Magyarázandó rész: Máté 22,34-40-ig: A főparancs
1). A főparancs előzményei. Amennyiben viccesen kellene megfogalmaznom mai bibliaóránk témájának előzményeit, akkor csak annyit kellene mondanom, hogy a két elmúlt órán elhangzottak képezik azt. Azonban meg kell neveznünk két eseményt, illetve az azokon elhangzottakat, hogy még jobban megismerkedhessük a főparancsról szóló megállapításokkal, a Máté evangéliumában található elbeszélések egymás utániságával. Visszaemlékezünk az adópénzről szóló kérdésre, illetve feleletre, melyben nemcsak Jézus találékonyságát fedeztük fel, hanem mai, unitárius kereszténységünk néhány alapvető kötelességére is választ találtunk. A másik esemény a feltámadás gondolat világába vezetett el, amikor a szadduceusok megtévesztő kérdéssel álltak Jézus elé a feltámadás tekintetében. Itt azonban nemcsak hitetlenségüket hangsúlyozták, hanem járatlanságukat is az átlag zsidóság halál utáni életről vallott hitével kapcsolatosan. A fenti két esemény után hangzik el egy újabb kérdés Jézus felé, majd az azt követő felelet után válik világossá Jézus örök időre szóló tanítása, melyben nemcsak összegezte a mózesi Törvényt, hanem új utat jelölt meg a mindenkori keresztények számára.
2). A bibliai rész tartalmának ismertetése. Azt olvassuk Máté evangéliumában, hogy, miután elhallgattatta a szadduceusokat, köréje gyűltek a farizeusok. Ismételten a próbára tevés szándékával fogalmazta meg egy törvénytudó a főparanccsal kapcsolatos kérdését.Mester, melyik a főparancs a törvényben?” – hangzott el a kérdés. Jézus válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.
3). Összehasonlítás. Mielőtt a megelőző bibliaórák gyakorlatához híven elvégeznénk az összehasonlítás nyomán előtérbe helyezhető hasonlóságok, illetve eltérések felsorakoztatását, fontosnak tartom, hogy e helyen minél hamarabb rögzítsem a főparancsról szóló tudósítás megtalálhatóságát az Újszövetségben. Mind három evangéliumban a Mátéról (22. Rész), Márkról (12. Rész) illetve Lukácsról (10. Rész) elnevezettben megtaláljuk az említett Főparancsról szóló kérdést, illetve feleletet.
a/. Az első összehasonlítási alapot az írástudó, illetve farizeus társadalom jelenléte képezi. Két evangéliumban (Mt és Mk) észrevehetően kihangsúlyozást kapott, hogy Jézus köré gyűltek az írástudók. Érdekes azonban, hogy Máté evangéliumában a próbára tevés gondolata ismét előjön, míg Márk evangéliumában egyszerű, jelenlevőként találkozunk a farizeussal. A kérdés, illetve válaszadás a „próba” tekintetében nem hordozza magán azokat a tényezőket, melyekkel találkozhattunk az adópénzről, illetve a feltámadásról szóló kérdések-válaszok során. Azt is mondhatnánk, hogy egy szerény kérdés fogalmazódott meg, más szóval egy olyan válaszra volt kíváncsi a farizeus, ami helyes eligazítást adhatott a törvényről szóló magyarázatok labirintusában. Ennek ellenére azonban a cselszövés íze most is ott motoszkál a kérdés mögött, hiszen a mózesi Törvényre történt utalás, annak esetleges megmásítása Jézus részéről, magában hordozta egy ellene indítható támadás esetleges lehetőségét. Azt mondhatjuk, tehát, hogy akár benne volt a kérdésben, akár nem a cselszövés szándéka, egyértelműen érezhető benne, annál is inkább, mert a megelőző események kérdései is erről szóltak.
