– általános beszéd –
Mert a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek előtte igazzá, hiszen a bűn megismerésének is a törvény az alapja. Róm 3,20
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim! A felolvasott szentlecke figyelemben tartása mellett indítom bevezető gondolatom, melyet ez alkalommal kölcsönöztem Albert Einsteintől: „A csoda egy kivétel a törvények alól, ezért ahol nincsenek törvények, ott kivételek, azaz csodák sem létezhetnek.” Számomra a tudós egyszerre meghatározza a témát és ugyanakkor irányt is szab következő gondolataimnak, de nemcsak, hanem medret is biztosít, hogy meghatározott irányban haladjak. Helyenként megtörténik, hogy túlcsordulnak a részletkérdések, de ez ne zavarjon senkit, hiszen nem csoda, amikor a törvényről tájékozódunk, ami bennünket is részben szabaddá tesz, máskor pedig szinte gúzsba köt. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy netán csapongó tulajdonságokkal ruházhatjuk fel az Istentől kapott, vagy az emberek által megszerkesztett törvényt. Arra is kérlek, hogy ragaszkodjunk együtt a felvett alapgondolathoz, viszont senkit ne ejtsen tévedésbe, ha a későbbiek során szinte visszacseng a törvény és a bűn kapcsolata. Ugyanakkor arra is felhívom a szíves figyelmet, hogy senki el nem várhatja tőlem, hogy az ószövetségi Törvény ellen egyetlen szót is szóljak, vagy esetleg ne hangsúlyozzam az Újszövetség helyes döntését az ember szabad akarata és a törvény alóli felszabadítása tekintetében.
Az első gondolatkörben máris megjelenik Pál apostol egyik kedvenc témája a bűn. Ez a későbbiek során számos új keresztény felekezet kiváltságosnak vélt beszéd-területe is, amivel kapcsolatosan elég határozottnak látszik az unitárius álláspont. Amint sok mindenről más véleményünk van, úgy a bűnnel kapcsolatosan is sajátos felfogásokkal találkozunk. Már az első emberpár bűnbeesésével kapcsolatosan is megjegyezzük, hogy – a többi felekezettel szembe menve áldásosnak tartjuk a történteket, hiszen, arra szolgált első sorban, hogy az ember használja józan gondolkodását, s találmányait élete szolgálatába állítsa. Ha ez nem történik meg, akkor azoknak kedvez az élet, akik úgy vélik, hogy semmittevésben is kellemesen eltelne az. Éppen ezért egy végtelenül rossz döntést hozott Éva és még kellemetlenebbül festi le, hogy elcsábította Ádámot is. Pál apostol határozott a bűn kérdésében és mindenek előtt leszögezi, hogy a törvénynek köszönhetően ismertük meg a bűnt. Persze nem olyan értelemben, hogy az segített rádöbbennünk, hogy mi a helyes és mi a nem kívánatos, hanem abban az összefüggésben, hogy a törvény hívta fel a figyelmünket arra pl., hogy ne kívánjunk: „Mit mondjunk tehát? Talán a törvény bűn? Semmi esetre sem. De a bűnt a törvény alapján ismertem meg, hiszen a bűnös kívánság nem vált volna bennem tudottá, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd meg!” (Róma 7,7). Most nyomban azokra a tiltásokra gondolok, melyeket a Tízparancsolatban olvashatunk és melyek szinte mindenkor könnyedén eszünkbe is jutnak és egyértelműen arra vonatkoznak, hogy ne kívánd a másét! Igen ám, de Pál apostol megjegyzésében ennél sokkal több olvasható, hiszen nemcsak magára a vágyra, vagy annak jelenlétére utal, hanem a bűnre, mely a vágy nyomán terem. Vagy még azt a megjegyzést is megkockáztatom, hogy bűnnek minősül már a gondolat is. S most mennyire ellentétesen gondolkodnak a hitetlenek csoportjába tartozók, vagy ezt a véleményt elutasítók, akik amaz másik elképzelést dédelgetik, hogy milyen jó lenne törvény ismeret nélkül, hiszen ebben az esetben nem számítana vétkezésnek, ha engednek kívánságaiknak, mert ha nem ismerik a törvényt, akkor szabadok annak szigora alól.
Jó lenne, ha sikerülne pontot tennem a gondolat végére és átugorhatnék a következőre, de van még egy vonatkozás, amiről itt kell szót ejtenem. Erről Pál apostol így vélekedik: „Az, aki úgy vétkezett, hogy a törvény nem kötelezte, a törvény nélkül vész el, aki pedig a törvénynek alávetve vétkezett, a törvény alapján nyeri el ítéletét, mert Isten szemében a törvénynek nem a hallgatója válik igazzá, hanem a megtartója igazul meg.” (Róm 2,12-13). Most erre a kijelentésre szinte mindenki felkapja a fejét, főként azok, akikre korábban utaltam és akik azon sajnálkoznak, hogy miért nem szabadok a törvény betűje alól. Ezek szerint senki számára nincs menekvés, hiszen mindkét vétkező hasonló rossz helyzetbe kerül. Csak az különbözteti meg őket, hogy az egyik törvényismerő, de nem tiszteli és nem tartja be szabályait, a másik viszont nem ismeri a törvény rendelkezéseit, de mivel minden törvény Istentől ered, így a végső döntés is az övé. Az apostol felfogása szerint, tehát amiért nem ismeri a törvényt, azért még bűnös, ha eltér a szabályoktól, s így számolnia kell Isten ítéletével. Mit mondanak a polgári törvények vonatkozó cikkelyei? Ha belépünk egy ország területére, akkor számunkra is az ottani törvények érvényesek. Másfelől pedig az állampolgárok tudomására hozzák, hogy amennyiben valaki nem ismer egy újabb törvényt, vagy szabályozást és vét ellene, akkor nem mentesíti felelőssége alól az a helyzet, hogy nem tudott a rendelkezésről.
