Esketés: Forgács Tibor és Rohács Irén
Mert az ígéret nektek és fiaitoknak szól, meg azoknak, akiket – bár távol vannak – meghívott a mi Urunk, Istenünk.” ApCsel 2,39
Kedves házaspár! Atyámfiai, testvéreim! Azt írja székely írónk, Wass Albert többek között, hogy „Nagyon nehéz megtartani az ígéreteket, és nem sírni, amikor valaki elmegy, aki mindennél kedvesebb… és nem várni ki az utolsó pillanatig, amíg elindulnak a vonatok. Utána úgyis mindég egyedül marad az ember a nagy, sötét, ködös életben.” (Wass Albert)
Elmondom, hogy eddigi szolgálatom során mindenik szertartáshoz hozzáadtam szívemet-lelkemet, hogy a megjelentek tudomására hozzam Isten örökös jelenlétét és szeretetét életünkben. Ez a szolgálat viszont még inkább magán hordozza az előbb említett jegyeket, hiszen próbákat kiállt emberek állnak Isten és ember színe előtt azzal a nemes szándékkal, hogy így is nyomatékot kívánnak adni egymás iránti elkötelezettségüknek, szeretetüknek és kitartásuknak. Helyesnek tartom, hogy a polgári házasságkötés mellett vállaltátok, sőt kértétek Isten áldását itt is közös életetekre. Ebből az alkalomból az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv felolvasott versének segítségével tolmácsolom az egyház jókívánságát. Két fontos tényezőre hívja fel figyelmünket a bibliai vers. Az egyik az ígéret, a másik pedig, hogy ez felétek, vagyis nektek szól. Sőt, mindazoknak, akik akár messzire is vannak.
1). Általában kétirányú ígéretről hallunk, beszélünk mindennapjaink során. Általánosabban elfogadott, amikor mi, emberek teszünk ígéreteket egymásnak. Ezek közül ma csak egyet emelek ki. Azokat az eseményeket elevenítem fel, erre figyelmeztetlek benneteket is, amikor meghitt pillanatainkban egymás fülébe suttogjuk, hogy szeretlek és ígérem, hogy nem hagylak el soha. Ennek ellenére mégis furcsa dolgok történnek velünk, mert akaratunkból, vagy azon kívül előfordul, hogy „esküszegők” leszünk. Az esetek többségében nem tehetünk erről, mert úgy alakul az életünk, hogy szót kell fogadnunk Isten hívó szavának és ilyenkor nincs visszakozás.
2). Az ígéret második része szorosan összekapcsolódik az előbbi gondolattal, bár Isten ígéretei teljesen más értékelés alá esnek, mint saját fogadalmunk, vagy embertársaink ígérete. Ki kell emelnem, hogy ezek az ígéretek kimondottan felénk irányulnak Isten részéről, aki megnyugtat személy szerint bennünket, gyermekeinket és mindazokat, akik távol élnek tőlünk. A kérdés az, hogy mennyire vannak távol tőlünk ezek a hozzánk tartozók? Hol élnek ők? Mondjuk, hogy a szomszédban, szomszéd városban, településen, nem messzire, a Székelyföldön. Arról is nyilatkozunk időnként, hogy elmentek: időlegesen, vagy véglegesen, hiszen időnként elhív embereket magához az Úr.
3). Feltehetünk közösen néhány kérdést. Mit ígér Isten ebben a pillanatban Ircsinek és Tibornak? Mire számíthatnak gyermekeik? Mire gondolhatnak a közelben és távolban élők? Végül, de nem utolsó sorban az „elköltözöttek”? Sok ígéret sorolható, de ezek közül csak egyet emelek ki: a szeretetet. Miért fontos ez? Lényeges figyelnünk arra is, amit az író így fogalmaz meg: „Az örök lélek szempontjából nincs olyan, hogy késő. Mert a lélek számára nincs Idő. A megcselekvés a lényeg, mert ez a földi élet oka. Más dimenziókban nincs lehetőség erre a sok csodára, amit emberként megélhetünk, átadhatunk. Csak a fizikai törvények rendjében tudjuk megcselekedni a globális lélek egyetlen feladatát, az elfogadást, a szeretetet. Mert a szeretet nem fogalom, nem érzés, hanem cselekvés.” (Berente Ági) Miért fontosabb a szeretet, mint minden más szükség? Azért, mert ezt a döntést is a szeretet mondatta ki egymással, hogy a magyar állampolgárság megszerzését követően Tibor hivatalosan is nőül veszi választottját és Irén napján kézen fogva Isten és ember elé vezeti, ahol neki örök hűséget fogad és kimondja a nagyvilág előtt, hogy szereti őt. Ezt követően a gyermekek, mi a barátai, a távolban élők felé tett ígéreteket könnyedén kikövetkeztethetjük. A szeretet tartja fenn a szoros kapcsolatokat és ugyancsak a szeretet segít, hogy épen tartsuk elveszített szeretteink emlékét.
Kedves testvéreim! Ne bánjátok meg soha, hogy kölcsönösen megígértétek, hogy szeretni fogjátok egymást az utolsó pillanatig. Legyetek boldogok, hogy élő szeretetet sikerül fenntartanotok magatok és szeretteitek között és legyen örömötök Istenben is teljes, aki áldását adja közös, minden tekintetben törvényes házasságotokra.
Most fogjátok meg egymás jobb kezét, nézzetek egymás szemébe, figyeljetek egymás szívének dobbanására és így mondjátok utánam a házassági esküt. Először Tibor testvérem: „Én… esküszöm az egy igaz Istenre, hogy ezt a nőt, mint törvényes hitvestársamat, kinek jobb kezét jobb kezemben tartom, hű és igaz szeretettel kívánom boldogítani. Őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, avagy boldogtalan állapotában hűtlenül el nem hagyom. Vele élek, tűrök és szenvedek, ha kell, holtomig, avagy holtáig, Isten engem úgy segítsen.” Most Ircsi… Imádkozzunk! Ámen.
Pap Gy. László 