Arad

Megj. Ez az anyag nem szerepel a nagyvárad-bihari monográfiában.

A leányegyházközségek –

Arad

Eredetileg 1938. március 13-ra tervezték az aradi és temesvári szórványok leányegyházközséggé való nyilvánítását.

1938. április 27.-én számoltak be a leányegyházközség megalakulásáról az „Aradi hírlap”-ban. Ünnepi keretek között alakult meg Aradon az unitáriusok egyházközsége. Halmágyi Samu korelnök megnyitó beszédében rámutatott az egyházközség hivatására. Dr. Kiss Elek teológiai professzor tolmácsolta az egyházfőnk üdvözletét. Lelkész Komjátszegi Géza, bihari lelkész volt. A gyülekezet gondnokává Jakab Gézát, az „Aradi Közlöny” felelős szerkesztőjét választották meg. A Keblitanácsba Vajda Ákos, Halmágyi Samu, Péterfi Miklós, Buzogány Márton, Dr. Simó Károly, Dávid Albertné, Dr. Czettel Lajos, Polacsek Józsefné, Paál Jenő, Helmer Mihályné, Ürmössy Árpád, özv. Macskássy Sámuelné, Rendy Péter, Gulyás Antalné, Simén Aranka, Bíró Izsák nyertek bizalmat. Az ünnepi alkalommal a Temesvári gyülekezet képviselője, Gotthárd Áron jelent meg, aki „az egyházközség hivatali pecsétjének ajándékozása útján szimbolikusan is megpecsételni kívánja annak a hittestvéri viszonynak melegségét, amely a két szomszédváros unitárius társadalmát egyre jobban egymáshoz fűzi”.[1]

1950. augusztus 31.-i keltezésű Székely László lelkész első levele, melyben értesítette az aradi gondnokot arról a főhatósági döntésről, miszerint Nagyvárad gondozásába ment át az Arad-temesvári leányegyházközségek lelki és anyagi élete. Érdemes itt megjegyeznem azt a valóságot, hogy ettől az évtől kezdve rendszerességgel (kisebb-nagyobb kimaradással) mindig megelőzően értesítő levelet küldött a lelkész. melyre elég sok alkalommal válaszolt is az aradi és temesvári gondnok. Természetesen voltak olyan alkalmak, amikor a megbeszélt időben nem tudott lemenni a lelkész, ekkor esetenként tudomást szereztek a leányegyházközségekben élő hívek, máskor viszont nem. Ez utóbbi eseteket nem örökítették meg írásban az utókor számára.

1966 karácsonyán megbízás alapján tartottak istentiszteletet Aradon. Összesen 17-en voltak jelen az istentiszteleten. Nem elhanyagolható az a tény, miszerint Sebe Ferenc tanácsos komoly részt vállalt az Arad-temesvári szórványmunka megszervezésében. Ez természetesen nem volt ilyen egyszerű, mint, ahogy én most ezt kijelentettem, sőt távlatilag sem lehet bemutatni a kézzel fogható eredményeket, viszont téves lenne mindig csak ezekben látni a befektetett munkát. Egy eléggé kényes magyarázattal tudom ecsetelni a fennebb említett tényt. Éppen Sebe Ferenc lelkes missziói munkája nyomán született meg több alkalommal az a felsőbb utasítás, mely Boda József lelkészt lelkiismeretesebb szórványgondozásra szólította fel.

1968. ban kísérletezni akartak a havonkénti istentisztelet tartásával. Megállapítást nyert, hogy minden hónap utolsó vasárnapján Aradon, minden hónap első vasárnapján pedig Temesváron végez istentiszteletet a lelkész. Ekkor azonban megjegyezte a lelkész, hogy a „beindított havonkénti látogatás lendületet adott mindkét szórvány életében az istentisztelet látogatása iránt. Ez nemcsak erkölcsi téren”[2] mutatkozik meg, hanem az anyagiak vonatkozásában is.

