„/…/ Az én tudományom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem. (16. v.) Jn 7, 15-18.
„A fiatal generáció számára azonban már nem elég az apák „tudománya” ahhoz, hogy majdani felnőtt-korukban önmagukért helytálljanak. /…/ a mai generáció életében tízévenként megduplázódik, s korunk gyermekeinek háromszor annyi ismeretanyagot kell elsajátítaniuk, mint amennyit annak idején szüleiknek megtanítottak.” (Fazakas Ferenc gyűjteményéből. Bölcs István.)
Szeretett Testvéreim, Atyámfiai! Mai beszédemben a „tudomány” bibliai megnevezéseit ismertetem, melyek összegezése után nyilvánvalóvá válik, hogy az a tudomány, melyről elmélkedem, összefonódik Jézus tanításával, sőt abból táplálkozva Isten tudományává válik. Ennek érdekében kérlek, kövessük azt az útvonalat, melyet megjelölök. A tudományról szóló második beszéd zárógondolata szerint Jézus tudománya arra buzdít, hogy Istennel, a mi Atyánkkal és embertársainkkal bensőséges, és mindenek fölött szeretetteljes kapcsolatot építsünk ki. Ezzel hangsúlyozom, hogy Jézus tudománya más alapokon áll, mint általában az embereké.
Mielőtt elmélyülünk a tudomány bibliai megnevezéseiben, majd Jézus tudományának tárgyalásában, megemlítem azt a figyelmeztetést, melyet „ördögi tudomány”-nak nevezett Pál apostol. Magától értetődő, hogy az apostol nemcsak védelmezte, hanem féltette is azt a hitet, melyet a damaszkuszi úton erősített meg benne a látomás, amikor találkozott lélekben a Názáreti Jézussal.
A hit védelmezését mi is szorgalmazzuk, s bár legtöbben nem vagyunk az esküvések emberei, mégis, akár esküvel is megerősítjük meggyőződésünket, hogy megőrizzük hitünket, vallásunkat és soha meg nem tagadjuk azt. A nagy és megválaszolhatatlan kérdés az a mostani viszonyok között, hogy ki minősül hitetőnek, és ki az, akinek szavára számítani lehet?! Melyik mondható hiteles álláspontnak: az a hit, melyet évszázados egyházi szabályok kötnek gúzsba, vagy az a felfogás, mely az eredeti jézusi tanításhoz igazítja a mindennapi élet gyakorlatát?! Minket, unitáriusokat azért tekint szálkának a keresztény világ, mert az utóbbi felfogás felé hajlítjuk vallásos gondolkodásunkat és érzéseinket.
Már említettem, hogy nehéz helyzet elé állítjuk magunkat, amikor egyik-másik tévelygő csoportra rámutatunk, akik az „ördögi tudomány”-nak hódolnak. Talán egyedül a nikolaiták (Jel 2,15; 2 Pt 2,10-13; A nikolaiták állítólag veszélyes, féktelen, nyereséghajhász „eretnekek” voltak, akik nyilvánosan is engedélyezték a paráznaságot, és akiknek a vezetője – Hilarius szerint – az Antiókiában diakónussá választott Nikolaus volt.) esete olyan, melyről esetleg megbélyegzően szólhatok. A ma köztudott és kevésbé ismert vallásos, vagy vallástalan csoportosulásokra – véleményem szerint – nincs jogunk jelzőket illeszteni, legfentebb a szeretet kötelékeivel közelíthetünk hozzuk.
A következő kérdés, hogy az ismert pálapostoli figyelmeztetések megfelelnek-e a jézusi kijelentésnek, melyet alapgondolatként kiválasztottam? Vegyük szemügyre ezeket! A különböző tudományok jelenléte arra enged következtetni, hogy sokféle felfogással állunk szemben. Pál apostol attól féltette a római gyülekezetet, hogy óvakodjanak azoktól, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azon „tudomány” körül, amit ő tanított gyülekezetének (Róma 16, 17). Az efézusi levélben határozottan kéri a gyülekezetet, hogy végre nőjenek ki gyermekkorukból. Nem engedhetik meg maguknak, hogy olyan tehetetlenek legyenek, akiket ide-oda hajtanak a különböző tanítások szelei (Ef 4, 14).
A Timóteushoz írt levélben arra hívja fel a figyelmet, hogy valóban különböző tudományok vannak (1 Tim 6, 3), ami első sorban abból látszik, hogy másképpen tanítanak annak hirdetői. Másodsorban pedig nem követik „Jézus egészséges beszédét”, hanem azt tartják elsődlegesnek, hogy vitákat folytassanak, irigységet, viszályt, rosszakaratot szítsanak egymás között.
Végül pedig az apostoli figyelmeztetésnek van egy, a minden idők vallásos gondolkodású embere számára megszívlelendő tanács: Vigyázzon minden gyülekezet arra, hogy bele ne kerüljön a különbnél-különb tanítások csábító vonzásába (Zsid 13, 9).
