Máté 5 11-16.

A tanítványok feladata

Máté 5 11-16.

Mielőtt közelebbről Jézus tanításával foglalkoznánk, nézzük meg azt a három tényezőt, melyek példájával igyekezett elmélyíteni tanítását:

1. A só
2. A világ világossága
3. A hegyen épített város.
4. Az ószövetségre figyelve elmondhatjuk Bibliai alapon, hogy Palesztina lakói a Holt-tenger szomszédságában éltek, melyet a régi szövegek a „Só tengerének” neveznek, s ennek folytatása a Só völgye. Valódi pusztaságok ezek, ahol senki sem lakik, s nem ritkán úgy tűnik, hogy ezek a sós vidékek, valamilyen büntetésnek a következményei, melynek természetes eszköze a só volt. Állították, hogy a legyőzött város földjét sóval szórták meg (Bír 9, 45.). Olvasható az Ószövetségben, hogy ezeken a vidékeken semmi sem nőni, s ennek ellenére mégis egy nap a víz fog győzni, míg a mocsarakat és lagúnákat a só fogja hatalmába keríteni. (Ez 41,11.). A templom jobb oldaláról olyan folyó fog fakadni, mely ismét termékennyé fogja tenni a Holt-tengert és ezeken a helyeken ismét fel fog virágzani az élet. (Ez 47. R.).

a). Az ószövetségi kutatás továbbfolytatásaként a szertartások és a megtisztulás gondolatkörében kell tennünk megjegyzéseket. Én csak egy felsorolást szeretnék alkalmazni, melyek rendjén észrevehetjük azt a változatosságot, mely körülfogta a só szerepét:

–        Elizeus sóval ihatóvá teszi a kút vizét.(2 Kir 2, 20)

–        Az áldozatok húsát megsózzák. (3 Móz 2, 13.)

–        A megszületett csecsemőt szokás volt megsózni, hogy a só a test tisztátalanságait kiszívja, a bőrt pedig megedzte. (Ez 16, 4.)

Az ószövetségi tudósítások rendjén is szembe találjuk magunkat azzal a nyilvánvaló felfedezéssel, mely az újszövetségben, hangsúlyos formában tör elő: a só ízt adó szerepe. Már Jeremiásnál találunk megjegyzést arra vonatkozóan, hogy az ember életében egyik alapvető tápláléknak számít a só, viszont Jób 6,6-ban találjuk először az ízt adó szerepre vonatkozó utalást. A palota sóját enni annyit jelent, mint a királytól kapni a fizetést (Esd4, 14), s amennyiben a francia salaire, vagy a latin sal kifejezésekre gondolunk akkor nyomban érezhetővé válik a só és fizetés közötti összefüggés.

A következő tárgykör csakis az lehet a só tárgyalásánál, kissé visszakapcsolva a megbüntetett területek esetéhez, hogy pl. a Sós tenger az elpusztult Sodoma és Gomora helyén keletkezett (1 Móz 14, 3.), vagy Lót felesége sóbálvánnyá változott (1 Móz 19, 26), tehát, mint büntetési lehetőség is adott volt az Ószövetség történetében.

Az utolsó sóval kapcsolatos ószövetségi megjegyzéseink természetesen, mint a szövetségkötés egyik megnyilvánulása jelentkezik. Mivel a só megőrző tulajdonsággal rendelkezik, egy szerződés tartós értékének a megjelölésére is szolgál, miszerint a só szövetség, egy olyan örökös szerződés, mint Istennek Dáviddal kötött szerződése (2 Krón 13, 5.).

b). Jézus példázatos formában a tanítványok életének minőségét jellemzi úgy, hogy közben kötelességükre és felelősségükre eszmélteti őket. A tanítás két gondolat-körre tagolódva éri el csúcsát. Az első magától értetődően arra vonatkozik, hogy a tanítványoknak kell felvállalniuk a só szerepét, a második viszont, – mellyel a későbbiekben találkozunk az Újszövetségben – arra vonatkozik, hogy a beszédnek, mint olyannak sóval fűszerezettnek kell lennie. A sorrendet nem szabad felcserélni éppen abból kifolyóan, hogy a tanítás elsősorban Jézus közeli tanítványainak szólt, tehát nekik kellett mindenek előtt azonosulni a mindennek ízt adó sóval.

1. A tanítványok szerepe. Amint a só jelen kell legyen az ennivalóban, úgy a tanítványok jelenléte is elmaradhatatlan a világban. Amennyiben nem töltik be hivatásukat, akkor nemcsak azzal kell számolni, hogy őket senki nem pótolhatja, hanem egyben egy súlyos ítéletnek is alá kell vetniük magukat, mellőzni fogják, mint, akikre már nincsen semmilyen szükség. Ez közelebbről azt is jelenti, amennyiben a só hasonlatára jobban odafigyelünk, hogy egyik elfogadható magyarázatképpen azt mondhatjuk, hogy a só ebben az összefüggésben úgy szerepelhet, mint a szövetség jele Isten és a tanítványság között. Amennyiben a só elveszíti ízét és nem lesz többé, amivel megsózni, ez annyit jelentene, hogy a szövetség itt megszakad Istennel, amit aztán nem lehet többé megújítani. Amennyiben tovább haladunk és éppen a Máté tudósítását vesszük alapul, akkor a tanítványnak a föld sójának kell lenni, azaz meg kell őriznie, és ízessé kell tennie az emberek világát. Amennyiben nem ezt teszik, akkor érdemtelenekké válnak és megérdemlik, hogy kidobják és eltapossák őket.
2. A második értelmezés elindítását tulajdonképpen Lukács evangéliumában találjuk (24, 35.), ahol az evangélista jónak nevezi a sót. A buzdítás egyértelmű: Legyen só bennetek és éljetek békében egymással. Itt indul tehát útjára az a második jellemvonás, melynek folytatását Pál apostolnál találjuk meg abban az összefüggésben, hogy már a későbbi tanítványok beszéde legyen sóval ízesített, hogy az alkalmak sokféleségében is helyesen tudjanak megfelelni mindenkinek (Kol 4, 6.).

