Szentleckék

Prédikációimban felhasznált szentleckék és gondolatok

Ószövetség

Hely
Szentlecke
Rövid magyarázat
Mózes 1. Könyve
1 Móz 1, 31. És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó… Azt az egykor eldobott, megárvásított gyermeki véleményt, meglátást kívánom előtérbe helyezni, melyben többen szinte fogadalomszerű ígéretet tesznek: Ha nekem lesz gyermekem, akkor úgy fogom nevelni, hogy soha meg ne érezze, mit jelent szülő nélkül felnevekedni, a teremtő Atya jelenléte nélkül találni meg az élet útvesztőiben a kiutat.
1 Móz 2, 2. Megáldá a hetedik napot és megszentelé azt. Fontos számunkra e nap nem csak azért, mert ekkor küldte ki Jézus tanítványait, ekkor töltötte ki Isten Jézuson a lelkét, ekkor törték meg Jézus tanítványai a kenyeret, hanem fontos azért is, hogy ünnepléseinkben ismételten megbizonyosodjunk Istennek irántunk tanúsított gondviseléséről.
1 Móz 8, 22. … nap és éjszaka meg nem szűnnek. Világosodik. Az ég alján megjelenik a pirkadat. Új napra ébredtünk. Néhányan templomba igyekeznek, mások pedig a harangok zúgása miatt fülükre húzzák a paplant. Néhányan imádkoznak az otthon maradottakért. Hiszik, hogy amennyiben saját maguknak nem is, de szeretteiknek Isten akaratából lesz holnapja. Hiszik, hogy a holnapban lesz egészségük a kenyérkereséshez, a betegségek távoltartásához, hitük és reménységük erősödik szebb napokból álló jövendőjükben.
1 Móz 47,19. Csak adj magot, hogy éljünk, s ne haljunk meg, és a föld ne pusztuljon el. Tagadhatatlan ugyanis, hogy számunkra is jól esik egy egyszerű Köszönöm szépen. Bár Isten nem ember, mégis nem tilos saját szívünkkel, eszünkkel éreznünk és gondolkoznunk, amikor látjuk ajándékait és reménykedünk további áldásaiban.
Mózes 2. Könyve
2 Móz 17,1-16. A kősziklából víz fakad –        én nem helyettesíthetem Mózest, hisz nem vagyok ő-        de Isten küldötteként felvállalok egy bizonyos részt abból a küzdelemből, melyet folytatunk a mindennapok rendjén–        tudnotok kell, hogy egyedül nem megy ez a harc

–        segítségekre van szükségem, hogy tarthassák – jelképesen – a kezem, ha elfáradt

Mózes 3. Könyve
3 Móz 6,13. A tűz szüntelen égve maradjon az oltáron és el ne aludjék. Az ő lángja mellett gyújthassátok meg mindig szívetek fényét.
Mózes 4. Könyve
4 Móz 16,5. Mert, akit magának választott, magához fogadja azt. A kérdés az, hogy lesz-e örökélete lelkünknek? Igen! Miképp? Úgy, hogy lelke Istenhez szállt, akitől soha többé el nem szakad.
Mózes 5. Könyve
5 Móz 1, 31. 37. A pusztában is láttad, hogy úgy vitt téged Istened, az Úr, ahogyan fiát viszi az ember, az egész úton, amelyen jártatok, míg el nem érkeztetek erre a helyre. Rám is megharagudott az Úr miattatok és azt mondta: Te sem mégy be oda. Még egy bérc van a láthatáron, s csak arra kell felmennem ahhoz, hogy megérkezzem. Azt is mondom, hogy nem maradhatok le azoktól, akik bíznak Isten szeretetében és az ő ígéreteiben. A szemem könnybe borul, ha arra gondolok, hogy ti nem akartok jönni a reménység hittel kikövezett útján.
5 Móz 8,10. Ha azért majd eszel és megelégszel: dicsérjed az Urat, a te Istenedet azért a jó földért, amelyet néked adott. Itt egy közösség áll ki az úrasztalához, s egy embereként mond hálát Istennek azért, hogy megérkezett egy új alkalom, amikor emlékezhet, erőt gyűjthet, megmutathatja hovatartozását.Ezért szoktunk minden alkalommal kifejezetten köszönetet mondani azoknak, akik úrvacsorát adományoznak, azért emlékezünk, hogy könnyebben elviselhessük napi gondjainkat, holnapi törődéseinket, azért hálálkodunk Istennek a kenyérért és a borért, mert hisszük, hogy őszi hálaadásra, további karácsonyainkra is ki fogja rendelni azt. Ezért bízunk gondviselő szeretetében, mely megadta és megadja ezután is a mindennapi kenyeret. Azért hálálkodunk ilyen hangsúlyosan még pünkösd ünnepén is, mert tudjuk, hogy most megbocsátja azokat az alkalmakat, amikor jóllakottan, hálaadó, egyetlen köszönő szó nélkül felálltunk és félre mentünk az asztal mellől.
5 Móz 12,7. És ott egyetek az Úrnak, a ti Isteneteknek színe előtt, és örvendezzetek ti és a ti házatok minden népe, kezetek minden keresményének, amelyekkel megáld téged az Úr, a te istened. Ennek az örömnek első feltétele, hogy legyen örömötök egymásban
5 Móz 27,16. Átkozott, aki kevésre becsűli az ő atyját, vagy anyját! /…/ Te mit választottál eddigi életedben, vigasztalásra váró testvérem: az áldást, vagy az átkot-        jó tudnunk. Hogy nem az embertársaink döntik el helyettünk, hogy mit kaptunk szüleinktől–        nem az az átok, amit szórnak emberek egymás felé

–        az átok az, amikor elmulasztjuk azokat a drága alkalmakat, melyekben szeretettel vehettük volna körül egymást

átok az, amikor szeretet helyett a gyűlölet, megértés helyett a békétlenség foglalta el az uralkodó helyet

5 Móz 28, 6. Áldott leszesz bejöttödben és áldott leszesz kimentedben. Ki az olyan ember, akin megpihen, vagy akin megtalálható Isten áldása? Azok, tehát, akik szeretik Istent, akik bíznak benne, akik megtartják Isten parancsolatait, akiket ő igazaknak minősít, akik képesek megbocsátani embertársaiknak, akik irgalmasak embertársaikhoz, akinek adakozó jókedvük előtérbe kerül, akik az ő dicsőségét szolgálják. Végül pedig általában minden munkáson megtalálható Isten áldása, aki valamilyen munkát végez, és magán hordozza a bizakodó ember hitét.
Józsué. Könyve
Bírák. Könyve
Rúth. Könyve
Ruth 1,16-17. Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőleg. Mert ahova te mégy, oda megyek, és ahol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled. Arra kérünk, hogy éljetek önmagatoknak, önmagatokért-        ha megtanultátok az egymásért való élést, akkor nem kell semmit sem szólanotok–        meglátjátok és megérzitek mindazokat, akik e földön értetek éltek és élnek

–        megláttok minket is, akik nyomon kísérjük egy adott távon életeteket

arra kérjük Istent, hogy tegye élővé bennetek, közös életetekben Ruth fogadalmát.

Sámuel 1. Könyve
1 Sám 7,12. Mindeddig megsegített minket az Úr. Kérjük Isten segítségét, hogy felszámolhassuk életünk kellemetlen, nem szeretem emlékeit.
1 Sám 21, 1 / b. … Mi dolog, hogy csak egyedül vagy és senki sincs veled? Isten őrizzen az egyedülvalóságtól!
1 Sám 25,8. /…/ Azért részesítsd szíves fogadtatásban a legényeket, s mivel ünnep közeledik, adj szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak amid éppen van. Amennyiben Isten megtapasztaljuk gondviselését, akkor számunkra is egyértelművé válik Abigail megállapítása: Ne csak a sérelmet nézzük, hanem főként azt, hogy kitől származik! Ennek értelmében arra biztatok mindenkit, hogy ne törődjünk a Nábálok gőgjével, ostobaságával, sértegetéseivel, hanem bizonyuljunk méltóknak megbízatásunkhoz, Isten elvárásaihoz, mert ő beteljesíti a nekünk tett ígéreteit.
Sámuel 2. Könyve
2 Sám 12,1-6. /…/ Két ember vala egy városban, egyik gazdag, a másik szegény.
  • Az Unitárius Egyház egybáránykás, szegény ember volt, és az ma is, aki úgy dédelgette egyetlen vagyonát, mint családtagját. Dédelgető szeretete, féltő gondoskodása kevés volt ahhoz, hogy megakadályozza, feltartóztassa, a gazdag embertárs, a kommunista rendszer embertipró, kizsákmányoló, vagyon- és jogfosztó hatalmát. Egy időben mindenkinek éltetnie kellett, mint egy önkényes uralkodót, de Isten haragjának következtében számolni kell majd a bűnös múlttal. A számonkérés ideje elérkezett a kommunista rendszer számára is, de még mindig nem eléggé. Nem azért, mert nem bűnhődik a rendszer, és nem főként az „uralkodó réteg”. Viszont továbbra is nyög a szegény ember, akinek elvették egyetlen báránykáját, és megflekkenezték az utolsó majálison.

Él az Úr, és hűséges marad a benne bízókhoz. Előbb-utóbb sor kerül a szegény emberre is, hogy visszakapja elorzott, jogos, szeretett tulajdonát.

2 Sám 12,23. De most, hogy meghalt, vajon miért bőjtölnék? Vajon visszahozhatom-é azzal? Én megyek őhozzá, de ő nem jő ide vissza énhozzám. Mondjunk köszönetet Istennek meghalt szeretteink életéért, de saját életünkben tapasztalt gondviseléséért is. Kérjünk Istentől vigasztalást, de a jövőnek reménységét is, hogy hitünk megtartson az örökélet számára.
2 Sám 14,14. Mert bizonyára meg kell halnunk… Miért van akkor, mégis, hogy azt mondja a Biblia, hogy nem akar Isten elvenni egyetlen lelket sem, mégis elveszi? Először is az élettörvény határozza meg ezt. Másodszor magyarázkodhatunk, hogy a mi időnk 60, 70, 80 esztendő… Ami ezután következik titok.
2 Sám 14,4-19. /…/ ne legyen számkivetve előtte az eltaszított sem. A mi, mai történetünk arról szólhat, tehát, hogy Isten előtt kedves minden lélek, még az is, aki a legnagyobb számkivetettségben éli életét. Ez nem azt jelenti, hogy Isten mindenképpen pártfogása alá akarja venni a bűnöző gyilkosokat, hanem arra figyelmeztet a hasonló történetekkel, hogy a hidegvérrel gyilkoló embernek is van édesanyja, akinek éppen olyan keservesen fáj gyilkos gyermekének tette, mint amiképpen fáj megölt gyermekének elvesztése.Arra is figyelmeztet a történet, hogy ezekben az összefüggésekben a fájdalom kizárja a bosszú vágyát. Az egyforma fájdalomban, melyet érez az édesanya, csak az marad hátra, hogy bizakodó maradjon az egyik seb esetleges begyógyulásában. Tudja az édesanya, hogy vesztésre áll, de szeretné, ha nem kellene elveszítenie mindkettőt gyermekei közül.
Királyok 1. Könyve
1 Kir 3, 9. Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és gonosz között; Ez után az a kötelesség hárul még ránk, hogymegőrizzük szívünket. Fontos, hogy Istennek adjuk át élő szívünket, hogy Ő viseljen gondot rá, és ez a tudat fogja biztosítani számunkra azt a jövendőbeli érzést, hogy Isten békessége erősségként (Filippi 4,7.) telepszik szívünkre.
Királyok 2. Könyve
2 Kir 4,30. Él az Úr és él a te lelked, hogy el nem hagylak téged. Ők képesek arra, hogy az elmúlás pillanataiban is vigasztaljanak, bátorítsanak, s egyre azt súgják szeretettel fülünkbe, hogy vegyük tudomásul, bármi történjen is velük, ők örökre velünk maradnak. Él az Úr és él a te lelked, hogy el nem hagylak téged – mondják, s érdekes módon nemcsak hiszik ugyanezt, hanem meggyőződéssel vallják, hogy velünk lesznek, maradnak haláluk után is.
2 Kir 14,9. A bogácskóró, mely a Libánonon van elküldött a Libánon cédrusfájához… Törekedjünk, tehát arra, hogy olyan értékeinket kamatoztassuk, melyek Isten akaratával megegyeznek és embertársaink érdekeit képviselik.
Krónika 1. Könyve
1 Krón 29, 11 / a. Oh, Uram, tied a nagyság, hatalom, dicsőség, örökkévalóság és méltóság, sőt minden, valami a mennyben és a földön van, tied! A jó tett bizonyíték, mely megköveteli tőlünk, hogy példával járjunk elől. A zsoltáros könnyek között vallotta meg, hogy mennyire bántja őt a kellemetlen tapasztalat, mikor látja, hogy Isten igaz törvényeit hamissággal ferdítik el az emberek.
Krónika 2. Könyve
Esdrás Könyve
Nehémiás Könyve
Neh 2,2. Miért szomorú a te orcád, holott te beteg nem vagy? Nem egyéb ez, hanem szívednek szomorúsága! Csupán a szív szomorúsága ez. Neked, magadnak kell újjáépítened a megbomlottnak látszó életet.
Neh 8, 10. E nap a mi Urunknak szenteltetett, ne bánkódjatok, hanem az Úrnak öröme legyen nektek erősségetek. Ezért ajánlom, hogy szenteljünk továbbra is ünnepet, ünnepeket magunknak, Istennek ás amennyiben okunk lenne rá, akkor se bánkódjunk, szomorkodjunk fölöslegesen. Ehelyett Isten öröme legyen teljes rajtunk, hogy ő legyen és maradjon minden körülményben a mi erősségünk.
Eszter Könyve
Jób Könyve
Jób 2, 10. Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-e el? Sokszor megszúrnak, megvéreznek váratlan életfordulatok.
Jób 2, 10. Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-e el? Beláttam már, hogyha rózsát, azaz jót kérek tőle, akkor azt szárával és tövisével kapom és nem csak a virágot. Én ezt köszönöm meg neki, és mindig csak neki, mert tudom, hogy ő általa lettem boldogabb és boldogságom részévé vált(ak) más (ok)is.
Jób 3,19. Kicsiny és nagy ott egyenlő /…/. Látjuk, Testvéreim, hogy a halálig rengeteg megkülönböztető tényező határozza meg együttélésünket. Sokunkban meg is van az igyekezet arra, hogy bebizonyítsuk egyenlőségünket. Egy újabb nap adatott számunkra, hogy ebben bizonygassuk hovatartozásunkat, akár vallási, akár nemzeti tekintetben.
Jób 4,15-17. Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék. Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék: Vajon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtõje előtt tiszta-é az ember? Vajon a halandó igaz-e Istennél: az ő teremtõje előtt tiszta-e az ember?Te hallgatsz, mi válaszolunk: Igaz és tiszta.
Jób 14,1-2. Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő. Mint a virág kinyílik és elhervad, és eltűnik, mint az árnyék és nem állandó. Igaz, hogy egyszer elapad életünk ere, igaz, hogy egyszer elterülünk a földön, de:-        kell legyen bennünk egy vágynak, mely életre sarkall–        tartogassunk olyan emlékeket, melyek soha el nem múlnak

–        legyen könnyünk, melyet elsírva megkönnyebbülünk

–        álljon mellettünk mindig valaki, aki megvigasztal

bízzunk Istenben, aki mindig velünk marad.

