– általános beszéd –
„/…/ egyazon szerencséje van az igaznak és gonosznak, jónak vagy tisztának és tisztátalannak /…/.”
Préd. 9,4
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim! Mindjárt elöljáróban leszögezem, hogy a téma semmiképpen nem nevezhető vallásosnak, s ennek ellenére, nem makrancosságból választottam, hanem azért, mert ezzel is találkozunk mindennapi életünk során, amikor átélői vagyunk, vagy látjuk, tapasztaljuk jelenlétét környezetünkben. Ugyanakkor megjegyzem, hogy amennyiben figyelmesen ismételjük a szentleckét, s arra gondolunk, hogy mennyire borúlátónak bizonyul sok tekintetben a Prédikátor, akkor máris abba kellene hagynom a téma feszegetését. Ezt azonban nem tehetem, mert érdekes bonyodalmakat ígér a bibliai versünk, alapgondolatunk.
Amiként párban jelennek meg életünkben a hasonló állapotok (jó-rossz; szép-csúnya stb.), úgy testvérével, a szerencsétlenséggel szoktuk összefüggésbe hozni a szerencsét. Nem sikerül ellenállnom a kísértésnek, s amikor az egyikről gondolkodom, előtörnek a másikkal kapcsolatos meglátásaim. Ezzel bizonyára ti is így vagytok, de nem különben tapasztaljuk a Bibliában, ahol felváltva szóba kerül az egyik, majd a másik összefüggés. Ígérem, hogy izgalmas gondolatokhoz juttat a mai tematika, s hiszem, hogy beszédem végére ti is ugyanezen a véleményen lesztek. Amennyiben sikerül átfognunk a két emberi állapotot, majd belehelyeznünk azokat egy egészséges szellemiségbe, akkor megéri, hogy elmélázunk emberi állapotunk fölött, mely nem meghatározója életünknek, viszont nyomon követ bennünket, sőt kísért is időnként.
Bodenstadt négy sorát idézem:
/Fő szív nélkül veszedelmes./ /Szív fő nélkül kevés jót tesz./ /Szerencse, áldás ott vannak,/ /Hol fő és szív együtt vannak./
Maklári Pap Lajos prózában ezt a következőképpen mondja el: Erősebb lélekre van szükség elfogadni a szerencsét, mint kiállni a szerencsétlenséget. A szerencsétlenség általában rákészülve, a szerencse pedig készületlenül talál. A szerencsétlenséget mi hordozzuk, a szerencse pedig minket. A szerencsétlenséget elhordozni többnyire van erőnk, de a szerencséhez ész kell, amire többnyire nincs lehetőség. Egyik részen szenvedően, másikon pedig cselekvően veszünk részt. (Bibliai egyezményes szótár: Pest 1855).
Azért tettem hangsúlyossá az idézeteket, hogy kiemeljek belőlük két tényezőt. Az egyik az ész, a másik pedig a szív, vagyis az érzelem. Azt akarom mondani, hogy ajánlatos azok számára, akik velem tartanak mai beszédemben, hogy ne csak tudomásul vegyék e két, fenti meghatározót, hanem ezek tükrében gondolkodjanak egyénileg is a szerencséről, vagy éppen a szerencsétlenségről. Ígérem, hogy következő beszédemben két kérdésre is választ keresek, melyek nem gyakran, még kevésbé állandóan, de foglalkoztatnak bennünket. Arra tudniillik, hogy kik a szerencsések, és kik a szerencsétlenek?
Amint szentleckénk is utal arra, hogy bárkit érhet szerencse, vagy éppen szerencsétlenség, nézzünk végig először azokon a bibliai bizonyítékokon, melyek erre a következtetésre jutatták azokat is, akik csupán életük, vagy közvetlen környezetük életére alapozzák tapasztalataikat. Az eredeti cél elérésének kedvéért választottam egy érdekes ószövetségi történetet, melyben igazolást nyer, hogy szárnyakon jár a szerencse, s így jól jár, akire rátalál. Ismerjük Saul alakját, aki erős védelmezője volt népének, míg el nem tántorodott Isten akaratának útjától. Vele kapcsolatosan mondok el egy ideillő történetet: Benjámin fiai közt élt egy Kis nevű ember, akinek volt egy élete virágjában levő, Saul nevű daliás fia, aki termetét tekintve egy fejjel magasabb volt mindenkinél. Egyszer édesapjának elkóboroltak nőstény szamarai. Kis azt mondta fiának, hogy vegyen maga mellé egy szolgát és induljon a szamarak keresésére. Végigpásztázták az egész vidékét, de nem akadtak rájuk. Cuf vidékén Saul megelégelte a keresést, mire a szolga tanácsára egy látó emberhez fordultak, akitől remélték a segítséget. Így elmentek abba a városba, ahol Isten embere élt. Ekkor Saul találkozott Sámuellel. Ezt követően már csak az történt, aminek végbe kellett mennie. Sámuel királlyá kente Isten akaratából Sault. A történet tanulsága az lett minden idők embere számára, hogy akár még a szamarait kereső embert is szárnyaira veheti a szerencse, s végül nem csak keresett állatait találja meg, hanem kiváló szerencsének mondható életét is. Saul esetében a királyságot. (1Sám 9,1-27.)
