Bibliai olvasmány: Jn 13,7-15
– általános beszéd –
„Kövessétek példámat Testvérek! Figyeljetek azokra, akik úgy élnek, ahogy példámon látjátok.” Filippi 3,17.
Kedves testvéreim! Azt szoktuk mondani, hogy a szó megvilágít, a példa viszont tettre késztet. Valahányszor cselekvő alanyaivá válunk a létnek, mindig két irányban, nyilvánulnak meg tetteink: jóban és rosszban. Nem nehéz eldöntenünk, hogy melyiket könnyebb gyakorolni, hiszen senki sincs közöttünk, aki meg ne próbálta volna mindkettőt. Hogy mennyire befolyásol a jó példa, tapasztaltuk, de, azt még hangsúlyosabban átéltük, hogy a rossz milyen hatással van ránk. Talán emlékszel, amikor rossz kovásznak neveztek annak idején, mely képes megposhasztani a tésztát—Pál apostol értelmezése szerint. Nemcsak szemlélője, vagy közvetett érintettje voltunk az eseményeknek, hanem bűnbakjai is, amikor kezdeményeztünk valamilyen rossz cselekedetet.
A rómaiaknál példabeszéd volt, hogy a katonának jobban kell félnie a vezértől, mint az ellenségtől. A gyávát, az engedetlent büntetés érte , mint a bátrat, a hőst a jutalom és dicsőség. Kérdésünk , hogy a félelem, vagy az elégtétel uralja-e a helyzetet, és annak függvényében cselekszünk-e? Sem a jutalom, sem a dicsőség nem lehet, amiért képesek lennénk áldozatot hozni. Nem hősökké kell válnunk, hanem egyszerű, mindennapi emberekké, akik nem érdemrendért, vagy kitüntetésért küzdik át magukat a nehézségeken.
Pál apostol korát megcáfolva, mai embereknek írt, amikor arra hívta fel figyelmünket, hogy vegyük eszünkbe az intő példákat annak érdekében, hogy elkerülhessük a téves cselekedeteket, melyeket a zsidók követtek el a bálványimádás pillanataiban (1 Kor 10,6.). Ne csodálkozzon tehát senki a hasonló intéseken, mert okulásunkra írták azokat. A közmondás nyelvén ismételjük, hogy szomorú, amikor az ember saját bőrén tanul, azaz önnön hibáin keresztül tapasztalja helytelen lépéseit. Mindenképpen jobb nekünk, ha Nehémiás (13,18) és Mikeás (1,5) próféták figyelmeztetését szívleljük, és nagyjaink tévedéseiből levonjuk a tanulságos következtetéseket. Életünk hajóját olyan vizek felé irányítjuk, ahol bizonyosan tudjuk, hogy nincsenek zátonyok.
Ne feledjük azt sem, hogy a nagy emberek példáját kell figyelnünk. Nem kizárt, hogy ők éppen olyan könnyen végletekbe esnek, mint mi. S mert közéleti személyiségek, akiknek élete példa lehet, úgy nem gondolnak azzal, hogy helyes, vagy helytelen tettüket „majmolják”. Ezért két tevékenységi területen, a szív és ész összhangjában hozhatunk megfontolt döntést. „A keresztény vallás nem csupán törvénykönyv, nem is egy elvont rendszer, aminőt ebből teológusok csináltak, hanem élő és megtestesült vallás. Jézus emberi alakban jön hozzánk, szemeinket és füleinket egyaránt foglalkoztatja, előttünk él és mozog. A keresztény vallás több, mint parancsolat: Példa és cselekedet”. /Channing E Vilmos: Válogatott művei 4. Kötet./
Más szóval tartozunk egymásnak, embertársainknak, hogy élő példával járjunk elöl. Tény, hogy a példamutatás olyan életvitelt feltételez, melyre fel kell tenni a bibliás jelzőt. Mindenképpen megéri, hiszen örömökben részesülünk, melyeket másként elérni nem lennénk képesek. A példamutatás ezzel olyan területre tevődött, ahol a Jézusi normák alapján lehetséges a további kapcsolattartás. Ezen normák közül, kiemelek néhányat:
– Olyan tettekkel kell elöl járnunk, melyek a nappal cselekedeteit tükrözik, teszik nyilvánvalókká. Ez azt jelenti, hogy mindennapi cselekedeteink látszanak és tündökölnek, mint a világosság. (Mt 5,16)
– Pál apostol el sem tudná képzelni másként a példamutatást, csak úgy, mint, aki jó cselekedetekkel jár elöl, elsősorban gyülekezete élén. Ezt látva mások is felbuzdulnak hasonlókra. (Tit 2,7)
– Péter apostol jobban megközelíti Isten akaratát, amikor arra int, hogy példamutatásunkban legyünk Isten seregének tükrei (1 Pt 5,3), ami azt jelenti, hogy ránk néz valaki és meglátja önmagát.