Jób 16,22-23. Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanúim a magasságban! Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, hogy ítélje meg az embernek Istennel és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát! Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek, és nem térek vissza. Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír. Legyen vigasztalás számotokra az a tudat, hogy Istennek eme szép, teremtett világában, mi, hátramaradottak tovább tudunk gyönyörködni. Töltsük meg saját életünket a szeretetnek áldott melegével, hogy ez által egy megelégedett élet részeseivé váljunk, s életünk utolsó határkövénél nyugodtan elmondhassuk: Istenem, lelkemet meggazdagítva adom vissza neked.Mint hívő emberek, Istennek gyermekei szaladjuk földi pályánkat, nem mint bizonytalanra, hanem, mint biztosra, szívünkben, lelkünkben tartsuk meg a múlt emlékét, de nézzünk reménnyel a jövő elé, melyben biztos kivirul Istennek országa, melyet nekünk megígért!
Jób 29, 14. Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem. Képzeljetek el egy hangos kiáltást, mely kettétörik. Vagy a miatt, mert bekövetkezik a fájdalmas vég, vagy tenyerével eltorlaszolja valaki a már elindult hangot. Ilyenek a mi nyögéseink is az élet kínzása alatt, melyeket csak mi tudunk irányítani. A sok kín-kiáltás helyett válasszunk egy-egy csendes imádságot, mellyel biztosan elérjük Istent nyomorúságainkban, szenvedés teli nyögéseink csendes sóhajjá változnak át, és tehetetlenségünkben is minden régi, megélt szeretet egyetlen nagy öleléssé változik át.
Jób 29,12. Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, akinek nem volt segítsége. A hang megszakad-        emberek viszik keserűségüket Isten feléUram, nyomorúság miatt kiált továbbra is a szegény!
Jób 30,26. Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve. Úgy vagyunk most már mi is egymás örömei és boldogsága, ahogyan mi vagyunk egymás reménysége is.
Jób 36,7. Nem veszi le az igazról szemeit… Amennyiben eleget teszünk az őrállói követelménynek és vigyázunk közvetlen környezetünk tagjaira, akkor Isten előbb-utóbb érdemesnek fog találni arra is, hogy közösségek élére állítson, ahol aztán bizonyítani tudjuk vigyázó, őrálló képességeinket.
Zsoltárok Könyve
4. Zsolt 9. Békességben fekszem le és legott elaluszom, mert te Uram egyedül adsz nékem bátorságos lakozást. Nincs is boldogítóbb érzés, mint szolgálni éjjel és nappal azokat, akiket nagyon szeretünk.
16. Zsolt 10. Nem hagyod lelkemet a koporsóban. Végeredményben nem a mi tisztünk eldönteni semmit a felől, hogy miként gondolkodik Isten a mi lelkünkről. Amit tehetünk, az csak annyi, hogy bízhatunk ígéreteiben.
18. Zsolt 22. …Mert megőriztem az Úrnak útjait… Szeretném hinni, hogy amint velünk volt korábbi útkereséseinkben Isten, úgy velünk marad ezután is, s ha megtorpannánk egy-egy útkereszteződésben, akkor a tőle megszokott jósággal, gondoskodással és szeretettel fülünkbe fogja súgni a továbbhaladásunk irányát.
22. Zsolt 5. Benned bíztak atyáink; bíztak és te megszabadítottad őket. Őseink bizalommal voltak Isten iránt. Őket is megmentette. Ő legyen hát, aki bennünket is megtart atyai jóságában.
22 Zsolt 9. Az Úrra bízta magát, mentse meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne. Olyan gyakran megcsalt már bennünket a látszat, mikor rosszul választottuk meg támaszainkat, mert a legtöbben árván maradtunk az óta, mint ősszel a fa. Annyi keserűség és nyomorúság ért bennünket, és Isten sosem vetette szemünkre, hogy hol voltunk olyan sokáig a kéréseinkkel. Isten mindannyiunkat céllal helyezett ebbe az életbe, s azért adta nekünk azt, hogy boldogok lehessünk. Nem vagyunk sem a sajnálat, sem a nevetés tárgya, s ezért nyugodtan Istenre bízhatjuk magunkat. Isten is gyönyörködött bennünk és mi sem szégyenülünk meg, amennyiben rábízzuk életünket. Fogalmazzuk meg imádságunkat: Legyen Isten mindig mellettünk, és boldog lehet az ember az, aki az Úrra bízza életét!
22. Zsolt 9. Az Úrra bízta magát, mentse meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne. Mi bátran szólhatunk: Istenünk, légy mindig közel hozzánk!
23. Zsolt 4 Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Semmit sem érünk félelmeinkkel. Nemhogy segítnénk magunkon, hanem még inkább a sötétség, a veszedelem homályába taszítjuk önmagunkat, s magunkkal sodrunk másokat is. Egyetlen kiút vezet ebből a félelemből, az, ha minden tekintetben Istenre bízzuk életünket. Ha elmondjuk a zsoltárossal, hogy a veszedelem völgyében járva nem félek semmitől, mert tudom, hogy Istenem ott is velem van.
26. Zsolt 8/a. Uram, szeretem a te házadban való lakozást… Na, látjátok Testvéreim!? – ez a hely olyan, ahol nem halljuk a mindennapokat még szennyesebbé tevő káromkodásokat. Itt azok szoktak gyülekezni, akiknek van valamilyen okuk dicséretet szólni Isten atyai gondoskodásáért.
26. Zsolt 11. Könyörülj rajtam. Arra törekszünk tehát mindannyian, hogy megnyerjük Isten könyörületét, irgalmát. Hitünk szerint megkapjuk Tőle ezt. Akkor leszünk Isten és embertársaink által elfogadva, amikor magunk is bizonyságot adunk világ iránti szeretetünkről.
27. Zsolt 1. Az Úr az én világosságom… Köszönet Istennek a tegnapért, az életünkért, a fényért, melyek által megmutatta, hogy ő minden élő tiszta világossága volt és megmarad mindörökké.
36. Zsolt 10/a. Mert nálad van az életnek forrása; Isten volt és marad mindannyiunk forrása, aki édes vizet csorgat azok szájába, akik szomjúhoznak atyai, gondviselő áldásai után.
37. Zsolt 5. Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne… Nincs annál fontosabb, hogy az érdekeljen, amit Isten cselekszik velünk. Nagyon szeret minket s ezért gondviselő szeretetével le nem veszi soha rólunk a szemét. Jól ismeri szándékainkat, útjainkat. Ő nem csak azt veszi észre, hogy letértünk az általa megjelölt útról, hanem rögtön mellénk áll, hogy segítsen rajtunk, ha meginognak térdeink életünk terhei alatt.
37. Zsolt 37. Ügyelj a feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendő a béke emberéé. Vitathatatlan, hogy az ember és ember közötti igazságosság lehet az egyetlen alap, melyre béke-tégláinkat összehordhatjuk, és szeretettel épületté növelhetjük. Meg kell egyeznünk, hogy ki milyen munkát végez ebben a közös feladatban, hogy az építkezésen rajta maradhasson Isten áldása, mert a zsoltáros fogalmazása szerint: Az Úristen békességet beszél népének /…/ Igazság jár előtte és léptei útján a béke!
42. Zsolt 4. Könnyhullatásom volt kenyerem éjjel és nappal, mikor mindennap azt mondták nékem: „Hol van a te Istened? Aztán jöhet bármi! Megszakadhat a gyökér, és száradhat a növény. Jöhet az eső, vagy a túláradó napfény. Semmi sem érdekel már, mert mi Istenre bíztuk életünket. Vele élünk és haladunk az örökkévalóság felé.Már nem olyan fájdalmas semmi, mint, amikor könnyhullatás volt kenyerünk éjjel és nappal, mert kerestük és megtaláltuk Istenünket, aki nem volt és bizony nincs távol egyikünktől sem.
42. Zsolt 7. Istenem, elcsügged bennem az én lelkem, azért emlékezem reád… A jövendő ígérete Isten kezében van, mert ő irányítja életünket.
43. Zsolt 1-5. Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak, az én Istenemnek. 11 tanítás lapult meg a zsoltáros figyelmeztetésében. Tudom, hogy ez egyszerre sok volt egy istentiszteleti tanításra, de hát ez a zsoltáros. És ezek vagyunk mi. A sokféle jellemvonás kész eggyé olvadni, mert azonos életérzésekre indít minket is. Ebben van tehát az egységes gondolkodás és mindennapi cselekvés lehetősége. Akik azonosan gondolkodunk, érezünk, hiszünk, azok egységet is vállalunk egymással és Istennel. Ez egy nagy lehetősége életünknek, hogy 2001 január utolsó felében bebizonyítsuk egységre való törekvésünket.
49. Zsolt 5. Példabeszédre hajtom fülemet /…/ Remélem, hogy nemcsak a példabeszédek meghallgatására, az abból történő tanulságok leszűrésére alkalmas egy-egy alkalom, hanem egyben lehetőségünk is nyílt arra, hogy betekintést kapjunk a megfelelő emberek szerény magatartásába.
49. Zsolt 17. Ne félj attól, ha valaki meggazdagul, mert semmit a halálba magával nem viszen. Nem volt szándékomban ellent mondani a zsoltárosnak, de úgy éreztem, hogy a kijelentésben feszengő ellentét az, ami hűen ábrázolja az édes világról alkotott felfogásomat és azt a tényt, hogy ezt a világot gazdagítva, itt hagyunk mindent, semmit sem viszünk magunkkal az örökkévalóság honába.
50. Zsolt 15. És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem. Talán ma nagyon fontos az, hogy minden kritikusabbnak tűnő helyzetben „Segítség”-et kiáltsunk. Továbbra is tartom azt a meggyőződésemet, hogy nem érzéketlenebbek lettünk egymással szemben, hanem csak figyelmetlenebbek. Előfordulhat könnyen az is, hogy csakis magunk tehetünk ezért valamit. Nehéz, de ki kell próbálni egy újabb megoldást. Ma sajnos sokan azt sem veszik észre, hogy ujjunkat törték, amikor figyelmetlenül rácsapták az ajtót. Ha segítségre szorulunk, és bízunk is embertársaink segítségében, akkor legalább olyan határozott legyen minden segítségkérésünk, mint az a fájdalmas kiáltás, amikor ajtóhoz szorították az ujjunkat.
50. Zsolt 15. /…/ hívj segítségül engem a nyomorúság idején /…/. Te mindig elfogadsz olyannak, amilyenek vagyunk. S mi mégis legtöbbször csak akkor szólunk, amikor máj bajban vagyunk.
62. Zsolt 12. Egyszer szólott az Isten, kétszer hallottam ugyanazt, hogy a hatalom az Istené. A zsoltáríró egyszer hallotta Isten szavát és felelt. Mi hogyan reagálunk Isten megszólítására?
62. Zsolt 12. Egyszer szólott az Isten, kétszer hallottam ugyanazt, hogy a hatalom az Istené. Szem előtt tartandó kötelességeink vannak, melyeket jó teljesítenünk már csak azért is, mert ma még mi vagyunk a segítségre felkért személyek, de holnapra fordulhat a kocka, s éppen mi megyünk majd másokhoz, hogy segítsenek rajtunk. Talán ma észre sem vesszük, hogy meleg hangon üdvözölt Isten minket, holnap pedig szeretnénk, hogy hangosan szóljon hozzánk. Tudom, hogy nem könnyű Jézus, Isten elvárása, de fogadjuk meg a zsoltáros szavát. Ha egyszer szólítanak, kétszer cselekedjünk!
62. Zsolt 12. Egyszer szólott az Isten, kétszer hallottam ugyanazt, hogy a hatalom az Istené. Tulajdonképpen nem is kell semmilyen isteni büntetésre várnunk annak érdekében, hogy fogcsikorgató szenvedések osztályrészeseivé váljunk. Legtöbbször éppen saját magunkat büntetjük meg azzal, hogy nem halljuk meg az első szót, sem a kérőt, sem az értünk imádkozót.
72. Zsolt 16. Bő gabona legyen az országban, a hegyek tetején is; rengjen gyümölcse, mint a Libanon, s viruljon a városok népe, mint a földnek füve. A mi életünk céltudatos, kívánságunk tavasz kezdetén egy: Legyen meg mindenki, hűségesen, jól elvégzett munkájának a gyümölcse, legyen bő gabona az egész országban, s idő érkeztével, a hálaadás előtt békességben arathasson Isten kéklő ege alatt az egész, munkás emberiség.
73. Zsolt 25. Az én örökségem te vagy, óh Isten mindörökké. Isten akaratából eltöltendő napjaink szép lassan még több ősz hajszállal fognak megajándékozni, de öregedő lelkünk is még több szeretetre és megértésre vágyik majd. Ha aztán… az örökségre kell gondolnotok, jó lenne hinni ma, hogy szeretetünkben is mi fogunk lenni a ti örökségetek. És persze Isten, aki mellett hitet tettetek ma.
73. Zsolt 26. /…/ az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké. Mi lesz akkor, ha földi kapcsolataink közé, egy – egy halál ékelődik? Könny és fájdalom tűzdeli tele majd akkor napjainkat, de tekintetünkön át Isten biztatása ragyog fel, aminek következtében ismételhetjük, szüntelen hangoztathatjuk: Az én örökségem te vagy, óh Isten, mindörökké.
77. Zsolt 6-7. Régmúlt napokra kell gondolnom, a hajdani évekre emlékezem. Az éj óráiban töprengek szívemben, gondolkodom… Régmúlt napokra kell gondolnom, a hajdani évekreemlékezem. Az éj óráiban töprengek szívemben, gondolkodom, fürkészi a lelkem az elmúlt időszakok nagy embereinek időt álló emlékét. Nincs hasonló az ilyen megemlékezésekhez. Nincs, hiszen az emberi lélek műveli ezt. Nem a mindennapi élet terheinek, gondjainak folyamatos megoldása a fontos, még az sem, hogy lesz-e helyünk valahol utódaink emlékezetében, hanem az, hogymiről emlékezünk életünk során a szívünkben.Lelkünkben van-e hely azok számára, akik tisztességgel, becsülettel jártak előttünk, de sokszor törékeny testükben olyan szív dobogott, mely zakatolásával felverte késői nemzedékek lelkiismeretében is a vezeklő hangot.
84. Zsolt 5-6. Boldogok, akik lakoznak a te házadban; dicsérhetnek téged szüntelen. Boldog ember az, akinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében. Isten keze van életünk fölött!
90. Zsolt 1. Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre! Miután gondoskodtunk egyéni hajlékunkról, fontos, hogy Istenre is nézzünkAkár palota, akár kunyhó is az otthonunk, egy fontos vallásos szemléletünkben: Istent tekintsük örök hajlékunknakŐ adhatja meg azt a biztonságot, mely nélkül elveszett a lelkünk és elvesztünk magunk is.
90. Zsolt 4. Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. Isten megítélése szerint egy napja, hogy napvilágot látott államiságunk, és egy nappal idősebb, azaz kétnapos kereszténységünk. Köszönjük, hogy ebben az időszakban érezhettük oltalmát. Reméljük, hogy jó őrállója lesz a következő évezrednek is, s majd ezer év múlva hasonlóan nyilatkozhatnak azok, akik abban a szerencsében fognak részesülni, mint mi most, hogy egy éven át, ünnepelhetik a millennium évét.
90. Zsolt 12. Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Csak egyet tehetünk, akár hol is tartunk napjaink számlálásában: Mindig úgy tegyünk, ahogy azt a bölcs szív diktálja. Életünk egyszerű hajó az élet tengerén. Hánykódva síklik ide-oda. Van, hogy fenn akad a zátonyon, és előfordul, hogy elsüllyed. Élünk, tehát az élet tetején, amíg lehet, amíg Isten enged, s bölcsességünket fogja hirdetni, ha hangoztatjuk ezen az úton: Bátran hajózunk tovább, s ha elsüllyed is hajónk, az élet tengerébe hull alá.
102. Zsolt 3. Ne rejtsd el a te orcádat tőlem, mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem. Úgy-e tudjátok afiai, hogy sokszor csak arra van időnk, hogy elmondjunk egy halk imádságot?
102. Zsolt 25. Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaim felén. Arra igyekszünk, hogy minden megélt pillanat, esztendő, Isten akarata szerint történjen, s közben reménységünket ne az isteni ítélet, vagy az utolsó nap felé fordítsuk, hanem helyezzük azt Isten végtelen és jóságos gondviselésébe.
109. Zsolt 4-5. Szeretetemért ellenkeznek velem, én pedig imádkozom. Rosszal fizetnek nékem a jóért, és gyűlölséggel az én szeretetemért. A zsoltáros panasza gyászoló hangú sírást küld a szülő lelkébe, aki azt szeretné a legjobban, ha most hasadna meg a föld, mely örökre elnyeli azok elöl, akiket forró szeretettel, kivétel nélkül szeretett. Még akkor is imádkozott értük, amikor vele ellenkeztek, s akik ma teljes megvetéssel válaszoltak tiszta szülői szeretetére. A föld nem hasad meg. A szülő még nem süllyed el. Karácsony ünnepszombatján becsenget az ajtón, s ha az kinyílt, csak ennyit szól jó angyal módjára: Jöttem, hogy megnézzelek s megnyugtatlak, hogy nem vesszőt, hanem szeretetet hoztam magammal.
116. Zsolt 12. Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért? Előfordulhat, hogy tőlük is megkérdeztük – nem túl későn -, hogy mivel tartozunk jóságukért? Ők is hasonlóan válaszoltak, mint Isten. Azzal a ráadással, hogy forró szeretettel öleltek magukhoz. Jól esett nekik ugyanis, hogy felfigyeltünk évtizedes gondoskodásukra
118. Zsolt 25/ a. Ó, Uram, segíts meg! Döntse el azonban mindenki, hogy miként fogalmazza meg a mai segélykérést, amikor Hozsánnát kiált a keresztény világ tanítómestere, a Názáreti Jézus felé! Hozsánna! Segíts meg, hogy életemet olyannak lássam és láttassam, mely legdrágább az ajándékok között.
119. Zsolt 105. Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Az igaz, hogy közülünk nagyon sokan élnek testi- és lelki sötétségben. Jól jön most nekik egy kis segítség. Kérjük értük Istent, de magunkért is, hogy fogja meg kezünket és vezessen ki minket drága világosságára. Jöjjön és biztató, vigasztaló szavával gyújtsa meg szövétnekünket, hogy világítson a sötét éjszakában, s vesse rá reménysugarát fájó szívű, gondterhelt testvéreink megszomorodott útjára
119. Zsolt 137. Igaz vagy Uram és a te ítéleted igazságos. Meglátásom, hogy Isten igazságosságát nem lehet csupán az ítélkezésére korlátozni, mert felénk nagy hűséget, ragaszkodást, és mindenek fölött álló szeretetet tanúsított, ami előbb-utóbb bennünk is meg kell teremjen egy olyan igazságot és igazságosságot, mely meg fogja engedni, hogy testvérekként élhessünk a Jézus, megálmodta országban. Ezért hát dönteni kell, hogy készek vagyunk-e a belépésre, vagy még tovább tétovázunk. Akarjuk-e ezt az igazságot és vágyunk-e azon igazságosság után, mely egyedül csak ebben az állapotban uralkodik?
119. Zsolt 162. Gyönyörködöm a te beszédedben, mint, aki nagy nyereséget talált. Amennyiben a zsoltárost ismételem, akkor azt mondhatom, hogy naponta gyönyörködöm Isten beszédében. Igen, mert szava egészen más, mint általában az embereké. Nem követel, nem marasztal el, nem bánt, de főként nem szúr szavaival. Mindig kedvesen, édesanya kedvességével szól hozzánk. Ha örömünk van örömmel, ha pedig bánatunk, akkor vigasztalóan bátorít. Soha nem közelít tolakodóan hozzánk. Mindannyiunknál türelmesebb. Sokáig képes várni az első jelre, melyet közeledésünk szándékaként kimutatunk irányában. És úgy-e, milyen boldogok vagyunk, amikor kellemes szava megérinti szívünket. Amikor szinte átölel vigasztalásával, s úgy ringat bennünket, mintha édesanyai ölben lennénk.
119. Zsoltár 162. Gyönyörködöm a te beszédedben, mint, aki nagy nyereséget talált Amikor pedig megadja Isten a kérve-kért szükségünket, akkor jutottunk el különös szerzeményünkhöz, mely felér a zsákmány, a nyereség örömével. Sőt, mi több, messze felülhaladja azt, mert soha, egyetlen percig sem kell rettegnünk azért, hogy a következő pillanatban bekopognak ajtónkon, s bilincsbe verve visznek el mindaddig, míg meg nem fizetünk tettünkért. Amennyiben egyszer megkaptuk Isten atyai szeretetét, azt többé soha, senki el nem veszi tőlünk. S ha számon kérik valaha, hogy honnan van bennünk ez a szeretet, akkor meg lehet rá a válaszunk: Istentől kaptuk ráadásként életünk mellé.
129. Zsolt 8. /…/ Az Úr áldása rátok! /…/ Arra kérünk benneteket, hogy ne az áldásokért, hanem kötelességből és szeretetből adjátok meg a császárnak, ami a császáré, de Istennek is, ami Istené
130. Zsolt 5. Várom az Urat, várja az én lelkem és bízom az ő ígéretében. Nehéz volt-e az út, amelyet eddig megtettél? Fájtak-e a tövisek szúrásai? Szomjazott-e lelked  templomi áhítat után? Maradt-e el valami, amit még meg kellett volna tenned? Ha a zsoltáríróval szívből el tudod mondani: Várom az Urat és bízom az ő ígéretében, akkor négy hét rendelkezésedre áll, hogy várakozásodban mindent jóvá tégy, minden rosszat megbánj, sírj, nevess, áldást kérj.
139. Zsolt 23. Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem és ismerd meg gondolataimat! Jóleső érzés kell eltöltsön valahányszor Isten hajlékába jövünk, s itt vizsgálat alá helyezzük sokszor megfáradt és megterhelt szívünket.Úgy kellenek az ilyen alkalmak, mint ahogy szükségünk van a pünkösdi hangulatra is, hogy ez által újabb erőt és felkészítést kapjunk további teendőink végzésére, közösségi életünk megélésére.
Példabeszédek könyve
Péld 4,23. Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet. 1. Őrizzétek meg szíveteket a ti édesanyátoknakŐrizzétek meg szíveteket a ti édesapátoknak2. Egykoron gondtalan testvérekkel ültétek meg a gyermekkor zabolátlan csikóját

