„Ingyen vettétek, ingyen adjátok.” Mt 10, 8.
Kedves Testvéreim, szeretett Atyámfiai!
Előző beszédeimben szóltam már egymás megajándékozásáról. Ma egy olyan fejezethez érkeztem elmélkedésem rendjén, ami remélhetően különös és egyben kényelmes állapotot teremt. Istentől kapott és tőle elfogadott ajándékokról lesz szó. Ezzel tehát a tapintható világ, ajándékozási kötelességei – bizonyos időre – megszűnnek, hiszen Isten ajándékai ingyen vannak. Más szóval: Ingyen kaptuk, és ingyen adjuk tovább másoknak.
1). Figyeljünk ezekre az ingyen ajándékokra! Időlegesen véget értek a tapintható világ ajándékozásai. Itt azonban, Isten ajándékai sorában mégis azokkal kell folytatnom, melyek első sorban a testiségünkre vonatkoznak.
A Zsoltárok Könyvében olvashatjuk, hogy Isten ad minden gyümölcsöt, melyet a föld számunkra megterem (85, 13). Bizonyára itt arra a táplálékra kell gondolnunk, melynek köszönhetően életben tarthatjuk testünket. Így hát nemcsak a gyümölcsök sorolhatóak ide, hanem minden élelem, melyhez képtelenek lennénk hozzá jutni Isten segítsége és akarata nélkül. Ezek az ajándékok pedig csakis azért vannak Istentől, hogy táplálkozzon az ember, s ennek következtében örvendezzen, hogy mindaz Isten ajándéka (Préd 5, 19).
Nyomban tegyük hozzá az eddig elmondottakhoz, hogy mindig hálásaknak kell lennünk Isten ilyen vonatkozású ajándékaiért. Az sem baj, ha pl., közvetve köszönjük meg Istennek a táplálékot. Feltételezzük, hogy a háziasszony megkérdez minket jól lakás után a szokott módon, hogy jól laktunk-e, amire az a hiteles válaszunk, hogy: Köszönjük szépen, hál’Istennek jól. Az is igaz, hogy minden kérdezés nélkül is hálásnak kell lennünk ilyen és hasonló esetekben.
Istentől, tehát első sorban olyan testi ajándékokat kapunk, melyekért semmit sem kell tennünk. Beérleli számunkra a gabonát, a gyümölcsöt, csak el kell fogyasztanunk. Ilyenképpen, tehát ingyen kaptuk Tőle a sokszor meg sem érdemelt testi ajándékokat.
2). Lelki ajándékok sokaságát kapjuk Istentől, melyekre kötelességünk oda figyelnünk. Pál apostol jelzi, hogy ilyen lelki ajándékunk, pl., az írásmagyarázás, a szolgálat, a tanítás, az adakozó jókedv, a könyörületesség és a szeretet (Róm 12, 6). Érdekes, hogy ezek mind Istentől származnak. Amennyiben külön-külön is odafigyelünk ezen ajándékok mindenikére, akkor észrevesszük, hogy egy-egy többletet kívánnak tőlünk. Az írás magyarázását nemcsak az ismeret, hanem a hit függvényében is kell szemlélni. A szolgálat nem csak erőt, hanem bizonyos mértékű elhivatottságot is követel. A tanítás nem csak tudományt feltételez, hanem mély türelmet is. Az adakozást nemcsak a pénz teszi lehetővé, hanem szükségesnek tekinti a nemes lelket is, mely képes megölni a fukarságot. A könyörületesség a jó szívet tartja mindig kéznél, és szüntelen megbocsátásra hivatkozik; a szeretet pedig minden lelki ajándék koronája, ami nélkül semmik vagyunk (1 Kor 13.).
Végül is megállapíthatjuk, hogy minden, Istentől kapott ajándékban különbség van, de ugyanaz a lélek indít a cselekvésre (1 Kor 12, 4). Ez pedig nem lehet más, mint Isten lelke, ami felkínálja számunkra a beígért ajándékokat. Képzeljük csak el, hogy micsoda ajándéknak számít egy helyen beszélni a felsorolt lelki ajándékok lehetőségeiről. És ezeket mind megadta nekünk Isten. Ingyen.
3). Isten ajándékai közül még három fontosat kell kiemelnem:
a). Jézus követése szép ajándék. Dávid Ferenc óta az unitárius ember teljes szívével és lelkével arra törekszik, hogy Jézus tanítása szellemében végezze mindennapi feladatait. Pál apostolnak igaza van abban is, mikor azt mondja, hogy ez az ajándék nem tőlünk van, hanem Isten ajándéka (Ef 2, 8). Ez azt jelenti, hogy nem is őseink örökségét folytatjuk, hanem ajándékképpen kaptuk Istentől a hitünket. Ez valóban így van, ha arra gondolunk, hogy pl., az ősöktől kapott hagyományt könnyen ott lehet feledni valahol, vagy, mint akár a földi örökséget, felelőtlenül is el lehet kótyavetyélni. A hittel és meggyőződéssel vallott felfogásunkat azonban kitartóan vállaljuk és követjük.