– Jézus által is kedvelt bizonyítási terület a gyermek lelki és testi világa. Önkéntelenül is elgondolkodunk a gyermekekkel szembeni viselkedésünk, példamutatásunk szellemében.
1). Van egy vetülete példamutatásunknak, miszerint a fiú olyan, mint az apa. Ha még nem olyan, akkor olyanná akar válni. Egy történetet mesélek, melyet egyik lelkész (Székely Gergely) magáénak vallott, jól lehet mással is megtörténhetett: „Barátaimmal együtt mulattunk házamnál egy téli délutánon. Estefelé eltávoztak vendégeim. Én tántorgó léptekkel mentem utánuk, hogy bezárjam az utca ajtaját. Mikor hátra tekintettem, láttam, hogy az öt éves kisfiam nagy erőlködéssel szökdel utánam a frissen esett havon. Mit csinálsz gyermek – kérdeztem tőle. Édesapám nyomdokába akarok lépni – felelte ő. Az a mondat kitörülhetetlenül belevésődött lelkembe. Mindig magam előtt látom a nehezen ugráló gyermeket, amint minden erővel azon igyekszik, hogy nyomdokomba lépjen. Nem jó ez az élet, melyet én élek – gondoltam – és felhagytam az ivással”.
2). Hasonló a helyzet az édesanya és a leánya esetében is. Azt beszélik, hogy valamikor élt egy kereskedő, aki azon igyekezett, hogy kutassa a nép jellemét és tudakozódott, hogy mit tesznek és mit nem. Egy alkalommal üzleti úton járt, és akkor történt, hogy egy városban, melyet felkeresett, eleget tett vágyának és feleséget is szerezett magának, nőül vett egy fiatal leányt, akinek anyja haszontalan személy volt. Az esküvő után a kereskedő fiatal feleségével még egy ideig a városban maradt, nője tisztességgel szolgált neki. A kereskedőnek el kellett hagynia a várost. Beszerzett minden szükségest, és egy karavánhoz csatlakozva útra kelt feleségével. Egy hídon a karaván első tevéje nem akart átmenni. Miután hasztalan fáradoztak, a kereskedő felesége így szólt: Hagyjátok ezt a tevét, melyen én ülök előremenni. Amikor az asszony tevéje előre ment, követte őt, amelyik az imént nem akart menni és átjutott a hídon. A kereskedő megkérdezte feleségét: Hogyan tudtad, hogy a teve után, melyen te ülsz, át fog menni a másik? Csupán azt gondoltam – felelte a nő, hogy a megátalkodott teve az én tevém utódja, s mivel az anya átment, a gyermeknek is kétségtelenül utána kell mennie. Eszerint a gyermek mindig követi az anyját? – kérdezte a kereskedő. De mindig ám – felelte a fiatalasszony. A kereskedő megértette a szavak mély jelentését, s ezért így szólt feleségéhez: Abból, ami itt történt a tevékkel, következtetek arra, ami veled történni fog. Ha minden élőlény követi anyját és ugyanazon úton halad, akkor bizonyára lassanként te is rá fogsz térni az anyád ösvényére. /Mokles Dervis: A szép Aruja/