3. Õrizzétek meg szíveteket ennek a hajléknak is

Péld 10,7/a. Az igaznak emlékezete áldott. Az írott betű felhatalmaz, de ugyanakkor meg is hagyja kötelességként az emlékezést. a Jézusra történő emlékezés kötelez, hogy egyházunkhoz, hitünkhöz hívek maradjunk, s ennek tudatában részesüljünk az egy kenyér és egy bor áldásaiban.
Péld 11,30/a. Az igaznak gyümölcse: életnek fája… Legyen soha el nem haló az életfánk: ágakkal és sok-sok gyümölccsel!
Péld 13, 3. Aki megőrzi száját, megtartja magát. Egyformán érezzen a szívünk és szóljon a szánk, hogy beszédünk már önmagában dicsérje és magasztalja a rólunk gondoskodó és hozzánk állandóan a szeretet hangján beszélő, mindenható Atyát.
Péld 14,13. Nevetés közben is fáj a szív; és végre az öröm fordul szomorúságra. Szentelje meg Isten édesanyánk, értünk hullott könnyeitszentelje meg Isten mindenki, értünk ejtett könnyét
Péld 17, 8. Drága kő az ajándék elfogadójának szemei előtt… Egyikünknek se kelljen megvárnia a tizenkettedik hónapot, hanem máris egy kedves szóval, sugárzó mosollyal, baráti kézfogással örvendeztessük meg egymást, mert utó-végül mi magunk vagyunk és lehetünk egymásnak a legkedvesebb és legszeretettebb ajándékai, drágakövei.
Péld 18.19 Erős vár a testvér, aki segít testvérén, a barátok meg olyanok, mint a vár retesze. Tudjátok meg most tőlem, hogy az erdélyi unitárius ember legyen gazdag, vagy szegény, arra született, hogy szívét és lelkét nyissa meg testvérei, barátai előtt. Testvérének tartja azt az embert, aki nemcsak szóban, hanem tettben is melléje áll a nyomorúság idején. Barátnak tartja azt az embert, aki nemcsak akkor van mellette, amikor viszonylag könnyen átsiklik az élet akadályain, hanem akkor is, amikor megsokasodtak a gondok, a nehézségek.
Péld 23, 23. Szerezz igazságot, és el ne add; békességet és erkölcsöt… –        az igazság bennünk van-        Istennél nincsen árdrágulás–        Vegyük meg az ebédre valót

–        Vegyük meg többi javainkat is

Vásároljuk meg áron felül is az igazságot!

Péld 23,23. Szerezz igazságot és el ne adj; bölcsességet és erkölcsöt és eszességet. Ha én lennék, vagy te lennél a nagybácsi, mit gondolnánk, hogyan kellene magunkhoz ölelnünk rokonainkat, hogy közben szó nélkül is megértessük velük, hogy e világban az igazság, a bölcsesség és a tiszta szeretet gyakorlásáért bizony mindenkinek, még nekünk is nagy árat kell fizetnünk?!
Péld 23,26. Fiam, add nekem a szívedet, útjaim leljenek tetszésre szemedben. Isten nem szívünket akarja, de megváltoztatni azokat az érzéseket, melyek benne vannak. Nem plasztikai műtétet akar végrehajtani arcunkon, hanem igazira változtatni azt a képet, melyet az esetleges kétszínűség rajzolhatna oda. A kőszívet akarja hússzívre kicserélni, de fájdalom mentesen, hogy mi és embertársaink is boldogabbak lehessünk.
Péld 23,29. Kinek jaj? Kinek oh, jaj? Kinek versengések? Kinek panasz? Kinek ok nélkül való sebek? Kinek szemeknek veresége? Kinek lesz jaj, amidőn elmentem közületek?
Péld 25,2. Az Istennek tisztességére van a dolgot eltitkolni. Az ég magassága, a föld mélysége, Isten gondolatai kifürkészhetetlenek ezzel szemben az ember szíve sokszor nyitott könyv. Én sokszor olvasni tudtam érzelmeitekből. Számomra most is érezhető volt a titok. Ennek köszönhetően vált Isten dicsőségére a titok. A szenvedés tulajdonképpen a magasság, mélység, titok, ami egyetlen hálaimádsággá változott.
Prédikátor Könyve
Préd 1,2. Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a prédikátor, hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiábavalóság! Csakugyan sok holtvágányra futott élet beszél arról, hogy fölösleges volt minden, az élet során felvállalt áldozat. A prédikátor azt is elárulja nekünk, hogy fölösleges a sírás, de fölöslegesnek bizonyul a nevetés is. kérdem, mennyire silány lenne életünk, ha nem kapna különös színt néha napján.
Préd 1,4. Egyik nemzetség elmegy és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad. Lám múló esztendőnk határkövéhez érkeztünk, de életünk reménycsillaga még mindig a jövendő felé néz. Búcsúzunk a múlttól, de olyan érzésekkel, hogy mindenképpen jelét adjuk jövőnkbe gyökerező reménységünknek.
Préd 1,7. Minden folyó a tengerbe ömlik, s a tenger mégsem telik meg; a folyók egyre folytatják útjukat céljuk felé. Vagyunk azonban mi, unitáriusok, akik hiszünk azörökkévalóságban, s így természetesen az örök körforgásban is. Éppen ezért, amennyiben a tengerbe állandóan visszatérő vizekre gondolunk, akkor ebben nemcsak az egymást váltó nemzedékek örökös harcát fedezzük fel, hanem azt a rengeteg szépséget is, ami megtalálható egy folyóvíz mentén. A folyó ugyanis nemcsak szenvedést, küzdelmet, bánatot, halált jelent, hanem sok gyönyörűséggel megajándékozza azokat, akik teljes hosszára kíváncsiak.
Préd 1,9-10 Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: semmi sem új a nap alatt. Ha azt mondják valamire: „Lám, ez új”, az is rég megvolt azokban az idõkben, amelyek előttünk voltak. Emberek születnek, megkorosodnak, majd elmennek. Születtünk, Isten akaratából magunk is idősekké válunk, kik magunk elé merengünk megismerve azt, amin gondolkodnak a mai idős testvéreink, s bizony egyszer aztán elmegyünk. Mert nincs új a nap alatt. Születés, küzdelem, gond, törődés, fény, kevés öröm, nehéz idős kor és elmenetel. Élet és halál közé szorított bizonytalan távú emberi életek, sorsok. Ennyiből áll egy ember élete. S ez csakugyan megvolt azoknak életében is, akik előttünk voltak, és meg lesz azokéban is, akik a következő pillanatban megszületnek.
Préd 1,18. Valóban: sok bölcsességgel sok bosszúság jár együtt, és aki gyarapítja a tudást, a gyötrelmet is fokozza. Ennek tudatában felvállaljuk azt, ami nemcsak Jézus szerint, hanem Isten akarata szerint is a helyesebb. Tudjuk, hogy nem jó dolog ellent mondanunk tanítóinknak, s így a Prédikátornak sem. Egy azonban bizonyosnak látszik mai meglátásában is, hogy az ellentétek felsorakoztatása ellenére is kitartunk a jó, az igaz küzdelme, és majdan bekövetkező győzelme mellett. Látjuk, hogy igazságot, valóságot szólt az író, s ez bizonyos tekintetben jelen van életünkben is, de ennek ellenére, mégis reménykedő szívünkre hallgatunk.
Préd 2,3. Elhatároztam, hogy testemet átengedem a mámornak, de szívemet azért megtartom a bölcsességnek; átadom magamat az esztelenségnek, míg nem látom, mi válik javára az emberek fiainak, s mit csinálnak életük folyamán az ég alatt. Annyira elegem van a világ pazar esztelenségeiből! Néhányszor hallottam megjegyzéseket, vicces történeteket a bolondokról, akikről azt is állították, hogy jó nekik, mert kolontos módon állnak a világ dolgaihoz. Hát lehet ebben igazság, de nem találok bölcsességet a meglátásban, hiszen mi nem vagyunk az ő helyükben. Véleményt valamiről csak akkor mondhatunk, ha ki is próbáltuk azt. Ha meg esztelen módon nyilatkozunk, akkor lehet saját szemszögünkből igazság a megjegyzésben, de az is igaz, amit rólunk tartanak embertársaink, hogy nemvagyunk beszámíthatóak a társadalom számára. Én pedig nem vállalok részt ezzel a réteggel. Sem azzal, aki véleményt alkot a bolondokról, sem azokról, akik megmosolyogják a véleményt. Inkább maradnék bölcs, aki hallgatólagosan elviselem a külső megítélést, de belül, a lelkemben úgy nézek további életemre, mely megáll az okos meglátásokon.
Préd 2,11. És latra vetettem kezem minden művét, és a fáradságot is, amibe került. Ó, minden hiábavalóság és szélkergetés, nincs belőle semmi haszon a nap alatt! Lássák, vagy éppen látszódjon értelmetlennek életünk minden keze munkája, küzdése, mert olyannak értékelik embertársaink, nyugtasson meg a tudat, hogy Isten lesz az utolsó életünkben, aki megteszi a végső megállapítást. Legyünk mindenki más szemében kicsik, vagy nagyok, hiábavaló életűek, vagy másokért is élni tudók, egyedül Isten értékelésében maradjunk hasznos emberek. Előfordulhat, hogy latra vetjük kezünk minden művét, és a fáradságot is, amibe került, s úgy érezzük majd, hogy minden hiábavalóság és szélkergetés, hogy nincs belőle semmi haszon a nap alatt, de ennek ellenére bízzuk Istenre, hogy ő tegye meg a végső megállapítást.
Préd 2,16. (Károli ford. 2,17.) Valóban, a bölcs emlékezete éppoly kevéssé örök, mint a balgáé. A jövőben hamarosan elfelejtik mind a kettőt. A bölcs meghal éppen úgy, mint a balga. Eddig sokszor elbizonytalanodtunk, amikor a Prédikátor egy-egy tanácsát boncolgattuk. Most azonban, mintha egyértelművé válna meglátása. Sőt! Lehet valaki okos, bölcs. Isten ajándékaképpen, vagy, ha maga szerezte tudását. Lehet valaki balga is, ha úgy akarja, vagy éppen Isten teremtette olyannak. Tény, hogy egyszer mindkettő meghal. Abban a pillanatban mindkét lélek egy újabb kapcsolatot létesít. Istennel. Attól kezdve már nem bölcs, vagy balga lélekről beszélhetünk, hanem magáról Istenről. Benne olvadt fel ugyanis mindkét teremtmény lelke.
Préd 2,25. (Károli: 2,26.) Mert az öröm is, a gond is Istentől van. Vannak, akik gondosan elrejtették ajándékaikat, bár olyanok is vagyunk, akik még mindig nem tudjuk, hogy pénztárcánkhoz mérten mivel is fogunk kedveskedni szeretteinknek. Így, vagy úgy megoldjuk ezt a kérdést. Vagy szerényen, vagy gazdagabban, de összeállítjuk karácsonyi ajándékaink sorát. Ma azonban egy igen fontos ajándékozóra, Istenre kell figyelnünk, hiszen egészen másabbak az ő ajándékai. Sőt, csakis abban az esetben fedezzük fel ezeket, ha komolyan ráfigyelünk arra, hogy miket is kapunk tőle. Persze ma sincs időnk arra – de nem is fontos -, hogy egész évben kapott, vagy kapható ajándékainkat felsoroljuk, hanem két, nagyon fontosra, az örömre és a gondra összpontosítsunk. Igen, jól hallottátok Testvéreim. Nemcsak azért, mert így gondolja a Prédikátor, hanem valóban a gond is Istentől származik, s nem akármilyen formában, hanem ajándékként.
Préd 3,17. Azt mondtam hát magamban: Isten ítéletet tart mind az igaz, mind a gonosz fölött. Mert mindennek megvan a maga ideje, ami itt végbemegy. Mondjuk ki, tehát, hogy szomorúan, de belenyugszunk Isten megmásíthatatlan döntéseibe, s ha mennünk kell, akkor alázattal meghajtjuk fejünket Isten akarata előtt. Annál is inkább, mert nyilvánvaló, hogy ebben a tekintetben sincs előtte személyválogatás. Elmegy az igaz, de bizony meghal a gonosz is abban a pillanatban, amikor eljött annak az ideje. És egymás után, sorban mi is elmegyünk.
Préd 3,22. Így beláttam, hogy nincs jobb az ember számára, mint hogy örömét lelje munkájában, mert ez a sorsa. Mert ugyan ki juttathatja odáig, hogy lássa, mi lesz utána? Isten gondviselésébe helyezett bizalmunk erősít meg abban a meggyőződésünkben, hogy igen jó részét választottuk a lehetőségeknek abban az esetben, ha gondoskodó munkával töltjük napjainkat. Nekünk ugyanis magunkról, esetleg családunkról, s még néhány hozzánk közel állóról kell gondoskodnunk, míg Isten az egész világ, s a benne levő teremtményeiről gondoskodik.
Préd 4,6. Jobb egy marék nyugalomban, mint két tele marék fáradság és szélkergetés árán! Nem is lehetne értelmesebb célt adnunk adventi várakozásunknak annál, minthogy szót fogadjunk a Prédikátornak, s ne pazaroljuk fölöslegesen energiánkat olyan küzdelemre, melynek csakugyan nincs sok, vagy egyáltalán nincs is értelme. Arra viszont érdemes egyre jobban odafigyelnünk, hogy az adventi időszak várakozásában céltudatos cselekvések, imádságok határozzák-e meg mindennapjainkat!?
Préd 4,9-10 Jobban járnak, akik ketten vannak, mint a magányos, mert fáradozásuk meghozza jutalmát. Ha elestek, az egyik a másikat fölsegítheti. De jaj a magányosnak: ha elesik, nincs senki, aki fölsegítené! Én nagyon ragaszkodom családi életemhez, s éppen ezért igen fontosnak tartom a benne levő összhangot. Sokra értékelem feleségem munkáját, de főként azt az áldozatot, melyet értünk, s igen gyakran rokonokért, barátokért is meghoz. Mindennek ellenére azonban hangoztatom, még akkor is, ha nincs annak se helye, se ideje, se szükség rá, hogy egy közös életben nincs annál fontosabb, hogy ne magunkra, hanem mindig a másikra figyeljünk. Gond mindig volt, és lesz. De addig jó, míg két ember: a feleség és a férj leülnek, s megtárgyalják a megoldás lehetőségeit. Addig jó, míg egyszerre állnak fel, s indulnak a teendők teljesítésére. Addig jó, míg kettőjük közül az egyik talpon van. Nem másért, csak azért, hogy elesett társát ágyba vigye, orvost hívjon, kiváltsa a gyógyszerét, egyszerűen gondoskodjon róla mindaddig, míg ismét fel nem épül. Vagy, … meg nem hal! Mert ez is benne van a közös élet velejáróiban.
Préd 9,11 Láttam továbbá a nap alatt: nem a gyorsak győznek a futásban és nem a hősök a harcban, így a kenyeret sem a bölcsek szerzik meg, s a gazdagságot sem az okosak, és nem is a hozzáértőké a kegy. Sokkal inkább az idő és a sors éri utol őket mind. Nyilvánvaló, hogy valami hiba van a dolgokban, ha ilyen eredménye is lehet a bölcsességnek, hogy megvetik.
Préd 5,3-4. Ha valamit megfogadtál Istennek, ne mulaszd el a teljesítését. Mert Isten nem leli kedvét a bolondokban. Amit megfogadtál, azt tartsd meg! Jobb, ha egyáltalán nem teszel fogadalmat, mint ha megfogadsz valamit, és nem tartod meg Egyéni meggyőződésem, s tapasztalati tényezőkön nyugszik ez a meglátás, hogy a fogadalmak, ígéretek, esküdözések tekintetében nincs különbség férfi, nő, vagy ifjú között. Nem lehet döntő egyetlen élethelyzet sem arra, hogy a fogalmak valamelyikével feloldjuk a kellemetlen állapotot. Nem lehetünk annyira megrészegültek az örömtől, vagy a boldogságtól, hogy elhamarkodottan, átgondolatlanul tegyünk ígéreteket, s főként olyanokat, melyek beváltására soha nem kerülhet sor.
Préd 5,7.(Károli: 5,8.) Ha látod, hogy elnyomják a szegényeket, és semmibe veszik a törvényt és az igazságosságot, ne csodálkozz rajta. Azt fogják neked mondani: az egyik fölöttes fölött egy másik van, és mind a kettõ fölött egy még följebb való. Arra gondoltam, hogy mit is mondanék ma, vagy holnap egy olyan magyarnak, aki ellenem szavazott. Mit mondhatnék neki, hogy meg ne bántsam, de magammal szemben se vétkezzek? Hogy kimondjam mi a véleményem róla, s rossz döntéséről. Erre való tehát az alábbi idézet: „Isten teremthetett volna téged homoknak és érzéketlen kavicsnak, amit eltaposnak az emberek – de nem tette. Isten teremthetett volna téged növénynek, fának, fűszálnak, ami rövid idő múlva elszárad – de nem tette. Isten teremthetett volna téged csúszómászó, vagy négylábú állatnak – de nem tette. Isten téged embernek teremtett, adott értelmet, amelynek fényénél megismered önmagadat és Istent, adott szabad akaratot, amellyel szabadon választhatsz erény és bűn között, – jó és rossz között. Isten önmaga képére és hasonlatosságára teremtett téged! (Vö.:1 Mózes 1,26).” /Bánk József: Vasárnapok – Ünnepnapok: 38 . Old./ Hol van ez a lélekkel megteremtett ember? Hol van az értelmes döntés? Hol van az isteni szikra, mely Isten képmását megvillantja a rólunk döntő emberekben?
Préd 5,16. Nos, megállapítom: az a jó, amiben az embernek része lehet, ennyi: egyék, igyék és érezze magát jól minden fáradozás közepette, amely adódik a nap alatt, életének azon a néhány napján, amelyet Isten ad neki, mert ez az osztályrésze. Járjunk abban, hogy ne szenvedjen hiányt a testünk. Vállaljuk be a szükséges áldozatos munkát annak érdekében, hogy Isten hozzásegítsen a mindennapi kenyér előteremtéséhez! S ha asztalunkon áll az enni-innivaló, akkor úgy üljünk mellé, hogy mind magunk, mind, kik velünk együtt ülik körül az asztalt, jó étvággyal együnk, s jól essen a táplálkozás. Aztán, ha bánat ért, akkor senkit ne okoljunk miatta, hanem imádsággal, Istenben vetett bizalommal enyhítsünk mások fájdalmán, saját gondjainkon. Így várhatunk a tiszta örömre!
Préd 7, 1. … a halál(nak) napja jobb, az ő születésének napjánál. Isten, szüleink közreműködésével megajándékozott egy élettel, melynek kész megmutatni öröm- és árnyoldalait. Legyünk hálásak a megkapott életajándékért, s imádkozzunk, hogy kinyíljanak előttünk annak lehetőségei. Fedezzük fel az apró történésekben Isten jóságos gondoskodását, s lássuk be: Nincs semmi boldogabb a nap alatt, mint megélni az Isten által ajándékba kapott pillanatot. A halál csak kapu az örökélet honába.
Préd 7, 1. … a halál(nak) napja jobb, az ő születésének napjánál. Tagadhatatlan, hogy akár halálos veszedelmek is leselkednek ránk nap, mint nap. Sem a rossz hangulat ránk telepedése, sem a halálos veszedelem lehetősége nem lehet olyan erős, hogy elfojtsa bennünk az élni akarás vágyát. Isten az élet lehetőségét egyszer villantja meg előttünk, s nem azért, hogy végig sírjuk, keseregjük, panaszoljuk azt, hanem, hogy apró örömökkel is, de körül ékesítsük magunkat, s önmagunk, reménységekkel megkoronázott királya maradjunk.
Préd 7,14. Jó napon érezd jól magadat, rossz napon meg lásd be, hogy Isten ezt is jól alkotta, akár csak azt, hogy ne találjon az ember maga mögött semmit. Isten ajándéka szerint minden nap egyformának bizonyul, s ennek következtében rajtunk múlik, hogy jóvá tegyük azokat. Mindig a szépet, a jót keressük bennük, mert ez a célja Istennek is ajándékba adott napjaival. Aztán, ha majd szólít, ha majd átlépünk az örökkévalóságba, akkor ismét tőle függ, hogy miként határozza meg ott töltendő napjainkat, éveinket.
Préd 8,8. Nincs ember, akinek hatalmában volna az éltető lehelet, hogy visszatartsa, és senki sem ura a halál napjának. Az bizonyos, hogy nem leszünk sokkal okosabbak a mostani fejtegetésekkel, ha filozófiai megközelítésből próbáljuk elfogadni a halál tényét. Sőt nem leszünk bátrabbak sem, ha elközelít felénk Isten végső számonkérésének ideje. Tény, hogy közülünk a leggonoszabb ember is elgondolkodik – legalább ma – az élet és a halál nagy kérdésein. Azt hiszem, hogy a világítás napja két fontos kérdésének feszegetése nyomán, csak találunk valami magyarázatot arra, amiről a Prédikátor írója szólt. A benne rejlő igazság vitathatatlan, s azt is leszegezzük, hogy nem akarunk változtatni azon, ami ellenkezne Isten akaratával. Vagyis maradjon úgy, hogy ő rendezi mindannyiunk életét, s az ő akarata szerint jön el a nap, melyben megszűnik majd minden tevékenységünk.
Préd 8,14. De hiábavalóság is akad a földön. Mert néha az igazak kapják, amit a gonoszok érdemeltek volna, és a gonoszok kapják, amit az igazak érdemeltek volna. Mondtam: Ez is hiábavalóság! S csakugyan hiábavalónak látszik, értelmetlennek, hogy napokon, egy életen át töprengjünk egy ilyen hiábavalóság fölött. Mi, a legtöbben tudjuk, hogy számunkra mindennél fontosabb, hogy Isten és emberek megelégedésére, teljes szívvel-lélekkel végezzük a ránk bízottakat. Hogy aztán erről kinek, milyen a véleménye, az már nem érdekes. Isten legyen megelégedve cselekedeteinkkel, szavainkkal, gondolatainkkal.
Préd 9, 18 /a. Akkor én azt mondám: jobb a bölcsesség az erősségnél; A több féle hiten levő nagyváradi, magyar népet egyetlen erő irányítja: Isten lelke. Míg ez az érzés megmarad a hit, remény és szeretet partjai között, addig Nagyvárad magyar ajkú népének reménysége lehet abban, hogy lesz elegendő ereje arra, hogy merészen nekivághasson a Jézus születése 3., magyar államiságunk és kereszténységünk 2. évezredének.
Préd 10,8. Aki vermet ás, beleesik; és aki falat bont, megmarhatja a kígyó. Arra is figyeljünk, hogy ne engedjük el magunkat, amikor úgy érezzük, hogy biztonságban vagyunk, mert soha nem tudhatjuk, hogy ajtónk előtt leselkedik a gonosz, s pontosan, amikor nyugodtan pihenünk „házunk falához dőlve”, akkor mar meg a kígyó. Legyünk kimondottan óvatosak.
Préd 11,7. Valóban édes a világosság és jó a mi szemeinkkel néznünk a napot. Jó és édes számunkra a világosság, jó nekünk néznünk Isten fényes Napját, de ugyanakkor keserves tapasztalat, amikor szemléljük a fényt eltakaró homályt, sötétséget. Miként viszonyulunk ilyenkor? Az emberek többsége nyomban a haragvó Istenre gondol, aki nem bánta meg ugyan, hogy világosságot, édes fényt árasztott teremtményeinek, de ugyanakkor azt is tudomásul kell vennünk, hogy nem hanyagolja el szerény figyelmeztetéseit sem.
Énekek Éneke
ÉnÉn 2,16. Az én szerelmesem enyém, és én az övé. Amennyiben így tudtok szólni minden időben egymáshoz, hogy „az én szerelmesem enyém és én az övé vagyok, akkor tudjátok meg tőlem, hogy nem csak jól indultatok az közös életútra, hanem boldogan meg is érkeztek Isten örökébe
Ézsaiás Könyve
Ézs 6,1-8. Kit küldjek el, és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet! Nincs lehetőségünk a gondolkodásra. Nem vehetjük fontolóra, hogy akarunk, vagy nem kimenni, azaz teljesíteni atyánk kérését. Még őszinte nemleges válasz is sok kellemetlenséget okozhat édesapánknak. Nincs más választási lehetőségünk, mint az Igen. Amikor pedig kiejtettük a szánkon, akkor az Igennek Igen kell maradnia. Az isteni bizalomban felnőtté vált emberben nem lehet semmilyen ingadozás.
Ézs 8, 18. Ímhol vagyok én és a fiak… Gondoljunk arra, hogy a szülő és a gyermek mélyen egy és ugyanaz hosszú ideig. Próbáljunk gyermek és szülő maradni egy személyben, legalább addig, míg élnek a szüleink s így élő és ható marad a gyermek és szülője közötti kapcsolat.
Ézs 9,2. A nép, mely sötétségben jár, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttük. Verőfénynek számít minden nap. Verőfény lehet az egész életünk. Így telhet be minden unitárius ember igazi örömmel annak rendjén, amikor Jézus születésnapjára várakozik. Magunk előtt láthatjuk az erkölcsi élet tiszta, gyönyörű megvalósításait, s azt, hogy miként varázsolta virágzóvá a béke, az igazság a mi életünket. Éppen Isten igaz megismerése és az ő tisztelete követeli meg mások részéről az elismerést, ami arra utal, hogy Jézus eredeti szándéka volt megmutatni a világnak Isten gondviselő Atyaságát.
Ézs 26,16. Oh Uram!  A szorongásban kerestek Téged, és halk imádságot mondtanak, mikor rajtuk volt ostorod. Megnyugtathat az a tudat is, hogy Jézus halála után is szorongásban éltek az emberek-        abban élünk ma is, de megadatott számunkra a hitünk a családunk stb.–        Ha véletlenül elmaradt megszokott imádságunk elmondása, még mindig reménykedhetünk abban, hogy valaki imádkozik életünk csajkájában értünk

