2014.12.31 – Világosság 2

 

„Az Úr az én világosságom…” 27. Zsolt 1.

Szeretett Testvéreim, Atyámfiai! Isten segítségével elérkeztünk a 2014. esztendő utolsó vasárnapjához. Mai prédikáció téma a világosság, melynek tárgyalása rendjén nemcsak a szóban rejlő tanítást szeretném kidomborítani, hanem érintek néhány olyan kérdést is, melyek fényt, vagy Isten őrizz sötétséget boríthatnak az elmúlt esztendőre, időszakra.

Az összehasonlításokban szereplő világosság megjelenései között előkelő helyet foglal el a felvilágosodott élet. Két szempontból is fontos, hogy ilyen életünk legyen. Először, mert állandóan lépést kell tartanunk a tudományos kutatásokkal. Ezt már a Példabeszédek Könyvének írója felfedezte (6,23). Másodszor a vallás világában is fontos, hogy világosságban szemlélődjünk. Pál apostol ezt úgy értette, hogy régen sötétség volt, most pedig világosság támadt az Úrban (Ef 5,8). Azaz, Jézus tanítása, Isten gondviselő szeretetének megismerése előtt sötétség uralta a vallásos gondolkodást, de a tiszta vallásos érzület megismerésével verőfény váltotta fel a korlátozott vallásos érzelmeket.

A felvilágosult élet – bármelyik irányból figyeljük is azt -, egyformán kitekint környezetére. Nem aggodalmaskodik, amennyiben hallja, hogy űrszondák csatlakoznak több ezer kilométerre a földtől. Nem botránkozik meg a hihetetlennek tűnő vallásos felfogások hallatán. A felvilágosult ember tudja, hogy a tudomány vívmányai és a letisztult hit világa Isten akaratát szolgálja. Legyen világosság az emberek között, mindenüvé áradjon szét a fény, hogy cselekedeteinkben dicsérhessük Isten csodálatos tetteit, melyekkel kihívott a fényre.

Vajon a világtól kell-e várnunk egyéni világosságunkat, vagy nekünk kell hozzátennünk fényünket a világ világosságához? Szerintem – minden esztendő világosságát, vagy sötétségét az egyének és családok világossága, illetve sötétsége határozza meg. A világ világossága, az esztendő fénye, életünk verőfénye nem csak attól függ, hogy hányszor és milyen körülmények között ismételjük: Az Úr az én világosságom, hanem mennyire engedjük szétáradni életünkben Isten világosságát! Pál apostol szerint: Járjunk a világosságnak megfelelő öltözetben (Róm 13,12). Így a külső tényező meghatározója is lehet a belsőnek. Alkalmazkodom a külső elvárásokhoz, s egyben azokhoz igazítom magam, és ez által egész életem. Csak ebben az esetben mondhatjuk el, hogy az Úr 2014. esztendejében is Isten volt a mi világosságunk.

A tanító világosságot jelent. Két fontos üzenete van ennek a megjegyzésnek. Az első egy tévedésre hívja fel a figyelmet, miszerint a tanító kifejezés alatt egy tevékenységen belül munkálkodókat kell értenünk. A második üzenetben halljuk, hogy mindenki, adott időben és helyen betölti a tanító szerepét. Tény, pl. hogy bárki nem vállalkozhat tanítóként az örömüzenet hirdetésére, mert könnyen előfordul, hogy mondanivalójával sötétséget és nem világosságot áraszt maga körül. Fontos megértenünk, hogy mindannyian tanítók vagyunk. Vegyük például a családot. Gyermekes szülők állandóan okítják gyermekeiket, főleg azért, hogy ők véletlenül se kövessék el ugyanazokat a hibákat, melyek kiköszörülése számukra komoly erőfeszítést jelentett.

Ti vagytok a világ világossága (Mt 5,14) – mondta Jézus tanítványainak. Ők ennek ellenére nem jártak mindig ezzel a világossággal. A kijelentésben Jézus nem jellemrajzot készített a tanítványokról, hanem lehetőséget csillantott meg a vágyakozó és törekvő lelkük előtt.

