„Példabeszédre hajtom fülemet /…/ 49. Zsolt 5.
Kedves Atyámfiai, Testvéreim! Elérkezett az ideje annak, hogy belefogjak egy aránylag hosszú beszédsorozatba. Régóta hirdettem, hogy hamarosan új téma következik a szószéki beszédek sorában. Ez pedig nem más, mint a példabeszédek kérdésköre. Merészen állítom, hogy eddig nem volt, s bizonyára az én esetemben ezután sem lesz egy olyan gazdag, változatos téma, mely szóban és időben olyan távlatokat nyújtana, mint éppen a példabeszédeket tárgyaló.
1). Ajánlom, hogy a zsoltárossal mi is hajtsuk fülünket a példabeszéd hallgatására, s egyben mélyüljünk el annak értelmi és tartalmi mondanivalójában. Persze, ne az előtt, amíg meg nem ismerkedünk néhány tudnivalóval, melyek elmaradhatatlanul szükségesek ahhoz, , hogy kutathassuk a példabeszédek mélységeit és magasságait, illetve ránk vonatkozó mondanivalóit és tanulságait.
a). Az első ismérvről nyomban maga a zsoltáros számol be, hiszen úgy találja, hogy a példabeszéd egy rövid, értelmes mondás, melyet szája bölcsességel beszél el, szíve pedig a tudomány felé hajlik el. Szóra érdemes, hogy mennyire unitáriusként gondolkodott a korabei zsoltáros.
b). Másodsorban a példabeszéd magában foglalja a közmondások sokaságát is. Persze, amikor erről beszélünk, akkor nemcsak a bibliai megjelenéseket emeljük ki, hanem minden népi, nemzeti közmondást, melyek jellemzői lehetnek az adott kultúrának, sőt, amelyek színt, kellemeséget kölcsönöznek az adott népnek és az általa beszélt nyelvnek is.
Visszakanyarodva a bibliai példákhoz, első helyen emelhetem ki Salamont, valamint az általa szerzett több, mint 3000 példabeszédet. De nemcsak Salamon élt a példában történő beszéd lehetőségével, és annak felhasználásával, hanem a próféták többsége is. Ebben az esetben is egyetlen mondást választottam ki, Ezékiel próféta tolmácsolásában, aki mintegy pártfogás alá véve a fiatalabb nemzedéket, azt hangsúlyozza, hogy az atyák ették az egrest és a fiak foga vásott el (Ez 18,2.).
Persze, jó lenne, ha minden egyes, hasonló, közmondásszerű példabeszédre egy-egy vasárnapi prédikációt építhetnék. Ezt nem is tagadom meg, amennyiben Isten is lehetőséget biztosít rá a jövendőben, viszont egyelőre beérem azzal, hogy a hasonlatban történő beszéd, Bibliában fellelhető megjelenéseit tárgyalom egy-egy szószéki beszéd erejéig. És még valami! Sokan úgy tudják közöttünk, hogy csupán Jézus élt a példabeszéd lehetőségével. Ez tévedés, hiszen az Ószövetségben is találunk olyan leírásokat, melyek egyértelműen hordozzák magukon a példabeszédre illő feltételeket.
2). Azért is, hogy engedelmeskedjünk a zsoltáros felkérésének, illetve bővítsük saját, példabeszédekre vonatkozó ismereteinket, ajánlom, hogy ismerkedjünk meg a mai alkalommal, egy, az Ószövetségben található példázattal, annak korabeli és mai mondanivalójával, illetve tanulságával. A következő alkalommal pedig ismerjük meg a soron következőt!
a). Mielőtt azonban elmélyülnénk az adott példabeszédben, elevenítsünk fel egy nagyon jól ismert történeti eseményt! Dionysius Syrakusa rettegett uralkodója volt. Egyik alattvalója, aki csak a külső fényt és dicsőséget látta, megirigyelte. Felség, milyen boldog is vagy te – mondta. Meg akarod-e ízlelni az én boldogságomat? – kérdezte Dionysius. Oh, mennyire – válaszolta az. Trónjára ültette Damoklest. Aranytányérokban szolgálta fel a kitűnő eledeleket. Mindent ehetett és ihatott, amit szeme és szája megkívánt. A lakmározás közben egyszerre csak hófehér lett. Damokles rémültében felugrott az asztaltól. Mi történt? Megpillantotta a feje fölött, vékony fonalon alácsüngő éles kardot, amely minden pillanatban leszakadhatott volna, aminek következtében halálos seb esett volna rajta. Ezzel az ügyes és szemléltető módszerrel akarta Dionysius megmutatni, hogy milyen az ő fényes és gondtalan boldogsága és békéje. Damokles nem kért többet belőle. Azóta szálóigévé lett, hogy: Damokles kardja a feje felett lóg.
