- általános beszéd -
„Mert gyönge a hitetek. Bizony mondom nektek: Ha akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok e hegynek itt: Menj innét amoda! – átmegy, és semmi sem lesz számotokra lehetetlen.”
Mt 17,20
Kedves Atyámfiai, Testvéreim!
Tudjuk, hogy Jézus legközelebbi hallgatói tanítványai voltak. Ezeket az embereket Jézus az élet különböző területeiről hívta el, így hát természetes, hogy eltérő volt viselkedésük, gondolkodásuk, az életről vallott felfogásuk is. Az a pillanat, amikor tanítványokká lettek, egy fontos lépést jelentett életükben. Miért? Azért, mert ott hagyták addigi életüket, azt a küzdőteret, ahol a mindennapiért folytattak küzdelmet, és egy nemes cél mellé álltak. Vagyis számukra az anyagi világ oda lett, helyette viszont megtalálták az eszmeit. Közelebbről: találkoztak a jézusi igazságokkal.
Bizonyára nekünk is, egyszerű embereknek, sok nehézségünk támadt addig, míg magunkénak mondhattuk ezt a jézusi, szellemi világot. Mint nekünk is, itt a földön: gondjaink, bajaink, szenvedéseink, vágyaink, céljaink vannak, úgy Jézus tanítványainak is voltak. És ezek között vannak károsak is. Ezeket meg kellett ismernünk, és minél hamarabb lemondanunk róluk.
Az újszövetségi iratokból, közelebbről a felolvasott bibliai verset magába foglaló történetből kiderül, hogy a tanítványoknak is nehéz haladniuk a keskeny és meredek úton. A tanítványok mindenüvé követik Mesterüket. Természetes, hogy ők hallják mindig az újabb és újabb tanítást. Igyekeznek összehasonlítani azokkal az ismeretekkel, melyeket tanítvánnyá válásuk előtt szereztek. Természetes, hogy az új tan sokszor szembe került a „régivel” és ez kétségbeesést helyezett a tanítványok szívébe. Egy ilyen alkalommal kérdezték meg a tanítványok Jézust, hogy nekik miért nem sikerült visszaadniuk az életnek, meggyógyítaniuk a gyermeket? A válasz félreérthetetlen: Azért, mert gyenge a hitetek. És tovább folytatja: Ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, azt mondjátok e hegynek itt: Menj innét amoda! – átmegy és semmi sem lesz számotokra lehetetlen.
Kedves Testvéreim! Jézus válaszából határozottan kicsendül a hit óriási fontossága. Itt ez nem az egyedüli, mert munkássága során számtalan esetben felhívta rá a figyelmet, intette hallgatóságát, hogy a hit fontos szerepet tölt be az ember életében. Gondolatait átadva rávilágított arra is, hogy e hithez csatlakozik a cselekedet, e kettő pedig állandó összefonottságban van az értelemmel és a szeretettel. Kérdezzük meg: Vajon miért tulajdonított Jézus olyan nagy fontosságot a hitnek?
Első sorban is meg kell határoznunk, hogy mi a hit? Lev Tolsztoj a következőképpen nyilatkozik erről: „Csakis a hitben lehet megtalálni az élet értelmét és lehetőségét. És rájöttem, hogy a hit a leglényegesebb jelentésében nemcsak a „láthatatlan dolgok feltárása” stb., nem kinyilatkoztatás (ez csupán a hit egyik ismertetőjelének leírása), nemcsak az ember viszonya az Istenhez (előbb a hitet kell meghatározni, azután az Istent, nem pedig az Istenen keresztül meghatározni a hitet), nemcsak belenyugvás abba, amit mondtak az embernek – ahogy a legtöbbször a hitet értelmezik -, a hit az emberi élet értelmének olyan ismerete, amelynek következtében az ember nem semmisíti meg magát, hanem él. A hit az életerő. Ha az ember él, akkor valamiben okvetlenül hisz. Ha nem hinné, hogy valamiért kell élnie, akkor nem élne. Ha nem látja, és nem érti a végesnek árnyszerűségét, akkor ebben a végesben hisz, ha viszont érti a végesnek tovatűnő jellegét, akkor a végtelenben kell hinnie. Hit nélkül nem lehet élni.”
Unitárius vallásunk tanítása szerint: A hit bizalom Istenben, gondviselő Atyánkban, akivel ez által életközösséget teremtünk. Mit jelent közelebbről ez? Én, mint imádkozó, küzdő ember elhiszem, hogy van Isten, aki mindent teremtett, fenntart, és bölcsen igazgat. Hiszem bizalommal azt, hogy Isten, mint minden teremtményét, úgy engem is megőriz, eláraszt szeretetével. Életemben a változásokat én magam alakítom a jó irányában Isten akarata szerint. Végül pedig törekszem az Isten fiúságra, hogy tökéletessé legyek.