alkalmazás:

1. – átok = terméketlenség (lásd sivatagos területek)

2. – áldás = só, mint szövetség

3. – a só jelenléte az átokban és áldásban egyaránt.-

4. – íz az ennivalóban

5. – ízetlen ember

6. – mai tanítványok ízt adó szerepe: a). családban; b). mindennap

1. A világ világossága

Mielőtt közelebbről vizsgálat alá vetnénk a jézusi tanítást, nézzünk bele abba az összetevődésbe, mellyel találkozunk a Biblia lapjain. A fogalom két nagy tárgykörre csoportosítható: a). Isten akarata szerint való világosság és mindaz, ami szorosan ide kapcsolódik, beleértve az egyénben hordozott világosságot is. b). azok az esetek, mikor hasonlat formájában tapasztalható meg a világosság:

1. Nyilvánosság: Amit sötétben mondok, azt a világosságban hirdessétek.(Mt 10, 27.) Stb.
2. Boldogság: Az Úr kivisz engem a világosságra (Mik 7, 9.) Erkölcsös élet: Úgy fényljék a ti világosságotok, hogy lássák azt mások is… (Mt 5, 16.)
3. Jézus a világosság: Ki sötétségben ül, lát nagy világosságot (Mt 4, 16).
4. A tanítók a világosságot hordozzák magukban: Ti vagytok a világ világossága (Mt 5, 14.).

A világosság témájához is szorosan hozzákapcsolódik egy kép: egy sötét helyiségben meggyújtott fénynyaláb. A hasonlat abban találja meg végső kicsengését, hogy a tanítványnak ott és akkor kell világítani, amikor szükség van rá. Közelebbről ezalatt azt kell érteni, hogy nappal, vagy kivilágított helyen nem szükség, sőt egyszerűen oktalanság világosságot gyújtani, mint amilyen balgaság leborítani a meggyújtott fényforrást. A világosság nem önmagáért ragyog tehát, hanem azért, hogy eligaztást adjon másoknak.

alkalmazás.

1. A világosság és sötétség hasonlóságai:

–        A világosság pozitívumai

–        A sötétség pozitívumai

2. A világosság és sötétség ellentmondásai:

–        A sötétség, mint a cselekvés negatívuma

–        A világosság, mint nyitott cselekvés

1. A hegyen épített város

Mindenek előtt néhány bibliai képet kell magunk elé vetítenünk ahhoz, hogy a felkínált tanítást a maga helyére tehessük.

a). Hegyek nevei: Ararát, Hóreb, Sión, Szamarai, Kármell, Mória, mind olyan események színhelyei, melyek nemcsak történésekben gazdagok, hanem a titokzatosság és fenség állandó hordozói is.

b). azon túlmenően, hogy sokszor megszemélyesítést nyernek a hegyek, mintegy segítségvárást is hordoznak magukon, mint pl. a Sión hegy, ahonnan segítséget vár a zsoltáros. (121 Zsolt1.).

c). Sok utalást találunk arra vonatkozóan, hogy Istent a hegyeken tisztelték, sőt ott voltak megtalálhatók Isten áldásai is.

d). Nem mellékes megjegyezni azt, hogy Isten képes ezeket a hegyeket semmivé tenni, helyükről elmozdítani, hasonlattal élve a zsoltáros szerint: képes Isten arra, hogy elolvassza a helyeket, mint a viaszt. (97. Zsolt 5.).

e). Végül pedig a hit ereje képes megmozgatni ezeket a hegyeket Jézus tanításában. (Mt 17, 20.).

A hegyen épült városnak természetéhez tartozik mindenek előtt, hogy messzire ellátszik. Másodsorban pedig fontos tudnivaló, hogy éppen építésénél fogva kiemelkedik a domborzatból, s ez mintegy szinte magára is kényszeríti az arra haladó figyelmét. A két első tulajdonságból következik a harmadik, hogy mint egy állandóan szem előtt tartott városnak, úgy kell a tanítványoknak is tudatában lenni annak, hogy a világ szeme rajtuk van, s ennek köszönhetően olyan nyilvánvaló cselekedetekkel kell élen járniuk, melyek bármikor készek megállni nemcsak az emberi, hanem Isten értékítélete előtt. Más szóval azt mondja tanítványainak, hogy az emberek általában a cselekvő Istenre szoktak gondolni, akinek tettei nyomán árad ránk dicsőség, pedig ezt meg kell fordítani a tanítványoknak, és nekik kell jót cselekedni azért, hogy ebből Istennek származzon dicsőség.

alkalmazás:

1. A természetes cselekedet és a képmutatás

2. Feltűnési jelenség-e a nyitott cselekedet?

3. Van-e példa arra, hogy cselekedeteink miatt szidják, vagy dicsérik Istent?