Elmondhatjuk-e magunkról, hogy világosságban jártunk házastársunk, családunk előtt az elmúlt esztendőben? Betöltöttük-e a nagyra hivatottság, világosságot árasztó szerepét? Okításainknak, szeretetteljes intéseinknek, feddéseinknek meg volt-e a megfelelő világossága ahhoz, hogy eredményt várhassunk, és gyermekeink ne csupán tettlegességeket lássanak a féltések mögött? Addig, míg úgy mutattuk magunkat, akik értünk a világ nagy dolgaihoz, amíg állandóan a tanító szerepében tevékenykedtünk az elmúlt évben is, oda álltunk-e égő világosságul azoknak, akikről hittük, hogy világosságban vannak (Róm 2,19)? Kérdést kérdésre halmozhatok, sőt meg is válaszolhatom, de csak meglegyen a megfelelő eredmény. Az elmúlt esztendőben, amennyiben Isten volt a világosságunk, akkor teljesítettük a vállalt tanítói világossággal járó szerepet. Ezek az emberek, a jövendőre nézve is gyertyaként fognak világítani. Nem törődnek azzal, hogy míg másoknak világítanak, addig önmagukat felemésztik, mert hiszik, hogy Isten mindenkor gondoskodni fog arról, hogy ki ne aludjon lelkükből a világosság. Igen, mert Isten volt és marad a mi világosságunk!

Jézus a világosság számunkra. Lépésről-lépésre tapasztaljuk, hogy mind fényesebb lesz körülöttünk. Alig múlt el karácsony, amikor a sötétségben ülő nép világosságot látott megmentője születésekor (Ézs 9,2), s mi csakugyan nagyra becsüljük Jézus világosságát. Úgy találjuk, hogy nem csak a karácsonyi készület, pompa, fényár az, ami meghatározza Jézus világosságot árasztó tulajdonságát. Sőt nem is az a sok gyertyafény, mellyel képzeletbeli, vagy jelképes szobrokkal a betlehemi jászlakhoz látogattak karácsonykor az emberek. Jézus világossága olyan, mely fénylik a sötétségben (Jn 1,5). Ez más világosság, mint egy fényforrás, mint egy újragyújtható gyertya, vagy mécses. Jézus világossága szellemén, de főleg tanításain keresztül árad felénk. Tanítása nyomán lép be életünkbe a karácsonyi szeretet, hisz az élő szeretetet kell bebizonyítanunk. A „szeressétek egymást” felhívás így áraszt örökérvényű világosságot. Ez a tanítás pedig nem csak karácsonyra szól, hanem az esztendő minden napjára. Világos, tehát ez a tanítás? Amennyiben igen, akkor még egyetlen kérdésre kell válaszolnom Jézus világosságával kapcsolatosan. Világos, érthető volt-e az elmúlt év folyamán számunkra Jézus tanítása, és betöltötte-e mindennapi életünket? Igen, vagy nem!? Az igenlő válasz esetében az Úr volt a mi világosságunk 2014-ben is.

Isten világosság. Látjátok, testvéreim, hogy világossághoz kapcsolódó gondolataim visszakanyarodtak a szentlecke magállapításához: Az Úr az én világosságom. Isten az örök fény, akiből táplálkoznak mindazok, akik vágynak a világosság, Isten után. Szerintem ez határozza meg életünket, hogy mennyire vágyunk a világosságra, mennyire ragaszkodunk Istenhez. Amennyiben hisszük, hogy nem haragjának sötétjével, hanem szeretetének világosságával áraszt el minket, akkor kint vagyunk a fényen.

A zsoltáros hiszi, hogy Isten körül veszi világossággal magát, mint egy öltözettel (104. Zsolt 2). Azt érezteti velünk, hogy amennyiben Istenre nézünk, akkor csak világosságot látunk. Dániel próféta viszont nem csak azt vette észre, hogy a világosság koszorúja veszi körül Istent, hanem maga a világosság lakik vele (2,22). Tehát, aki világosságra vágyik, annak Istenhez kell elmennie ahhoz, hogy fényt kapjon kezébe, szívébe, lelkébe. Jakab apostol szavaiban benne van Jézus tanítása, aki arra biztat, hogy minden jó adományt megkapunk a világosság Atyjától (1,17).

Három gyönyörű bibliai gondolattal jellemeztem Isten világosságát, de ezekből sokkal több fény árad, mint érezhető volt. Sőt a mai beszéd sem a bizonygatás érdekében látott napvilágot, hanem, hogy kérdéseket tegyen fel és válaszoljon meg azzal kapcsolatosan, hogy megjelöltük-e fényforrásunknak a gondviselő Istent, vagy még mindig tapogatózunk lelki életünk útvesztőiben? 2014 utolsó vasárnapja, a világosság elmaradhatatlan szerepének felismerése már nem lehet csupán ösztönző hatással ránk, hanem, mint szükségszerűség. Szükség úgy megélnünk a napot, hogy ez által a lemenő NAP sugara még egyszer visszasüssön az elmúlt évre, életünkre. Kell ez a visszaverődő fény, hogy akik itt maradtunk még Isten szeretetében, olvassunk az ég jeleiből: Holnap is jó időnk lesz!

Köszönet Istennek a tegnapért, az életünkért, a fényért, melyek által megmutatta, hogy ő minden élő tiszta világossága volt és megmarad mindörökké. Ámen.