A SZÁNTÓFÖLDBEN ELREJTETT KINCS
– általános beszéd –
„Hasonlít a mennyek országa a szántóföldön elrejtett kincshez.” Mt 13,44.
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim!
Mielőtt belekezdenék a példázat tárgyalásába, hadd elevenítsek fel egy érdekes gondolatot, melyben életünk két nagy kincséről esik említés. „Az Úr kezében mérleg. Egyikben a világ és minden kincse, pompája – a másik serpenyőben: a lélek. És ez a súlyosabb! Mert a lélek Istentől jön! „Ne féljetek attól, aki a testet megöli, hanem attól féljetek, aki mind a testet, mind a lelket az örök kárhozatba taszítja” (Mt 10,28) – mondta Jézus. /Bánk József: Vasárnapok – Ünnepnapok: 435. Old./ Tehát attól kell tartanunk, ami megfoszthat az élet igazi kincsétől, saját lelkünktől, mely képes megkülönböztetni a világ kincseit, de örülni is azoknak, melyek igazi gazdagságát szolgálják.
1). A példázat tartalma. Gazdag mondanivalót tartogat ez a jézusi példázat is. Jézus a szántóföldön elrejtett kincshez hasonlítja Isten országát. Ezt az elrejtett kincset megtalálja a földművelő, szántó-vető ember. Valószínűsíthetjük, hogy nem tulajdona a munkásembernek a szóban levő szántóföld, s így akár azt is mondhatom, hogy bizonyosan véletlenszerűen talált rá a kincsre. Mint minden más ember, úgy ő is nagyon megörült neki, s hogy övé lehessen a kincset előteremtő föld, eladta minden más vagyonát, hogy megvásárolhassa azt a szántóföldet.
2). A példabeszéd mondanivalóját a következőkben látom:
(1). Bármit gondolok és mondok, vagy akár gondolunk és mondunk a példabeszéd üzenetét illetően, elsődleges szempontként kell tárgyalnunk Isten országának példázatbeli, és életünkben tapasztalható jelenvalóságát. Ebben az összefüggésben Isten országa egy szántóföld, melyben valahol, egészen jelentéktelen helyen elástak egy ládikót, melyről bizonyára nem tud a tulajdonos, vagy éppen meg is halhatott. Ha mi találnánk valahol egy szántóföldben, esetleg egy döngölt padlójú, földes pincében ládikónyi kincset, bizonyára hasonlóképpen járnánk el. Talán éppen annak reményében vásárolnánk meg a szántóföldet, vagy akár az épületet, mert hisszük, hogy minden esélyünk meg van egy újabb kincsesláda előbukkanására.
(2). A második mondanivalót abban találom, hogy a kincs hiánya, vagy éppen jelenléte, esedékes megszerzése mindig megmozgatta a gyermekek és felnőttek képzeletét. Gyermekkorunkban szerettünk volna ott lenni annak a kalóznak csapatában, aki nemcsak elvezette bandáját a rejtekhelyre, hanem a kincs megtalálása után ki is osztotta a tagoknak járó részt. Tenyerükben, zsákjukban tartott kincsük káprázatos csillogással lenyűgözte gyermeki vágyainkat. De nem csak a gyermekek képzelőerejét dolgoztatták meg a hasonló, filmbeli történetek, hanem a felnőttekét is akkor, amikor pl., hitték, hogy előbb-utóbb megtalálják örökölt házuk alagsorának vakablakában álmaik kincsét. Ha meg nem erről álmodtak, akkor reménykedtek a lottó főnyereményében, melyből aztán halomra gyűjthetik anyagi világuk felbecsülhetetlen kincseit.
A „kincs nem boldogít” – mondjuk sokan. Úgy is van, hiszen általában több kellemetlenséget okoz a sok kincs, mint amennyi örömet. Ám a példázatbeli, megtalált kincs más jellegű, mint földi, csillogó kincseink. Isten országának kincsei örökérvényű kincsek és sokkal másabbak, mint az arany, az ezüst, vagy bármilyen értékes, ragyogó drága kő. A földi kincs ládába zárva, barlang mélyére rejtve, óceán mélyén továbbra is kincs marad a maga nemében, de amennyiben rejtve tartjuk Isten országának kincseit, pl., a szeretetet, akkor nagyon megérezzük annak hiányát. Az igaz, hogy amennyiben napvilágra kerülnek az elásott, drága kincsek, úgy sokkal gazdagabbak lesznek emberek és akár országok is, de lényegében nélkülük is megvagyunk. Képzeljük csak el, hogy mennyire szegény lenne ez a világ, ha egyáltalán nem lenne benne szeretet, sem jóság, sem békesség.
(3). Sokfelől tapasztaljuk az irigységet azokkal az emberekkel kapcsolatosan, akiket felkarolt a szerencse. Akik komoly örökség birtokába jutnak, akik megnyerik a főnyereményt, akik munkájuk nyomán meglelik jó, és bőséges megélhetésük kincseit. Pedig egy pillanatig sem szabadna senkinek sem irigykednie ezekre az emberekre. Nem azért, mert ők megérdemlik jogos örökségüket, hiszen vagy merész játékosok, vagy éppen kitartóak az áldozatos munkában.
