2010.03.07 – Szeretet – tartozékok

Bibliai olvasmány:  Róma 5,1-5


– hiterősítő 2010/3 –

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. 1Kor 13,4

Kedves Atyámfiai!

Két választási lehetőségem volt: 1). Vagy elfogadom és tárgyalom Pál apostol egy versbe tömörített öt témára szabott gondolatát, vagy 2). Két részre osztom azokat, s így bővebben tárgyalhatok mindannyiról. Az előbbi változatot választottam, hiszen ennyi idő után ismerjük már egymást annyira, hogy akár gyorsan, de ugyanakkor megfelelő módon legörgessünk öt olyan kifejezést és hozzátartozó gondolatkört, melyek egyikünk előtt sem ismeretlenek ugyan, de soha nem árt többet beszélnünk róluk. Legalább a vasárnapok rendjén.

Az első, Pál apostol által említett figyelmeztetés a türelem. Ennek rendjén mi is saját türelmünket kell feszegetnünk. Tegyük ezt a gondolkodóval! „Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy, csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.” /Paolo Coelho/ Távol áll tőlem a szándék is, hogy részleteire bontsam az idézetet, hiszen ittlétem alatt sem gyakoroltam ezt. A megfelelő szemléltetés úgy jó, ahogy van. Most kivételesen azonban mégis kell tennem megjegyzést annak néhány vonatkozásához.Először: „a türelem rengeteg gyakorlást igényel”. Hogy miben kell pontosan gyakorolnunk magunk, arról legjobban az idézet beszél. A türelmetlenség hozza elő belőlünk azt a nagy tévedést, amikor arra gondolunk, hogy mindjárt kegyelemdöfésben részesítenek, de közben éppen az ellenkezőjét kívánják tenni velünk. Nem átsegítenek véglegesen az akadályokon, hanem kisegítenek belőlük.

Másodszor: az teljesen lényegtelen, hogy hány darabra törik életünk során a szívünk. Az sem érdekes, hogy mindezt mások tették velünk. Itt nem csak a türelem-játék összerakosgatása számít, hogy ismét teljes pompájában látszódjon a puzzle, nem is az a fontos, hogy mások lássák küszködésünket, hanem egy-kettőre helyére rakjuk azt, hogy ismét egészben legyen a szívünk.

Harmadszor pedig Wass Albert írónk gondolata zárja a türelem körét: „Az emberiség legnagyobb átka az elfogultság, mert az elfogultság megvakítja a látást, s gonosz irányba téríti a tömegeket. Csak megértés alapján lehet emberi közösséget megtartani, legyen az a közösség család, nemzet vagy ország. Az egymás iránt való türelem és megértés a társadalom legfontosabb kelléke. Ahol ez kivész az elfogultság miatt, ott minden összeomlik.” /Wass Albert/

A következő a sorban a jóság. Kell-e erről beszélnünk? Fontos-e ecsetelnünk, hogy mit jelent számunkra valaki másnak a jósága? Kell-e kérdeznünk, hogy ilyen téren mit éreznek mások irántunk? „Ez a legnehezebb manapság, ugye tudod?… Hogy hiányzik – nem is a szeretet – hanem a jóság. Ha valaki jó hozzánk, hirtelen melegünk lesz. Érezted már?… Hogy átsuhan rajtad valami megnevezhetetlenül kellemes érzés. Sőt, meg is lepődsz, hogy ilyesmi van még egyáltalán. Egy jó szó, egy jó tett – és szinte megszédülsz… Érezted már?” /Müller Péter/

Ritka számba megy, amikor sikerül valakinek megszédítenie minket jóságával. Nem másért, csak azért, mert csakugyan ritka az ilyen megtapasztalás. Ám egészen furcsán hangzik, sőt öndicséretnek tűnik, amikor pl., azon lepődünk meg, hogy miként sikerült ilyen magasra állnunk a jóság létráján! Azt mondjuk sokszor, hogy arcunk a lélek tükre. Vajon a költő Petőfi Sándor is erre gondolt, amikor így fogalmazott?

Tudod, mi a virág?
A földnek jósága;
Tudod, mi a jóság?
A lélek virága. /Petőfi Sándor/

Pál apostol harmadik figyelmeztetése a féltékenység köré csoportosul. Na, hát itt nem a családon, vagy társak iránt megmutatkozó féltékenységről beszél a figyelmeztetés. „A kutyám jön, hogy kitöltse a hűtlen barátok által hagyott űrt a szívemben. Nincs benne irigység, rosszakarat vagy gyűlölet. Nem árulja el a titkaimat, nem lesz féltékeny a sikereimre, és nem leli örömét a bánatomban.” mondta George Eliot. Hogy így fogalmazott, bizonyára meg volt minden oka rá. És ebben nem ő volt az egyedüli, aki valaha megbántódottan vélekedett. S mivel papírra vetette, már nem volt visszalépés a megfogalmazástól.

Viszont, amit Shakespeare mond, az valamivel több, mint a kutya hűsége, sőt annál is több, mint, amit a sokat veszített barát elmond magáról, sorsáról, társáról. Sőt magáról a féltékenységről is.

„A féltékeny nem mindig okkal az –
Féltékeny, mert féltékeny: ez a szörny
Önmaga nemzi s szüli önmagát.” /Shakespeare/

Az utolsó előtti gondolatkört a kevélység szolgáltatja. Régi szóhasználat, melyet én dicsekvéssel, vagy büszkeséggel helyettesítettem. Szerintem ez sem változtat a lényegen, sőt nyugodtan elmondhatom, hogy teljes mértékben visszaadja mindazt, amit Pál apostol is gondolt róla. „Aki azzal dicsekszik, hogy sohasem változtatja meg a véleményét, az úgy tesz, mintha arra vállalkozna, hogy mindig nyílegyenes vonalban fog haladni. Együgyű az ilyen, hisz a csalhatatlanságban. Márpedig nincsenek elvek, csak események vannak; nincsenek törvények, csak körülmények vannak. A felsőbbrendű ember elfogadja az eseményeket és helyzeteket, hogy irányíthassa őket. Ha volnának szilárd elvek és törvények, a népek nem váltogatnák azokat úgy, ahogy mi inget váltunk. Az egyén nem köteles bölcsebb lenni egy egész nemzetnél.” /Balzac/

Valamikor, lelkészi pályafutásom kezdetén a következőképpen fogalmaztam: a vallás nem hasonlítható cipőhöz, melyet egy adott pillanatban, ráunva, lecserél az ember. Óvja, takarítja, szellőzteti, aztán visszahúzza a lábára, mert az övé. Nem tehet különösen boldoggá az sem ilyen értelemben, amit csak úgy kaptunk valakitől, valahonnan. De az érték igazán, amit magunk szereztünk, amiért megdolgoztunk, megküzdöttünk.

A híres író megfogalmazása alapján, romlás és szégyen követi az ember büszkeségét /Victor Hugo/. A kérdés az, hogy ebben az esetben mi jelenti a kevélység okát. Valakire, vagy valamire vagyunk büszkék, vagy éppen önmagunkra? Ezt a kérdést nem zárom, nem zárhatom le, hiszen nyitottnak kell maradnia, mint egyébként sok, hasonló kérdés-feleletnek.

A fentieket ügyesen summázza Pál apostol a Római levélben, amikor kimondja, hogy „Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok. Éljetek egyetértésben. Ne legyetek fennhéjázók, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez. Ne legyetek magatokkal eltelve”. Róm 12,15-16

Úgy legyen, Ámen.

Debrecen, 2010-03-07.

Van hozzáfűznivalója? Tegye meg nyugodtan!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s