„Én ugyan vízzel keresztellek titeket /…/, de aki utánam jő /…/ tűzzel keresztel majd titeket. Mt 3,11.
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim!
Mielőtt a keresztség részleteibe bocsátkoznék, kiemelem, hogy a mai nap különös jelentőséggel bír két család életében, akik most kivételesen arra is figyelhetnek, hogy elfogadják tőlem a vízkeresztséget, majd fokozatosan felkészülnek arra, hogy átessenek a szóban levő tűzkeresztségen is. Bár én is gyakorlom az egyházam által szorgalmazott, vízzel történő keresztelést, mégis vallom, hogy a tűzkeresztséget sokkal fontosabbnak tartom. Fontos, hogy gyermekeinket időben, s ha lehetséges csecsemőkorban megkereszteljük, de lényegesebb, hogy tűzkeresztségen essen át a felnőtt ember. Itt azon van a hangsúly, hogy megszólaljon bennünk, felnőttekben lelkiismeretünk, megbánjuk régebbi cselekedeteinket, s ennek rendjén vállaljuk az Isten által is javasolt utat. A tűzzel történő keresztelés ennek következtében nem más, mint a megtérés lehetősége, a szeretet útja. A tűz ebben az esetben a lelkiismeret szava, mely nem kívülről érinti az emberi testet, mint a víz, nem egy külső tisztítási folyamatként hat, hanem belső, lelki vezeklés eredményeként lát napvilágot.
1). A vízzel történő keresztelés példáját Keresztelő János gyakorlatában találjuk. Ő a Jordán folyó felső szakaszában végezte kötelességtudóan ezt a feladatot, de megelőzően bűnbánatra szólította embertársait. Szavaiban megtaláljuk Isten országának elérkezését, de hangsúlyt a megtérés kapott. A vízzel történő keresztelésnek három, megnevezésével találkozunk az Újszövetségben: víznek fürdője (Ef 5,26.), kútfő (ApCsel 22,16.) és az újjászületés fürdője (Jn 3,5.). A keresztségben megjelenik Isten, aki mintegy rendellésképpen hagyja hátra Jézus követőinek ezt a gyakorlatot (Lk 7,30.).
Jézus tűzzel történő keresztségére figyelve változásokat élünk át. Pál apostol meglátása szerint a keresztségben lelhetünk egységre (Ef 4,4-5.). Az egység gondolata, de inkább megélése minden korban meghatározó élményt nyújtott azoknak, akik éltek ezzel a lehetőséggel. De egységre, egységes gondolkodásra és egységes érzületre hívjuk állandóan egymást, mert csakis egységben maradhatunk meg pl., úgy és olyanoknak, kissebségünkben (vallás) és magyarságunkban.
2). Ha tovább visszük lelki síkon a keresztség gondolatát, akkor megállapíthatjuk, hogy a keresztség ebben az értelemben földi és örökéletbeli üdvözülésünk biztosítéka is. Nem minden, aki azt mondja, Uram, Uram, megy be Isten országába, hanem, aki cselekszi Isten akaratát (Mt 7,21) – halljuk Jézustól. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül – olvassuk Márk evangéliumában (16,16.). A keresztség ilyenképpen megtartásunkat munkálja és szolgálja. Megtartja lelkünket a kétségbeeséstől, a reményvesztettségtől. Más szóval, a keresztség egy lelki biztosítékot jelent azok számára, akik hisznek, de nem csak hisznek, hanem cselekszik is a szeretetet. Így válik a Jézus tűzzel történő keresztsége olyanná, mint egy csónak, vagy éppen a bibliai példa szerinti Noé bárkája, melyben lelkek menekülnek meg (1 Pt 3,21.).