Ha pedig látjuk, hogy adott családokban bőségesen osztott Isten szeretetéből, megajándékozta azt egyetértéssel, békességgel, akkor azt sem kell irigyelni, mert, hogy mindezek meg is maradjanak egy családban, ahhoz komoly árat kell fizetni.
Lehet, hogy a szántóföld esetében nem is értesül a tulajdonos arról, hogy micsoda kincs került elő területéről, s így nem is sejtheti, hogy miért akarja tőle megvásárolni a bérlő, vagy éppen a napszámos. Isten azonban tudja, ismeri szívünknek minden egyes rezdülését, s éppen ezért, csak abban az esetben adja nekünk „szántóföldjét”, az ő országát, ha megkóstolva a szeretetet, megtalálva Isten országának drága kincseit, készek vagyunk egész életünkben meghozni e drága kincsekért a megfelelő áldozatot. Isten országa kincseinek ugyanis másfajta ragyogása van, mint az aranynak, más mértékkel mérhető mind súlya, mind pedig értéke.
(4). A példabeszédnek van egy nagyon lényeges üzenete abban a képben is, amikor elképzelhetően, akár több év után, egyszer csak mélyebbre nyomta a földműves ekéjét, s lám, tiszta véletlenszerűen előkerült a régi időkben elásott kincsek ládája. Váratlanul került a felszínre a kincs, s ezért akarta megvásárolni a földműves az általa dolgozott földterületet.
Isten országa kincsei soha sem kerülnek elő véletlenek következtében. Csakis azok az emberek találják meg, akik céltudatosan keresik azokat. A gazember, az emberi jóságot, szeretetet, békességet megtagadó emberek számára soha nem jelentenek értéket ezek a kincsek. Aki viszont megkóstolta, akik élnek Isten által adott lelki tehetségek áldásaival, azok régóta kutatják, keresik, meglelik Isten országának, szántóföldjének drága kincseit.
(5). Az az ember, aki egy adott szántóföldben lel rá életét nyomban megváltoztató kincseire, az titokban tartja az eseményt, s akár megtévesztő hazugságot is kieszel annak érdekében, hogy megtartsa a megtalált kincset, sőt ráadásul még meg is vásárolja az egész területet annak reményében, hogy további kincsek birtokába kerülhessen.
Bármilyen furcsán is hangzik, mi soha nem tartjuk titokban, hogy rátaláltunk Isten országának drága kincses ládájára. Arra persze magunk is törekszünk, hogy birtokba vegyük a területet, melyen dolgozunk, de egészen más értelemben, mint a példázatbeli földműves. Bennünket mindig a lelki gazdagság motivál, hogy ott, ahol élünk, Isten látható, teremtett világában, közösségünkben, családunkban nyilvánvalóvá tegyük életünket naponként gazdagító szeretet-kincseinket. Igenis, tudomására hozzuk mindenkinek, hogy mi szeretjük ezt a világot, az életet, s bármi áron, de hangsúlyozzuk szüntelen, hogy szeretjük a mi örökkévaló, egy, igaz Istenünket.
(6). Kedves Testvéreim! Én egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy bizonyára nagy lehet öröme annak az embernek, aki rátalált élete régen álmodott kincsére. Azonban hatványozottnak tartom azok örömét, akik Istenben örvendeznek. Nagy különbség van ugyanis e két öröm között! Biztos, hogy boldog pl. az a szülő, aki megelégedéssel pihen el az örökkévalóság számára, mert komoly, meghatározó földi örökséget, kincset hagyott hátra, ásott ki gyermekei számára. De boldog igazán az a szülő, aki már élete folyamán megbizonyosodott arról, hogy megérte a sok áldozat, hiszen a szeretet, a becsületesség, a békesség útjára nevelte gyermekeit.
Tulajdonképpen ebben az áldozat vállalásban és hozatalban rejlik a példázat tanulsága. Az bizonyul élete folyamán és azután is Jézus tanítványnak, Isten országát kereső kereszténynek, aki kész minden áldozatot meghozni azért, hogy nyilvánvalóak legyenek Isten drága kincsei a földön, hogy napról-napra közelebb kerüljünk egymás szívéhez és lelkéhez. Akkor vagyunk gazdagok, amennyiben sikerül megtartanunk Istennek a lelkünket. Mert Isten országa ugyanis nem szemmel láthatóan jön el. Nem mondhatjuk, hogy itt, vagy amott van, hiszen Isten országa közöttünk, bennünk van.
|
Kincsem csak egy; a lelkem Az ég enyém akárhol, A föld anyám akárhol, Az ember itt is, ott is,
|
Csak testvérem, barátom. És jó lakás a lelkem: Amit belétanultam, Amit beléneveltem,
|
Amit belédaloltam, Az cserbe nem hagy engem. Csak kettő kell nekem: Az Isten és a lelkem. (Sík Sándor: Miatyánk) |
Adja a gondviselő Isten, hogy kincskereső életünk hasonlóvá váljon a példázatbeli emberéhez, aki szántás közben lelte meg életét megváltoztató kincses ládáját. Dolgozzunk tisztességgel, becsülettel Isten szántóföldjében azzal a bizalommal, hogy hamarosan előkerül együttléteinket szebbé, jobbá, meghittebbé tevő kincsek ládája. Tele lelkesedéssel. Ámen.
Pap Gy. László 