– általános beszéd –
Pilátus ezt mondta: „Mi az igazság?” E szavakkal újra kiment a zsidókhoz, és kijelentette: „Én nem találom semmiben bűnösnek. Jn 18,38
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim!
Mai beszédemben is úgy szaladok neki az igazságnak, mint, aki hiszem, hogy teljességgel meg is találom azt, pedig bizonyára most sem történik meg annak teljes feltárása. Másképp azonban semmi értelmét nem látom, mert abban az esetben akár mélyen is hallgathatunk, ha nincs bizalmunk az előbbre jutásban. Mára bölcsességeket válogattam, hogy azok tükrében megrajzoljam általános igazság-igényünket. Ezt megelőzően azonban néhány szót arról a húsvét előtti történetről, melyet igen jól ismerünk, s amelyből kiragadtam az alapgondolatot.
Történetesen arról az eseményről van szó, amikor Pilátus elé vezetik Jézust, hogy a helytartó kimondja a végleges döntést a zsidó ember fölött. Mindezt azonban nem teszi a római ember anélkül, hogy meg ne tudná Jézus álláspontját is arról, amivel vádolták. Ennek értelmében, tehát feltette a nagy kérdést, hogy „király vagy”? – mire Jézus megerősítette, hogy igen, amennyiben Pilátus is annak látja őt. Ezt már csak tetőzte egy következő kijelentése, melyben hangsúlyozta, hogy azért született és azért érkezett ebbe a világba, hogy tanúságot tegyen az igazságról, s aki ebből az igazságból született, mint ő maga, az hallgat szavára.
Elképzelem, hogy pillanatig meghökkent Pilátus, amikor egyfajta fejtegetést hallott az igazságról, s talán éppen ezért megkérdezte, hogy „mi az igazság”? Majd nem foglalkozott – a leírás szerint a kérdéssel, de Jézus ügyével sem, hanem kimondta fölötte a halálos ítéletet. Az már csak szépítgetésnek számít az események sorában, hogy a maga részéről nem találta bűnösnek Jézust, s ezt vádlói tudomására is hozta.
Kedves Testvéreim! Tagadhatatlan, hogy szinte minden alkalommal szeretném megváltoztatni a korabeli események kimenetelét. Bár tudom, hogy ez éppen olyan lehetetlen, mint bármikor megváltoztatni nemzeti történelmünk egyetlen eseményét. Mégis kíváncsi vagyok arra, hogy vajon mi járhatott Pilátus fejében az ítélet meghozatalát követően, amikor kényelmesen végig nyújtózott kedvenc pamlagán.
Most megkérek mindenkit, hogy ne nevessen ki a feltételezéseimért, hanem inkább képzelje bele magát életének olyan helyzeteibe, amikor pilátusi döntéseket hozott, bár közel sem ilyen nagyságrendűeket. Fontosnak tartom ezt az elmélkedést, hiszen mi ma már olyan helyzeteket élünk át, amikor időt kapunk a végső döntések meghozatalához. Ezért, hát lehetőségünk van arra, hogy mélyen és behatóan elgondolkodjunk életünk nagy, valós igazságai fölött.
Elsőként Dionüszoszt idézem, aki korban is sokkal közelebb volt Pilátushoz, gondolkodásához, mint mi. Meglátásának azonban minden időben meg volt a maga értéke. Ő mondta egyik alkalommal, hogy: „az igazság megtagadása egyenlő a megsemmisüléssel, mert az igazság létező valóság. Ha pedig az igazság valóság, akkor az igazság elutasítása nem más, mint a valóság tagadása. A létező valóságból pedig nem maradhat ki az Isten, mert ami nem létezik, az nincsen”. Két fontos megállapítást kell kiemelnem. Az egyik közvetlen az igazságra vonatkozik, amikor megállapítja az ókori filozófus, hogy az igazság „létező valóság”. Ehhez kétség nem fér az óta sem. A másik pedig az a tény, hogy ebből az igazságból nem maradhat ki „Isten”. Ugyanis, ha ez megtörténne, akkor Isten nem számítana valóságnak.
Miért hoztam fel ezt az ókori okfejtést példának? Azért, mert meggyőződésem, hogy Pilátus is teljes igénnyel viszonyult az igazsággal szemben. Az csak segíthetett döntéseiben, hogy helytartói tisztséget viselt, s mindenkinek engedelmeskednie kellett az ő parancsának, viszont ettől függetlenül neki is lehetett és bizonyára volt egy emberhez illő igazság-szüksége. Ezt abban is látom, hogy nem talált semmi kivetnivalót Jézus igazság-fejtegetésében.