Most ismét olyan érzésem van, mint, akinek nem sikerül abbahagynia előző gondolatát és körbe-karikába jár, hogy figyeljen és vigyázzon minden egyes apró részletkérdésre. Vissza kell váltanom arra a meggyőződésre, melyet Pál apostol egy későbbi időszakban hangsúlyozott, miszerint a „törvény ugyanis büntetésre szolgáltat alkalmat. Ahol nincs törvény, törvényszegés sincs.” (Róm 4,15). Vagyis bűn „volt a világon azelőtt is, hogy a törvény adatott, de a bűn, ha nincs törvény, nem számít bűnnek.” (Róma 5,13). Hirtelen szinte visszacseppenünk egy olyan „szabad” világba, ahol hiányzik az általunk megszokott örök harc a jó és rossz között. Pillanatnyilag jónak is mondható a helyzet, hiszen némelyek már belefáradtunk ebbe az örökös küzdelembe, ami legtöbbször fölöslegesnek tűnik. Értelmetlen harc, melyet éppen a törvénynek köszönhetően találtak ki számunkra, hogy még több kötöttségnek kelljen eleget tennie az embernek. Érdekes módon nincs szükségünk az első ébresztő pofonra, hiszen máris rájövünk, hogy nincs is semmi baj a törvény létrehozásával, sőt a közdelemmel sem, mely annak betartását jelenti. Valóban nem mindegy, hogy miként viszonyul hozzánk a szembejövő embertársunk. Szemünkbe mosolyog, majd testközelbe kerülve simogatásra lendíti a kezét, de a mozdulat nagyobbra sikerül, s úgy megy tovább, mintha valóban szeretettel ért volna hozzánk. Miközben simogatjuk a pirosított arcrészünket, ott találjuk magunkat Jézus hallgatósága között, aki arról prédikál, hogy tartsuk másik arcunkat is bántóink felé, sőt keresztre feszítése előtt is így szólt: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” (Lk 23,34).
Most ismét időszerűvé válik, hogy felállítsak egy újabb ellentétnek tűnő társítást. Előbb hangsúlyoztam, hogy senkit nem mentesít felelőssége alól, ha nem ismer valamilyen törvényt. Máris ezzel helyezkedik szembe a következő összefüggésben szereplő vélemény, melyet egy ismert bibliai példázattal vezetek fel. Jézus arról mesél hallgatóságának, hogy boldog az a szolga, akit visszaérkező gazdája munkában talál. Azt hangsúlyozza Jézus, hogy ebben az esetben rábízza majd a későbbiek során minden vagyonát. De ha netán a szolga úgy gondolkodik, hogy bizonyára később érkezik a gazda, s addig bőven van ideje, hogy verje szolgáló társait, egyen-igyon, részegeskedjen, akkor ennek a szolgának ura váratlanul betoppan egyik pillanatban, amit követően megbünteti és a hűtlenek sorsára juttatja. Aztán Jézus levonja a következtetést, miszerint „az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak. (Lk 12,16-47). Most szíves beleegyezésetekkel nem követem az utolsó kijelentés gondolatmenetét, hiszen erre több alkalomra szóló beszédidő is szentelhető. Azt sem teszem, hogy bármelyik csoportot védelmembe vegyem, vagy éppen ellene szóljak, hiszen némelykor egyik, máskor pedig másik felfogásbeliek társaságában érzem magam. Ez pedig soha nem jogosít fel arra, hogy először elbizakodottá váljak, másodszor pedig semmibe vegyem Isten törvényeit, vagy legalábbis úgy tegyek, mintha azokat nem ismerném és ne lennének mindnyájunkra vonatkozóak. Arra azonban mindenképpen számítanunk kell, hogy keményebb elbírálás alá esnek tetteink, amennyiben törvényismerők vagyunk. Más szóval minden esetben felelünk azokért a tettekért, melyeket elkövettünk attól függetlenül, hogy a cselekvés pillanatában ráébredtünk-e rossz cselekedetünkre, vagy csak a későbbiek során figyelmeztetett valamilyen rondító körülmény.
Kedves Testvéreim! Minden bizonnyal ismerősen cseng fületekben a következő gondolat: „Nem elég szeretni valakit. Bátran kell szeretni. Úgy kell szeretni, hogy tolvaj szándék, vagy törvény, isteni, világi törvény ne tehessen e szerelem ellen semmit. Nem szerettük egymást bátran… ez volt a baj” – hangsúlyozta Márai Sándor írónk. Valóban némi bátortalanságot, esetenként bizonytalanságot is felfedezek a vallásos törvények betöltése, vagy annak áthágása rendjén. Az a könnyebbség adatott meg nekünk, hogy gyermekségünktől fogva benne élünk a folyamatos szabályozásban. Ettől bármilyen eltérést azonnal észreveszünk. Nem megengedett az ingadozás! Ámen. Debrecen, 2018.10.07.
Pap Gy. László 