b/. Az összehasonlítás második eredményeként egy hangsúlyosabb különbségre figyelünk fel. Amennyiben összevetjük a főparancs elhangzott változatait az eredeti, ószövetségi helyen olvashatóval, akkor a Márk evangéliumában található változat a teljesebb szöveg látszatát kelti bennünk. Ennek ellenére mégsem mondhatjuk ezt, hiszen az * 5 Móz. 6,5.-ben, illetve a * 3 Móz. 19,18.-ban olvashatjuk a rövidebb szövegezés változatát.
c/. Lukács evangéliumában egy eltérő, az előbbi részhez kapcsolható szempont jelentkezik. Az írástudó azért teszi fel a kérdést, hogy megtalálja a végleges megoldást az örökélet elnyerésére. Ebben az esetben azt is mondhatjuk, hogy az örökélet feltételeként határozza meg Jézus az Isten és felebarát iránti szeretetet.
d/. A válaszok a teljesség igényét határozzák meg. Ez érthető, amikor a szív, a lélek, az elme, és végül az erő megjelenik. Igen ám, de van egy fontos mondanivaló a következő eltérésben. Amikor Máté evangéliumát figyeljük, akkor egyszerűen Istenről beszél. Márk evangéliumában már „a mi Istenünk az egyetlen Úr” kiegészítéssel találkozunk.
e/. Az ötödik megjegyzésem arra a formára történik, melyet Jézus mondásának minősít az evangélista, amikor hangsúlyossá teszi, hogy az említett parancsolatokon kívül nincsen más, melyet teljesíteni kellene.
f). Végül pedig Márk evangéliumában találjuk egyforma megerősítésként az írástudó véleményét, aki újra ismételte Jézus fenti megjegyzését, s egyben annak igaz, helyes voltát ecsetelte.
4). A magyarázat. Mindenek előtt rögzítenem kell véleményemet, melyben látom, de ugyanakkor láttatni akarom a Főparancsról szóló leírások mindenkori üzenetét. Tudom, hogy jelen magyarázatunk alapját Máté evangéliumában olvasható rész képezi, ennek ellenére én csakis a három tudósítás összefüggésében figyelem. Teszem ezt azért, mert tulajdonképpen az unitárius vallás elvárásának sarkalatos elvét jelenti a Főparancs, s másodsorban pedig az örökélet feltételét jelenti. Ha úgy tetszik vallásunk régi, kérdésekkel, nem ritkán kételkedésekkel körül vett tételét tisztázza. Úgy találom, hogy Jézus Főparancsról szóló válasza eloszlatja azt a homályt, mely minden unitárius ember halál utáni élettel kapcsolatos hitére telepedik. Ezt az előnyt Lukács evangéliumában fedezzük fel, ahol a szeretet parancsának teljesítése azonosított az örökélet elnyerésével.
a). Máté evangéliumában azt figyelhetjük meg, hogy miután a farizeus megtalálta feltett kérdésére a választ, egyben kihangsúlyozást nyer, hogy az elhangzott kettős parancsról szól az egész mózesi törvény, de erről beszéltek a próféták is. Bár többnyire nagy betűs kiemelések adják tudtunkra, hogy az ószövetségi Törvényről, illetve a próféták Törvényhez igazodó álláspontjáról van szó, ennek ellenére az említett részben nem történik meg mindez. Vagyis nincs nagy betűvel írva sem a törvény, sem a próféták.
b). A második magyarázati szempont Isten egyetlen voltára hívja fel figyelmünket. Feltevődik a kérdés: Elragadtathatjuk-e magunkat a Márk evangéliumában található megjegyzés hitünk vonatkozó megállapításával kapcsolatosan? Vagyis a Főparancsról szóló magyarázatunk esetén különös figyelmet szentelhetünk-e az Isten egységéről szóló megjegyzésnek? Bár minden esetben, szinte minden körülményben jól esik igazolnunk Isten egységéről vallott felfogásunkat, előszeretettel felsorakoztatjuk az ezzel kapcsolatos bibliai helyeket, ám jelen esetben, összefüggésben nem szabad kivételes hangsúlyt adnunk a szóban levő megállapításnak. A kérdés, illetve Jézus válasza ugyanis a legfőbb parancsra, és nem Isten személyének meghatározására vonatkozik.
