Bibliai olvasmány: Mt 18,15-20
– újévi beszéd –
„Ahol ugyanis ketten, vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Mt 18,20.
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim! Akik részt vettünk a múlt esztendő óévi istentiszteletén, visszaemlékszünk, hogy akkori beszédem belekapaszkodott a reménység jövőbe néző érzésvilágába. Ma, újév első vasárnapján remény-gondolatokat közlök veletek, olyan megvilágításban, hogy a valóság talaján maradjunk. Szeretném, ha megerősítést nyerne hitbeli meggyőződésünk is.
1). Szentleckénk első összefüggéseit olvasva, ráébredtem, hogy jövendőnk alapfeltételét összegezi, és ugyanakkor azt is meg kell határoznunk, hogy milyen a jövőképünk. Sőt ebben a jövőben ki az, vagy kik azok, akikkel szívesen, bármilyen körülményben találkozunk. Amennyiben a reménység jellemzi ezeket az eszméket és embereket, melyekkel és akikkel találkozni kívánunk, akkor merészen gondolkozhatunk magunk és környezetünk jövőjéről.
A megfogalmazott biztatás jövendölés azok felé, akik szeretnek belepillantani a titkokkal átszőtt időszakba. Így jövőbe nézésünk olyan, mint a reménységet, hitet kereső emberé. Nem állítok párhuzamot Jézus jövendölése és reménységünk között. Ezért nem léphetünk a jövendőmondó szerepébe, nem képzelhetjük magunkat olyan tulajdonságokkal felruházottaknak, akik képesek megfejteni gondmentes, boldog jövendőnket. Éppen ezért kerestem gondolatokat és bibliai üzeneteket, melyek megerősítik jövőbe vetett hitünket és reménységünket.
/Most kerül dűlőre/ /Érdemesek vagyunk-e / /Életre és jövőre./ (Ady Endre). Ady Endre költőnk szavai elevenünkbe vágnak, hiszen eszünkbe juttatják a felelősséget, mely teljesítése tesz érdemesekké, hogy jövendőnk legyen. Ebben az összefüggésben megérdemeljük jövendőnket, amennyiben magunkkal visszük azokat az emlékeket is, melyek nem születhettek volna azok nélkül, akik előttünk jártak. Ezekben az emlékekben helyet kap a tisztelet, mely övezi azokat, akik gondoskodtak a következő nemzedék jövőjéről.
2). A következő kérdés merült fel bennem: Vajon mennyire függ jövendőnk attól, ha „illetéktelen”, vagy akár „illetékes” személyek belenéznek jövendő életünkbe? A válasz keresésekor magam előtt tartottam szentleckénk figyelmeztetését, miszerint Jézus velünk lesz szellemében és tanításaiban, és azok is, akiket magunkkal hoztunk emlékeinkben, köztük bizonyára Isten is. Ha odafigyelünk környezetünk válaszára, akkor megállapíthatjuk, hogy nem csak a Bibliához vezetnek a feleletek útjai, hanem sok esetben egy jóshoz is. Ézsaiás próféta hangsúlyozza, hogy mi emberek nem bírunk a jövendőmondás ajándékával (41,22.). Amennyiben a Példabeszédek írójára figyelünk, – amit különben osztok magam is, – az értelmes emberek belátják az elkövetkező eseményeket (Péld 27,12).
Fontos mindkét felfogásban az elmélyülés, bár én egy dolgot tartok lényegesnek: azt, ami közelebb visz jövendőnk valóságához. Bizonyos, hogy képtelenség meghatároznunk a holnap eseményeit, és ha elkövetett cselekedetünk várható következményeiről elmélkedünk, akkor bizonyosra vehető, hogy örömet, vagy bosszúságot szenvedünk elkövetkezendő időnkben, azaz jövendőnkben.
3). Jézus jövendölését szemlélve, feleletet kerestem arra a kérdésre is, hogy mit foglal magában a jövendölés? Amennyiben ezt a kifejezést azonosítom a jóslással, akkor újabb ellentétpárt fedezek fel. Egyfajta, babonával körülvett istentisztelet helyettesíti a jóslást, más felől pedig jóslásokba bocsátkozhatnak emberek, mint pl., az endori asszony (1 Sám 28,9: Saul Sámuel próféta alakját idézteti meg.).
