Ajándék
– keresztelési Bányai Bence –
„….de hát mindenki saját ajándékát kapta Istentől, egyik ilyent, másik amolyant.” 1 Kor 7,7.
Kedves szülők, keresztszülők, nagyszülők, szeretett Testvéreim! Örömünnep van a Bányai családban és azokban is, melyeknek valamilyen kapcsolata van az említett családdal. Mi is el szeretnénk mondani, hogy bizony nagy ünnep van a mi nagy családunkban, egyházközségünkben is, hiszen többszörözött az örömünk, amikor bemutatunk Istennek egy ilyen kisgyermeket.
A nagy esemény teremte meg örömünket, s itt, Isten házában különösképp odafigyelünk, amikor köszönetet, hálát mondunk a gyermekáldásért, erőt, egészséget kérünk neki, szüleinek, nagyszüleinek, keresztszüleinek. Ilyenkor fokozottan bizonygatjuk hitünket Isten gondviselő szeretete mellett.
Pál apostol bibliai megállapításával teszek eleget kötelességemnek, amikor befogadom e csecsemőt a nagyváradi unitáriusok sorába. Az apostol úgy látja, hogy sajátságos ajándékokat kapunk Istentől: ki ilyent, ki amolyant. S míg ilyenkor mindig a tárgyi ajándékokra figyelünk, szeretném más irányba terelni a gondolatokat. Igen, azért, mert mi jelentjük első sorban egymás számára az igazi ajándékokat. Semmi sincs más a világon, sem ékszer, sem vagyon, ami felérne egy ilyen ártatlan lélekkel, egy gyermekkel. Már csak azért sem ér fel, mert nem mindenkinek adatik meg ez az ajándék.
A szülők számára most ő, az apró gyermek a legkedvesebb ajándék. Ő került a középpontba. A kettő, a szülők, akik egy testté váltak a házasság nyomán, most már szeretettel ugyan, de felborították kissé a régi rendet. Már nem a másik, a kedves lett a fontos, hanem a másik kettő. Az édesanya nemcsak férjének kedveskedik, hanem sok babusgatással és még több féltéssel veszi körül gyermekét és férjét. A férj most már nem csak feleségéhez szól kedvesen, hogy Ildikó megjöttem, hanem oda hajol gyermeke fölé és neki még kedvesebb hangon gőgicsél.
A nagyszülők életében is felborult a régi megszokottság. Nemcsak gyermeküket és annak társát fogadják el Isten drága ajándékaként, hanem egy harmadikat, unokájukat is, akit szinte még féltőbb szeretettel vesznek körül, mint saját gyermekeiket.
Ajándékot kaptak e gyermekben a keresztszülők, de a rokonok is, s amint említettem mindenki, aki ismeri a Bányai családot és tudja, hogy ma ők bemutatják Istennek és gyülekezetnek elsőszülött gyermeküket.
Ilyenkor, keresztelések alkalmával, mi, szolgálattevő lelkészek kedves kötelességeinknek teszünk eleget. Megköszönjük Istennek a nagyszerű ajándékot, felhívjuk a szülők, nagyszülők, keresztszülők figyelmét a további, felelősségteljes cselekvésre, de ugyanakkor áldást-békességet is kérünk Istentől. Én ma nem feszegetem azokat a kérdéseket, hogy melyek kötelességeitek e gyermekkel szemben, hanem röviden vázolom, hogy milyen ajándékot is jelent számunkra e gyermek, a ti gyermeketek. Ugyanakkor azt is megfogalmazom, hogy miként tárja Isten elé e gyülekezet Isten áldásaival kísért jókívánságait.
Ez a gyermek számunkra, debreceni unitáriusok számára a tiszta isteni szeretet elsőrendű ajándéka. Hisszük, hogy ő megkapja az elégedetlenség ajándékát. Egy olyan vágyat, mely mindig a jobbra, a szebbre, a tökéletesre készteti. Erről különben szól egy mese is. Boldogok voltak a királyi szülők, s gyermekük keresztelése alkalmából gyönyörű ünnepet rendeztek, melyre 11 tündér érkezett és mindenik szép ajándékot hozott. A gazdag ajándékok minden földi jóval, az életet széppé, boldogabbá tevő kinccsel árasztották el a gyermeket. Felékesítették bölcsességgel, erővel, és úgy látszott, hogy az ajándékok birtokában minden földi halandót túlszárnyal. Amikor a 11 tündér szétosztotta ajándékát, akkor érkezett a tizenkettedik, az elégületlenség ajándékával. A büszke király azonban már megunta a sok ajándékot és kevély önbizalmában azt gondolta, hogy gyermekének nincs szüksége már semmire, legkevésbé az elégületlenség különös ajándékára. Gyorsan fejlődött a gyermek, aki valóban minden szellemi és anyagi kiváltság birtokában valósággal csodává lett. Azonban, miután a királyleány meg volt elégedve adottságaival, nem törekedett azokat csiszolni, fejleszteni, jóra felhasználni. Tettre sarkaló vágyai nem voltak, közönyös, nyugodt és jámbor volt mindig. Az élet egyhangúan rohant el mellette, végül is bele ment mindenbe. Reménységei, céljai nem voltak, a kivívott sikerek fölötti örömet soha meg nem ismerte, s ezért végül a legboldogtalanabb ember lett a világon. Így tanulta meg, hogy a visszautasított ajándék volt a legértékesebb, mert az önmagunkkal való elégedetlenség, önmagunk csiszolásának, az emberi előrehaladásnak leghatalmasabb eszköze.
Ugyanakkor azt is hisszük, mi debreceni unitáriusok, hogy ez a gyermek önmagát fogja hozni, és hozzá adni a mi világunkhoz, azért, hogy elviselhetőbb, és általa is gazdagabb legyen életünk. Kamondy László szerint: „Mit ér az életem, ha jelenlétemmel semmit sem adok a világhoz, ha csupán elfogadom azt, amit kaptam?”
Adja a mindenható Isten, hogy ez a mai esemény, ez a keresztelő örökidőre szóló emlék maradjon, s úgy ívódjon bele életünkbe, mint amelyre mindig boldogan emlékezünk vissza. Legyen, hogy e gyermek növekedjen testben és lélekben, Isten és emberek iránti kedvességben. Ámen.
ima
Gondviselő Istenünk, megtartó, szerető édes Atyánk.!
A gyermek őszinteségével kerestünk meg ma is Téged. Elősoroltuk gondolatainkat, csokorba kötöttük tiszta érzéseinket, hogy meglásd őszinte köszönetünket és hálaadásunkat. A mai napnak mindennél fontosabb pillanatait éljük, amidőn bemutattuk neked e gyermeket, hiszen láthattad Atyánk, hogy milyen sokan újraértékelték életüket, bátrabban belenézhettek jövendőjükbe.
Összefogott kézzel kérünk, hogy oltalmazd meg e gyermeket, szülei, hozzátartozói szeme fényét. Vigyázz rá, hogy olykor nehéz útján meg ne üsse magát. Vigyázz szívének tisztaságára, lelkének nemességére. Óvd őt minden bajtól és veszedelemtől.
Add a hitnek drága ajándékát számára, hogy abban kiteljesedve örömet szerezzen neked, gondviselő Istenünknek és mindnyájunknak.
Kísérje őt útján az érte való törődés, az állandó imádsággal teljes hálaadás és nem utolsó sorban a vágy, mely képessé teszi őt a jobbra, a szebbre, nemesebbre.
Hallgasd meg imádságunkat most és mindörökké. Ámen.
Pap Gy. László 