Elhalálozás – Fülöp S. Endre felesége

 

Megdöbbenten értesültem a Földim, Fülöp S Endre kedves feleségének halálhíréről. Bár magam is mindig hangsúlyozom, hogy nem tudunk eleget odafigyelni életünkre, ami ilyen hamar ketté tud törni – lám olyan az életünk, mint a cserépedény. Mint a fű, mely reggel sarjad és estére elhervad.

Bánatodban melletted állunk, kedves Földim és kérjük a gondviselő Istent, hogy ne késlekedjen vigasztalásával.

Fekete ruhák indultak bevonni te feldúlt egedet… De légy vigasztalással, barátom, nem éjszaka ez, csak sötét fellegek… és majdan elmúlnak!” /Aranka György/

Ha a jövő nehéznek tűnik, gondolj arra, hogy az egész csak egy pillanattá zsugorodik majd egyszer.” /Beth Mende Conny/

Íme egy beszéd még nagyváradi szolgálatom idejéből, amikor az emberről, mint törékeny cserépedényről értekeztem.


Kincs, a cserépedényben

– 2. hiterősítő 2003 –

„Ezt a kincset cserépedényben őrizzük, hogy az erő túláradó nagyságát ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk.”                  2 Kor 4,7.

Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim! Bár egy kissé túlhaladott hasonlattal állunk szemben – legalábbis, ami a „cserépedényt” illeti, – mégis megállapíthatjuk, hogy gyönyörű szemléltetése rejlik benne emberi testünknek, és akár egész életünknek. Tartsuk szem előtt azonban a következő megjegyzést: Az üres edény a legjobban kong – mondta Auson. A mai, második hiterősítő istentiszteletünk alkalmával, a fenti hasonlat figyelembe vétele mellett keressük Istennek erejét, ami bizonyára megsegít életünk nehézségei között.

1). Mindenek előtt nézzük általában az edény fogalmát, mely meghatározó szerepet játszott a mindenkori ember életében. Ha az ószövetségi „szent edényekre” (4 Móz 4,7) gondolunk, vagy a templom edényeire (2 Krón 4,11), akár arra az újszövetségi összehasonlításra figyelünk, hogy edény az ember teste (1 Tess 4,4), arra a megállapításra jutunk, hogy törékenyek vagyunk. Persze, mint mindig voltak, ma is vannak, és lesznek a jövőben is kivételek, így igaz ez az edény példájára is. Azonban a mai edénygyártás területén sem mondhatjuk el, hogy az edényeink nem sérülékenyek.

Maradjunk azonban az eredeti példánál, a cserépedénynél. A cserépedény nem vonhatja kérdőre a fazekast, hogy mit művel vele. Miként alakítja formáját, vagy milyen vastagra képezi ki falát (Ézs 45,9). Rögtön levonhatjuk első tanulságként, hogy mindannyian cserépedények vagyunk Isten kezében. Ő formál, alakít tetszése szerint. Ő határozza meg ellenálló képességünket, tetszetősségünket, hasznosságunkat azon a területen, ahol nap, mint nap szükség van ránk.

Ránk vonatkoztatva azt értjük, hogy nem lesz többé magányos egy ember, ha megérzi, hogy valakinek szüksége van rá. Minden ember addig létezik a társadalom számára, amíg érzi, hogy valakinek – valakiknek – szüksége van rá. Hasznos az élete. Az ő küzdelme másokban folytatódik. Ezt felismerve enyhíthetjük az egykori magányt is.  Érdemes elsősorban erre felfigyelnünk, hogy szükség van ránk. Ennek van fontossága minden előtt, sőt a további mondanivalónk során is és nem annak, hogy bármelyik pillanatban eltörhetünk, szemétbe dobhatnak, ha használhatatlanná váltunk.

2). Második lépésben látjuk, hogy bármilyen törékenyek vagyunk is, Isten azért formált meg minket, hogy világra hozatalunkkal célt, értelmet adjon életünknek. Amikor Pál apostol szavait értelmezzük, s elmerülünk kissé nehézkes fogalmazásában, észrevesszük, hogy Isten milyen csodálatossá tette az apostol életét. Éppen az által, hogy értelmet, célt adott munkájának, tevékenységének, egész életének. De vajon csak Pál apostolnak és rajta kívül még jó néhány embernek adta meg ezt a kiváltságot, hogy törékeny ember voltuk ellenére ennyire értékessé tehették életüket? Nem, mert hasonló értékelés alá veti Isten a mi életünket is. Teszi ezt annak ellenére, hogy bizony törékenyeknek bizonyulunk az élet kemény kihívásaival szemben. Ezt igyekszik tompítani azzal, hogy különleges ajándékokban, értékekben részesít.

Úgy vagyunk a Bibliával, illetve a Bibliában rejlő értékekkel, mint a csillagos éggel. A gyenge látású ember is számtalan csillagot lát éjjel az égen, a jó szemű még többet, a műszaki készülékekkel felszerelt szem pedig milliókat képes meglátni odafenn. Mégis, hány csillag lehet még, melyeket senki sem látott soha.

