Kategória: Más
NÉPFŐISKOLAI KOLLÉGIUM
Írta: papadmin – 2010. október 27.
BALÁZS FERENC
NÉPFŐISKOLAI KOLLÉGIUM
BALÁZS FERENC
(1901-1937)
NÉPFŐISKOLÁT ÁLMODÓ, SZERVEZŐ
MÉSZKŐI PRÉDIKÁTOR
A FALU SZERELMESE
A Kárpát-medencei magyar népfőiskolai mozgalom megújítása érdekében a Lakiteleki Népfőiskola 2011 telénBalázs Ferenc Népfőiskolai Kollégiumot indít. A kurzus elsődleges célja a népfőiskola szellemiségével való megismerkedés, közösségszervező gyakorlati ismeretek elsajátítása.
A képzés célcsoportja:
Népművelők, pedagógusok, közművelődésben dolgozók, ilyen szakirányú egyetemisták, főiskolások, mindazok, akik népfőiskolát szerveztek, vagy szerveznek, illetve érdekli őket a felnőttképzés világa.
A képzés időbeosztása:
A 4 félév alatt 8 bentlakásos, hétvégi (péntek vacsorától – vasárnap ebédig) kurzus, a közbeeső nyáron egyhetes tábor, egy Kárpát-medencei népfőiskola konferencia előkészítése Lakiteleken, parlamenti munkalátogatás Budapesten.
A képzés előzménye:
2003 tavaszától indult Mindszenty Kollégium, Bethlen Gábor Kollégium és Prohászka Kollégium több mint száz hallgatója sikeresen végezte tanulmányait, s az itt szerzett ismeretek hatékony segítséget jelentettek közéleti tevékenységükben. A Mándoky Kongur és a Konrad Adenauer kollégiumok 2011 tavaszán fejezik be munkájukat.
A képzés formája:
– előadások (elméleti és gyakorlati jellegűek),
– intenzív, interaktív kiscsoportos munkakészséget fejlesztő
gyakorlatok,
– aktív szabadidő (sport, kapcsolatépítés, alternatív programok)
A képzés sajátossága:
– interaktivitás, a résztvevők intenzívebb bevonása,
– keresztény szemléletű közösségi együttlétek,
– korszerű technikai eszközök használata,
– ajándék- vagy kedvezményes szakkönyvi segédletek a
résztvevők számára
Gyakorlati képzések:
– programszervezés, – tervezés és lebonyolítás,
– kommunikáció elméletben, gyakorlatban,
– sokoldalú médiatréning,
– adományszervezés, gazdasági ismeretek
– pályázatírás
– protokoll
A képzést vezeti: Lezsák Sándor és Kisfaludi-Bak Judit
Jelentkezés fényképes önéletrajzzal és kitöltött jelentkezési lappal 2010. november 30-ig.
Az érdeklődők decemberben felvételi beszélgetésen vesznek részt Budapesten; a képzés 2011 februárjában indul a Lakiteleki Népfőiskolán.
Jelentkezés és további információ:
Kisfaludi-Bak Judit
+36-1-441-4291
http://www.lakitelek.hu/nepfoiskola/
BALÁZS FERENC KOLLÉGIUM
részvétel, jelentkezés
A képzések helyszíne:
hétvégi és nyári alkalmak: Lakitelek Népfőiskola
parlamenti tájékozódás: Budapest
Költségek:
a Lakitelekre utazás egyénileg, a résztvevő költségén történik;
a hétvégi népfőiskolai képzések esetében, a szállásért, teljes ellátásért, programért a Lakitelek Népfőiskola által támogatott kedvezményes díjat fizetik a résztvevők, amely alkalmanként 4500 forint.
a többnapos nyári tábor esetében az önköltség időtartama arányosan magasabb, de az elnyerhető támogatás ekkor is biztosítja a kedvezményt.
Jelentkezés:
A Balázs Ferenc Kollégiumra jelentkezni a kitöltött jelentkezési lap és a szükséges mellékletek (önéletrajz, ajánlás) postán vagy villámpostán (e-mail) történő visszaküldésével a jelzett határidőig lehet.
A támogatott részvételre irányuló pályázati szándékot jelezni kell a jelentkezési lapon, és a kért rövid pályázati munkát a jelentkezési határidőig kell eljuttatni postán vagy villámpostán.
Jelentkezési határidő:
villámpostán: 2010. november 30. kedd délelőtt 10 óra
postán: 2010. november 29. hétfő (feladás dátuma)
Cím:
e-mail: judit.kisfaludi@parlament.hu (tárgy: Balázs Ferenc Kollégium, jelentkezés)
levél: Kisfaludi-Bak Judit,
Alelnöki titkárság, 1357 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.