Gondoljuk csak el Atyámfiai! Jézus számára is csak a hit lehetett az erő, bizalom, bátorítás, mellyel el tudta fogadni a jó Isten akaratát. Működésének kezdetétől keresztre feszítéséig ez jellemezte életét: „Atyám, legyen meg a te akaratod”. Így, tehát érthető, hogy tanítványai, hallgatói és mi, késői tanítványai számára is szükségesnek tartotta a hitet. Jézus helyesen látta, fogta fel a hit hatását az emberi életben. Látta, hogy miként válhat formáló erővé. A Jakab levél így fogalmazza ezt meg később: „Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, meghalt önmagában” (2,17.). Végül is, tehát szükséges, hogy hittel cselekedjünk. Jézus a jó fa és jó gyümölcs példáját mondja hasonlatképpen. Nekünk pedig hit és cselekedet által kell teremnünk jó gyümölcsöket.
Kedves Atyámfiai! Egyedül csak mi emberek váltunk képessé arra, hogy a hit által felismerjük állandó tökéletesedésünk lehetőségét. Isten mindnyájunkba beleoltotta a hitet, ha csupán egy mustármagnyit is. Most már, mint áldott lehetőség, tőlünk függ, hogy megérezzük-e hivatásunkat itt a földön. Ezt az „isteni ajándékot” megsokszorosítva ápoljuk, vagy hagyjuk elveszni, elfeledve emberi mivoltunkat.
Sok a harc egy hosszú életen át. A hit megtartó erő, mely Istenhez vezet, ami állandó bizalmat ad, imádságainkban pedig megmozgatja lelkünket, hogy onnan az igazat, a nemeset hozzuk elő. Jézus szavai biztatóak: „Amit könyörgésetekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek” (Mt 21,22.).
Higgyük el, hogy elég nekünk kezdetnek ez a mustármagnyi hit, melyet Isten ajándékképpen nekünk adott. Óriási fává tud terebélyesedni akkor, ha minden igyekezetünkkel azon munkálkodunk, hogy gyarapodjon ez a hit.
Kedves Testvéreim!
Mi, 21. századi, modern tanítványok, sokszor úgy érezzük, mintha magunkra maradottak, tanácstalanok lennénk, mint időnként a régi tanítványok. Telve vagyunk aggodalmaskodással, hitetlenkedéssel. Sokszor azonban áhítozunk arra, hogy bárcsak növekedne hitünk, és ilyenkor nézzünk újra, meg újra önmagunkba! Jusson eszünkbe a jézusi mondás: Ha csak akkora hitünk lenne is, mint egy mustármag, hegyet mozdíthatnánk ki helyéből, sőt: Semmi sem volna lehetetlen. S ha megtaláltuk, akkor, mint egy MÁSTÓL kapott ajándékot ápoljuk. Terebélyes fává nő, és életszolgálattá erősödik bennünk.
Mindig szüksége volt gyülekezetünknek is a közösséget formáló hitre, de most újra olyan időszakot élünk, melyben sokkal hangsúlyosabbá válik ez a követelmény. Eddig is kellett bíznunk egymásban az elmúlt évek történéseiben, de most sokkal szükségesebb a bizalom jelenléte, mint bármikor. Szükségünk van, hogy lássuk egymás hitét, mely első sorban az unitárius közösség családias hangulatú holnapjára, jövőjére figyel, melyben egyformán áldásként fogadja majd az esős és a verőfényes napokat. Elmaradhatatlanul szükséges a közösségi hit, melynek növekedése csak akkor válik lehetővé, ha egymásra figyelnek a tagok, s egymás hitét látva észrevétlenül tapasztalják, hogy megnövekedett Istenbe, egymásba, közösségbe vetett hitük.
Gyökössy Endre szavaival összegezem a ma elmondottakat, aki így ír: „Ha visszanézünk nem egy olyan napra, eseményre, amitől más összeomlott volna, amitől más fel- vagy lebukott volna: mi őrzött meg minket az összeomlástól? Az, Akinek a Lényéből már befogadtunk valamit, s áradni, hatni hagytuk magukban – az Isten irántunk való szeretetét.”
Legyen hát bennünk hit, mellyel minden hívő ember Isten országát építi. Legyen hitünk családunkban, szülőföldünkben, ahonnan jöttünk. Hinni érdemes a fejlődő társadalomban. Legyen hitünk unitárius vallásunk igazságaiban. Legyen hitünk abban, hogy önneveléssel formáljuk magunkat, s kezünk alatt olyan utókort nevelünk, amely hittel és cselekedettel tesz tanúbizonyságot élettisztelete, békeszeretete mellett. Adja Isten, hogy a hit teljessé tegyen bennünket Jézus tanításainak elfogadására, így megélve a hit és tanítványság szoros kapcsolatát. Ámen.
Pap Gy. László 