Az ellenség szeretete

Máté 5, 43-48.

A bibliai ember állandóan szemben áll ellenségével és sajnos el kell mondanunk, hogy ez egy olyan ténynek bizonyul, mely számára kizár minden ezzel kapcsolatos kérdést. Ezt az ellenséges viszonyt már a családi kötelékeken belül is tapasztalhatjuk, ha Pl., csak Káin és Ábel, Jákob és Ézsau esetére figyelünk. Ellenséggé válik a rokon, vagy esetenként a régi barát is. Ez a tény arra a következtetésre indítja a bibliai embert, hogy minden baj és nyomorúság mögött felfedezzen egy ellenséget.

Hogyan magyarátható meg ez a tény tehát, hogy a Bibliában állandóan jelen van az ellenségeskedés? Egyszerűen azzal, hogy átitatódott az egész történelembe az a szemlélet, hogy, aki a zsidó ellensége, az Isten ellensége is. De másodsorban nem szabad figyelmen kívül hagyni a bűn tényét sem, ami tulajdonképpen minden ellentétet gyűlöletté alakít át.

1). Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal és imádkozzatok üldözőitekért és rágalmazótokért. Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak.

ellenség

A Biblia világában, de általában is három területen tárgyalhatjuk az ellenséges viszonyulást: 1. Isten ellenségei; 2. Az igazság ellenségei; 3. Az ember ellenségei.

1. Isten ellenségei. Megelőzően már tettem egy megállapítást arra vonatkozóan, hogy a nemzet ellensége Isten ellenségévé vált a Bibliában. Ennek különböző formáival és vetületeivel találkozunk, mely aztán az Újszövetségben teljesen átértelmeződik, s szinte egyetlen tényezőbe összpontosul. Valaki e világ barátja, az Isten ellenségévé vált (Jk 4,4.). Mára viszont ez a kérdés is annyira megváltozott értelmében, hogy akár a végletekig vita tárgyát képezheti az, hogy e kijelentés milyen mértékben értelmezhető, pl. egy unitárius ember életére. Korunk tudományos megvalósításait kell csupán figyelembe venni, – melyek egyértelműen az ember szolgálatába álltak -, s sorozatos kérdéseket lehet feltenni, melyek mind arra vonatkoznak, hogy kell-e élni e vívmányok lehetőségével?

– Mit hordoz magában a kérdés: A világ barátja? Pl. Természetbarát? Vagy: Rabja az űrkutatásnak? (Vagy: A világban tapasztalható szenvedélyek barátja: kábítószer, ital, szex?)

Szinte teljes értékű feleletet ad Pál apostol megállapítása, miszerint a test bölcsessége ellensége Istennek (Róm 8,7.). Ebben tehát kicsúcsosodik az a vélemény, hogy csakis a világi szenvedélyek számítanak olyan közös ellenségnek, melyek leküzdése az ember alapvető feladata.

2. Az igazság ellenségei. A leggyakoribb képzet a Bibliában a személyes ördög jelenléte. Ő az, aki állandóan megbontja a világ rendjét, aki befolyásolja az embert, mi által maga is ellenséggé válik. A kétségbeesett küzdelem tehát itt kezdődött el a lélek és a világ dolgai között, de ugyanakkor a test és a vér, valamint a szellem között is. Ennek a küzdelemnek beszédes bizonyítéka a Búza és a konkoly példázata, melyben a személyes ördög egy ember képében ment el, hogy míg aludt a gazda, addig konkolyt hintsen a búzája közé. Mt 13. Rész.). Szóra érdemes, melyet a Bibliában gyakran fellelhetünk, hogy az általános küzdelem végeredménye a jó győzelme lesz. Ez azonban szokásos módon, de számunkra mégis idegen hangzással fogalmazódik meg: Ellenségeidet zsámolyul vetem lábaid elé (110 Zsolt 1., de ugyanakkor számos újszövetségi helyet is felsorolhatnék. Pl. Mt 22,44.).

Gondolom – nem kell bővebben érintenem azt a kérdést, hogy miért az igazság ellenségei a fenn felsoroltak. Mindaz, mely kiesik Isten akarata alól, igaztalannak, ellenségesnek bizonyul.

3. Az ember ellenségei. Ez már egy sokkal bonyolultabb és terjedelmesebb téma, melyet hasonlóképpen kell kezelnünk.

Érdemes felfigyelni azonban arra a fejlődési folyamatra, melyet a Bibliában fedezhetünk fel az ellenséggel szemben gyakorolt felfogást és küzdelmet illetően:

–        Minden ellenségedet megfutamítom 2 Móz 23,27.

