– karácsony ünnepszombati beszéd –
Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” Mt 2,1-2.
Kedves Atyámfiai, szeretett ünneplő Testvéreim!
Kik voltak a keleti bölcsek? Filozófusok, a befolyásos nemesi osztály képviselői, akik rendelkeztek a nemzet vagyonának és tudásának nagyobb részével. Közülük sokan kiváltották a közemberek ellenszenvét, hiszen kihasználták az egyszerű emberek hiszékenységét, mások viszont egyenes emberek voltak, akik rendszeresen kutatták Isten gondviselését.
Miért emelték ki az evangéliumi tudósítások a keleti bölcseket, illetve a pásztorokat? Mi történhetett, hogy nekik állítottak emléket azzal, hogy Jézus első látogatóikként említik? Az első, általánosan elterjedt igény a világosság. Mint mindenki, úgy ők is vágyakoztak a testi- lelki világosság után. A második tényező egy megérzés, mely bizonyos tekintetben, összhangban volt a jövendölésekkel. Vagyis azzal, hogy a nemzetnek megváltója fog születni, aki királyként megoldja a feszülő ellentéteket, s minden zavaros problémát. A harmadik és döntő tényező, hogy észrevettek egy különös fényű csillagot. Amiként mi is összekötjük a csillaghullást valaki halálával, természetesnek tarthatjuk, hogy egy „új ember” születését fedezték fel a különös fényű csillagban.
Kedves ünneplő Testvéreim!
Így ünnep érkezésével akarunk-e együtt utazni a kelti bölcsekkel, és ugye nem feledtük el azt a kérdést, hogy vajon ők szeretnének-e egy úton haladni velünk? Vajon elfogadnak-e társaságukba minket? Másrészt pedig meg tudjuk-e határozni társadalombeli, nemzetbeli, vallásbeli helyünket?
Úgy-e nem tévedek, ha merészen kijelentem mindenki nevében – főként, akik jelen vagyunk –, hogy mindannyian kívánjuk a világosságot. Szeretjük, ha fényben telnek napjaink és szeretjük a lelki világosságot is. Egy unitárius ember különben sem botorkálhat sötétségben. Főként nem a lelkiek terén. Éppen ezért, elmondhatjuk merészen – ha megkérdeznének a kelti bölcsek -, hogy nagyon vágyakozunk már egy olyan világosság után, amit hiányoltak ők is mindennapi életükből. De nemcsak nekünk van szükségünk erre a fényre, hanem azoknak is, akik sötétségben tartják embertársaikat, nem beszélve arról, ha éppen önmagukat rejtik véka alá.
A második tényező a szabadítás. Megannyi nehezéke van életünknek. Azt mondjuk, hogy lelki életünkre fektetünk első sorban hangsúlyt. Ez szép és igen dicséretes, de az a nagy baj, hogy soha nem szabad szem elől tévesztenünk az emberi élet olyan nehézségeit, melyek elég sok ember életének meghatározói. Nem kell a fényűzésre gondolnunk ebben az esetben, hanem csupán a betevő falat bizonytalan voltára. Közelebbről: sok embernek az okoz gondot – éppen karácsonykor-, hogy miként teremti elő a szükséges betevőt. Nem nagyítom a problémát, hiszen erről hallunk a tv-ben, rádióban is a karácsonyi gyűjtések rendjén. S mert csakugyan nagy teher a létfenntartó kenyér előteremtése, ehhez képest eltörpül a másik gond, hogy vajon mi legyen az ajándék.
Bármennyit is beszélünk, mindenkinek az a teher, melyet éppen ő annak érez. Így mindenki attól a gondtól szeretne szabadulni, ami a legjobban foglalkoztatja. Ebben az összefüggésben azt kell értenünk, hogy gondja megszűnése érdekében várja, reméli a megváltó, a szabadító megszületését. A keleti bölcsek mind anyagiak, mind a tudás tekintetében gazdagok voltak. Reménységük – a jövendölést illetően – mégis lelki területre vonatkozik. Másodsorban pedig van valami, amit nem tudtak a keleti bölcsek Jézussal kapcsolatosan, de mi ennek az ismeretnek birtokosává váltunk. Ez pedig az a tény, hogy nem a földi hatalomnak megfelelő tulajdonságokkal született Jézus, hanem olyan lelki adottságokkal, melyek beteljesítették az elesett, szenvedő, nyomorúságot látó ember várakozását.
Végül pedig a csillag feltűnése fontosabb számunkra, vagy lehullása? A bántás abban rejtőzik, ha azt mondom, hogy ez utóbbi! Miért? Azért, mert évek, évtizedek alatt tapasztaltuk, hogy mit jelent számunkra egy kedves hozzánk tartozó. Amikor eltelnek az évek, elveszítünk magunk mellől valakit, akkor űr marad köztünk, és üresség a szívünkben is. Ezért nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy jobban odafigyelünk egy lehulló csillagra, mint egy új, megjelenőre.
A ma üzenete – Jézus csillagának feltűnésében – idekapcsolható. Ha eddigi életünkben volt valaki, aki segített terheink elhordozásában, akinek vállán elsírhattuk könnyeinket, aki biztató szavával mindig felemelt életünk süllyedő útvesztőiből, ha volt valaki fontos az életünkben, akit soha nem értékeltünk kellőképpen – de most már lehullt a csillaga, – akkor csak abban lehet reményünk, hogy évről évre, a világosság győzedelmének idején, Jézus csillagának megjelenésekor feltűnik lelki életünk egén az a régi csillag is. Az, mely fénnyel töltötte meg egész, elmúlt életünket, de melytől mindig eltakartuk a szemünket, hogy ne bántsa a fény.
- karácsonyán azért ünnepelünk, mert hallottuk, hogy napkeletről Jézus után érdeklődő bölcsek tudakoztak Jeruzsálemben, s mivel élő vágy volt bennük a világosság, régi ígéretek beteljesülése, egyéni várakozások után, arra gondoltunk, hogy tisztességet teszünk. Legyen áldott minden egyes ünnepi alkalom, melyben magunkért, másokért, szeretteinkért, az egész világ jövendőjéért imádkozhatunk. Adja Isten, hogy imádságaink hatására, fényesebb, boldogítóbb legyen a holnap, s kevesebb az olyan embertárs, aki továbbra is kétkedve fogadja a csillagot.
Ilyen gondolatokkal kívánok áldott ünnepet! Ámen.
Pap Gy. László 