Érdemes nekünk partra küzdenünk magunkat, hiszen milyen öröm minden egyes találkozás, miután tudjuk, hogy várnak ránk a túlsó parton

Ézs 40, 28. Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr? Tudjuk, hogy testünk – legtöbb esetben egyesül a földdel, – lelkünk pedig tovább él Istenben, akitől soha többé el nem szakad. Istenben nyer új épületre, otthonra. Ez a hit. A tapasztalati világ pedig azt bizonygatja, hogy akik Isten akaratát cselekszik, azok Isten fiai (1 Jn 3, 2.).
Ézs 41,13. /…/ Ne félj, én megsegítelek! Boldog vagyok amiatt, hogy imádságaimban segítségül hívhatom Istent. Ezt az örömemet csak tetőzni tudják azok a régi tapasztalatok, melyekben nem csak Isten biztató szavát hallottam – és nem csak magam, de családom többi tagjai is -, hanem bármikor számíthattam embertársaim segítőkészségére, sőt nem utolsó sorban az édesanyai imádság szavaira, melyek szépen felolvadtak Isten megnyugtató kijelentésében: Ne féljetek, mert én megsegítelek titeket! És valóban mindez ideig megsegített Isten!
Ézs 44,11. /…/ És a mesterek, maguk is emberek. /…/ Megjegyzés: teljes mértékben egyéni jellegű beszédről volt szó, melynek gondolatai csakis arra voltak érvényesek, akiről szóltak.
Ézs 45,3. Néked adom a sötétségnek kincseit és a rejtekhelyek gazdagságait, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr… Meg lehet-e érteni, ha valaki a csalás útján szerzett kincshez köti magát és családja életét? Képtelen vagyok megérteni, hogy ilyen lelketlenséggel csaljanak meg segítőkész embereket. A háborúság között élő, vagyonos embert nem ítélhetem el, mert ő kincseinek él. Viszont képtelen vagyok felfogni, hogy élete legnagyobb kincsét, családját is képes feláldozni a kincsszerzés, a meggazdagodás oltárán. Ez a fajta kincsszerzési mód is egy csalás, hisz éppen sajt magát csalja meg azzal, hogy az övéinek gyűjtés szándéka mögé rejtőzik, s úgy szerez kincseket, hogy egyre több legyen belőle.
Ézs 49,15. Hát elfeledkezhetik-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? Május első vasárnapján virágok százát kellett volna átadnunk nektek, jelenlevő, és otthon maradt édesanyáknak. Ennél is többet érdemeltek. Virágok ezreivel sem lennénk képesek megköszönni azt, hogy sokszor emlékeztek meg rólunk könnyeitekben és imádságaitokban.
Ézs 51,16. És adtam beszédemet a te szádba… A száj, a nyelv, a szó, mind olyan kiegészítő elemei beszédünknek, melyek hozzásegítnek ahhoz, hogy életünk beszéde Isten akaratához igazítson. Hirdetnünk kell Isten beszédét alkalmas és alkalmatlan időben, és igyekeznünk arra, hogy a teljesség igényével meggyőzzük hallgatóságunkat, mert boldogok, akik Isten beszédét megtartják.
Ézs 53,3-4. Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! Mint aki elől orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől. Azt mondják sokan: Isten ostoroz, ver, kínoz bennünket, pedig legtöbbször saját magunkat nyomorgatjuk
Ézs 58, 6. Hát nem ez-e a böjt, amit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Azonos igába tartozóknak mondjuk magunkat, de amennyiben jobban odafigyelünk, akkor itt is megállapítható, hogy különbözünk egymástól, mind hitben, mind pedig lelkületben. Ezért különböző teherviselésünk is. Lehetőségeink is korlátozottaknak számítanak, mert nem választhatjuk meg magunknak „igás társainkat”, mert nem a mi feladatunk volt megállapítani közösségi életünk összetevőit sem.
Ézs 58, 6. Hát nem ez-e a böjt, amit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Az iga kötelékeinek szétszaggatására egyetlen lehetőségünk kínálkozik fel. Szolgalelkűen viselni szabadon választott kereszténységünket annak tudatában, hogy aki rátette kezét az eke szarvára, és időközben visszatekint, az nem alkalmas Isten országára (Lk 9, 62).
Ézs 60, 20/a. Napod nem megy többé alá. Az ézsaiási rávilágítás azt is sugallja nekem, hogy, amennyiben sikerül megértetnünk saját magunkkal, hogy Isten napja soha le nem megy fölöttünk, akkor ez érvényesnek mondható családunkra, sőt nagyobb közösségünkre, egyházközségünkre és egyházunkra nézve is. Ennek azonban két feltétele van. Az elsőmindenképpen Isten, akitől függ minden: a fény, az életünk. A második feltételt mi kell, biztosítsuk egy jézusi tanítás szellemében: Az igazak fénylenek, mint a Nap (Mt 13, 43).
Ézs 61,10. Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit. Az üdvösség ruhájával öltöztette fel a gyülekezet és Isten ma az én testvéremet. Tudjátok, hogy az üdvösség, a megmenekülés alapvető tapasztalataira utal. Ez azt jelenti első sorban, hogy kiment, kihúz egy olyan veszélyből, melyben az ember élete forog kockán. A veszély természetének megfelelően az üdvözítésvédelemmegszabadításkiváltásgyógyítás, nem más, mint győzelemélet és békesség
Jeremiás Könyve
Jer 6,27 Próbálóvá tettelek téged az én népem között; őrállóvá, hogy megismerd és megpróbáld az ő útjokat. Jó kezekben vannak-e azok az értékek melyeket megőrzés végett rátok bízott a múlt?
Jer 13,7. … és ímé, az öv rothadt vala, egészen hasznavehetetlen.
  • Unitárius emberként bevallom, Testvéreim, hogy könnyet látok Isten szemében. A fájdalom és a tehetetlenség könnyét. Szomorúan mondja Isten, hogy úgy kapcsoltam magamohoz Júda házát, mint a férfi, ahogy derekára köti övét. Azért kapcsoltam magamhoz, hogy népemként megőrizzem őt.