–        Ellenségeiteket kergetitek 3 Móz 26,7.

–        Megsokasodtak ellenségeink 3 Zsolt 2.

–        Megerősödtek ellenségeink 38. Zsolt 20.

–        Verje meg Isten ellenségeinket 3. Zsolt 8.

–        Őrizzen meg ellenségeinktől 44. Zsolt 8.

–        Isten megengedi meglátnunk ellenségeink elestét 54. Zsolt 9.

–        Isten jóakaróvá teszi a szerencsés ember ellenségét Péld 16,7.

Az ember ellenségét figyelve tapasztalhatjuk, hogy leggyakrabban nyájasságot mutat a másikkal szemben, még a „vajnál is lágyabbak beszédei” (55. Zsolt 19.), de ugyanakkor hát mögött azonban végtelenül gonosz (Joáb megöli Abnert 2 Sám 3,27.).

Lehet, sokan arra gondolnak, hogy az Ószövetségben csak negatív hozzáállást tapasztalhatunk. Az igaz, hogy a folyamatos olvasáskor szinte elenyésződik az a néhány pozitív gondolkodás, de szükségesnek tartom éppen ezért kiemelni ebben a részben, mikor az ellenség szeretetét igyekszünk a magunk életében is megvalósítani. Ez szinte a következő megfogalmazásban lát napvilágot: Igyekezzünk jóságunkkal meggyőzni ellenségeinket. Bármennyire is primitívnek hangzik ma, – a tárgyalt korban jó megoldásnak bizonyult Pl. a Jákobé, aki ajándékkal igyekezett megengesztelni ellenségét (1 Móz 32,20.). jó megoldás volt azonban az is, mikor Izrael királya nagy vendégséget szerzett a szíriai seregnek, miután többé azok nem is pusztítottak az országban (2 Kir 6,22.). A Példabeszédek Könyvében azonban már szinte kristály tisztán olvashatjuk a későbbi, jézusi megfogalmazást, igaz még kezdetleges formában, de melyek magokon viselik a nagy próféta gondolkodás módját. Aki igyekszik másnak a javát is szolgálni, az megnyeri a másik iránta való jóakaratát (11,27.), de még közelebb kerülünk a valósághoz, mikor arra buzdít az említett könyv, hogy ha éhezik gyűlölőnk, akkor adjunk neki enni, mert ez által eleven szenet rakunk az ő fejére (25,21.). Természetesen itt átvitt értelemben kell gondolkodnunk, s a parázsban az illető személy lelkifurdalását kell előnyben részesítenünk a tárgyalás rendjén.

Egy nagyon jellemző eset a Saul és Dávid ellenségeskedése és küzdelme. A Bibliában ez a történet van a legterjedelmesebben leírva. Itt egyedül Saul az ellenség, aki Dávid életére tör (1 Sám 18,10.), mellyel tulajdonképpen az isteni akaratnak is ellenszegült. Megfigyelhetjük, hogy ennek az ellenségeskedésnek legfontosabb mozgató rugója az irigység, mellyel kapcsolatosan azt is megállapíthatjuk, hogy ezzel találkozunk a leggyakrabban az ellenségeskedések esetében. Amennyiben még kissé a már említett történetnél maradunk, akkor tapasztalhatjuk, hogy Dávid hozzáállása annyira keresztényinek bizonyul, hogy még akár a mi dicséretünkre is válna.

Ezzel tulajdonképpen máris elérkeztünk ahhoz a gondolathoz, melyből kiindultunk: az ellenség szeretetéhez. Egy nagyon szép gondolattal kívánom bevezetni ezt a kérdést. Ezt pedig az Ószövetségben találtam, miszerint az 2 Móz 23,4-ben azt olvashatjuk, hogy „ellenséged bujdosó marháját hajtsd haza neki”. Majd a fenti ellenségeskedésre térve vissza eszünkbe juthat ismét egy gyermekkori vallásóra, melyen feszülten figyeltük a pap bácsink mesélése alatt, hogy mit tesz Dávid Saullal, mikor az éjszaka leple alatt alva találta őt. Szinte megnyugodtunk, mikor hallottuk, hogy csak ruhájának szegéjét vágta el, jól lehet életét is kiolthatta volna Saulnak.

