Bibliai olvasmány: Mt 22, 2-15.
„Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt rendezett fiának.” Mt 22,2.
Kedves Atyámfiai, Testvéreim! Általában a házasságra gondolunk, amikor menyegzőről hallunk, illetve hasonló gondolatok cikáznak bennünk, mint a következő idézet: „Ha két ember elkötelezi magát egymásnak, gyökeresen meg kell változtatniuk addigi, gyakran önös szándékaikat, és módosítaniuk kell minden egyéb kötődésüket is ahhoz, hogy az új személyt befogadhassák az életükbe.” (Norman Doidge). A példázat viszont elsősorban vallásos tartalmat hordoz, mely kissé idegen unitárius felfogásunktól, másodsorban pedig nehezen elképzelhető valamelyik esküvővel kapcsolatosan, hogy mind távol maradjanak a meghívottak, sőt idegen emberek fogyasszák el azt a sok enni- innivalót, mely eredetileg mindenben megfelelt volna a vendégek kiszolgálásának.
1). A példázat előzményeiként az Engedetlen testvérekről és a Gonosz szőlőmunkásokról szóló példázatot említhetem. Az azokban szereplő gondolat elevenedik meg ma is, de megjelenik Isten ítélete, ami számunkra kissé idegen, a többi felekezetnek pedig kellemetlen.
2). A bibliai olvasmányban megismertük a példabeszéd tartalmát! Ennek ellenére kiemelem két vonatkozását. Az első, mi szerint a büntetés egyik komoly következménye volt, hogy felégettette városaikat. Végül, amikor a király megállapította, hogy: Sok meghívott van, de kevés a választott”.
3). A példabeszéd mondanivalója sorban hangsúlyozza azokat a mozzanatokat, melyek által kidomborul a király, azaz Isten végső akarata. Persze nem tagadhatom azt a félreérzésünket sem, hogy bizonyos tekintetben úgy tűnik, mintha részrehajlóvá válna a király, hiszen egy embert kidobatott a vendégségből a miatt, mert nem volt rajta menyegzői ruha. Erről azonban még szólok később.
a). Először lássuk az esküvő megrendezését. Isten országa megvalósulását egy lakodalmas ünnepléshez hasonlítja a példabeszéd. Mint ahogy lenni szokott, nem beszélhetünk arról, hogy egyik napról a másikra szerveznek egy esküvőt. Nagyon jól tudjuk, hogy komoly előkészület előz meg minden lakodalmat, melyben elsődleges szerepet kap a vendégek, a meghívottak kiválasztása. Leül a család, számba veszi azokat, akik a rokonságba tartoznak, akiknek voltak az esküvőjén, akik későbbi barátoknak, ismerősöknek számítanak. Összeállítanak egy névsort, mely alapján elkészítik a meghívottak listáját, s ez alapján történik a hívogatás. Nem úgy, mint ahogy a költő állítja:
“Te vagy, mi van, te vagy az emlék,
te vagy, ki küld és hívogat
futnék tetőled s visszamennék,
dajkáld el az én kínomat.” (Kosztolányi Dezső)
b). A második fontos esemény elszomorító képet készít, amikor távol maradtak sokan azok közül, akikre különben számítottunk. Tudjuk, hogy minden lakodalom alkalmával megkérdezzük, hogy hány üres hely maradt. Sokszor akkor mondjuk ki egy lakodalom sikerét, ha egyetlen üres hely sem maradt. Vagyis teljes létszámban jelen voltak a meghívottak. A példabeszédben nem ez történt. Mindenki elhatárolta magát a meghívástól. Ha jól belenézünk az eseményekbe, a leírtakra figyelünk, akkor észrevesszük, hogy a távol maradtak nem is kerestek kifogást. Egyszerűen nem akartak elmenni. A szolgák hívogatását övező események ennek következtében nem csak arra korlátozódnak, hogy elmondják, ismertessék a meghívottak távolmaradásának okait, hanem egy komoly következményről is értesítenek. Azt látjuk, hogy a meghívottak hétköznapi elfoglaltságuk után néztek, vagyis, kenyérkeresés miatt nem tudtak megjelenni. Más gondolattal: „Nincsen rossz álom. Mert amikor álmodunk: azt jelenti, hogy még élünk. A halottak nem álmodnak, mert hiszen ők már mindent tudnak. Tehát a legrosszabb álom sem jelenthet egyebet, mint azt, hogy nem léptük át a halál néma kapuját; tennivalónk, elfoglaltságunk van a földön.” (Barta András). Volt azonban valami, ami kiváltotta a király haragját. Nemcsak megverték a hívogató szolgák némelyikét, hanem meg is ölték.
c). A példabeszéd harmadik mondanivalója arra összpontosít, hogy a meghívottak számára elérkezett a büntetés pillanata. Itt azonban elakad kissé a gondolkodásunk, mert tudjuk, hogy pl., egy kis város összes lakosa nem lehetett hivatalos az esküvőbe. Amennyiben felégették a király katonái a várost, akkor ártatlan emberek is eshettek áldozatul. Nem tudjuk elképzelni Istenről, hogy mások bűne miatt ártatlanokat is szenvedésbe, sőt halálba sodorjon.