Nem vagyok feljogosítva, hogy levonjam a következtetéseket, de könnyű a helyzetem, hiszen ezt már előttem megtették. „Szednek-e tövisekről szőlőt, vagy a bogáncsokról fügét?” (Mt 7,16) Avagy messze gurul-e a gyümölcs fájától? Ez a megállapítás azonban mégsem egyértelmű. Előfordul, hogy a jó és rendes apának néha rossz gyermekei vannak: Pl. Ádám- Kain; Noé- Khám; Ábrahám- Ismael; Éli pap fiai; Dávid – Absolon stb. Esetenként találunk rossz apának jó fiakat is, mint pl. Akház- Ezékiás; Ammon- Jósiás. A fenti felsorolást annak érdekében tettem, hogy kifejezésre juttassam az álláspontot, miszerint a gyermek mindenkori szülője példáját követve, nyomdokain szeretne és akar járni. János evangéliumában olvassuk, hogy Jézus azt teszi, amit Isten akarata szerint valónak talál, a tanítványok azzal ellentétben azt teszik, amit atyáiktól hallottak (Jn 8,38).
Kemény fogalmazásban találjuk a kezdeti figyelmeztetést, és még inkább a folytatást. Mindenek előtt tudomásul kell vennie a felnőttnek, hogy tettével nem sodorhat egy gyermeket sem elítélendő cselekedetekbe. Amennyiben mégis elkövetné ezt, akkor jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakára s a tengerbe dobnák. (Mt 18,6).
Időszerű a pillanat, melyben összegezve meghatározhatjuk példamutatásunkat. Rögzíthetjük, hogy elfogadunk minden jó példát abban az értelemben, ahogy a zsoltáros buzdít: Nézd meg a tökéletest és vedd eszedbe az igazat (37 Zsoltár 37.). Ebben található mindenek előtt az igaz beszéd, mellyel élen kell járni, azt követően a tett, mely minden szót alátámaszt, hangsúlyossá tesz.
Egyetlen beszédben képtelen vagyok felsorakoztatni személyeket és eseményeket, akik és melyek által hangsúlyosabbá tehetném mondanivalómat. Csoportosító fogalommal élek, és tanácsolom, hogy példamutató embereknek fogadjuk el tanítóinkat, a kegyes embereket és nagyjainkat. Egy bölcs tanító a következő szavakkal figyelmeztette tanítványait: Ne feledjétek, a siker két szülőnek a gyermeke: a pontosságnak és a lelkiismeretességnek. E jelszónál: Jobb későn, mint soha, bölcsebb a másik: Jobb sohasem későn. Halljátok-e egykori oktatótok bölcs szavait ebben a három mondatban? Eltudjuk-e fogadni példaképnek őt?
Azt szeretnénk, hogy Jézus példája beteljesülést nyerjen életünkben. Ebben támaszunk ő, aki életével bizonyított, hogy nagyon szerette tanítványait. Egyben arra kér bennünket is, hogy ismertető jegyként hordozzuk magunkon szeretetének jeleit. (Jn 13,15).
Mit tennél Kedves Testvérem, ha még egyszer fiatal lehetnél? Én a következőt: „Sohasem hagynám el helyemet, ha csak bizonyos nem volnék benne, hogy Isten küld máshová”. Példamutatásunkat abban látom, hogy maradunk a helyünkön és tesszük azt, amit kell: Jézus példamutatása nyomán igyekszünk nap, mint nap szeretni, megbocsátani és csendesen elviselni mindazt, amit vállainkra helyezett a kötelesség. Ámen.
Pap Gy. László 