Ezért van az, hogy szeretetünknek gyönyörűen hímzett övével láncoljuk magunkhoz gyermekeinket. Ezért van, hogy Isten végtelen szeretetével láncol magához minket.

Jer 17,7-8. Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr. Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik. A figyelmeztetésből ki kell csendüljön:- ha valaki útra készül, akkor tudassa azt szeretteivel– ha valakiről tudjuk, hogy útra indul, akkor búcsúzzunk el

– ha valaki meghalni készül, akkor búcsúzzunk el tőle, amíg nem késő.

Jer 18, 17. /…/ háttal és nem arccal nézek reájuk /…/ Hiszem, és meg vagyok győződve arról, hogy amennyiben Istennek nagy gondja van a gonosztevésből megtért gyermekeire, akkor annál is inkább segítségünkre siet, azaz nem fordít nekünk sem hátat az öröm, vagy a nyomorúság idején.
Jer 21, 8. Azután ezt mondjad e népnek: Ezt mondja az Úr: Íme én előtökbe adom néktek az élet útját és a halál útját. Az életre vonatkozóan még egy utolsó megállapítást szeretnék tenni ebben a beszédemben. Igyekszünk Jézus tanítása nyomán Isten fiaivá válni, s minden jel arra mutat, hogy ebben a szándékunkban Isten meg is segít. De az még mindig nem vált nyilvánvalóvá, hogy mivé fogunk válni a következő pillanatban (1Jn 3, 2.), olyanokká-e, akik bemegyünk Isten örökébe, vagy tovább cipeljük ÉLETünk mindennapi terheit?
Jer 21, 8. Ímé, én előtökbe adom néktek az élet útját és a halál útját. Én nem szóltam volna mindezekről, ha nem állna előttünk a két nagy lehetőség: Az élet és a halál. Nemcsak azért választottam mindig az élet útját, hogy az elkövetkezőkben az ember további útjairól is szólhassak, hanem azért, hogy Jézus útján át elérkezzünk Isten útjához, ahol olyan tapasztalatokkal fogunk gazdagodni, melyeket megszokott emberi életútjainkon elég gyakran nélkülözünk.
Jer 30,19. Hálaadás hallatszik onnan és örömnek szava. Megsokasítom őket, és nem fogyatkoznak meg; megdicsőítem őket, és nem szégyenülnek meg. Hálásak vagyunk, hogy ma is megmutatta Isten irányunkban az ő megmásíthatatlan szándékát. Megmutatta, hogy soha nem fog megszégyenülni egyetlen ember sem, aki bízik benne. Hálát mondunk neki, hiszen meggyőződésünk, hogy nekünk van szükségünk erre a hálaadásra, hogy olyan biztonságunk legyen, mint Isten, akire bármikor számíthatunk, s aki miatt nem kell félrevonultan szégyenkeznünk származásunk, vallásunk, sem akarata szerinti életünk miatt.
Jer 32, 39-41. És adok nékik egy szívet és egy utat, hogy mindenkor engem féljenek, hogy jól legyen dolguk nékik és az ő fiaiknak őutánuk. És örökkévaló szövetséget kötök velük, hogy nem fordulok el tőlük és a velük való jótéteménytől és az én félelmemet adom az ő szívükbe, hogy el ne távozzanak tőlem. És örvendezek bennük, ha jót cselekedhetem velük és biztosan beplántálhatom őket e földbe, teljes szívvel és teljes lélekkel. Jövő nemzedék apró palántái! Ha akarjátok, ha nem, Isten ma újra kezébe vesz. Ő bármilyen időszakban ültethet. Csak emberpalánta legyen! Ti azok vagytok! Isten ma beültet benneteket ebbe a földbe. El ne áruljátok azt és vele együtt minket is! El ne hagyjátok éjjel, titokban azt, mert nem mi hullattuk vérünket érte. Mi csak kaptuk. Ahová mennétek, azért a földért más népek ősei ontották vérüket.
Jer 32, 39-41. És adok nékik egy szívet és egy utat /…/, hogy jól legyen dolguk nékik és az ő fiaiknak őutánuk. És örökkévaló szövetséget kötök velük /…/. És örvendezek bennük, ha jót cselekedhetem velük és biztosan beplántálhatom őket e földbe, teljes szívvel és teljes lélekkel. Ha igyekszem levonni a végkövetkeztetéseket, akkor elmondhatom, hogy ebben a gyermekben nagy ajándékot kaptatok ti elsősorban és utánatok mi is. Ha igazán boldogok akartok lenni, akkor meg kell változtatnotok, tehát az életszabályt, s az első az Ő, vagy ŐK, legyenek. Ha pedig azt is szeretnétek, hogy örömötöket leljétek egymásban, ebben a gyermekben, Edinában is, akkor, mint egy nagy kincset kell megbecsülnötök és esetenként nem szabad sajnálnotok tőle a könnyeket sem.Isten mindenkinél jobb szülő, aki teljes szívvel és lélekkel, sok örömmel ültetett be ebbe a földbe azért, hogy öntözzön, neveljen, gondozzon, ápoljon és áldhasson egymással bennünket.
Jer 32,39. És adok nékik egy szívet és egy utat, hogy mindenkor engem féljenek, hogy jól legyen dolguk nékik és az ő fiaiknak ő utánok. –        Isten mindig jó volt hozzánk-        Szívet, utat adott–        Lehetünk másként gondolkodók

–        Eltérőek lehetnek véleményeink

–        Érezni nem ésszel, hanem szívvel lehet

Legyen jó tanácsadónk az értelem, de legyen jó vezetőnk érző, dobogó emberi szívünk az elkövetkező úton!

Jer 32, 39-41. És adok nékik egy szívet és egy utat, hogy mindenkor engem féljenek, hogy jól legyen dolguk nékik és az ő fiaiknak őutánuk. És örökkévaló szövetséget kötök velük, hogy nem fordulok el tőlük és a velük való jótéteménytől és az én félelmemet adom az ő szívükbe, hogy el ne távozzanak tőlem. És örvendezek bennük, ha jót cselekedhetem velük és biztosan beplántálhatom őket e földbe, teljes szívvel és teljes lélekkel. Ha akarjátok, ha nem Isten ma ismét a kezébe vett bennünket, mert véglegesen beültet országa földjébe. Ő megteheti velünk ezt, mert számára nincs lehetetlen, bármilyen időszakban ültethet, csak ember, emberpalántalegyen. Mi és a mi gyermekeink vagyunk azok. Isten ma beültetett bennünket erre a helyre, ebbe a földbe, ebbe a templomba és arra kér mindannyiunkat, hogy el ne áruljuk a helyet és saját magunkat is vele együtt. Arra is int, hogy ne hagyjuk el éjjel sem azt titokban, mert mi kevésbé hullattuk érte a vérünket, s ahová pedig mehetnénk, egy más földért, más templomért idegen népek ősei ontották vérüket. Ez a hely a miénk még akkor is, ha mindenkinek nem itt ringott a bölcsője, viszont itt szerettük és szeretjük egymást, itt sírtunk és talán fogunk sírni egymásért, mikor el kell búcsúznunk. Ne dobjuk el sem Isten, sem a magunk örömét. Sok fájdalom és örömkönny hullt, hogy tiszta öröme lehessen az Istenben bízó embernek.
Jeremiás siralmai
JerSir1,4. Sionnak útjai gyászolnak; nincsen, aki ünnep napra járjon; kapuja mind elpusztult; papjai sóhajtoznak; szüzei nyögnek, csak keserűsége van neki. –        az omló falak tövében is van remény-        a temető mély árkában is van remény–        még van remény egy olyan jövőben, melyben kevesebb a gyász, kevesebb a holtig szenvedő ember.

Még van reményünk Istenben.

Ezékiel Könyve
Ez 17,3. …A nagyszárnyú nagy saskeselyű, melynek hosszú csapótollai valának, s mely rakva vala különféle színű tollakkal, jöve a Libanonra, és elfoglalá a cédrusfa tetejét. Szerintem öt olyan fontos „szereplője” van a példabeszédnek, melyeknek meg kell találnunk a jelentésbeli párját. Éppen ezért tegyünk egyenlőség jelet a következő fogalmak, személyek között: 1. Nagyszárnyú saskeselyű=Isten2. Cédrus ágai= a zsidóság3. Másik saskeselyű= Babilónia királya4. Pártos ház= Sedékiás király, illetve a zsidóság; végül pedig 5). Az eskűszegés= a Szövetség felbontása. Tehát ezek a jellemzői annak az elkövetkező tárgyalásnak, melybe belesűríthetem jelen példabeszéd mondanivalóját.Röviden arról van szó, hogy Isten gyenge ágakként ülteti el népét egy magas, jellemzően fontos hegyen, ahol az ő gondviselése mellett ágakat nevel, utódokat nemz a nép. De nemcsak, hanem felnőtté is válik, azaz nagy fává nevekedik az újabb és újabb nemzedék. Olyan látványos lesz ez a növekedés, hogy minden más fa, minden más nép csodálkozással nézi majd, hogy miket cselekedett Isten az ő népével.
Ez 24,16. Embernek fia! Ímé, én elveszem tőled szemeidnek gyönyörűségét hirtelen halállal, és ne sírj és ne jajgass, se könnyed ne hulljon. Nyugodjunk bele Isten akaratába! Testvérünk nem kihűlt szívvel indult a hosszú útra, hogy fájdalmat okozzon szeretteinek, hanem szeretettel, hogy ezzel pótolja az élet legkisebb hiányát is. Így határozott Isten, amikor, talán éppen figyelmeztetésnek is szánta ezt a távozást: Senki nem tudja, hogy mikor jön el a vég. Egyszer mindannyian elmegyünk és ahová megyünk, onnan nincsen visszatérés azon a módon, ahogy megszoktuk már búcsúzásaink során.
Ez 34,31. Ti pedig az én juhaim, legelőm nyája vagytok, emberek vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten. Tudom, nem szól semmi a munkáját hanyagul végző pásztor védelmének érdekében. Isten azonban azzal biztat mindenkit, hogy idejében adja a növekedést biztosító esőt, de ugyanakkor eltörli azokat a fölösleges járombeli keresztfákat is, melyek megalázó, erőt próbáló kiszolgáltatottságot jelentenek egy egyén, egy közösség, egy nép számára.
Ez 41, 22. Ez az az asztal, mely az Úr előtt áll. Az úrasztaláról egy darab kenyér és egy közös pohárból származó egy korty bor illet meg. Ez jelenti a közös étkezés áldását. Az ünnepi, megterített asztal pedig sokszor roskadozik az enni-innivalótól, melyek láttán kísértésbe eshetünk, s akár félholtra ehetjük, ihatjuk magunkat.
Ez 41, 22. Ez az asztal, mely az úr előtt áll. Igaz, hogy nem lehet mindenkinek mennyegzői ruhája (Mt 22, 12), de megtehetjük, hogy amiben az úrasztala mellé állunk az legyen tiszta és rendes, az alkalomnak megfelelő. Isten azt nézi, ami a szívben van, de nem szabad megbotránkoztatnunk embertársainkat az által, hogy kirívóan öltözünk erre az alkalomra.
Dániel Könyve
Dán 2, 21/a. És ő változtatja meg az időket és az időknek részeit. A bölcs elméje ismeri az időt, és belátja cselekvési lehetőségeinek módját (8, 5). Ez arra enged következtetni, hogy az ilyen ember nem engedi szabadjára gondolatait, vagy érzéseit. Nyitott szemmel jár a világban, s állandóan azt kutatja, hogy mire érett meg az idő. Ennek függvényében hozza meg döntéseit, s ha netalán tévedne, akkor soha nem okolja Istent, vagy embertársait, de fölöslegesen magát sem marasztalja el esetleges, hibásan meghozott döntéseiért. Felméri az újabb lehetőséget, s úgy néz a friss kihívások elé, mint előző kudarca előtt.
Dán 2, 21/a. És ő változtatja meg az időket és az időknek részeit. Ha engem megkérdeztek, akkor azt hangsúlyozom, hogy személy szerint bízom Istenben és tudom, miként életem, úgy jövendőm, és a számomra rendelt időm egyaránt az Ő kezében van. Formál az idővel együtt engem is, s ahogy megváltoztatja bennem és körülöttem az időt, tudom, hogy ez a változtatás javamra, javunkra szolgál. Azt is látom, hogy az idő sok szempontból ellenem, ellenünk dolgozik, de én tudom, hogy Isten mindig velünk van.
Dán 3,17. Ímé, a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket. –        akkor bizonyítunk igazán, ha kiálljuk az élet próbáitIsten nemcsak megszabadít szenvedéseinkből, hanem meg is vigasztal
Dán 5,27. Tekel, azaz megmérettél a mérlegen, és híjával találtattál. Látjátok, hogy milyen hamar megváltozik minden körülöttünk. Hiába vagyunk erősek, hatalmasak azon a helyen, ahol élünk, mert egyik pillanatról a másikra szertefoszlik, oda lesz ez az emberi erő, hatalom. Holnap-holnap után mi is sorban megméretünk. Két helyen: az emberek beszédében és Isten gondviselő szeretetében.
Hózseás Könyve
Hózs 11,4. Emberi kötelékekkel vontam őket, szeretetnek köteleivel, és olyan voltam hozzájuk, mint akik leemelik szájukról az igát, és ételt adtam nyájasan eleikbe. Isten valóban arra teremtette az asszonyt, hogy küzdelem, szenvedés árán is akár, de éljen és összefogja az ideig valót, a mulandót a szeretet örökké tartó kötelékeivel-        ha már nincsenek, ahogy távozott közülünk szeretett afia is, akkor magunknak kell szeretet-kötelékké válnunk, hogy megőrizhessük az ideig-óráig valótNekünk kell megtartanunk azt, ami emberi számítás szerint megőrizhető.
Hózs 11, 9. Mert én Isten vagyok és nem ember, szent, aki közötted vagyok. Meggyőződésem, hogy Isten akarja, hogy szentnek, egyedül igaz Istennek higgyük Őt. Az a tény, mikor aprólékosan meghatározza az áldozatok részleteit, vagy az istentiszteleti rendtartáshoz szükséges tisztasági feltételeket, melyek dicsőségét szolgálják, akkor azokat nem kell ránk érvényeseknek találnunk. Elsősorban nem azért, mert a mi rendtartásunk más, másodsorban pedig egy istentisztelet nem a külsőségeken áll, vagy bukik. Éppen ezért szükségesnek találom kihangsúlyozni, hogy a mi Isten szentségére vonatkozó tiszteletünk csak akkor válik érvényessé, ha bizonyságot teszünk az Isten és a felebarát iránti szeretetről és Istenbe vetett hitünkről. Ennél fontosabb megszentelési lehetőség nem adódhat egy unitárius ember számára.
Jóel Könyve
Ámos Könyve
Ám 5,14. Keressétek a jót és ne a gonoszt, hogy éljetek és akkor veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, amint mondjátok. Ámos próféta kijelenti, hogy meg kell térni. Fölöslegesek az égő áldozatok, de jót tenni igenis, érdemes.A megtérés tulajdonképpen a jó cselekvése. Mit jelent jót tenni?
Abdiás Könyve
Jónás Könyve
Mikeás Könyve
Mik 4,5. Mert minden nép a maga istenének nevében jár, és mi is a mi Urunk, Istenünk nevében járunk örökkön örökké. Mindenki számára van egy olyan hely, ahol nyugalomban érzi magát. Na ez a nyugodsáég maga Isten. Keressük őt, hiszen nincs messzire egyikünktől sem, s megtapasztaljuk, hogy apró háborúságok, kemény támadások sem tudnak kilendíteni bennünket járásunkból.-        keressük Isten és járjunk továbbra is vele a mi utunkon, hiszen jogunk van ehhez a hithez.Persze unitárius vallásunk tanítása szellemében azt is megemlítem, hogy jogunkban áll megtagadni is akár ezt az isteni gondviselést
Mik 6,6. Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-e a magasságos Istennek? Égő áldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?! Jézus is különbséget tett a búza és a konkoly között. Ezért nekünk is meg kell tennünk, amikor a külső vallási gyakorlatok fontosságát hangsúlyozzák emberek, míg messze alul marad a lelki áldozat ténye. A mindenkori unitárius ember azt hangsúlyozza, hogy életében és halálában meghatározó szerepet tölt be az, hogy miként járulunk Isten színe elé. Felemelt fővel fogadjuk-e megnyugtató szavait, vagy lesütött szemmel szégyenkezünk elmarasztalásai miatt.Nincs és nem is lesz semmi más feladatunk, mint hátramaradt életünkben is tenni mindazt, ami jó, ami megfelel Isten akaratának és emberi együttélésünk alapvető, de meghatározó követelményeinek
Náhum Könyve
Habakuk Könyve
Sofoniás Könyve
Aggeus Könyve
Zakariás Könyve
Malakiás Könyve