A jelentkezési lap mellékletei:
rövid fényképes önéletrajz (iskolai végzettségek, egyházi vagy/és közéleti tevékenység, tagság)
önkormányzati vagy egyházi ajánlás (e-mailben jelentkezők az első alkalomra hozzák)
postai úton jelentkezőknek: megcímzett válaszboríték
A képzés gyakorlati tudnivalóiról (utazási lehetőségek, menetrend, mit szükséges hozni a hétvégére, részletes program stb.) a szervezők a felvételi kiértesítéssel együtt tájékoztatják a Balázs Ferenc Kollégium hallgatóit.
Az első hétvége időpontja: 2011. február 25-27.
Érkezés péntek 17 óráig, elutazás vasárnap ebéd után.
BALÁZS FERENC KOLLÉGIUM
Jelentkezési lap
NÉV:
ÉRTESÍTÉSI CÍM:
VILLÁMPOSTA (email):
TELEFON:
RÁDIÓTELEFON:
ISKOLA:
____________________________________________________________________
SZAK (és évf.) /VÉGZETTSÉG (oklevél éve):
MUNKAHELY (és beosztás):
AJÁNLÓ ÖNKORMÁNYZAT/EGYHÁZ CÍME:
____________________________________________________________________
SAJÁTOS ÉRDEKLŐDÉSI KÖR (akár a kurzus témáin belül, akár azon kívül):
aláírás
Kiállítási meghívó
Írta: papadmin – 2010. október 5.
Tisztelettel hozom az érdeklődők szíves tudomására, hogy :
A Debreceni Művelődési Központ tisztelettel meghívja
Önt, családját és barátait 2010. október 7·én (csütörtökön) 17 órára a DMK Belvárosi Galériájába |
(Debrecen, Kossuth u. 1.)
HALMÁGYI CSABA festészeti kiállításának megnyitójára
A kiállítást megnyitja HALÁSZ JÁNOS |
a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára
Humor
Írta: papadmin – 2009. december 29.
1/. Székely viccek
2/. Vegyes humor
3/. Rendőr viccek
4/. Mórickás viccek
5/. Skót viccek
6/. Állat viccek
2010. Január:
BUÉK – 2010.
Írta: papadmin – 2009. december 27.
***************************************************
Mindenkinek kellemes időtöltést,
jó mulatást és
Isten áldásaiban gazdag Újévet kívánok!
Atyafiságos tisztelettel és szeretettel:
Pap Gy. László
Istentisztelet
Írta: papadmin – 2009. december 19.
Kedves Testvéreink!
Tisztelettel és szeretettel felhívjuk minden kedves érdeklődő Testvérünk szíves figyelmét, hogy az ünnepi istentiszteleti rend a következőképpen alakul:
2009. december 24,.én, csütörtökön du., 17,00 órától karácsonyesti istentiszteletet tartunk. Ezt követően szeretetvendégségre kerül sor a tanácsteremben.
2009. december 25.-én, pénteken de. 11,00 órától úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi istentiszteletet tartunk. Ezt követően szintén szeretetvendégséget tartunk a tanácsteremben.
Mindenkit tisztelettel és szeretettel várunk a fenti alkalmakra. Egyben kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánva kérjünk mindnyájukra Isten gazdag áldását.
Az egyházközség Vezetősége nevében:
Pap Gy. László
Átvilágítás
Írta: papadmin – 2009. szeptember 7.
Kedves Olvasó!
Ezennel tisztelettel, e helyen is közlöm, hogy a továbbiakban nem vállalok semmilyen szerepet Balázsi László, egyénileg kezdeményezett „Átvilágítási” ügyében.
Egyéni feltételeimet rögzítettem a kezdet-kezdetén, éppen ezért szükségtelennek tartom, hogy magyarázzam visszalépésem okát.
Tény, hogy szégyen dolognak tartom továbbra is azt a tevékenységet, melyet folytattak némelyek annak idején, elárulva saját társaikat.
Kell égjen az arcuk. Gyors lehet a szívverésük. Legyen orvosuk a gondviselő Isten!
Balázsi Lászlónak kívánom, hogy vigye sikerre elképzeléseit.
Tisztelettel: Pap Gy. László
Üdvözlés
Írta: papadmin – 2009. július 9.
Isten hozta!
“Csak az ég őrizheti úgy a maga csillagait, ahogy a felnőtt tudja őrizni önmagában azt, amit a gyermekkor ide-oda röpködő, színes pillangói hoznak vissza az egyszer volt évekből. Derűs, és ki tudja, hányszor borús történetek ezek, de igazak mindig, még akkor is, ha nagyon magasba röpíti őket a képzelet. (…) Jaj, de törékenyek, de sérülékenyek ezek a pillangószárnyak, és de hamar színük fakul, ha nem vigyázol féltéssel rájuk!”
Gúzs Imre