A „tudomány” felvezetése után most már végre elérkeztem oda, amikor „Jézus tudományát” ismertetem. Ezek végkicsengése szolgáltatja az alapot, melyre felépíthetők a mindennapi élet szabályai, melyek tántoríthatatlanul megállnak a jézusi megjegyzésen: Jézus tudománya nem az övé, hanem Istené.
Jézus tudománya mindenek előtt új tudomány (Mk 1, 27). A jézusi új tudomány abban nyilvánult meg, amikor a sorozatos csodatevések, illetve csodával határos gyógyítások után egymást kérdezgették az emberek, hogy micsoda új tudomány ez, mellyel Jézus a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?
Második megállapításom, hogy Jézus tudománya igaz. Ezt nem én mondom, hanem ismételem. Pál apostolnál egy nagyon is unitárius felfogást fedeztem fel, aki elégségesnek nevezi ezt a jézusi tudományt (1 Tim 1, 10). Persze, hogy ez meg is áll a mi Istennel és emberrel kötött kapcsolatainkra. Az nevezhető igaz kapcsolatnak, ami egészségesen szolgálja tevékenységünket.
Harmadsorban egy olyan meglátás teljesedik ki Pál apostol felfogásában, mely erőre emelkedett a különböző keresztény gondolkodású csoportok szemléletében. Ez pedig abban válik valóra, hogy elérkezettnek találják az időt arra, amikor a teljes tudományt képtelenek mindannyian elfogadni, vagy elszenvedni (2 Tim 4, 3). Igaza volt az apostolnak és mintegy profetikus jövendölésnek számít megállapítása, mert a keresztény felekezetek sem tudják ráerőltetni másokra tanításaikat. A mi unitárius felfogásunk itt is kiteljesedik, amikor hangsúlyozzuk, hogy a teljes tudomány, – amennyiben elmondhatjuk ezt a tanításokról általában -, csak abban az esetben áll meg olyannak, ha Jézus szájából származik. Ami fölötte, mellette, mögötte van, mind az utókor hozzáillesztése ahhoz, amiről egyöntetűen nem mondhatjuk el, hogy tudomány, melyre Jézus áldását adná, sőt kijelentené, hogy az a tudomány Istené.
Végül, de nem utolsó sorban hangsúlyozok egy megállapítást, mely ismét az unitárius gondolkodás felé fordítja a központi gondolatot. Jézus tudománya tökéletes tudomány. Ezt pedig nem egy unitárius gondolkodó állapította meg, hanem Pál apostol mondta a zsidókhoz írt levelében, amikor arra intette őket, hogy törekedjenek a tökéletességre (6, 1). Fontos ez a buzdítás, annál is inkább, mert maga Jézus is életcélunkká tette a tökéletesedésre való törekvést (Mt 5, 48). Lényegbevágó minden bizakodó ember számára a tökéletes tudomány elfogadása, megtartása és követése. Nélkülözhetetlen a hit és elmaradhatatlan tartozéka vallásos életünknek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy e hit, meghalt cselekedetekből egy-egy új felfogást alakíthat, építhet olyan emberek felhasználásával, akik lemondanak, elhagyva a jelen látható világ, mában élhető valóságáról azért, hogy egy újabb reményben tagadják a jézusi irányvonalat.
Meggyőződésünk, hogy akik megismerték Jézus tanításai során, hogy Isten gondoskodó szeretete nyomán áldások fakadnak, azok kitartanak meggyőződésükben. Állandóan érzik, Isten szerető Atyaságát, és hiszik, hogy az ember mindig jobbra, szebbre, megbocsátásra törekvő lény volt és marad. Isten igazságos és az marad örök időig, aki szüntelen megemlékezik azokról, akik szeretettel viszonyulnak iránta és embertársaik iránt. Lám: szeretni Istent és embertársainkat az a tudomány, melynél fontosabbat egyik vallásfelekezet sem mondhat. Ehhez pedig nem is kell többet hozzá adnunk, mert kevés a valószínűsége annak, hogy Jézus rámondja: Ez nem az én tudományom, hanem azé, aki küldött engem.
Bár minden jel arra mutat, hogy nyugodtan ÁMEN-t mondhatok – mégis egy gondolat erejéig még folytatom a beszédet. Egyetlen kérdésbe zsúfolom mindazt, amit kötelességemnek érzek elmondani: Miért kell követni Jézus tudományát? Először is azért, hogy képesek legyünk a Szentírás tárgyilagos magyarázására. Állandóan fürkésznünk kell Isten akaratát. Meg kell tartanunk a nekünk adott tudományt és azokban mindenkori jártasságról kell tanúbizonyságot tennünk.
Adja a mindenható Atyánk, hogy a jézusi tudomány maradjon életünk mindennapi gyakorlatának megmásíthatatlan alapja, melynek megtartása rendjén hitünkhöz és vallásunkhoz való hűségünk jeleként megtartjuk a Jézus által hangsúlyozott mértékletességet. Mindörökké. Ámen.
Pap Gy. László 