Újszövetség

Hely
Szentlecke
Rövid magyarázat
Máté Evangéliuma
Mt 2,10. Amint megpillantották a csillagot, igen megörültek. Van-e egy olyan „csillagunk”, melynek láttán elönt az igazi öröm?
Mt 2,10. Amint megpillantották a csillagot, igen megörültek. Minden gyermek megszületésével egyfajta békesség és szeretet költözik a családba. Igen ám, de Jézus születése örök időre meghatározta a családok békéjét, boldogságát, szeretetét. Mi elég gyakran rosszakká válunk, mert nem mindig szeretjük otthonainkban a békességet, a csendet. Nem mindig szeretjük egymást, ami miatt kiabálások, veszekedések, szeretetlenség veszi át az öröm helyét. Jézus azonban kimondottan a békességet, a szeretetet hozza magával, valahányszor róla beszélünk. Amikor a felnőttek gyermekeikről társalognak, vagy hangosabban beszélgetnek, nem mindig van jelen a békesség. Amikor azonban Jézusra terelődik a szó, lehet bármilyen erőszakos időszak, mindig átveszi a béke a zaj, a baj helyét.
Mt 2,10. Amint megpillantották a csillagot, igen megörültek. Láttatok-e már újfényű csillagot? Hallottátok-e felnőtt szüleiteket, nagyszüleiteket, amikor arról beszéltek, mennyire szükséges lenne, hogy végre megszülessen az örök békesség és boldogság? Mondjátok meg nekik, hogy nagyon rég megjelent Jézus csillaga az égen. Rég volt az a nap, amikor először örvendhettek emberek az örök békesség és öröm megjelenésének. Azóta semmi mást nem kell tennünk, csak egyszer egy évben megemlékezzünk erről a napról, Jézus születése napjáról, s aztán az esztendő többi napján magunk közelében, szívünkben megtartsuk ezt a békességet.
Mt 3,11. Én ugyan vízzel keresztellek titeket /…/, de aki utánam jő /…/ tűzzel keresztel majd titeket. Pál apostolra hivatkozom, aki hangsúlyozta, hogy Isten minden embert akar üdvözíteni (1 Tim 2,4.). Ez azt jelenti, hogy mások hibáját jóvá lehet tenni minden embernek abban az esetben, ha szándékában áll egy közösségbe tartozni, kíván egységre lépni azokkal, akik Jézus tanítása szellemében járják életutjukat. A ritka, de létező felnőtt keresztségek alkalmával én rendszeresen figyelmeztetem felnőtt, keresztvíz alá álló atyámfiait, hogy lépésük kötelességgel jár. Meg kell tartaniuk a hitet, melyet megismertettem velük, mellyel most már egy nagy közösségbe tartoznak, és meg kell tartaniuk azt a lelkiismeretet, mely időközönként szólásra emelkedik, s olyan figyelmeztetéseket, vádakat sorol elő, melyek cselekvése nélkül hiábavaló keresztségünk és hiábavaló a kereszténységhez való tartozásunk.
Mt 3,3. A pusztában kiáltónak ez a szava:… Talán a kiáltó szavává válik minden beszéd ebben a pusztában. Sajnálom, de már több, eddigi beszédem erre a sorsa jutott. De mégis, ha valakiben, talán mindannyiatokban, akik jelen vagytok, összesűrítődne, azaz csakugyan egyetlen mondattá válhatna e mai beszéd, akkor – én lennék Isten legboldogabb szószólója. Ez pedig egy felszólító módban megfogalmazott mondat lenne: Arra kérlek Testvéreim, hogy mindig legyen egymáshoz egy jó szavunk!
Mt 5,3. Boldogok a lélekben szegények: övék a mennyek országa. Kisemmizetteknek, bénáknak szól ez a reménység-        Istenre és nem a törvényre vagyunk utalvaReményre, más gondolkozásra akar ösztönözni
Mt 5, 13-14. Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való már egyébre, minthogy kidobja és széttapossa az ember. Amennyiben hivatásunkban, vagy egyéni, családi életünkben hűtlenek és haszontalanokká lettünk, mint értelmetlen dolgot kidobnak és eltaposnak bennünket. Így hát Isten akaratát, Jézus tanítását követni csak annak lehet, aki hasonlóvá lesz az életnek, a dolgoknak értelmet adó sóhoz. Szigorú követelmény áll előttünk. A vagy- vagy kötelessége! Itt és most kell betölteni a jó ízt adó szerepet. Másként Isten nem tud segíteni az embereken, akár az ízét veszített són. Kidobják, tehát és eltapossák az emberek. Vigyázni kell, mert az ízt adó sók és az eltaposók is egyaránt mi, az emberek vagyunk és lehetünk. Mi pedig egymást nem taposhatjuk el!
Mt 5, 13-14. Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való már egyébre, minthogy kidobja és széttapossa az ember. Gondolom, hogy ez a prédikáció, kérdéseket tett fel arra vonatkozóan, hogy ki, mennyire töltötte be só szerepét, s ugyanakkor hiszem azt is, hogy e mai istentisztelet is egy marék só lehet a többihez.
Mt 5, 41. S ha ezer lépésre kényszerítenek, menj el kétannyira. Rengeteg türelmetlenségnek, engedetlenségnek vagyunk szemtanúi, s ezért mi vagyunk első sorban hivatottak arra, hogy ezen enyhítsünk. Ez pedig tökéletesen sikerül, ha nem csak kétezer lépésre, hanem egy életen át magunkkal hordozzuk az engedelmességet és a minden parancs felett uralkodó ember iránti szeretetet.
Mt 5,37. Beszédetek legyen: igen, igen; nem, nem. /…/ –        A szó: legyen igen, vagy legyen nemÉn azt mondom: legyen a kiejtett szó igaz.
Mt 6,6. Te amikor imádkozol, menj be szobádba, zárd be az ajtót és úgy imádkozzál a rejtekben lévő Atyádhoz. Megfizet Isten a titkon mondott imáért
Mt 6,10. Legyen meg a te akaratod. Amiképpen Isten dolgai kifürkészhetetlenek, hasonlóan Isten akarata is olyan, melynek el nem lehet érni a végét. Ezért fontos, hogy időnként ne csak saját akaratunkkal, vagy szabad akaratunkkal foglalkozzunk, hanem főleg Isten akaratával, mert csak ekkor tud megnyugtatni egy boldog felismerés: Isten meg akarja pihentetni akaratát rajtunk.
Mt 6,10. Jöjjön el a te országod. Testvérünk példává lett számunkra: megtestesült benne a fájdalom és az imádság.- a fájdalmas reménység– és a kitartó imádság, hogy legyen meg mindenkor Isten akarata!
Mt 6,10. Jöjjön el a te országod. Mi hisszük, hogy Isten országa útban van. Hiszünk a jó győzelmében. Hiszünk abban, hogy szerencsés és áldott lesz a lelkiismeretes ember útja. Hiszünk abban, hogy amint megtörtént a rendszerváltás, úgy jönnie kell egy olyan világnak, melyben az egyéni érdekek mélyen visszakerülnek megérdemelt helyükre, s amikor olyan vezetők állnak közösségi életünk élére, akiknek „húszad rendűvé” válik saját előmenetelük, saját hasuk. Úgy látom, hogy egy őrségváltásnak voltunk szemtanúi. A régi „vigyázók” pihenni mennek, s helyüket olyanok veszik át, akik éberen, közösségi szellemet oltalmazva vigyáznak álmaink, életünk felett.
Mt 6,10. Miatyánk… Ilyen drága isteni és emberi ajándékokkal már könnyebb az előmenetel. Nem megnyílt, hanem egyszerűen kitárulkozott előttünk Istenünknek, a mi Atyánknak felénk áradó szeretete. Nemcsak nekem, vagy csak neked jut belőle, hanem mindannyiunknak, akik Istenbe, és testvéreinkbe helyeztük bizalmunkat.
Mt 6,11. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. –        Jó nekünk, ha arra gondolunk, hogy a holnap a miénk lehet, amennyiben Isten is úgy akarja, de ez első sorban tőle függ-        Jó, ha arra gondolunk, hogy holnap is lesz kenyerünk, amit megehetnek gyermekeink, s amivel magunkat is táplálhatjukJó azonban, ha arra is gondolunk, hogy milyen öröm azoknak, akik jelen vannak az emlékezés asztalánál.
Mt 6, 11. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Életünk folyamán nagyon sokszor adódik, hogy éppen mi vagyunk asztaltársaságok házigazdái, mikor egymás örömét, szorongását és bizony hibáit is felfedjük. Itt, e helyen azonban Isten a mi házigazdánk, aki örökérvényű üzenetét tolmácsolja abban a darab kenyérben, melyet magunkhoz veszünk, s melyből kipattan minden ember számára a megfelelő üzenet: vigasz, ígéret, megbocsátás és szeretet. Így kérjük tehát Istentől a mindennapok kenyerét, mely tulajdonképpen a szükséges táplálékot jelenti számunkra, de anyagi mivoltában is Isten adománya marad. Ez a hit magaslatán azt jelenti, hogy adományként kapunk egy szót, mely az élet kenyere (Jn 6, 32.): öröm és bánatban, jólét és szenvedésben, szegénység és gazdagságban egyaránt.
Mt 6, 14-15. Mert, ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket. A lelkiismeret időben megszólít, hogy kövessük a megbocsátás útját. A gonoszért gonosszal senki ne fizessen, hanem mindig Isten megbocsátó szeretetét tartsuk szem előtt. Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall.
Mt 6,21. Ahol a kincsed, ott a szíved is. Hol van, tehát a mi szívünk? A helyén! – mondjuk. Ott, ahol fellelhetők a látható világ kincsei. Ott, ahol Isten akarata megnyugszik a cselekvéseinken és áldásával kíséri minden teremtményének útját. Meg van a szívünk, de megleltük kincseinket is.
Mt 6,21. Ahol a kincsed, ott a szíved is. –        mindenki megbizonyosodhat arról, hogy elvesztett szerettei lelki kincsek szerzésére adták életüket-        ma látja mindenki, hogy számotokra is milyen drága kincsek voltak ők–        tudjuk mindannyian, hogy a ti szívetek ott van velük

ez a legjobb dolog, amit érte és magatokért most és később is tehettek

Mt 6, 22. A test lámpása a szem. Adja Isten, hogy szemünk ezután is testünk lámpása legyen és maradjon, s az elem örökké szolgáltassa a világító test számára az áramot. Újratölthető elem legyen a lámpában, melyet a hit sugara időközönként újratölt, hogy lássunk életünk sötét éjszakáiban is. Maradjon meg szemünk fénye, hogy testünk és lelkünk világosságban élje meg a maga Istentől kapott nagy megbízatást: szolgálni őt és az embert
Mt 6.24 Senki sem szolgálhat két úrnak: /…/. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is. Nem lehet az ember megosztott. Amiként nem szolgálhat egyszerre Istennek és a vagyonnak, ahogyan az kiviláglik Jézus példabeszédéből, ugyanúgy nem szolgálhat két úrnak a hit, vagy akár az érzések világában sem. A jézusi példabeszéd időszerűsége akkor vonatkozik ránk, ha életünkben valóra vált az egyedüli Úr, Isten szolgálata.
Mt 6,26 Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak s csűrökbe sem gyűjtenek: mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti többet azoknál? –        Isten sok gonddal és törődéssel van teremtett világa iránt.-        Gondot visel az ég madaraira, s arra kér, hogy megértsük végre emberi lényünk fontosságát–        Amikor kihangsúlyozást nyer életünkben, hogy csakugyan nagyon fontosak vagyunk Isten, a világ, de szeretteink számára is, akkor ezt a szó szoros értelmében kell elfogadnunk.

Emberi életünk fontossága, azonban nemcsak ennek tudomásul vételével jár, hanem azzal a sok gonddal és törődéssel is, ami övezi az ember gyermeknevelését.

Mt 7,7. Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak. Kérünk, keresünk, zörgetünk, mert hisszük, hogy Istentől ígéreteket kapunk további, békés, családias hangulatú, boldog, szeretetteljes karácsonyokra is. Mi, felnőttek, arra kérünk titeket, hogy ti is imádkozzatok velünk, és felnőtt szokás szerint mondjátok: Adjon Isten mindenkinek, békés, boldog, örömökben gazdag karácsonyi ünnepet!
Mt 7,8. Mindaz, aki kér kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtó nyílik. A zörgetőnek minden ajtó megnyílik. Itt hit és szeretet lakik a szívekben. Igaz az, hogy itt is csak addig lehet zörgetni, míg még tart, míg el nem fogyott az élet. Még ma sem késő megpróbálni zörgetni, de holnapra már ne hagyjuk! Lehet, hogy lenne, aki megnyissa az ajtót, csak az a kérdés, hogy holnapig nem fogy-e el az erőnk, s akkor majd nem fogunk tudni zörgetni. Hívjon hát szívünk, egyre csak zörgetni! A megnyílt ajtókon belül megértő szíveket keresni, s ha majd a szoba csendjében párnára hajtjuk fejünket, megelégedett szívvel fogjuk elmondani imádságunkat: „Istenem, tudtam, hogy lehet zörgetni, egy kicsit mégis kételkedtem, hogy meg is nyílik az ajtó -, de remélem azt, hogy bent szívem megértő, szerető emberekre talál”.
Mt 7, 8. Mindaz, /…/ aki keres, talál, /…/ 423 év telt el azóta, hogy ismeretlen sírba temették első püspökünket, Dávid Ferencet. Azóta tart a mi unitárius keresésünk. Azóta érvényben van őszinteségünk. Azóta szót fogadunk Ámos prófétának, aki szerint keressük Istent, hogy éljünk (5, 4.). Időszerű e meglátás még akkor is, ha lelkészek és hívek közül mára már sokan megkérdőjelezik jövendőnket. Isten a bátorság lelkét adta nekünk, s ezért bizakodva tekintünk örökkévaló gondviselése felé.
Mt 7, 9. Ki ad közületek fiának követ, ha kenyeret kér? A fentiekben kívántam tehát bemutatni a szülőt, akinek köszönhetően megszülettünk. Áldozatvállalásukkal olyan gyermekek lehettünk, akiknek példás szüleik voltak. Minden jó tulajdonságot nemcsak gének szerint, hanem az élet iskolájának tanítása rendjén is átadtak nekünk. Boldogok lehetünk, mert ők halálukig nagyon szerettek minket. Megtanítottak arra, hogy milyen kötelességeink vannak velük szemben, hogy ne csak a tiszteletnek, hanem a szeretetnek is magunkon hordozzuk ismertető jegyeit. Szülői kötelességeiket úgy teljesítették, hogy abban nem csak a féltés, ragaszkodás, gondoskodás, hanem az irántunk való türelem is nyilvánvaló volt. Szerencséseknek mondhatjuk még egyszer magunkat, mert nem csak nyelvünkben, nemzetünkben, nemcsak unitárius vallásunkban, hanem a vallások egyetemességében is képesek vagyunk gondolkodni, érezni és nyilatkozni.
Mt 7,13-14. A szűk kapun lépjetek be! Tágas a kapu és széles az út, mely a pusztulásba visz, – bizony sokan mennek be rajta. De milyen szûk a kapu és milyen keskeny az út, mely az életre visz – bizony kevesen találják meg azt. Igaz az evangélista üzenete:-        sok a lehetőség, hogy magunkat és másokat is bajba sodorjunk–        sok minden kísért: meggondolatlanság, gyengeségek

az Istenben bízó embernek nincsenek ilyen, vagy hasonló gondjai!

