hozzám. Szeretnék megmaradni a tapasztalt őszinteség mellett, hogy hamarosan köszönthessem az ötezredik, tízezredik… látogatót is.
Jó időtöltést és hasznos olvasást kívánok mindenkinek, aki belép a naplómra. Ha netán úgy gondolja, hogy mégis üzenni akar, tegye meg nyugodtan a bejegyzések után található lehetőségek valamelyikében. Amennyiben azt szeretné, hogy ne legyen nyilvános a véleménye, akkor csak szólnia kell és úgy tekintem hozzászólását, mintha meg sem történt volna.
Mindenkire Isten gazdag áldását kérem.
Debrecen, 2011. január 12.-én.
Őszinte tisztelettel és szeretettel:
Pap Gy. László
Pap Gy. László 