1). vasárnap:
„Szeressétek hát a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban!”
– imahét 1. –
Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Mt 25,35-36
Kedves Testvéreim, szeretett Atyámfiai! Szokásomhoz híven a mai vasárnappal hozzáfogok a hiterősítő istentiszteletekhez, szem előtt tartva ebben az évben kiadott ökumenikus program szerinti beosztást, melyből idézek: „Az imahét témája az Isten által teremtett ember méltóságának megőrzése. /…/ A bibliai szabadulás-történetek reményre jogosítják fel a szolgaságban élőket, akik Isten segítségével képesek küzdeni az elnyomás és kizsákmányolás ellen. /…/”. Elmondom, hogy több vonatkozásban sem tetszett a felsorakoztatott tematika, de hát az életünk sem arról szól, hogy dúskáljunk, a szeretem- dolgok között. Éppen ezért arra törekszem a következő nyolc vasárnapon, hogy ne csak feldolgozzam az adott témákat, hanem szívem-lelkem szerint elmélyüljek azokban és lehetőség szerint megkeressem a ránk vonatkozó tanítás lényegét.
Az általam használt Szent István Társulati Bibliafordításban idegen szerepel a jövevény helyett, ami egyáltalán nem változtat a lényegen. Amúgy sem ezzel kell elsősorban foglalkoznom, hanem azzal a szövegrésszel, melyet Jézus szájába adott az evangélista, illetve azzal a történettel kell kiegészítenem, melybe beleágyazódik a felvett szentlecke. Bármilyen különös is a kedves mondás olyan összefüggésbe került a szerkesztés során, mely nem nyeri meg egyformán mindannyiunk tetszését. Főként azokét nem, akik nemcsak unitáriusként, hanem semleges gondolkodásmódjuknak köszönhetően nem tudják elhelyezni az utolsó ítéletről szóló tudósítást. Még abban az esetben sem, ha úgy tűnik, hogy ezt Jézus meséli el. Amennyiben csak így kiragadva vizsgáljuk a szentleckét, olyan gyönyörű gondolatokat írhatunk köré, hogy megfájdul bele a legkeményebb embertársunk szíve is, s bármennyire tartsa magát és visszafogja könnyeit, előbb-utóbb kikényszerítenénk belőle egy néhányat. Természetesen más a célom, melynek érdekében arra törekszem most is, hogy a lehető legérthetőbben járjam körül a témát.
Elképzelem, amint hálás Jézus azoknak, akik gondoskodtak szükséges napjaiban róla és tanítványairól. Bár a későbbiekben kiderül, hogy nem értették, miről is beszél, hiszen ők nem adtak neki enni-inni, fel sem ruházták, nem is ápolták és nem keresték fel a börtönben sem. Kiderül tehát, hogy megjegyzései, felsorolásai jelképesek, mint azt számtalanszor tette korábban is, bár most nem példabeszédet használ. De nézzük most a lényeget! Miután magyarázkodásba kezd, a következőkről tájékoztat: Hamarosan sor kerül arra, hogy ő, mint az Emberfia, a világ ítélő bírája, királyként ül a trónon és ítéletet hoz embertársai fölött. Elvárnánk ebben az esetben, hogy különbséget tesz Izrael népe és a pogányok között, de erre ebben az esetben sor nem kerül. Amint a mindennapi életben, szinte naponta szétválasztja a pásztor a juhokat a kosoktól, a kecskéktől, úgy történik majd ez a szétválasztás is, amikor végre külön akolba kerülnek a juhok, vagyis Izrael jó fiai és elkülönítésre kerül a többi állat, melyek a juhok közt szaladgált a nap folyamán. Azt mondhatnánk, hogy egyik oldalon a hasznos, másikon pedig a haszontalan jószág. Ezt követi a kétségbeejtő elkülönítés, amikor kimondja, hogy az ő jobbján helyezkednek el az Atya választottai, vagyis a juhok, akik üdvözülnek, a baloldalon pedig a többi, melyek azonnali kárhozatra jutnak.
Szinte be sem fejeztem a történetet és máris elindult bennetek az ellenszegülés szándéka. Most nem tehetek mást, arra kell kérnem titeket, hogy fojtsátok vissza kikívánkozó gondolataitokat, hiszen nem lehetséges azonnal közölnötök felháborodásra okot adó igazolásotokat. Az a helyénvaló, ha minden eshetőséget és körülményt figyelembe véve csakugyan úgy értelmezhetnénk Jézus szavait, hogy azokban rátaláljunk a 21. század emberének igényes követelményére. Éppen ezért sorban veszem elképzelésemet, közlöm ezeket veletek és istentiszteletet követően szívesen összegezhetjük egyéni véleményetekkel.
