„Ne ölj!”

Jézus és a törvény

Jézus Isten törvényét magyarázta a saját korában általánosan érvényes törvénymagyarázattal szemben. Először önmagának a törvénnyel szembeni viszonyát jellemezte, de úgy, hogy kizárta a tanítványok esetleges téves véleményalkotásának a lehetőségét. Jézus cselekvése nem a törvény semmibe vételét jelentette, hanem azt, hogy általa jutott célba, mert a törvény egyetlen parancsolata ellen sem vétett. Minden követőjének a törvény tartalmát kell megélnie és ez nem téveszthető össze a törvény betűinek aprólékos megtartásával.

Isten nem alkuszik a törvény követelésének betartását illetően. Kicsi és nagy között nincs különbség a törvényben, csak a mi körünkben. Az Ószövetség kéziratos tekercsein a legkisebb jelnek is értelem módosító jelentése lehet. Nem közömbös tehát ilyen formán egyetlen betű sem, még a héber abc legkisebb betűje, a „jód” sem. Kicsinek számít Isten országában mindenki, aki nem veszi komolyan a törvényt, és Isten csak azt minősíti nagynak, aki a törvény teljességével számol. Jézus ezért nem veti el a farizeusok igazságát, csak életük ellentmondásos voltára utal: mások a tetteik, mint szavaik. Isten országa örököseinek a szó és a tett egészében nagyobb az igazsága a farizeusokénál.

az ötödik parancs

„Ne ölj!”

Textus: Máté 5,21-26.

Mai bibliamagyarázatunkat Pascal egyik gondolatával szeretném kezdeni:

Miért ölsz meg engem? Eh, hát nem abba az országba való vagy, mely ott, a vízen túl van? Édes barátom, ha ideát laknál, gyilkos lennék, s törvényt sértenék, midőn megöllek, de mivel odaát van a hazád, nem vétek az igazság ellen, s helyesen cselekszem, ha életedtől megfosztalak. /Pascal gondolatai /

Jézus a Törvény magyarázatát a második „tábla” magyarázatával kezdi. Érdemes felfigyelni arra, hogy ellentét párokban használja a parancsolatokat. A régi törvény drasztikus keménysége nyilvánvaló mindannyiunk előtt, de a jézusi magyarázat sokkal keményebb követelményeket támaszt velünk szemben.

Az ötödik parancsolatot figyelve tapasztalható, hogy a „régiek” hagyományát Jézus kora is követte, mert pl. az elkövetett gyilkosság maga után vonta a megérdemelt halálbüntetést. Itt azonban maga a tett, a gonosz cselekedet esett ítélet alá, ami aztán maga után vonta az elkövető megbüntetését.

Bár sokszor arra törekszünk, hogy megtompítsuk a jézusi parancsolatok élét, mégis fölöslegesen áltatjuk magunkat azzal, hogy emez új kevésbé lenne súlyos ránk nézve, mint a régi törvény. Sőt, amennyiben a büntetés folyamatára, vagy annak kimenetelére összpontosítunk, akkor tökéletesen kihangsúlyozódik az állításom.

Az ítélet elhangzása előtt azonban kötelességünk felfigyelni arra a vonatkozásra, melyet Jézus új törvényében felfedezhetünk: Azt tapasztalom, hogy e parancsolatban nem is szabad eljussunk a büntetés kiszabásáig, még kevésbé annak végrehajtásáig. Az előzmények máris vissza kell fogjanak a következményektől bennünket. Kérdés, hogy a büntetés lehetősége, vagy a pozitív hozzáállás kell-e más irányba tereljen minket?

Szinte kiérzem, hogy Jézust korabeli népe is sok értetlenséggel vette körül, mint akár a mostani nemzedékek, mert a pozitív kihangsúlyozás sokkal elenyészőbb, rövidebb, mint pl. a várható büntetés felsorolása. Tehát nem mondhatom el egyértelműen, hogy a büntetés lehetőségére ne világított volna rá Jézus. Csak a töltet és a forma megváltozott. Amennyiben figyelemmel kísérjük ezt a tanítást, akkor egy állandóan fokozódó szóláncból összeállíthatjuk az újszerű parancsolatot, melynek végső kicsengési előjelét minden további nélkül nyugodtan kedvezőre változtathatjuk, még akkor is, ha éppen büntetésről, azaz kellemetlen élethelyzetről van szó.

Alapfokon tehát a felebarát ellen érzett indulat már magában véve ítéletet érdemel. Pl., ha valamilyen megvető szót használunk felebarátainkkal, embertársainkkal szemben. Ilyen lehet a Jézus korában használatos „Ráka”, vagyis „hitvány”. Ennek a kifejezésnek fokozásaként a „bolond = istentelen” szót alkalmazza Jézus, ami tulajdonképpen a legfelsőbb ítéletet vonta maga után. Ez pedig nem más büntetést követel, mint a gehenna tüzének elszenvedését.