Könnyű volt Saulnak – mondjuk. Tehetős volt az édesapja. Magas termettel áldotta meg Isten. Szolga is volt mellette, akinek tanácsára folyamodtak a látó emberhez, azaz a prófétához, Sámuelhez. És végül, de nem utolsó sorban ott volt Saul életén Isten szándéka, hogy királlyá váljon. A felsorolt tényezők segítették szerencséhez Sault. Az a kérdésünk, hogy milyen akadályai vannak annak, hogy mi is szerencsés emberekké lépjünk elő? Sok – mondanánk. A valóságban pedig másként áll a helyzet. Most vonatkoztassuk el saját esetünket és lehetőségeinket a Saulétól, de tartsuk meg azokat, melyekkel megállhatunk a valóság talaján. Egyszerre használjuk eszünket és szívünket, amikor meghatározzuk szerencsés életünk meglevő, vagy eljövendő voltát. Csupán két tényezőt említek azok közül, melyek elegendőek, hogy szerencsés embereknek tudjuk magunkat. Az egyik, hogy mennyire keressük életünk nehéz helyzeteiben a „látó embereket”, s mennyire hisszük és valljuk, hogy rajta van mindannyiunk életén Isten gondviselése, jó szándéka? Másként fogalmazva azt mondom, hogy a véletlenre bízzuk szerencsénket, vagy éppen akkor mondjuk szerencséseknek magunkat, ha életünkön érezzük Isten gondviselését? Szerintem nincs nagyobb szerencse ez utóbbinál.
Még egyetlen gondolatkörre maradt időnk. Sőt, ma arra kerestünk feleletet csupán, hogy miként válhat szerencséssé az ember, s így magától értetődik, hogy ebben a gondolkodásban maradjunk még egy kevés ideig. Arra gondolok, hogy pillanatok alatt váratlanul utolér bennünket a szerencse. Mi következik ezután? Ha azokra a történetekre figyelünk, melyekben bemutatják a totó, vagy lottó nyerteseinek életét, akkor sokkal több szerencsétlenség tapasztalható, mint felhőtlen öröm. Szinte válogatatlanul arról beszélnek az ilyen módon pénzhez jutott emberek, hogy sokkal boldogabbak voltak az előtt, hogy bele nem kóstoltak a szerencsés emberek életmódjába. Erre vonatkozóan három, megfontolásra érdemes figyelmeztetést találunk a Bibliában. Mindhárom arra kéri a szerencsés helyzetbe kerülteket, hogy bármi történjen is, ne váljanak önhittekké. Jogos a vallásos féltés, hiszen bizonyos tekintetben megvakíthat bárkit az elkápráztató szerencse. A 10. Zsoltárban arról olvasunk, hogy a gonosz emberrel könnyen megtörténhet, hogy szerencsés életének adott szakaszában teljesen megfeledkezik mindenről és mindenkiről. Még Istenről is. Semmivel nem törődik, s ha módjában áll, akkor hangoztatja, hogy neki soha, semmi baja nem eshet.
Azt mondogatják közöttünk is némelyek, hogy nincsenek megelégedve a Prédikátor borús szemléletével. Csakugyan van ennek ilyen vonulata. Más a véleménye azonban a szerencsés, illetve szerencsétlen állapottal kapcsolatosan. Arra figyelmeztet bennünket ugyanis, hogy amennyiben tapasztaljuk, hogy megkörnyékezett, vagy hatalmába kerített a szerencse, akkor arra törekedjünk, hogy a jó cselekvése kerüljön előtérbe életünkben. Amennyiben a gonosz tör ránk, akkor legyünk minél óvatosabbak, hogy semmiképpen ne diadalmaskodjanak fölöttünk a gonoszság cselekedetei. (7,14.) Végül pedig Pál apostol szavait tartom meghatározó érvényűnek. Azokra a gazdagokra gondol, akik egyfajta szerencse folytán jutottak vagyonukhoz, s arra kéri őket, hogy fel ne fuvalkodjanak szerencsésnek mondható helyzetük miatt (1 Tim 6,17.).
Kedves Testvéreim, szeretett atyámfiai!
Tudom, hogy részleges maradt a mai magyarázat, de hasonló a mi szerencsével, illetve szerencsétlenséggel kapcsolatos felfogásunk is. Annyi bizonyos, hogy lehetünk hívők, avagy hitetlenek, jók, vagy rosszak, utolérhet, vagy egyszerűen örökre elkerülhet a szerencse, vagy éppen a szerencsétlenség. Nem látjuk pontosan, hogy valaki vagyonban, vagy Istenben gazdag. Ennek eldöntésében nem elegendő az ész magyarázata. Azt viszont ki-ki érzi magában, hogy szerencsés-e, amikor Isten útját választotta, vagy éppen szerencsétlen útra tévedt, amikor hitetlensége állt szerencséjének útjába.
Az elmondottakat Rejtő Jenő gondolatával összegezem: „A szerencse fából vaskarika. Nesze minden, fogd meg jól. Kizárt lehetőségek teljesülése. Ha valaki minden valószínűtlen kedvező fordulatra logikai bizonyossággal számíthat, az a szerencsés ember. Egyáltalán: aki számíthat. Mert ha a balszerencsés ember azt mondja, hogy kétszer kettő az négy, mire odanéz, látja, hogy kétszer hárommal volt dolga, és időközben az is hat lett.”
Nagyon remélem, hogy Isten lehetővé teszi számomra, hogy tovább fejtegessem szerencsével kapcsolatos gondolataimat a következő beszédekben, valamint szerencsés leszek abban is, hogy lesznek majd, akik meghallgatják azt. Ámen.
Pap Gy. László 