Mindenképpen arra figyelek, amiről beszél Jézus a szentleckében és arra hívja fel embertársai figyelmét, hogy éhes volt és enni kapott, szomjas volt és innia adtak, idegen, jövevény volt és befogadták, meztelen volt és felöltöztették. Beteg volt és meglátogatták, illetve végül börtönbe zárták, ahol felkeresték őt. Eddig úgy látszik, hogy szinte minden helyén van. Csak az hibádzik, hogy semmi nem igaz Jézus állításában. Mert, ha bárki cselekszi azt a jót, mellyel mindenkinek örömet szerezhet, vagy valakivel szemben megteszi – ahogy erről szól is a Mester, akkor vele, Jézussal tette meg. Itt viszont szó sincs arról a szolgálatkész emberről, akinek megindul a szíve embertársa iránt és akit önzetlen gondoskodással és szeretettel vesz körül. Ne beszéljünk a jövevény befogadásáról! Ez mai téma, melynek kibontását rátok bízom. Én csak Benedek Elekkel annyit jegyzek meg, hogy „Két-háromszáz esztendeje éltek már itt a Gálok, a Vajnák, a Bakók, a Putnokiak, a Lakatosok, s édesapám szemében még mindig jövevények voltak. Nincs e mondásban kicsinylés, egyszerűen a történeti igazság megállapítása ez.” (Benedek Elek). Ettől függetlenül viszont szóra érdemes a székelység ma is alkalmazott vendégszeretete, ami természetesen tanulható.
És most ismételten sorra vehetjük az emberbaráti kötelességekként felsorolt cselekedeteket, melyekre minden bizonnyal a könyörület és önzetlen szolgálat indította az igazakat. Igen ám, de ők bevallják őszintén, hogy semmit nem tettek abból, amit Jézus felsorolt. Erre valami végleges változást várunk a Mestertől, de ő folytatja gondolatát és kimenti az igazakat, akiknek eleve elkészült az ország. Semmi baj, velem nem is tehettétek meg, fontos, hogy másokat gondoztatok, látogattatok, enni-inni adtatok és felöltöztettetek. Mert, ha valakivel megtettétek, akkor velem cselekedtetek így. Az igazak megnyugszanak pillanatnyilag, csak az a kérdés, hogy valóban megfeleltek-e Jézus elvárásainak? Ezzel még nincs lezárva a kérdés. Az ítélet rosszabbik fele következik, melyben a kosok, a kecskék és minden más ugra-bugráló állat egy akolba, sőt a kárhozatra jut. Talán sikerülne parányit megértenem ezt a döntést, ha a cselekedetek elmulasztásának legapróbb utalása nyom követhetővé válna a sorok közt, vagy tenne említést Jézus arról, hogy mindez azért történik velük, mert… Mivel gondolkodásmódom elrugaszkodik az értelmetlen és igazságtalan ítélethozataltól és mindattól, ami következményként ránehezedik az arra érdemesekre, sajnálatos módon nemcsak a gonosz világ bizonyos hányadával érzek egyet, hanem egyéni jócselekedeteim is kérdőjelek közé kerülnek ebben a pillanatban. Ha egyértelmű lehetne a viszonyulás, vagyis juhok egyik részen, azaz csakis és kizárólagosan igazak, a többi állat és mi másik oldalon, csakis és kizárólagosan gonoszak, még ebben az esetben is van, lehet némi megoldás. Mert hát hol marad a sok ezzel szembe menő bibliai megjegyzés, ami kiemeli a cselekedetek fölé a hitet, ami kizárólagossá teszi a túlvilágba helyezett meggyőződést, és nem utolsó sorban a megbánást az utolsó pillanatban, ami felülírja bármilyen gonosz ember életét?
Kedves Testvéreim, szeretett Atyámfiai! Nem lettünk sokkal okosabbak, de arra elegendő volt a mai istentiszteleten felvett hiterősítő szentlecke, hogy még jobban megerősödjünk korábbi meggyőződésünkben. Sok mindent olvasunk a végső ítélettel kapcsolatosan, de jobb nekünk, ha nem ezzel foglalkozunk első sorban, hanem cselekedeteinkkel és egymáshoz, illetve Istenhez való viszonyulásunkkal. Az igazságszolgáltatás fontos része életünknek és szinte joggal elvárjuk, hogy amennyiben az igazak közé soroljuk magunkat, akkor annak megfelelően jutalomban részesüljünk. Az is jogos elvárásnak tűnik, hogy a gonoszakat érje utol a büntetés. Ennél viszont sokkal fontosabb a mindennapi élet egy-egy részletének megfelelő elfogadása és teljesítése. Az lenne a szép, ha a későbbiek során is halljuk Jézus szavát: „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek.” Akkor lennénk boldogok, ha nyugodt lelkiismerettel csendben hallgathatnánk, mert a Mester rólunk igazat beszél. Ámen.
Debrecen, 2018-01-28.
Pap Gy. László 