Nem tagadjuk, hogy a császár parancsa alatt állt, s mint ilyen teljességgel alávetette magát az akkori Róma szokásainak. Azt azonban ne feledjük, hogy nem a császár mellett töltötte napjait, hanem Jézus kortársai körében. Ez pedig megkövetelte tőle is, hogy megismerkedjen az ottaniak mindennapi életével, szokásaival, vallásos felfogásával. Kellett hallania Istenről, akit Jézus is emlegetett a „találkozásuk” alkalmával. Egy hiba férkőzött a dologba, ami nem akadályozta meg a vádlók által várt ítélet megváltoztatásában: Isten ismeretének hiánya. Vagyis, amennyiben valóság lett volna Pilátus életében Isten jelenléte, akkor ma egészen másként beszélnénk a húsvétról, talán sokkal könnyebb lenne nekünk, unitáriusoknak is a helyzetünk, amikor Jézus követését tesszük mindenki számára követendő feladatnak.
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim! Pilátus kérdésére, hogy „mi az igazság”? – félek, hogy nem lesz teljes a feleletem és nem sikerül nektek sem kiegészítenetek a teljesség igényével. Nekem megvan hozzá minden igyekezetem, de úgy érzem, hogy itt már nem segít a filozófia sem. Talán egy kis gyakorlati érzék, élettapasztalat betömhet még néhány kellemetlen repedést igazságérzetünk falán.
Először is azt mondom, hogy nem tehetünk semmi mást, mint hogy bánkódunk minden egyes alkalommal Pilátus könnyelmű ítélethozatala miatt. Ha mást nem is tudunk megerősítésként felhozni, akkor annyit ismételhetünk, hogy bizony éppen hatalmánál fogva megtehette volna, hogy megmentse Jézust vádlói kezéből. De figyeljünk csak a nagy vallásos gondolkodó véleményére! Azt mondja Schopenhauer többek között, hogy „Minden igazság három fokozaton megy keresztül. Először kicsúfolják. Másodszor haragosan ellenzik. Harmadszorra magától értetődöttként elfogadják.” De hát nem ugyanez történt Jézussal is? És nem ez történik Istennel kapcsolatosan is, amikor emberek kétségbe vonják az Ő valós voltát?
A második figyelmeztetés már ránk irányul, hiszen – amint említettem – magunk is döntéseket hozunk abban a környezetben, ahol élünk. Ha valaki nagy embernek gondolja magát, akkor el kell fogadnia azt a megállapítást, hogy komoly döntéseket hoz a maga helyén, ha pedig másvalaki kicsinek tartja magát abban a közösségben, ahová tartozik, akkor ennek megfelelően döntései sem lehetnek hatalmasak, viszont az adott helyen meghatározóak, s ilyen vonatkozásban lényegesek is. Azonnal csak egyetlen példa ezzel kapcsolatosan. Ha egy szülő jó, vagy rossz döntést hoz gyermekével, annak jövőjével kapcsolatosan, az még egy ideig nem számít lényegesnek egy nemzet történelmének összefüggésében. De igenis fontosnak bizonyul egy gyermek, egy ember életét illetően.
És van még egy harmadik, befejező vonatkozása is a mai szentlecke alkalmazásának, hogy amikor előtárjuk igazságunkat, valamint annak megfelelő döntéseket hozunk a már említett körülmények között, akkor soha, egyetlen pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk a legnagyobb igazságot, Istent. Át- és átgondolhatjuk emberi számításaink szerint a meglevő, fellelhető igazságot, de mindaddig, míg hiányzik belőle Isten, fenn áll a tévedés valószínűsége. Szó szerint a valóság ellentéte, az ugyanis, hogy nem mondunk igazat, vagyis hazudunk. Kinek hiányzik ez, ha eredetileg egy olyan alapelv vezetett, ami célba vette minden ember mélyről fakadó vágyát, az igazságot?
Valaki azt állította, hogy az „igazság a jellemben van. Krisztus nem egyszerűen csak az igazságot mondta, Ő volt az igazság maga, a maga teljességében, mert az igazság nem a szavaké, hanem az életé és a lété. – /Robertson/. Már érezhető, hogy csak az összegezés maradt hátra, amit be is vezettem az előbbi gondolattal. Unitárius mivoltunk nélkülözhetetlen tartozéka, hogy Jézus követésére tesszük fel a legnagyobb hangsúlyt. Nincs is szebb, mintha valaki arra vágyik, hogy szeretetben töltse el az Istentől kapott életét. Éppen ezért mindig Jézust kell szem előtt tartanunk, amikor döntéseket hozunk, s olyan fontos kérdésekben, mint az igazság. Fontos kimondanunk igazságérzetünket és igényünket, de sokkal hatásosabb, ha szeretettel teszünk bizonyságot arról, hogy Isten határozza meg az emberekben levő, s a köztük eldönthető igazságot. Ilyen értelemben az igazság több annál, mint amit megszerezhet bárki is egy bíróságon, vagy egy népítélet kapcsán. Az igazság akkor van jelen egy ember életében, amikor meghatározza annak teljes létét és értelmét.
Egyet jegyezzünk meg: Ha Pilátusok kérdeznek majd, hogy mi az igazság, akkor gondolkodás nélkül feleljük rá: Az örökkévaló, egy igaz Isten. Ámen.
Pap Gy. László 