Unitárius, vallásos gyakorlatunk szerint hangsúlyosan ismételjük, hogy istentiszteletünkbe nem fér semmilyen babona. Lélekben és igazságban keressük Istent, a mi gondviselő Atyánkat, és szeretettel közeledünk embertársaink felé, akikkel Isten gyermekei vagyunk. Ezzel ellentétben viszont közülünk is, sokan jósnőhöz folyamodnak azért, hogy megtudakozzák jövendőjüket. Úgy érzem, hogy gyakorlatunkban nem kaphat helyet a babonás hiedelem, és nem hódolhatunk azoknak a jóslásoknak, melyek tenyérből, talán kártyából boncolgatják jövendőnket. Ezzel ellentétben helyes a jézusi jövendölés megnyugtató szövegezése, miszerint ahol gyülekezésre szánják magunkat, és nevét is összhangba hozzák azzal a tevékenységgel, mely beleillik tanításába, – akkor segítőként ott van velük.
4). Ha még az ószövetségi jóslásokkal kapcsolatos eseményeknél maradunk, illetve figyeljük, amikor időnként pénzért jósoltak a próféták (Mik 3,11.), vagy a főpapra gondolunk, akinek tiszte volt, hogy jövendőt mondjon (2 Móz 28,30.), akkor állíthatjuk, hogy mi bizony másképp reménykedünk jövendőnkben. Meggyőződésünkön átárad az evangélium fénye (Mt 24,14.) és mindaz, ami ebben felfedezhető, ami szükséges, hogy az öröm és kétségbeesés pillanataiban is Istennek tulajdonítsuk a legnagyobb szerepet, aki a legtöbbet teszi értünk.
Itt van a 2013. esztendő első vasárnapja, amikor hangot adunk jövőbe néző reménységünknek. Tamási Áron, székely írónk szerint: „S akkor, egy reggel, nem tudom honnan és hogyan, az a szó jött a számra: jövendő. Többször elmondtam magamban, s mindinkább olyan lett ez a szó, mint egy óriási hajó, amelyre fel lehet szállani, s amellyel új partot is el lehet érni talán. Éreztem, hogy élet kezd áramlani a tagjaimban ismét. Új gondolat napja sütött a szemeimbe; új utat láttam az emberi szívhez, s ez minden néppel közös volt.” (Tamási Áron: Erdélyi Csillagok).
Nem új üzenet, hogy hajóra szállva reménykedünk a túlsó part elérésében, abban, hogy velünk van Isten, életünk minden napjában. Régi a szentlecke üzenete, hogy ahol ketten, vagy hárman összegyűlnek Jézus nevében, ott van ő is közöttük. Ez bizalomnövelő üzenet a múltból. Összehasonlíthatatlan bármilyen jóslással. Arról ne is beszéljünk, hogy nagy árat kell fizetni a megtévesztő jóslatáért. Nekünk, vallásos embereknek szükségünk van arra, hogy bizalom töltse ki Istenbe és emberbe vetett reménységünket. Bízzunk mindenben és mindenkiben. Ez szüli és növeli jövőbe vetett reményünket. Bízzunk Jézus tanításában, aki gyülekezetünkben velünk lesz tanácsaival. Bízzunk tanításának nagyszerűségében, miszerint Isten megmarad teremtő és rólunk gondoskodó Atyának. Bízzunk abban, hogy váratlan életfordulatok nem fognak kitéríteni meggyőződésünkből, miszerint sem élet, sem halál, sem jelenvalóság, sem eljövendő el nem választhat Isten szeretetétől.
Bízzunk az ember, magunk és embertársaink jóra való készségében, akik állandóan különbséget teszünk a jó és rossz között. Bízzunk önmagunkban, hogy mindig a jót választjuk, még akkor is, ha sok minden ellenünk szól, amikor Jézus tanítása szellemében az életcélunkká választott szeretet parancsot igyekszünk megélni. Bízzunk a megszületendő gyermek jövőjében. Higgyük, hogy szeretettel jön ebbe a küzdelmes világba, akinek lesz majd családja, ahol szegény, vagy gazdag sorban megismeri az élet igazi ajándékait.
Bízzunk a családban, ahol megtapasztaltuk „jövendőnk” egyik részét, mely sajnos már a múlté lett. Bízzunk ebben, mert: a „gyermek történelmet és kultúrát kap családjától. Identitását, értékeit, világlátását, életszokásait erősen befolyásolják abból eredő tapasztalatai, hogy egy bizonyos családban nőtt fel. Az idősebbek a fiatalabbakban láthatják, hogyan fog egyéni életük folytatódni az időben. A család életében a múlt és a jövő összetalálkozik.” /Thomas Moore: A lélek rejtelmei: 95. Old./.
A bizalom szőtte át újévi gondolataimat, mert Jézus tanítására alapozom jövőképemet, hiszen bízom Isten segítségében és gondviselésében. Garay Jánossal összegezek: /Adjon Isten szebb jövőt az/ /Ébredő magyarnak./ /Szebb jövendőt, mint a múlt volt,/ /Jobbat a jelennél,/ /Szebb jövőről régen él egy/ /Szent hit e nemzetnél./ (Garay János: Ének). Ámen.
Pap Gy. László 