A hit sosem veleszületett ajándék, hanem az évek során megnyert lelki adomány Istentől. A hitért sosem kell árat fizetni, mert Isten ingyen adja az arra vágyakozóknak. A látszat ellenére sem kell testi és lelki szenvedéssel fizetnünk azért, mert pl., valaki unitárius. Kitartó hitünk nem a kellemetlen hatásokat, hanem Jézus tanításához és Isten akaratához való azonosulásunkat szemlélteti. Mi is ingyen kaptuk, és ingyen adjuk hitünk igazságait.
b). Komoly ajándéknak számít a bűnbocsánat felismerése. Miért? Azért, mert bár az unitárius ember nem sokat foglalkozik ezzel a kérdéssel, élete könnyen kerülhet olyan holtpontra, amikor mégis csak felteszi magának a kérdést, hogy vajon képes lesz-e megbocsátani embertársa iránta elkövetett vétkét, vagy kész-e Isten megbocsátani neki sorozatos tévedései miatt? Ezekre és a hasonló kérdésekre Istentől kapjuk a választ, amikor elárad lelkünkben a bűnbocsánat ténye. Itt is előtérbe kerül ismét Jézus tanítása, aki azzal nyugtat minket, hogy amennyiben megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, akkor mi is számíthatunk Isten megbocsátó szeretetére (Máté 6.). Lelkiismeretünk vívódása természetes folyamat és nem ára a bűnbocsánatnak.
c). A harmadik ajándékot – szerintem -, az örökélet jelenti. Unitárius vallásunk e hitigazságot sem nagyítja fel a gyakran emlegetett valóságok magaslatára, én mégis ezt egy szép és fontos lelki ajándéknak tartom. Pál apostol fogalmazásában a bűn, vagyis a rossz cselekedet zsoldja, azaz fizetése a halál. Ezzel szemben Isten szeretetteljes ajándéka az örökélet. Istentől kaptunk egy földi életet, melyet megkamatoztatott, drága pénzeként neki szolgáltatunk majd vissza. Emellett azonban reménységünk van egy lelki világban, melyet képtelenek vagyunk szóval leírni. Így nekünk nem egy újabb, földi életre van kilátásunk, hanem egy lelki, örökkévaló házba tartunk, mely Istennél van titkaival és ígéreteivel együtt.
4). Végül néhány következtetést kell levonnunk az eddigiek alapján:
Miután megszereztük Isten lelki és testi ajándékait, az a feladatunk, hogy teljes mértékben kihasználjuk azokat. A bevádolt sáfár példája (Lk 16, 1-8) jól és helyesen érzékelteti Jézus álláspontját. Eszerint, amikor elérkezett az egyszerű számonkérés, nyomban beigazolódott, hogy a szolga gondatlanul járt el a rábízottakkal. Egy kis rátermettség azonban rögtön igazolta őt, mert az adósok tartozása egy részének elengedésével, ugyanakkor a hátralékok beszedésével újra megnyerte a gazda elismerését. Mi is úgy kell sáfárkodnunk a reánk bízottakkal, hogy elnyerjük a gondviselő Isten megnyugtató szeretetét.
Másfelől Pál apostol figyelmeztetése erősíti az előbbi szabályt. Arra hívja fel, ugyanis Timóteus figyelmét, hogy őrizze meg a nála elhelyezett ajándékot (1 Tim 6, 20). Legyen bármilyen nehéz, vagy szorongató is az élethelyzet, nem szabad felcserélni a már megkapott ajándékot.
Soha, semmilyen körülmény között visszaélnünk nem szabad az Istentől kapott lelki és testi ajándékokkal (Mt 13, 12), de ugyanakkor el sem szabad ásnunk azokat, mint a példázatbeli szolga a talentumait. Kinek-kinek adott Isten saját belátása szerint. Mindnyájunknak meg van azonban a lehetőségünk is arra, hogy a meglevők mellé újakat, másakat szerezzünk. Amennyiben elgondoljuk, hogy ez első sorban saját javunkat szolgálja, akkor minden okunk meg lehet arra, hogy a kapott isteni ajándékokat magunk és mások boldoggá tételére használjuk itt a földi létben.
Zárszóként álljon előttünk Pál apostol szava, aki arra buzdít minket, hogy mindenkor mondjunk hálát Isten kimondhatatlan ajándékaiért. Úgy legyen! Ámen.
Pap Gy. László 