Az Újszövetségben azonban ennél már sokkal tisztább gondolatokat olvashatunk. Megelőzően az ötödik parancs magyarázatánál találtunk egy olyan megjegyzést, hogy még idejében béküljünk ki ellenségünkkel, azaz még azon az úton, melyen együtt járunk vele (Mt 5,25.). aztán elérkeztünk a tárgyalt rész legfontosabb parancsához: Szeressétek ellenségeiteket.

Ez a parancs Jézus újszerű parancsolatai közül is kiemelkedik. Tudjuk, hogy Jézusnak is voltak ellenségei, akik nem akarták, hogy „királyuk” legyen (Lk 19,27.). Halálra ítélték és a kész volt a kereszten is megbocsátani ellenségeinek. Az első Péter levél megerősíti az előbbi állítást azzal, hogy így kell cselekednie annak a tanítványnak is, aki követni akarja Mesterét. Az a keresztény, aki megtud állandóan bocsátani, annak nincsenek kétségei a jelenvaló világ váratlan fordulataival, vagy az emberek ellenségeskedésével szemben. Az ilyen keresztény szószerint meg akarja valósítani életében, hogy élő parazsat rakjon ellensége fejére (Róm 12,20=Péld 25,21.), ami azonban már közel sem a bosszúállást feltételezi. Az említett tűz szeretetté változik, amennyiben az ellenség is beleegyezik ebbe, és az ember, aki szereti ellenségét, baráttá akarja változtatni őt, s emiatt minden megoldási lehetőséget megpróbál.

Jézus nem tagadja az ellenségeskedést, hanem inkább rámutat annak formáira akkor, mikor legyőzi azt. Ez a magatartás azonban Jézusra jellemző, hiszen az erőszakra szelídséggel válaszolt, s éppen ez volt, mellyel legyőzte ellenségeit, de úgy, hogy elszenvedte a támadásokat és még akár a halált is.

Imádkozzatok üldözőitekért és rágalmazótokért.

Óriási követelményt támaszt velünk szemben Jézus, mikor arra kér bennünket, hogy ellenségeinkért imádkozzunk. Gyakran olyan élethelyzetekbe kerülünk, mikor saját magunkért is csak korlátozottan vagyunk képesek imádkozni. ezért tudjuk olyan nehezen elképzelni azt, hogy kimondottan egy imádságot csak az ellenségeinkért mondjunk el. Vitathatatlanul nehéz ugyan, de még sem lehetetlen. Ezen állításomat is bibliai példákkal szeretném alátámasztani, melyek hűen tükrözik a mi adott viszonyulásainkat is. A már sokat említett Példabeszédek könyvére hivatkozom most is, melyben két fontos tanácsot olvashatunk egy témára: „Mikor elesik a te ellenséged, ne örülj” (24,17.), valamint, aki „gyönyörködik másnak nyomorúságán, büntetlen nem marad” (17,5.). mindkét figyelmeztetésben azt olvashatjuk ki, hogy adott alkalmakkor, ha történetesen egy haragosunkat komoly baleset ér két lehetőség adódik számunkra. Az egyik komolyan elítélendő, miszerint megállapítjuk, hogy jól járt, mert „Isten nem büntet bottal”, a másik vélemény már kisugározza az átlag ember hozzáállását: „Sajnálom szegényeket, hogy ilyen baj érte őket”. A második példa talán azért többet mondó negatív értelme ellenére is, mert egyik részen benne lehet az ember sajnálkozó érzülete, másik oldalon viszont az a meggondolás, hogy Istenre bízzuk az igazságszolgáltatást.

A fentiek után gondolom mindannyian megérezzük, hogy egészen könnyen képesekké válunk arra, hogy egyetlen rövid imát elmondjunk a bajba jutott ellenségünkért. Ha ezen a szakaszon túl jutottunk életünkben legalább egyszer, akkor már nem vagyunk távol attól, hogy akár egy esetleges baj megtörténése előtt ne mondjunk ellenségeinkért egy imádságot.

2). Ha azokat szeretitek csak, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is?

3). És ha nem köszöntitek csak barátaitokat, mi többet cselekedtek? Nem így tesznek a pogányok is?

4). Olyan tökéletesek legyetek tehát, mint mennyei Atyátok.

alkalmazás

Tanulságként az tűnik ki a történtekből, hogy igen sok embernek meg kell élnie a Dávid nehézségeit, ahol természetesen be is kell bizonyítania az erkölcsi magaslaton való megmaradását. Érthetőbben fogalmazva elmondhatom, hogy Isten léte annyira át kell alakítsa életünket, hogy azáltal megszabadulhassunk önzésünktől, de ugyanakkor megmaradhassunk a mindennapi élet követelményei között.