„… nap és éjszaka meg nem szűnnek.” 1 Móz 8, 22.
Szeretett Testvéreim, Atyámfiai! Egy korábbi beszédemben nem csak egyéni meglátásaimat rögzítettem egy nap terjedelmét illetően, hanem elősoroltam ezzel kapcsolatosan a bibliai előfordulásokat is. Megjegyeztem többek között, hogy a zsidóság véleménye szerint minden nap egyik estétől a másikig tart (3 Móz 23,32). Ezt a megállapítást a zsidó nép az ünnepek megtartásának elrendelésekor hallotta először Mózes Könyvének vonatkozó leírása szerint. Az Újszövetség a nappallal együtt említi az éjszakát (Mk 5,5).
Bármelyik véleményt részesítjük is előnyben, mindkettőnél ugyanaz a lényeg. Itt csupán az a kérdés, hogy a két elképzelés miként illeszkedik bele a szentleckénkbe? Egyszerű a válasz. Úgy, hogy nem egyetlen napról, hanem napok sokaságáról kell beszélnünk, amikor egyetlen nap eseményeit értékeljük. Azért fontos több nap középarányosaként kezelni a témát, mert csakis a napok egymásutániságában, folytatólagosságában fedezhető fel a látható, tapasztalható változatlanság. Más szóval: egy dolog biztos: a napok folytatólagossága. Az már nem valószínű, hogy Isten jóvoltából megérhetünk két egyforma napot. Időtartamra, természetesen egyik nem sokkal hosszabb, vagy rövidebb, mint a másik, de eseményeiben, ígéreteiben és főként beteljesüléseiben mindenik napnak megvan és megmarad a maga jellegzetessége.
A 24 órányi időszak ismertető jegyeinek feszegetésekor ajánlom, hogy bontsuk szét az előttünk álló időtartamot, és tárgyaljuk ennek rendjén először a reggeltől estig terjedő napszakot. János evangéliumában arról szerzünk tudomást, hogy a nappalnak 12 órája van (Jn 11,9)és most tartsuk ehhez magunkat! Amennyiben a megjegyzés gondolatánál maradunk, akkor tapasztaljuk, hogy a 12 óra a világosság idejére esik. A világosság, a reggel minden nap megpezsdíti az életet. A világosság kicsalogatja házukból az embereket, akik szerszámot ragadnak, közlekedési eszközökre szállnak és sietnek napi tennivalóik elvégzésére. A nappal, tehát a legtöbb ember életének tevékeny része.
Amennyiben még mindig a munkánál maradunk, több helyen is olvashatunk a Bibliában arról, hogy este előtt ki kell adni a munkásnak az őt megillető bért (Lk 15,19). Természetesen mára már lassan idejét múlta, bizonyos mértékig érvényét veszítette a régi gyakorlat, de ehhez hasonlítható az idénymunkások, napszámosok bérének esti, vagy hétvégi kiosztása. A lényeg abban a korabeli, vagy mostani gondoskodásban és gyakorlatban van, ami a mindennapi kenyér előteremtésének gyakorlati igazolása, a Miatyánk imádság megfelelő kérése szerint.
Nemcsak a mindennapi munkáról, a bért megérdemlő erőfeszítésről kell szólnom, hanem arról a tényről is – Jézus megjegyzése szerint –, hogy minden napnak meg van a maga baja (Mt 6,34). Nem feledem a 24 órás időtartamot, melyre általában kiterjednek napra szabott gondjaink, de állítom, hogy egy-egy adott napra kiosztott „bajunk” jobban felerősödik a nap reggeltől estig terjedő időszakában, mint pl., éjszaka. Kettőt emelek ki az okok közül: Az első szerint az ébrenlétben összpontosítottan figyelünk minden apró részletre, melyből megállapítható, hogy ez csak szaporítja gondjainkat. A második tényező azért erősíti előretörő gondjainkat, mert azokról nem csak mi veszünk tudomást, hanem másokat is beavatunk, és sokszor nyomatékot adunk panaszainknak, hogy meghatódjanak hallgatóink, ugyanakkor megessen szívük rajtunk bajaink miatt.