A Gehenna, héber szó, melynek jelentésében a Jeruzsálem mellett húzódó Hinnon völgyét értették, melyet szeméttároló és égető helyként használtak. A néphit ide helyezte, képzelte el a pokol bejáratát.

A fentiek után még megjegyezhetem, hogy a régi és az új törvény egybevetése alkalmával fontos különbség pattan szemünk elé. Amennyiben kérdés formájában fogalmazom meg a fenti megállapításomat, akkor a büntetés végrehajtását, elszenvedését illetően melyik bizonyul a kínosabbnak?

1). A hirtelen halált okozó büntetés?

2). Vagy, ha huzamosabb ideig szenved az illető, de végül mégis meghal?

Még egyszer hangsúlyozni szeretném a különbséget: A régi törvény értelmében a gyilkosság elkövetőjének halállal kellett lakolnia, viszont az új törvény nem megy el a gyilkosság elkövetéséig. Az embertárs kemény, szóbeli megsértése már felér egy kitervelt és véghezvitt szándékos gyilkossággal. Sőt, sokkal jobban meg kell bűnhődni – az új törvény szerint -, egy szóbeli sértés miatt, mint a régi törvény értelmében elkövetett gyilkosságért.

Jézus az ötödik parancs magyarázatában nagyon fontos helyet szentel annak a felfogásának, hogy Isten komoly hangsúlyt fektet az ember emberhez való viszonyára, s amennyiben e vonatkozásban képtelenek vagyunk a békesség útját követni, akkor bizony számolnunk kell a ránk kiterjedő isteni haraggal is. Be kell látnunk tehát, hogy a régi, elavult parancs, csak az emberi élet önhatalmú kioltását tiltotta, és csakis e tettet ítélte el. A jézusi parancs viszont a tökéletes erkölcsi rend szerzője és az érzületre, a szavakra is kiterjeszti hangsúlyát.

Végül pedig egy idézettel szeretném mai magyarázatom alkalmazási részét megnyitni:

Végre figyelmeztetlek egy rút hibára, mely a társas élet minden rétegében borzasztóan elterjedt, s mely gyakran mosolygó külszínével és ezer alakú érdekességével még a jobb embert is könnyen elsodorja. Ez a rút hiba az emberszólás. Veszélyes hiba ez, sőt valóságos bűn. Orozva gyilkol, s a megtámadt áldozat nem képes védeni magát. A harapós ebet láncra teszik, hogy ne haraphasson, a bőszült bikát elzárják, vagy lesújtják, hogy senkit le ne tiporjon, de az emberszólásnak fullánkos nyelve száz felöl támadja meg az ártatlan embert, becsületét széttépi, életét megmérgezi, s ez ellen se törvény, se hatalom nem képes oltalmat nyújtani. És e bűnnek a részesei, nemcsak a gonosz és romlott szívűek, hanem igen gyakran olyanok is, kik minden egyéb tekintetben jók és tiszteletre méltók. A rágalmakat gonosz emberek koholják, de terjesztői a jobbak is, nem gonoszságból, hanem könnyelműségből. Szomorú, de igaz, hogy ez ocsmány bűn a nőnemnél van leginkább elterjedve, annak ellenére, hogy a nők szendébbek s rendesen gyöngédebbek és türelmesebbek mások iránt, vagy legalább is azok kellene lenniük. A rosszat, mit mástól hallottál, ne terjeszd soha. Találsz nemesebb és érdekesebb foglalkozást, semhogy trombitája légy a hírnek s távírója a pletykának és a rágalomnak. (Deák Ferenc: Vörösmarty Ilonához intézett leveléből )

Alkalmazás:

1). A régi és az új

pl. hagyomány és újszerűség;

–        konzervativizmus, vagy radikális szemlélet?

2). A gyilkosság:

akaratlan-véletlen; önvédelem; szándékos.

Van-e fokozat? Azaz lehet-e rangsorolni, de olyan értelemben, mikor egy életet akarunk kioltani, vagy meg is tesszük? Pl. állat – ember.

3). Hogyan alkalmazkodunk a gyilkossággal szemben, vagy mellett?

Pl. apró rovarok, pókok kiirtása egy takarításkor.

Pl. valaki nem vágná el egy csirke nyakát, de megsütve jóízűen megeszi és soha nem teszi fel a kérdést, hogy vajon ki, hol és mikor ölte meg.

4). A szó, mint gyilkos fegyver.

Ezt gyakoroljuk a leginkább és éppen erre született meg az új jézusi törvény!