A fentiek önkéntelenül is felvetnek egy kérdést: Miért keresztelkedünk meg? A válaszban két lehetőség csendül. Mindkettő elkötelezettséget vár követőitől, és szabad akaratunk szerint választhatunk közülük. Az evangéliumi szellemben fogalmazva az első felelet arra figyel, hogy szükséges megkeresztelkednünk, hogy hit által elkerüljük a nagy veszedelmet, pl., melyet a világ végében határoz meg az Újszövetség. A másik felelet a jézusi tűzkeresztség felé mutat, melynek lényege, hogy szükséges megkeresztelkednünk, hiszen ez által kötelezzük el magunkat egy jobbított élet mellett. Unitáriusként sikeresen ötvöztük eddigi életünk során a hitet a cselekedettel, és ezért valljuk, hogy a cselekvő ember a hittel átitatott szeretet gyakorlására teheti fel életét. Más szóval, nem félünk egy esetleges, várható veszedelemtől, mert Jézus megerősítette Istenbe, gondviselő Atyánkba helyezett bizalmunkat, akit minden körülményben igazi, szerető szülőnek tartunk, aki soha nem akarja, hogy egy is elvesszen az övéi, azaz gyermekei közül. Ezért az unitárius ember merész és jövőbe lát. Pl., a házát, faluját, országát fenyegető árvízben nem a pusztulást, a halált, Isten megpróbáló és büntető szándékát látja, hanem újabb küzdelmet az élet igenlése mellett. A homokzsákot úgy teszi le az unitárius ember a gátszakadással fenyegetett partszakaszra, hogy azzal túlélésének látható jelét, imádságának valóra váltott ígéretét helyezi Isten bizalmába.
3). Végül, a keresztséggel kapcsolatosan van még egy fontos kérdés. Melyik keresztséget részesítjük előnyben? A gyermek, vagy a felnőtt keresztséget? Megtévesztő a kérdés ugyanis azon egyházak közé tartozik Unitárius Egyházunk is, ahol a gyermek keresztséget gyakorolják. Ám ez egy része csupán a gyakorlatnak. A fontosabb hangsúly a felnőtt gondolkodással telített, cselekvő szereteten van. Ez pedig nem más, mint a jézusi tűzkeresztség. Hogyan magyarázkodunk akkor ebben az újabb kettősségben? Nem nehéz megtalálnunk a megfelelő szavakat, hiszen a gyermekkeresztséggel kapcsolatosan olvashatjuk több helyen is, hogy: Ilyeneké az Isten országa (Mt 19,14), vagy Isten nem akarja, hogy elvesszen egy sem a kicsinyek, kisgyermekek közül (Mt 18,14.). Sőt az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben azt is olvassuk, hogy a gyermekeknek és az ő fiaiknak és leányaiknak adatott a megtartás ígérte Istentől (2,39.). Amennyiben egybe vetjük ezeket a meglátásokat, akkor tapasztaljuk, hogy megkülönböztetett hangsúly van a gyermekek keresztényi nevelésén, de ugyanakkor azon a lelkületen is, amit ők képviselnek. A hitnek és szeretetnek tiszta megnyilvánulásait tapasztaljuk náluk, ami egyszerűen a felnőttek gyakorlatában követendő példává állt elő. Vagyis, ha olyanok nem leszünk, mint a kisgyermekek, nem mehetünk be Isten országába.
A válasz második részében a felnőtt keresztséget méltatom. Ezt azonban szeretném kicserélni egy más kifejezéssel, s ennek következtében hangsúlyozom, hogy én a mindenkori keresztelés híve vagyok. Közelebbről azt értem ez alatt, hogy egy gyermek, aki felnőtté vált és ráébredt arra, hogy szülei elhanyagolták keresztelését, konfirmálását, vallásos nevelését, annak is kell legyen lehetősége arra, hogy a kereszténységbe tartozónak mondhassa magát. Az ilyen ember már csak a tűzkeresztség lehetőségeivel bevehető a sorba. Vagyis azokkal a gondolatokkal, melyek Jézus felfogását tükrözik vissza a 21. századba. Példát is említek, és Pál apostolra hivatkozom, aki hangsúlyozta, hogy Isten minden embert akar üdvözíteni (1 Tim 2,4.). Ez azt jelenti, hogy mások hibája jóvá tehető, ha szándékban áll egy közösségbe tartozni, egységre lépni azokkal, akik Jézus tanítása szellemében járják életútjukat. A felnőtt keresztségek alkalmával rendszeresen figyelmeztetem felnőtt, keresztvíz alá álló atyámfiait, hogy lépésük kötelességgel jár. Meg kell tartaniuk a hitet, melyet ismertettem velük, mellyel most már egy közösségbe tartoznak, és meg kell tartaniuk a lelkiismeretet, mely időközönként szólásra emelkedik, s olyan figyelmeztetéseket, vádakat sorol, melyek cselekvése nélkül hiábavaló keresztségük és hiábavaló a kereszténységhez való tartozásuk.
Segítsen minket a gondviselő Isten, hogy a mai vízkeresztség emlékezetes maradjon e három gyermek, Csanád, Botond és Levente életében, majd felnőtté válva ők is sikeresen átessenek Jézus tűzkeresztségén. Ámen.
2013-09-28.
Pap Gy. László 