Mt 7,18-19. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely jó gyümölcsöt nem terem. A jó gyümölcsöt mindenki várja, hogy megteremjem. De hogy tudjak jó gyümölcsöt teremni, ha népemet nem szolgálhatom? Miként tudnék rossz ágakat lenyesni azokról – fiatal létemre – , akik szaladnak a templomtól?
Mt 7,18-19. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely jó gyümölcsöt nem terem. Tavasz közeleg. Kimész majd a gyümölcsös kertedbe és levágod a száraz ágakat. Sőt kivágod azt a fát, mely szép, nagy gyümölcsöket terem jó néhány éve, de belül mindig férges és el van pusztulva.Egymáshoz azonban másképp kell viszonyuljunk. Ne akarjuk mindenáron kivágni egymást! Inkább megtisztítani. A szívet, a lelket. Ápoljuk, segítsük egymást, hogy egyformán jó gyümölcsöket teremhessünk.
Mt 7,21. Nem minden, aki azt mondja nékem: Uram, Uram, megyen be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. A templomban is most már nekünk szükségünk van egy többletre, a lelkületre, mert hiába mondjuk, hogy Uram, Uram, mert ez még nem minden. Hanem az valami, amikor a vert ösvényeken járunk, melyek Isten országa felé vezetnek, s a nyitott kapukon, ajtókon keresztül belépünk, hogy cselekedeteinkkel végre megpecsételjük Isten- és emberszeretetünket.
Mt 7,24. Mindaz, aki hallgatja tanításomat és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Fogjon hozzá a toronyépítéshez. Olyan magasra építse, hogy annak teteje az eget érje! Én csak azt kívánhatom, hogy az ember befejezze Isten segítségével munkáját, amihez hozzákezdett és legyen öröme abban is, amiben nem lehetett sokaknak.
Mt 9,11-13. Miért eszik Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel? Amikor Jézus ezt hallotta, megfelelt nekik: Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak és tanuljátok meg mit tesz az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket. Sok jézusi tanítást meghallgattunk már eddigi életünk folyamán, de itt arról van szó, hogy ezt meg is kell tanulnunk. Meglátogatni az özvegyeket és árvákat, s észre venni végre, hogy mennyire megfordult a sorrend. Ők azok, akik hűségesen járnak a templomba, áldozatokat vállalnak, az egészségesek helyett is kitartóan imádkoznak, ők azok, akik hozzánk is sokszor lehajolnak. Milyen hatalommal teszik ők mindezt? Azzal, amit Istentől kaptak. Itt az idő, tehát, hogy hatalmasak legyünk mi is Jézus barátságának birtokában.
Mt 10, 8. Ingyen vettétek, ingyen adjátok. Soha, semmilyen körülmény között visszaélnünk nem szabad az Istentől kapott lelki és testi ajándékokkal (Mt 13, 12), de ugyanakkor el sem szabad ásnunk azokat, mint a példázatbeli szolga a maga talentumait. Kinek-kinek adott Isten saját belátása szerint. Mindannyiunknak meg van azonban a lehetőségünk is arra, hogy a meglevők mellé újakat, másakat szerezzünk. Amennyiben pedig elgondoljuk, hogy ez első sorban saját javunkat szolgálja, akkor minden okunk meg lehet arra, hogy a kapott isteni ajándékokat saját magunk és mások boldoggá tételére használjuk ki, itt a földi létben.
Mt 10,16. Úgy küldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé. Legyetek, tehát okosak, mint a kígyók, és ártatlanok, mint a galambok. Jó tudnunk, hogy számíthatunk valakikre. Én, például, az ember testvéred, veled maradok. Velünk lesz mindörökké a gondviselő Isten. Fogadjuk el, hát Jézus szavait s menjünk, álljunk bátran embertársaink elé: Nem farkasok ők, csak másként küzdenek, embertelenül.
Mt 10,16. Legyetek azért okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok. Tudnunk kell, hogy életünk minden percében imádkozik valaki értünk. Ez pedig megtartó erő. Feldúlhatják otthonunk békéjét, s akár minden elhagyhat a nap alatt, de Isten mindig mellettünk áll, sőt az emberek közül is mindig lesz valaki, aki megmutatja, saját szeretetünkre válaszolva, okos élet-értelmezésének, szelídlelkűségének maradandó jeleit. Higgyük el, nem minden olyan, mint amilyennek látszik. Sőt nem is farkasok azok, akik sokszor elkiáltják magukat. Emberek ők is, csak másként küzdenek. Kicsit embertelenül. Mi erre válaszolunk jó unitáriusokként a kígyó okosságával és galamb szelídlelkűségével.
Mt 10, 22/b. /…/ aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. Bizony a mi földi sátorházunk is elbomlik egyszer, de nyugodtak lehetünk, hogy van épületünk Istenben (2 Kor 5, 1). Azt is tudjuk, hogy az élők imádsága nem segít a halottak baján, de lelki megnyugvást kölcsönöz azoknak, akik szerették halottaikat.
Mt 11.16 Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a tereken tanyázó gyerekekhez… Nem szabad a jövő időszak bölcsességére bíznunk azt, amiben nekünk kell határozott igent, vagy nemetmondanunk. Nem engedhetjük meg magunknak a gyermekes viszonyulást, mely jellemzi ugyan saját nemzedékünket is. Fogadjuk meg Jézus tanácsait, de álljon biztatásként Pál apostol figyelmeztetése is: „Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.” (Róm. 12.15).
Mt 11,28. Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztallak titeket. Tudva levő dolog az, hogy életünk folyamán gyakran érnek keserűségek, bántódások, néha-néha csalódások között jól esik újra gyermekként sírni, de vigasztalhat az a tudat, hogy maga a Mester biztatott: Őt kell keresni, az ő tanítását, mely biztos utat jelent Isten megtapasztalásában, az ő elérésében.
Mt 11,28. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve: Én felüdítlek titeket. –        Vannak közöttünk emberek, akik meg vannak fáradva-        Jézus első sorban feléjük intézi ígéretét–        Vannak közöttünk emberek, akik meg vannak terhelve

–        Megállapíthatjuk, hogy legtöbbször az élettől jönnek ezek a nehézségek

–        Vándorutunkon elindított Isten

–        Nem csak áldást, hanem akadály is gördített elénk

–        Gondok, életterhek képében jönnek be életünkbe

–        Az öregség állapotával azonban az elhagyatottság, egyedüllét is kínoz

–        Mindezek mellé akár hosszan tartó betegség is társulhat

Sőt olyanok is élnek közöttünk, akiket a gyermektelenség tudata kínoz nap, mint nap

Mt 12,11-12. Ha valakinek közületek csak egy juha van és az szombat napon gödörbe esik, nem követ el mindent, hogy kihúzza? Pedig mennyivel többet ér az ember a birkánál! Isten, a világról gondoskodó, szerető Atya bizonyára másként látja, mint mi az elvesztés, megtalálás gondjait, illetve örömét. Az elveszett juhban bűnös gyermekeit keresi, akiket jobban félt, mint az egy akolban levőket. Lássuk be, hogy a „bűn igazában eltávolodás Istentől, az élet forrásától /…/. A bűn elszakadás az atyai háztól. – A bűn az Istennel való barátság megszakítása. – A bűn a krisztusi, természetfeletti élet elveszítése. – A bűn éjszaka és sötétség. Rövidzárlat a lélekben! – A bűn a lélek halála…” /Vasárnapok – Ünnepnapok: 307. Old./. Ne tegyük szomorúvá Istent, hogy továbbra is búslakodjon elvesztésünk miatt. Cseréljük ki lelkünk biztosítékát, hogy újra kapcsolatot teremtsünk életünk forrásával, Istennel. Gondoljunk arra, hogy milyen nagy szeretettel öleli magához a szülő megtalált gyermekét, s milyen boldogsággal tart Isten bennünket szerető gondviselésében.
Mt 12, 46 -50. Ezek az én anyám és testvéreim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám. Amiképpen Isten dolgai kifürkészhetetlenek, hasonlóan Isten akarata is olyan, melynek el nem lehet érni a végét. Ezért fontos, hogy időnként ne csak saját akaratunkkal, vagy szabad akaratunkkal foglalkozzunk, hanem főleg Isten akaratával, mert csak ekkor tud megnyugtatni egy boldog felismerés: Isten meg akarja pihentetni akaratát rajtunk.
Mt 12,48. Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? Az álmok, a könnyek tükrében lehet látni-hallani a volt édesanyátHallszik az édesanyai, szép, meleg, magyar szó:–        bennetek atyámat, édesanyámat, testvéreimet látom

jöjjetek árvák és özvegyek s a Zsoltár szavaival vigasztalódjunk: Boldog ember, aki az Úrban bízik.

Mt 13,3 Kiment a magvető vetni… –        Most legyek én a magvető. Ti a föld. A jó föld. Isten országa kicsi. Szoruljatok, engedjetek másnak is helyet.-        Ti emberek vagytok. Földetek és szívetek is van. A vetőmag földeteké, az evangélium és nem a föld szíveteké. Szívetek Istené.–        A magvető! Ne feledkezzetek meg rólam sem! Maggá leszek, földetekbe hullok, kikelek, búza, kenyér leszek az asztalotokra

 

Mt 13,4. Kiment a magvető vetni. Sokat hallottunk a magvető példázatáról. Ismerjük a földműves munkáját, de részetek van a lelkész tevékenységéből is, akik látogatjátok az istentiszteleteket. Mind a két világban fontos szempont, hogy vigyázzunk, amikor vetünk, hiszen földjeink körül vannak véve meddő területekkel. Ugyanez a helyzet az emberi lelkek tekintetében is. Sem a példázatban, sem pedig a valóságban nem a terméketlen területen, nem a nem termő emberi lelkeken van a hangsúly, hanem azokon, melyek meghozzák termésüket. Ki 30, ki 60, ki pedig 100 annyit. És ez a fontos!
Mt 13,8. Némely pedig a jó földbe esik és gyümölcsöt terme. Az első, határozott lépést nekünk kell megtennünk, hogy azután Isten segítségünkre jöjjön. Ő, látva megváltozási szándékunkat új szívet ad a régi, kő szív helyébe. Ez egy új és egyben értékes gyümölcsöt jelent megváltozott életünkben, ami nem más, mint az igazság gyümölcse azoknak, akik munkálják a békességet (Jk 3,18).
Mt 13,24-25. Hasonlít a mennyek országa az olyan emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amikor mindenki aludt, jött ellensége és konkolyt szórt a búza közé, aztán eltávozott. Ne törjük magunkat fölöslegesen a gonosz emberekkel való harcban. Nekünk sokkal másabb a feladatunk, mint egy folyamatos küzdelem a megsemmisítésükért. Elsődleges kötelességünk, hogy mindenképpen megmaradjunk a jó cselekvésében. Ne akarjunk rosszat senkinek, de főképpen ne azoknak, akikre nincs okunk még irigykedni sem, hiszen mindaz, amit megkeresnek, az ő fáradozásuk gyümölcse és nem a miénk.
Mt 13,31. Hasonlít a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember és szántóföldjébe vet. Magam is, aki nap, mint nap vágyom Isten országába – állítom, hogy nehéz nekünk oda bemennünk. Nehéz, mert komoly árat kell fizetnünk ezért a tagságért. Itt nem határoz valami szolidaritási alap, nem önkéntes pénzbeli hozzájárulás a feltétele ennek, hanem sok háborúság(ApCsel 14,22.). Háborúságot kell szenvednünk, s bizony okoznunk is sokszor azért, mert ezt az eszmei világot, Isten országát akarjuk. Mert hisszük, hogy nemcsak harcra, állandó aggodalomra születtünk, hanem szeretetteljes örömre is. Amíg pénz, jólét után futkosnak emberek, míg másokat sárba tipornak saját érvényesülésükért, addig nekünk tűrnünk és szenvednünk kell, hogy bebizonyíthassuk igazunkat.
Mt 13,33. Hasonlít a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony és három véka lisztbe vegyít úgy, hogy az egész megkovászosodik. Bármilyen legyen is meglátásunk, sosem szabad elfelednünk a kovásznak ízt adó szerepét. És meg kell jegyeznünk, hogy erkölcsi, szellemi életünk minőségét, az életünknek állandóan jó ízt adó kovász határozza meg. Ezért hát, saját kezünkbe vesszük életünk irányítását és ízesítését. Valahogy úgy, ahogy az író megfogalmazza: „Amikor a vallásos ember a sorsot, mint Isten jutalmát, vagy büntetését éli meg, elfogadja, hogy ő maga hívta ki bármelyiket is, és ezért sorsával békességben él. Hogy is szállhatnék szembe egy olyan sorssal, amelyről tudom, hogy saját tetteimnek gyümölcse. Csak a gyökeréből kiforgatott ember harcol a sorsa ellen. Aki ma a közösségre bízza sorsának alakítását, irányítását, az ezzel csak a saját belső tartalmaitól való rettegését mutatja ki.” (Dethlefsen, Thorwald: Élet az élet után.)
Mt 13,44. Hasonlít a mennyek országa a szántóföldön elrejtett kincshez. Tulajdonképpen ebben az áldozat vállalásban és hozatalban rejlik a példázat tanulsága. Az bizonyul élete folyamán és azután is Jézus tanítványnak, Isten országát kereső kereszténynek, aki kész minden áldozatot meghozni azért, hogy nyilvánvalóak legyenek Isten drága kincsei a földön, hogy napról-napra közelebb kerüljünk egymás szívéhez és lelkéhez. Akkor vagyunk gazdagok, amennyiben sikerül megtartanunk Istennek a lelkünket. Mert Isten országa ugyanis nem szemmel láthatóan jön el. Nem mondhatjuk, hogy itt, vagy amott van, hiszen Isten országa közöttünk, bennünk van.
Mt 13,44-46. Hasonlít a mennyek országa a szántóföldön elásott kincshez. Egy ember megtalálja a kincset, de titokban tartja. Aztán nagy örömében fogja magát, eladja mindenét, amije csak van, és megveszi a szántóföldet. Hasonlít a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki igazgyöngyöt keres. Mikor aztán egy nagyon értékes igazgyöngyre talál, fogja magát, eladja mindenét, amije csak van és megveszi azt. Különbségek vannak a keresésekben-        kincseket, drága gyöngyöket halmozunkmíg minden mást odaadunk értük, mindig eltitkolunk valamit. Éppen ez az, amit eltitkolunk, ez a legértékesebb.
Mt 13,45. Hasonlít a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki igaz gyöngyöt keres. A kincskereső ember esetében az anyagi világ döntő értékeinek sokaságát kellett feláldoznia egy újabb, komolynak számító érték megvásárlása érdekében. Isten országának közösségében azokról kell lemondanunk az „igaz gyöngyök” megtartásáért, melyek különben kárunkra vannak. Evangéliumi, igaz gyöngynek számít Jézus idecsatolható tanítása: Százszor annyit kapunk Istentől, amennyiben valamiről lemondunk tanítványságunk gyakorlása érdekében.
Mt 13,47. Végül hasonlít a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, mely minden fajta halat bekerít. Teljes mértékben felvállaljuk a példázatbeli halász szerepét. Persze ez nem jelenti azt, amit egyes felekezetek gyakorolnak, hogy „hálóikba kerítenek embereket”. Mi nem hirdetjük „minden áron” Isten országa áldásait. Kihangsúlyozzuk, hogy fontos számunkra a ma, és fontos a holnap is. De nem mindegy, hogy a gonoszság, vagy a szeretet tölti meg Isten által, ajándékba kapott napjainkat. Ezért hangsúlyozzuk, hogy végezze ki-ki munkáját azon a helyen, ahová Isten állította. Tegye azt meggyőződésből, magáért a jóért, és nem azért, hogy még egy újabb élettel megajándékozza Isten.
Mt 13,52. Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a családatyához, aki kincseiből újat és régit szed elő. Elmarasztalom azokat a leányokat és fiukat, akik nem képesek arra, hogy odategyék az apám elé azt, hogyédes. Legyen kivétel, ha az apa csakugyan mostoha! De még jobban elmarasztalom azokat a gyermekeket, akik édesapjuk háta mögött „nosztalgiánaklelki fröccsnek”nevezik azokat a gondolatokat, melyeket tulajdonképpen emlékek sora ölel át. Minden ember, s így minden édesapa drága kincse a múlt. Az eltelt időszakban pedig azok, akik nemcsak életet adtak neki, hanem gondoskodásukkal, szeretetükkel megszépítették nehéz életét. Akár a szenvedés, vagy a sok munka – gyermekkortól kezdve -, akár az apró örömök, mind-mind hozzátartoztak azokhoz a személyekhez, akik értékessé tették az adott édesapák életét. Ezért van az, hogy régi kincseket képesek előhozni azok az édesapák, akiknek életében jelentett valamit a szülői szeretet, megbocsátás, stb.
Mt 16,19. Amit megkötsz a földön, megkötött lesz a mennyben is. Fontosak, tehát számunkra a kötelékek, mert nagyon szeretjük szüleinket, testvéreinket, s bár erős a szeretet, mint a halál, erős a kötelék, mégis azzal kell mennünk életutunkon, akinek szerelmet fogadtunk, ígértünk. Kérjük együtt Istent, hogy tegye erőssé a szívek kötelékét egymás iránt, de úgy, hogy közben egyetlen ember se érezze hiányát a szeretetnek.Szeressük egymást a szeretet igaz érzéseivel, de soha ne feledjük azokat a kötelékeket, melyekkel örök időre magunkhoz kötöttük azokat, akik féltő szeretettel vettek és vesznek körül.
Mt 16,24. Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Számukra gyönyörűséget jelentenek a parancsolatok betartása nyomán megszületett dicséretek, s az azokból fakadó elégtétel. Éppen ezért a ma unitáriussága, nagyváradi unitáriusok, 2004 virágvasárnapján felvállaljuk Jézus feltétlen követését. Nem fogadkozunk, nem teszünk világot megrengető ígéreteket, de valljuk, hogy nem leszünk sem szülő, sem rokon, sem nemzet, sem Jézus, még kevésbé Isten tagadók. Felvállaljuk, hogy időnként megrendül hitünk vezetőinkben, egyházunkban, annak életvitelében, adott embertársainkban, de vallásunkban, Jézus tanításában még soha nem csalatkoztunk. Mindaz ugyanis, amit tanított megállt a mai napig, s bizonyára megtartja azokat, akik követik.
Mt 16, 26. Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelke kárt szenved? Az élet azonban nem egy hazárd kártyajáték-        ennek köszönhetően nem annak függvényében értékeljük, hogy milyen volt a szerencsénk.Nem kártyázni kell tudni, hanem élni!
Mt 16, 26. Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelke kárt szenved? Nem ritkán szeretteinket, ismerőseinket is olyan tanácsokkal halmozzuk el, melyek nagyon bölcs életfelfedezésre vallanak. Amennyiben ilyen tehetségeink vannak, akkor időszerű saját magunkra is jobban odafigyelni, mert olyan hamarosan bekövetkező veszteségek fenyegetnek, melyek kiküszöbölhetetlen nyomokat hagyhatnak életünkön. Az álmok, az elérhetetlen vágyak birodalmából vissza kell jönnünk a testközelbe, ahol érinthetővé és érezhetővé válunk egymás számára. Itt kell megérteni és felfedezni azokat az új lehetőségeket, melyekben nem a világ felkínálta örömök és javak megszerzése a lényeges, hanem az, hogy nyugodt legyen és maradjon a lelkiismeretünk még akkor is, ha sorozatos veszteségek lettek osztályrészünk. Sőt mára már az is elmondható, ha vannak közöttünk olyanok, akik képletesen szólva megnyerték már a világot, akkor minden erejükkel időben törekedjenek arra, hogy lelkükben valamiként kárt ne valljanak.
Mt 17,20. Mert gyönge a hitetek. Bizony mondom nektek: Ha akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok e hegynek itt: Menj innét amoda! – átmegy, és semmi sem lesz számotokra lehetetlen. Hiszem bizalommal azt, hogy Isten, mint minden teremtményét, úgy engem is megőriz, eláraszt szeretetével. Életemben a változásokat én magam alakítom a jó irányában Isten akarata szerint. Végül pedig törekszem az Istenfiúságra, hogy így tökéletessé legyek.
Mt 18, 20. Ahol ugyanis ketten, vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Kerestem felvett szentleckénk első összefüggéseit, s ráébredtem, hogy jövendőnk alapfeltételét viseli magán, de ugyanakkor azt is meg kell határoznunk, hogy milyen a jövőképünk. Sőt ebben a jövőben ki az, vagy kik azok, akikkel szívesen, bármilyen körülményben találkozunk. Amennyiben a reménység jellemzi ezeket az embereket és eszméket, akikkel és melyekkel találkozni kívánunk, akkor érdemesek vagyunk arra, hogy merészen gondolkozzunk saját és környezetünk jövőjéről.
Mt 18,20. Ahol ugyanis ketten, vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Helyesnek találom a jézusi jövendölés megnyugtató szövegezését, hogy ahol gyülekezésre szánják el magunkat, s ekkor nevét is összhangba hozzák azzal a tevékenységgel, mely beleillik tanításába, – akkor segítőként ott lesz velük.
Mt 18,21-22. Akkor hozzálépett Péter és megkérdezte: Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom? Talán hétszer? Jézus így felelt: Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer. –        A Jézus által felkínált út nehezen járható-        Hívő és hitetlen, unitárius és jehovista egyaránt csúszkál rajta–        Vigyázni, mert nem a cipővel van baj, amit könnyen ki lehet cserélni, hanem az utat választottuk meg rosszul!