Amennyiben még jobban ráhangoljuk magunkat az apostol meglátására, hangsúlyozhatjuk vele, hogy az isteni „érték” „cserépedényben”, törékeny emberi testünkben van. Ha újraismételjük ezt a megjegyzést, akkor hamarosan tapasztaljuk, mintha Pál apostol egy újabb ellentétpárt sejtetne velünk.

a). Mindenek előtt tapasztaljuk, hogy egy értéket hangsúlyoz az apostol, melyet mi is természetességgel fogadunk. Magától értetődőnek vesszük, amikor értékről, értékekről beszélünk, – sőt, ha visszaidézzük a megelőző beszéd mondanivalóját is, – hogy az értékek éppen úgy Istentől származnak, mint az ajándékok. Általában azt is tudjuk az értékekről, hogy csakis ezeknek köszönhetően teljesedik ki életünk, és ezek által válik értékessé egész emberi létünk. Pál apostol értelmezésében, a cserépedény összefüggésében arra gondolhatunk, hogy a cserépedény, egy ember esetében, akkor képez értéket, ha meghatározó a tartóssága. Egy edény, egy ember ezek szerint addig képvisel értéket, míg használatban van. Közelebbről, míg el nem reped, szét nem törik.

b). Az említett ellentét párját a cserépedény törékenységében fedeztem fel. Amíg az értéket a tartósság határozza meg, addig a cserépedény törékenysége mintázza a törékeny emberi testet, és mindazt, ami e testhez hozzákapcsolódik. Nem szükséges sok, életből vett példát felsorolnom annak érdekében, hogy bebizonyítsam törékenységünket. Nézzünk csak magunkra, amikor hangsúlyozzuk, hogy az ún. „SORS” keményen el-elbánik velünk.

A természet szépségeinek teljes élvezete az egészséges érzékszervekhez, a zavartalan szívműködéshez, lélegzéshez, emésztéshez, mozgási képességhez fűződik. Csak közvetlen betegség után tudjuk igazán értékelni, hogy milyen nagyon jó a mély álom, az egészséges étvágy, az ép tagok, a megbízható érzékszervek, a helyes reagálás hidegre, melegre. Az egészség az Isten adta szépséggel, a természettel való érintkezés. Ez ad az embernek életérzést, a betegség, a városi kultúra által történt elszakadás a természettől, ezek gyengítik bennünk az életérzést. Hogy ez tényleg így van, hogy betegségben kevésbé vagyunk boldogok, s hogy a szabad természetben kevésbé érezzük gondjainkat, bajainkat, azt bizonyára magad is tapasztalhattad.” /Stadler Frieda: Szeretnéd, ha szeretnének / Sokan képtelenek megtalálni a mentőövet életük sorscsapásai között. Talán éppen a sors velejárója, a gond okozza mindezt. A gondok olyan magas skálájával találkozunk, hogy részleges meghatározása, tárgyalása rendjén is kötelező két részre tagolnunk. Azt mondogatjuk, hogy általában lelki- és anyagi gondok gyötörnek. Pl., lelkizünk amiatt, hogy miért nem szeretnek minket, mikor mindent megteszünk egy apró, viszonzott szeretetért. Gondokkal küszködünk, hogy miből fogjuk kifizetni a következő számlákat, mert adósságunk rég meghaladta lehetőségeinket. Lelki- és anyagi gondjaik terhe alatt emberek ezrei roppannak össze, hullanak darabokra, mint akár a cserépedény. Látszólag nem képesek megtartani, tovább vinni azt az értéket, melyet hordoz a mindenkori ember. Bár külsőleg mindenképpen hasonlítunk a cserépedényre, mert ugyan könnyedén eltörünk, mégis van bennünk valami olyan érték, ami megkülönböztet a cserépedénytől, ami tartóssá teszi életünket.

3). Erről szólnak mai beszédem utolsó gondolatai, melyekre szinte észrevétlenül vezetett el Pál apostol. Minden látszat ellenére, úgy tetszett Istennek, hogy ilyen cserépedényekbe helyezzen értékeket, mint amilyenek mi vagyunk, emberek, az ő teremtményei. Annak ellenére, hogy könnyen törő cserépedények vagyunk, Isten komoly értékeket bízott ránk.

Minden előtt olyan értékeket helyezett belénk, mint pl., az értelem lehetőségét. Olyan kincse ez törékeny emberi mivoltunknak, mellyel megértjük, elfogadjuk Isten túláradó nagyságát. Ennek megtaláltam magyarázatait. Az egyik éppen Isten túláradó nagysága, melyet teremtő és gondviselő munkájában mutatott és mutat meg állandóan. Bizonyára emlékeznek sokan a jelenlevők közül arra a közismert mondásra, hogy könnyebb megszerezni valamit, mint megtartani. Bizonyára hasonló lehetett Istennél is, hogy egészen könnyedén megteremtette a világot és benne az embert. Egy különbség mégis felfedezhető: Számára nem jelentett és nem jelent különösebb erőfeszítést, hogy gondot viseljen megteremtett világáról és benne az emberről.

Szerintem, az okozhat Istennek is gondot, hogy bennünket, cserépedényeit is meggyőzzön arról, hogy munkatársai lehetünk a teremtésben és a gondviselésben. Ez a munkatársi viszony egy drága kincs, melyet Istentől megkapunk. Ez akkor válik tulajdonunkká, amikor saját életünket, családunkról történő gondoskodásunkat nem önmagunknak tulajdonítjuk, hanem Istennek, akitől származik az erő, ez a drága kincs, mellyel munkatársaivá tesz. S hogy meddig tölthetjük be munkatársi feladatainkat Isten mellett? Egyszerű a válasz: Addig, míg cserépedényünk el nem törik. Addig, míg testünk képes befogadni Isten teremtett világának teremtéséhez és gondviseléséhez szükséges értékeket. Legyünk hálásak Istennek ezekért az ajándékaiért! Ámen.

Nagyvárad, 2003 február 16.

Van hozzáfűznivalója? Tegye meg nyugodtan!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s