d). „Van, hogy eljön az a pont, hogy egyszerűen csak szerelmes vagy valakibe. Nem azért, mert az a valaki jó vagy rossz, nem azért, mert valamilyen. Egyszerűen csak szereted. És még csak azt sem jelenti, hogy onnantól fogva ásó, kapa, nagyharang. Ahogy azt sem, hogy soha nem fogjátok megbántani egymást. Egyszerűen azt jelenti, hogy szerelmes vagy, szereted szívedből. Néha azért, amilyen, néha pont annak ellenére. És tudod, hogy az a valaki is szeret téged, néha azért, aki vagy, néha meg pont annak ellenére.” (Laurell Kaye Hamilton)
A negyedik mondanivalóban Isten kitartó marad elhatározásában és türelmében is. Itt azok az emberek jönnek számításba, akik nem szerepeltek a meghívottak névsorában. Ahogy fogalmaz Jézus: jók és rosszak egyaránt. Eltölti gyönyörűséggel lelkünket, hogy a különben rangos vendégek helyett, szegény és nélkülöző emberek ülhettek le a gazdagon megterített asztalok mellé, s míg a király jószívűségét ecseteljük, felfigyelünk egy különös eseményre. Nem teheti meg a király, hogy számba ne vegye új, más körülmények között „meghívott” vendégit. Végül is jogában áll szemrevételezni azokat, akik örülhetnek vendéglátásának. Egyszer megtöri az ünnepi esemény hangulatát, amikor kirángatnak a vendégek sorából egy embert. Az ok: nem volt rajta menyegzői ruha. Egyesek fel sem fogják, hogy mi történt, mások hangsúlyozzák, hogy jogában áll a királynak azt dobni ki, akit éppen akar.
4). Kedves Testvéreim. Bonyolultnak, nehézkesnek tűnik a példabeszéd alkalmazása mindennapi életünkre. Minden érthetetlenségünk ellenére azonban kiviláglik Isten szándéka, hogy minden ember beléphessen az Ő országába. Persze ne feledjük, hogy ennek vannak bizonyos alapfeltételei, melyeket szemünk előtt kell tartanunk, ha a meghívottak közé soroljuk magunkat, és akkor is, ha kint vagyunk valamelyik útkereszteződésben.
Tudom, Testvéreim, hogy számunkra nem sokat jelent Isten végső ítélete. Sőt az ítélettel kapcsolatosan csakis és kizárólagosan Isten igazságosságára, szeretetére, Atyaságára hivatkozunk. Lássuk azonban Isten kitartását. Gondoljuk csak el végtelen szomorúságát amiatt, hogy minden egyes meghívott visszamondta az esküvőn való megjelenést, sőt, egyszerűen kifogás nélkül távol maradt. Nem tud belenyugodni abba, hogy semmibe vesszen nemes szándéka. El sem tudja képzelni, hogy országának valósága ne nyűgözze le a szeretetre, megbocsátásra, békességre, örömre vágyó gyermekeit. Szomorúan tapasztalja, hogy kiválasztott népének nincs szüksége erre. Túl nagy áldozatot követelt már eddig is Isten országának megvalósulása ahhoz, hogy továbbra is tétlen nézze népe, meghívottai közönyét. Arra az elhatározásra jutott, hogy nem vállalja fel többé egyetlen szolgája halálát sem, hanem olyan embereket gyűjt be az ünnepi alkalomra, akik nem is számítottak rá, akik megbecsülik a szolgákat, de a vendégséget szerző királyt is. Olyanoknak adja Isten országát, akik hisznek a szolgák szavában, megbecsülik munkájukat, és hálásak Istennek.
Emlékezzünk egy olyan alkalomra, amikor megjelentünk egy esküvőben, s miután elfoglaltuk helyünket, jött valaki a szervezők közül és más helyre utasított. Szívünk mélyéig megsértődtünk, pedig ha nem a számunkra kijelölt helyet foglaltuk el, akkor nem volt miért. Az is előfordult némelyikünkkel, hogy egyszerűen önszántunkból távoztunk az ünnepi alkalomról. A túlkapások időszakát éli mindenki, aki esküvőbe hivatalos. Különbnél különb ruhák, ékszerek díszelegnek az embereken. Azt mondjuk, hogy a legőszintébb szándék is megtiszteli a vendéglátókat azzal, hogy tisztességesen felöltözünk. Akkor miért olyan különös a király eljárása az ünnepi öltözetet nem viselő emberrel szemben? Nem arról van szó, hogy miért nem vett fel ékesen csillogó ruhát, – erre soknak nem is volt lehetősége a kereszteződésekből begyűjtött emberek közül -, hanem arról, hogy ha megjelent, akkor miért nem vette komolyan a meghívást, s legalább tisztította volna ki szennyes öltözetét.
Minden különös szokásunk ellenére is tudjuk, hogy egy ilyen alkalomra illendő tiszta ruhában megjelennünk. A meghívás, az alkalom és a meghívó(k) személye kötelez erre. Amennyiben nem felelünk meg ennek az elvárásnak, akkor nem csak arra számíthatunk, hogy egy nagyon eldugott helyre ültetnek, hanem arra is, hogy kirakhatnak az esküvőből, mert jelenlétünk zavarja a meghívottak örömét. Fel kell figyelnünk arra, hogy az alkalomnak meg nem felelő megjelenésünk botránkozást keltett egy ünneplő társaságban.
Összegezésképpen lássuk meg Isten jó szándékát. Éveken át bízott abban, hogy népe számára megteremthet egy országot, ahol az őszinte szeretet veszi át a vezető szerepet. Belátta, hogy kiválasztottjainak nincs szüksége erre, s ezért olyanoknak kínálja az öröm ünnepét, Isten országának jövőjét, akik tisztelettel elfogadják az utólagos meghívást, akik jól érzik magukat az ünnepségen. Adja meg számunkra Isten a meghívás és ünneplés lehetőségét! Ámen.
Pap Gy. László 