c). Nagyon jól tesszük azonban, ha bizonyos segítségért, eligazításért Márk evangéliumához fordulunk. Itt találjuk meg ugyanis azt a többletet, ami a kettős szeretet teljesítését jelenti nemcsak Isten, hanem az embertárs felé is. Úgy értelmezem, ahogy azt az áldozat esetében értelmeznie kellett a Jézus korabeli embernek is. Szószerinti áldozatra gondolok akkor, amikor valamilyen állatot, élelmet vittek az áldozati oltárra, ahol a szó szoros értelmében elégették azt. Ha éppen a farizeus, az írástudó mert ilyen kijelentést tenni Jézus korában, akkor nekünk többszörözötten tanácsként szolgál megállapítása. Magamnak úgy fordítottam le ezt a régi üzenetet, hogy semmilyen áldozatot nem kell vállalnunk sem Istennel, sem embertársainkkal szemben, csupán azt, hogy szeressük mindkettőjüket.
d). A negyedik, és egyben utolsó figyelmeztetés Lukács evangéliumából szűrhető ki. Nem mondhatjuk, hogy nem foglalkoztatott és nem fog foglalkoztatni a főparancs megértése után többé soha az örökélet gondolata. Sőt azt sem állíthatjuk, hogy csakis a húsvétra előkészítő időszak, vagy éppen húsvét az, amikor fokozott figyelemmel tekintünk az örökélet felé. Életünk bármelyik időszakában előállnak ezzel kapcsolatos kérdéseink, hiszen akár születés, akár elmúlás átélői is vagyunk a mindennapok rendjén, egyformán foglalkozunk az említett kérdéssel. Az aztán más kérdés, hogy milyen megközelítésben szemléljük. Akarjuk, vagy nem, harmadsorban pedig Istenre és akaratára bízzuk az örökélet ügyét.
5). Alkalmazás. Már nem maradt sok mondanivalóm az alkalmazásra. Tény, hogy unitárius vallásunk a mindennapi élet jó cselekedeteire fekteti a hangsúlyt. Tény, hogy hitünk alapját Isten egyedüli volta képezi. Tény, hogy nem foglalkoztat egyformán az örökélet kérdése. Az viszont vitathatatlan, hogy emberi életünk alapkövetelményévé tettük az Isten és felebarátaink iránti szeretet megélését. Jézus azt mondta az írástudónak Lukács evangéliuma leírásában, hogy „Tégy így és élni fogsz.” – Mi pedig régóta tudjuk, hogy a szeretet teljesítése jelenti számunkra az Isten akarata szerinti életet. Az aztán már megint más kérdés, hogy mit érthetünk azon, hogy a legfőbb parancs teljesítése esetén nem járunk messze Isten országától (Lk 10. Rész).
Hozzászólások:
1).______________________________________________________________________________2).______________________________________________________________________________3).______________________________________________________________________________
Befejezés: Egy olyan rész magyarázatát végeztük el ma, melyet nyitottan kell hagynunk, hiszen alapkövetelmény számunkra, melyet nap, mint nap cselekednünk kell. Nincs életünk során egyetlen pillanat sem, melyben nélkülözhetnénk a kettős szeretet-parancs cselekvését. Alig éljük meg Isten iránti hitünk valamelyik mozzanatát, pl., az imádkozást, rögtön embertársunk felé kell fordulnunk, aki nem biztos, hogy olyan jó lélekkel fogad, mint Isten, akitől soha el nem szakadunk. Nem utolsó sorban pedig korábbi véleményemet erősítem meg, miszerint nekünk semmi mást nem kell hinnünk a feltámadással, az örökélettel kapcsolatosan, mert ez áll Jézus megjegyzésében: Isten és felebarátaink iránti szeretetünk biztosítéka az örökéletről vallott reménységünknek, meggyőződésünknek. Ámen.
Pap Gy. László 