1970. február 8.-án először vetődött fel az évente 4 alkalommal történő látogatás kérdése illetve istentisztelet tartása. A kiszállásokat, a nagy ünnepeket követő vasárnapokra tervezte a lelkész, más esetben pedig a hónap második vasárnapján. Két héttel a kiszállás előtt levélben szokta értesíteni a híveket. Az elmúlt két évben (1970) bevezették a havonkénti megajánlásokat, ami nem járt sikerrel, mert az aradi hívek 75 %-a nem járult hozzá az összegek befizetéséhez.

1970-ben, Veress Ferenc gondnok hosszas szenvedés után húsvét nagyhetében elhunyt.

1975-ben közölte[3] a lelkész, hogy az aradi híveink hosszú évek óta megszokták, a havonkénti, illetve negyedévenkénti istentiszteletre való megjelenést, „s azon túl csupán érdeklődésük van és marad meg”. Elégségesnek találják a lelkész évi 4 (négy) látogatását és ugyanannyi istentisztelet tartását. Az istentisztelet helye az aradi evangélikusok imaterme maradt. Istentisztelet tartásának időpontja de. 10 óra volt.

1984-ben negyedévenkénti kiszállást tovább gyakorolta a lelkész. Itt azonban van valami, amit nem tudok elhallgatni. A „negyedévenkénti” kiszállás szószerinti értelmezése, évi 4 szolgálatot, azaz, ugyanannyi istentiszteletet fed. Azonban mégis a jelentésekben 4 és 8 között mozog a megtartott istentiszteletek száma. A valláserkölcsi nevelési számokat pedig egyáltalán nem tudom egyeztetni a valósággal, hiszen gyakorló szórványgondozóként lehetetlennek találom, hogy évi 4-8 kiszállás alkalmával akár 22 órát is szentelhessünk e nemes tevékenységnek. Annak pedig kevés a valószínűsége, hogy minden alkalommal istentisztelet után legalább 5 órát foglalkozzunk a szórványban élő gyermekek vallásoktatásával, amikor nagyon minimális a gyermekek istentiszteleten való részvétele. A „hívek 50 százaléka egyházfenntartói járulékkal segíti a gyülekezeti élet menetét.”[4]

1985-ben Háy József volt a leányegyházközség gondnoka.

1989 márciusában, a szórványkérdés kapcsán egy egészen új kívánalommal találkozunk, melyet Dr. Erdő János főjegyző fogalmazott meg. Az ő igénye az volt, hogy a nagyváradi lelkész évi 12 alkalommal látogassa meg az Arad-temesvári leányegyházközségeket. Boda József lelkész válaszként többek között megjegyezte, hogy a „Főjegyző úr által felállított mérce igen meredek és terhes”[5]. Nemcsak a három perinfarktusát emlegette fel a lelkész, hanem azt is, hogy a leányegyházközségekben élő hívek nem is tartnak nagyobb igényt, mint évi 7-8 alkalomra. Ugyanakkor 61 éves korára is hivatkozott, ami szintén egy akadálya a támasztott igény teljesítésének.

Csak annyit akarok e korabeli követelménnyel kapcsolatosan megjegyezni, hogy én saját buzgóságomra való hivatkozással ajánlottam a leányegyházközségekben az évi 12 kiszállást. A hívek azonban az ezzel járó kiadásokat nem tudják vállalni. Miután a Főhatósághoz folyamodtam a terv megvalósítása érdekében, a többszöri szorgalmazás nyomán, az évi kiszállás költségvetésének csupán a fele fedezésére tett ígéretet a püspök úr. A kérdés az, hogy meg kell értenem és értenünk a híveinkkel együtt, hogy ilyen missziós célokra már nincs alap, vagy valami módot kell találnunk arra, hogy a munka akadálymentesen folyhasson.

1998 egy fontos dátum a leányegyházközség életében, amikor két teológus már lent járt a bánáti gyülekezetekben. Ők meglátogatták a családokat és istentiszteleti időpontokat is rögzítettek, melyekre a beszolgáló lelkészt is várták. Mert nem felelt meg Boda József lelkésznek a megjelölt időpont, augusztus 23-ra rögzítette az aradi és temesvári kiszállást. (10. Táblázat: Szórványadatok – Arad. )