Persze, nem csak a jólét és a felelősség jellemzi egy uralkodó életét, hanem az is, mellyel megismerkedhetünk a Bírák könyvében található példabeszédben, mely Abimélek gonoszságáról és megbünhődéséről szól (Bírák 9,8-15). A példabeszéd tartalma a következő: Egyszer elhatározták a fák, hogy uralkodót választnak maguknak. Megkeresték az olajfát, melyet arra kértek, hogy legyen uralkodóvá társaik felett. Az olajfa azt felelte, hogy nem hajlandó megválni kövérségétől, de ugyanakkor nem szeretne ingadozni társai felett sem. Utána a fügefának tették az előbbi ajánlatot. Ez édes gyümölcsét sajnálta, de ugyanakkor ő sem akart hajladozni fatársai felett. Azután a szőlő következett a sorban, mely azt mondta, hogy nem hajlandó lemondani mustjáról, melyyel sok embert felvidított. Sőt ha már szó esett róla, akkor hajladozni sem akar társai fölött. Végül megkeresték a galagonya bokrot is. Ez utóbbi azt felelte társai megkeresésére, hogy amennyiben csakugyan őt akarják a fák királyának, akkor jöjjenek és üljenek árnyékába, viszont, amennyiben nem akarják királynak, akkor máris jöjjön ki tűz a bokrából, és égesse meg az a Libanon cédrusait. Eddig tart a példabeszéd.
Ezt követően tudjuk, hogy a mesélő megkereste a valóság és a példabeszéd összefüggéseit. Feltette a kérdést, hogy vajon jól cselekedtek-e akkor, amikor királlyá választották Absolont, egy olyan embert, aki megelőzően meggyilkolta 70 testvérét? Vajon kijön-e a tűz a példabeszédbeli bokorból, mely aztán megemészti a cédrusokat? A várható bekövetkezett, sőt a történet nem csak arról szól, hogy sok halál és pusztulás lesz a gondatlan királyválasztás miatt, hanem áldozatul esik maga a király is. Nem is akárhogyan, hiszen az egyik torony bevételekor éppen egy nőszemély az, aki malomkő darabot görgetett a király fejére. A balesetben nem halt meg a király, de arra kérte fegyverhordozóját, hogy vessen véget életének, mert nem képes elviselni azt a szégyent, hogy asszony kezétől lelje halálát.
Kedves Atyámfiai, Testvéreim! Azt hittük volna ezt megelőzõen, hogy ennek az ószövetségi példázatnak nincs számunkra semmi jelentősége. Pedig mennyire, hogy van! Jól lehet manapság túlhaladtuk azt a követelményt, hogy királyt válasszunk magunknak, vagy valamilyen más fajta uralkodót, de amennyiben nem szépítjük ki teljes mértékben a helyzetet, akkor bevallhatjuk, hogy a mai társadalmi rendben is betöltik némelyek a megosztott helyekkel járó uralkodói tisztet. Meggyőződésem, hogy választásaink során gyakran mellőzünk olyan embereket, akik sorban és szerényen visszautasítják az „ingadozó uralkodással” járó megbizatásokat, míg olyanok is akadnak közöttünk, akik felvállalják a szerepet. Így olyan kézbe kerül a vezetés, aki fanyar, ízetlen gyümölcsöt terem, majd tüzet szór maga körül vigyázva arra, hogy a felperzselt területen elsőként büszkélkedjen, – mint akár a galagonya -, új hajtásaival.
Nem azt akarom mondani, hogy a fentiekre megtaláltam volna a megfelelő megoldást. Csak azt hangsúlyozom, amit érzek, tudok és tapasztalok, akár a zsoltáros figyelmeztetése felé hajlom, akár pedig a már ismert ószövetségi példázatra gondolok. Elmaradhatatlanul szükség van arra, hogy megfelelő ember, megfelelő módon irányítsa cselekedeteit és ezek által életünket is, hogy lehetőség szerint ne legyünk tévedése tüzének martaléka. Amennyiben Dr. Székely György gondolatára figyelek, akkor szinte előbbi meglátásom teljesedik be. „Értelmes az akarat az olyan embernél, aki számot vet a lehetőséggel, a körülményekkel és az eszközökkel. Az ilyen nem vállalkozik olyasminek a végrehajtására, ami erejét meghaladja, vagy általában véve túl esik az emberi képességek körén. Hegyeket helyéről még a legerősebb akarat sem mozdíthat el. Ez az akarat ki tudja magának tűzni a célt, és meg tudja választani a célhoz vezető legalkalmasabb eszközöket. Az ebből fakadó cselekvést józan, okos cselekvésnek szokták nevezni. Ez az értelmes akarat azonban még nem erkölcsi is egyúttal, mert önző, gonosz célok megvalósítására irányuló cselekedetekben is fejthet ki széles körültekintést, éles eszű mérlegelést és mélyreható megfontolást.” A fenti esetből tanulva a mi „uralkodóink” egyértelműen helyes megfontolással kell beosztásukba kerüljenek.
Remélem, hogy nemcsak a példabeszédek meghallgatására, az abból történő tanulságok leszűrésére volt alkalmas ez a mai nap, hanem egyben lehetőségünk is nyílt arra, hogy betekintést kapjunk a megfelelő emberek szerény magatartásába. Tulajdonképpen ez is egyfajta megközelítése lehet és kell legyen a fákról szóló példabeszédnek. Jó lesz, ha vigyázunk arra, hogy jól válasszuk meg azokat, akiknek kezébe letesszük életünket!
Adja Isten, hogy uralkodó legyen és maradjon életünkben a helyes, szerény, de egyben nem megalázkodó meglátás, mely képessé tesz arra, hogy a magunk helyén megteremjük teremtetésünkhöz illő gyümölcseinket, s ha éppen alkalom van arra, hogy megbízzanak bennünket teremtett társaink, akkor olyan szerénység vezessen vállalkozásunkban, melynek tökéletes teljesítése soha nem kényszerít megszégyenülésre. Ámen.
Pap Gy. László 