Szentleckénk gondolatának megfelelően vonjunk le néhány következtetést! Mindegy, hogy 12, vagy 24 órában állapítjuk-e meg életünk egyetlen napját, mindegy abból a szempontból, hogy itt három dolog biztos: Az első, hogy minden nappal után következik egy másik nappal, melyet a pihenésre szánt időszak előz meg. A második tény, hogy bármilyen pontos és hiteles időmérést végzünk, Isten időszámítása más. Sokan viccesen megjegyzik, hogy a legveszélyesebb életkornak a 66. számít, mert Isten 99-nek látja. Amint téves ez a felfogás – melyet éppen a kivételek cáfolnak –, éppen úgy elképzelhetetlen, hogy miként vélekedik Isten eltöltött, és eltöltendő napjainkról. Harmadsorban a legjobb dolgot követjük, ha nappal is Isten kezébe tesszük életünket. Csak ebben az esetben tölthet el nyugalommal a tudat, hogy nemcsak mások részére, hanem Isten ígéretei szerint számunkra is biztosított a holnap.
A második következtetést arra alapozom, hogy bármennyire is kiszolgáltatott a helyzetünk, bármennyire is munkába öljük megmaradt, utolsó energiánkat, végezzük lelkiismeretesen, amire vállalkoztunk, s ha minden jel az ellenkezőjéről árulkodik is, bízzunk abban, hogy mint jó munkás, mi is megkapjuk bérünket a nap leáldozása előtt.
A harmadik következtetést a fölösleges aggodalomtól való függetlenség gondolata ébresztette bennem. A szentlecke pozitív töltete, mintha az ellenkezőjére fordítaná gondolatmenetünket. Éppen ezért felhívom szeretett Testvéreim figyelmét, hogy, bár minden napnak meg van a maga baja, ez nem jelenti azt, hogy a gond és törődés kell kitöltse mindennapjaink világos oldalait. Sőt, mint, ahogy búra derű következik, úgy gondjaink és bajaink megoldása után számíthatunk a siker nyújtotta, felhőtlen örömre.
Jelen beszédem befejező részében a nap bizonyos időszakáról szólok. Egyik nap olyan, mint a másik (Róma 14,5) – erősíti meg az előbbi megjegyzést Pál apostol. Vajon merész-e a kérdés, hogy ebben az estben hol marad a remény? Pl.: Ha a beteg nem hinne felgyógyulásában, akkor számára az egyformaság poklában szenvedett napok egymásutániságát jelentené egész élete. Vagy: A távolból, gyermekét állandóan hazaváró szülőnek könnyes és halottas szomorúsággal teljes lenne minden napja, ha nem bizakodna gyermeke holnapi betoppanásában.
Ahogy a nappal és az éjszaka váltják egymást, úgy az egymás után következő napok bölcsességre tanítanak minket (19. Zsolt 3). Ha nem így lenne, akkor megöregedetten is gyermekded gondolkodással tudomást sem vennénk a nappalok és éjszakák megoldható, és ugyanakkor megpróbáló bajairól.
Végül, de nem utolsó sorban igazat adhatunk a Példabeszédek írójának, aki határozottan állítja, hogy senki sem tudja, mit hoz a holnap ránk (Péld 27,1). Az élettapasztalataiban bővelkedő emberek számtalanszor megerősítik ezt a megjegyzést: Jó is, hogy nem tudjuk előre elkövetkező napjaink történéseit. A vallásos emberek pedig azt emlegetik, hogy éppen a holnap bizonytalansága miatt úgy dolgozzunk, mintha örökké élnénk, és úgy imádkozzunk, mintha meghalnánk a következő pillanatban. A váratlan életfordulataink könnyebb elviselése érdekében többet kell figyelnünk Isten pitvara felé, ahol sokkal jobb egyetlen eltöltött nap, mint máshol ezer (84, Zsolt 11.).
Világosodik. Az ég alján megjelenik a pirkadat. Új napra ébredtünk. Néhányan templomba igyekeznek, mások a harangok zúgása miatt fülükre húzzák a paplant. Néhányan imádkoznak az otthon maradottakért. Hiszik, hogy Isten akaratából mindenkinek lesz holnapja. Hiszik, hogy a jövőben lesz egészségük a kenyérkereséshez, a betegségek gyógyításához, aminek köszönhetően hitük és reménységük erősödik a szebb napokból álló jövendőjükben. Ezt jó nekünk is hinnünk! Ámen.
Pap Gy. László 