–        Jézus útja nehéz ugyan, de nem csuszamlós

Ha mindig arra kell figyelnünk, hogy elestünk és fel kell állnunk, az igazság addigra már nagyon messze lesz tőlünk

Mt 18,23. Hasonlít ugyanis a mennyek országa egy királyemberhez, aki számot akart vetni szolgáival. Nem jó dolog senki életében, ha adósságot kell szereznie annak érdekében, hogy tovább éljen. Adóssághoz kell folyamodnunk annak érdekében, hogy családunkról megfelelően gondoskodhassunk. Ekkor azonban teljes igyekezettel azon legyünk, hogy ezt az adósságot mielőbb visszafizessük. Nem szabad elfelednünk, hogy nem csak mi vagyunk az adós helyzetében. Éppen ezért mindenkinek jól esik, ha haladékot kap tartozása visszafizetése tekintetében, és örömet szereznek neki, ha részlegesen, vagy teljesen elengedik tartozását. Jóra érdemesült minden ember, s ezért úgy kell megbocsátanunk egymásnak, mint ahogy elengedte a király adós szolgájának az ő tartozását. Így hasonlíthatunk mi is Isten országára, akik könyörületet mutatnak felebarátaikkal szemben.
Mt 18,23. Hasonlít ugyanis a mennyek országa a gazdaemberhez, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlőjébe. Vannak, akiknek számít az elölülés-állás. Vannak, akiknek nem. Vannak, akiknek fontos a bér, de nem fontos az, hogy érte minőségi munkát végezzenek. Vannak, akiknek mindig fontosabb a mások könnyű érvényesülése, mint az, hogy saját maguk tisztességre, becsületre törekedjenek. Vannak, akiknek az számít egész életében, hogy mi is lesz végső jutalmuk, de vannak akiknek az a fontos, hogy tisztességesen, becsületesen, szeretetben végezzék mindennapi teendőiket.
Mt 19,5. Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját és ragaszkodik feleségéhez /…/. Az Unitárius Egyház azt szeretné, hogy boldogok legyetek házasságotokban. Ha meg kell felelnetek a házasélet fentihez hasonló követelményének, akkor se feledjétek el azokat, akik ott vannak várakozóan ragaszkodásotok túlsó szálán. Ha ott is kell hagynotok szeretett otthonotokat, s benne édesanyátokat, édesapátokat, a testvért, mert ezt követeli meg házasságotok intézménye, vigyázzatok, hogy e távolság sose váljon tagadássá. A közelség pedig ne teremje a békétlenség érzéseit. A szülő ugyanis megtanul együtt élni azzal a gondolattal, hogy gyermeke nincs mellette, de nem képes lemondani sem fiáról, sem leányáról.
Mt 19, 14. Hagyjátok csak a gyermekeket s ne akadályozzátok meg, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa. Arra is kérlek titeket, hogy engedjétek hozzám jönni gyermekeiteket. Ne tiltsátok el sem a templomtól, sem azoktól az alkalmaktól, melyek vallásos nevelésüket szolgálják, de főképpen engedjétek Jézushoz, Istenhez menni őket.
Mt 19, 16. Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örökéletre? Életünk örök művészete rejlik abban, hogy tudjuk-e állandóan szólni és cselekedni a jót. Jézus az emberekhez hozta le a mennyországot, mikor Istent Atyának nevezte meg. Az egymástól eltávolodott embert hozta testközelbe akkor, mikor Testvérnek szólította őt. Mi tanításából, példájából mindig egy-egy olyan üzenetet keresünk, melyből gyönyörűséget, vigaszt, reménységet, hitet, szeretetet nyerhetünk. Húsvét egy olyan alkalom, mikor éppen az örökélet fényénél kutathatjuk jövendő reménységünket, de tesszük ezt mindig olyan Isten- és emberközelségben, melyet Jézustól tanultunk. Ezért tehát a mában szóló üzenet lényegét a jó cselekvésében találtam meg, mert úgy érzem, hogy semmi sem tölthet el nagyobb boldogsággal, mint mikor egy bennünket megértő, tisztelő és szerető emberrel találkozhatunk.
Mt 19,16. Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek? Jézus megmondja az első feltételt: Tartsd meg a parancsolatokat! a TízparancsolatotSzeresd Istent és felebarátodatJer, kövess engem! És ez lett nehéz az ifjú számára. Észre veszi a jézusi élet értelmét, felismeri, hogy az életnek célja, értelme kell legyen, a léleknek fejlődnie kell. A jó cselekvése, tehát a helyes céltudatos élet felé irányul minden mozzanatával.
Mt 19, 19. …anyádat tiszteld… Szabály ide, szabály túl, minden mellett az a legfontosabb, hogy szüntelenül gyermeknek érezzük magunkat. A jó gyermek nagyra becsüli az ő édesanyját, átlátja az érte történt és történő aggodalmakat, és állandóan érzi életén a buzgó édesanyai imádságok áldott hatását. A jó gyermek csokorba köti érzéseinek legszebb virágait és alázattal, köszönettel hajtja meg édesanyja előtt a fejét.
Mt 19,27. Nézd, mi mindenünket elhagytuk és követtünk téged. Hallgassuk meg Jézus felénk szóló biztatását. Azt mondja, hogy mind örömben, mind bánatban, mind pedig életünk kellemetlen helyzeteinek megoldásában velünk, mellettünk van. Ajánlom szeretettel, hogy menjünk vele bátran, ha kell egészen a Golgotáig. Szép szófogadásunk jeleként látja majd meg Isten, hogy nem támasztottunk egyetlen feltételt sem jutalmunk elnyerése érdekében. Benne bízunk, és abban főként, hogy Õ megadja mindenkinek, amit megérdemel. Így hát ne gondoljunk semmi mással, csak azzal, hogy kövessük Jézust az ő tanításában, példaadásában és naponkénti, szeretettel átitatott cselekedeteiben.
Mt 21, 9. Hozsanna …! Azért jöttünk el otthonról, mert hallottuk, hogy Jézus ma vonul be Jeruzsálembe, az emberek szívébe. Mi is kiálltunk ide, templomunkba, hogy ő meggyógyítson, bátorítson. Gyermekké váltunk, akik láttuk felnőtt elődeink hasonló kiállását. Gyermekek maradtunk, akik hallottuk az éljen, éljen! kiáltásokat. Ilyen gyermekekként ismételjük meg tehát apáink szokásait, s így visszük Isten elé az időközben felnőtté vált, sok szorongáson és gyakori betegségen átment fájó, emberi szívünket.
Mt 21,12-13. Jézus bement Isten templomába és kiűzte azokat, akik a templomban adtak-vettek, a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait pedig fölforgatta. Írva van: Az én házam az imádság háza, ti pedig rablóbarlanggá tettétek. Ha másként nem lehet, akkor akár erőszak árán is ki kell űznünk életünkből mindazt, ami meggátol a jó cselekvésében. Űzzük el életünkből azt, ami még mindig közénk és embertársaink közé áll, s nem engedi, hogy kiejtsük szánkon a megbocsátás kérését. Távolítsuk el magunkból azt, ami örökösen holnapra halasztja az embertárs szeretetét, pedig előfordulhat, hogy holnap már nem lesz mit kezdenünk a felebarát iránti szeretetünkkel, mert valamelyikünk elmegy az örökkévalóság útján.
Mt 21,28-32. Melyik teljesítette a kettő közül atyja akaratát? A fenti tények rendjén megtanít a mai példabeszéd arra is, hogy szégyelljük magunkat. És nem azért, mert vámszedő, vagy prostituált a foglalkozásunk, hanem azért, mert egy ilyennek több hite van Istenben, és országa ügyében, mint nekünk. Sajnos, hogy sem Jézus, sem Isten nem számított a példabeszéd szerint a többség eszmei ismeretére, hanem úgy döntöttek, hogy Isten országa megvalósulását azokra bízzák, akik hisznek benne, és hittel tesznek is valamit eljövetele érdekében.Kérjük Istent arra, hogy adjon nekünk szülői szerepet, s így, tehát gyermekeket. Gyermekként pedig adjon engedelmes szívet, és az abból fakadó cselekvést. Adjon jó belátást, hogy helyesen megváltozzunk gondolkodásunkban és cselekedeteinkben, s ne szégyenkezzünk amiatt, ha újjal mutogatnak ránk, mint a vámosokra és az utcalányokra, akik megváltoztak, és hisznek Isten eljövendő országában.
Mt 21,43. Elveszítitek Isten országát és olyan nép kapja, mely megtermi gyümölcsét. Nagyon fájhat Isten szíve amiatt, hogy választott népe gonosz bérlőnek minősült. Elkeseredve kellett tapasztalja Isten, hogy sorban megverték, megölték, megkövezték prófétáit, sőt megölték Küldöttét, Jézust is. Higgyétek el nekem, Testvéreim, még nem volt elég nagy a bánata a történtek miatt, ráadásul szeretett, gondviselt, ápolt, őrzött, védett népét meg kellett fosztania Isten országa örömétől.
Mt 22,2. Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki mennyegzőt rendezett fiának. Lássuk meg Isten jó szándékát. Éveken át bízott abban, hogy népe számára megteremthet egy olyan országot, ahol az őszinte szeretet veszi át a vezető szerepet. Belátta, hogy kiválasztottjainak nincs szüksége erre, s ezért olyanoknak kínálja fel az öröm ünnepét, Isten országának jövőjét, akik tisztelettel elfogadják az utólagos meghívást, akik jól érzik magukat az ünnepségen.
Mt 22,16. Mester, tudjuk, hogy igaz vagy és Isten útját igazán tanítod… Jézus ígéretei között többek között megtaláljuk azörökéletét is. Most nem ennek elnyerési lehetőségeit igyekszem ecsetelni, hanem azt az állapotot hangsúlyozom, mely kitölti Istenben lelki életünket. Abban a pillanatban, melytől megszűntnek minősítjük földi életünket, és amelytől számítjuk Istennel való lelki egyesülésünket, rögtön belépünk abba a dimenzióba, melyet megelőzően vége érhetetlennek neveztem. Az említett alkalomtól kezdve Istennel közösen fogjuk járni végeérhetetlen útjainkat. Ami számunkra életünkben felfoghatatlan, és sok esetben megmagyarázhatatlan, de éppen emiatt érthetetlen volt, egyszeriben valósággá válik. Ennek köszönhetően megjegyzem, hogy a hús-vér-lélek embernek minden lehetősége meg van arra, hogy megismerje Isten mélységeit és magasságát. Számunkra sok érthetetlenség megközelíthetővé válik akkor, amennyiben életünkben is szemléljük azt az Atyát, akiből magunkban hordozunk egy parányi részt, a szellemet. Ehhez igazítjuk földi életünket.
Mt 22,16. Mester – mondták neki, tudjuk, hogy igazmondó vagy, Isten útját az igazsághoz híven tanítod és nem mások szerint igazodol, mert nem vezet emberi tekintet. Láttuk, hogy Isten mindig egyenes úton jár, s tőlünk is elvárja, hogy ezt az egyenességet tanúsítsuk emberi magatartásunkban. Ismételten felfedezhettük, hogy Isten útja igaz. Sőt eligazításokat is találtunk arra nézve, hogy miként járhatunk egy úton Istennel. Biztatásként hallottuk, hogy Isten útja a boldogság felé vezet. Elsődleges szempont, hogy mások boldogítása maradjon irányadó életünkben.Nincs és nem lehet nagyobb vágya életünknek, minthogy egyszer és véglegesen rálépjünk Isten békességének útjára. Itt találjuk meg azt a nyugalmat, mely feledteti velünk, mind anyagi, mind lelki életünk hánykolódó viszontagságait. Végül, de nem utolsó sorban, Isten az irgalmasság útja. Azt akarja, hogy könyörülő szeretetében megmaradjunk s tehetségünk szerint mi is tanúsítsunk szeretetet embertársaink iránt. Isten útja előttünk áll. Csak a szándék választ el tőle. Lépjünk rá útjaira.
Mt 22,21. Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami az Istené. Adjuk meg Istennek azt, ami az Istené! Vajon van-e fontosabb követelmény – Jézus mai tanításában annál, mint megélni az Isten iránti őszinte tiszteletünket? Azért tartom fontosnak e kérdés feszegetését, mert Isten sokban különbözik tőlünk. Kemény fogalmazást használok, de hűen érzékelteti gondolataimat. Mi lehetünk időnként képmutatóak egymással szemben. Talán fel is figyelünk néhányan erre, mint ahogy Jézus is megtette a farizeusok tanítványaival, illetve a Heródes pártiakkal. Tőrbe is csalhatjuk egymást fondorlatos megjegyzéseinkkel. Nagy tévedésben vagyunk azonban, ha feltételezzük, hogy megtéveszthetjük Istent is, mint ahogyan embertársainkat.
Mt. 23.8 Ti pedig ne hivassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Ne habozzunk tovább keresztényi mivoltunk megélésében, hisz soha nem tudhatjuk, hogy mikor kell elengednünk szeretett rokonaink, barátaink, atyánkfiai kezét. Mutassuk meg gyakorolt szeretetünk által a világnak, hogy jó unitáriusok, jó keresztények, jó atyafiak vagyunk és leszünk életünk végéig minden egyes embertársunknak!
Mt 24,13. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. –        Két állandó küzdelem határozza meg emiatt életünket:-        Végességünk miatt minél tartalmasabbá tenni életünket–        Vagy hiábavalóságnak fogni fel azt

–        Mi, akik bizalommal vagyunk Isten iránt, reménységgel nézünk a folytatás felé

–        Amikor üdvösségünket munkáljuk életünkben, akkor bizonyos mértékben a halál utáni életre is gondolunk

Ezt a hitet növeli bennünk Jézus, amikor hangsúlyozza, hogy: De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül

Mt 24,45. Mit gondoltok, ki a hű és okos szolga? Ha tapasztaljuk, hogy megbíztak egyházi életünkben társaink gondozásával, akkor tehetségünkhöz mérten végezzük feladatainkat. Nem vakíthat el a pillanatnyi beosztás fölénye, sem az elbizakodottság, mely kísértőként megjelenik. Tény, hogy meguntuk egyhangú szolgai tevékenységünket, állandó kiszolgáltatottsági érzésünk visszafojtását. Ez azonban soha nem jogosít fel arra, hogy ne legyünk résen. Ne legyünk óvatosak, hiszen bármelyik pillanatban elérkezhet a számonkérés, s akkor felelnünk kell mindazért, amit rosszul tettünk, vagy megtenni elmulasztottunk.
Mt 25,1. Akkor hasonlít majd a mennyek országa tíz szűzhöz, akik lámpával kezükben a vőlegény elé mentek. Legyünk éberek és előrelátóak. Amennyiben lehetőségünk van rá, akkor maradjunk tiszták Jézus tanításaival, Isten akaratával, és általában az élet elvárásaival szemben. Figyeljünk arra, hogy hitünk soha ne sodródjon a fenntartások peremére, hanem bővelkedjen reményben és szeretetben, hisz Isten országa nincs távol egyikünktől sem.
Mt 24,15 Egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán elutazott. Az első tévedésünk alkalmával, az első kemény fogalmazásunk után, pimasz, vagy káromló megjegyzéseinket követően nem juttat nyomban a „külső sötétségre”, hanem igenis elvárja, hogy megfelelően viszonyuljunk a kapott adományokhoz, s azt szeretné, ha számunkra is elmondhatná megnyugtató elismerését: Jól van jó és hű szolgám. A kevésen hű voltál, s ezután még többre bízlak. Ez a bizalom jelenti az adventi első, meggyújtott gyertyát. Ez a fény jelenti, hogy elindultunk Istenünk iránti bizalmunknak bíztos útján.
Mt 25,35-36. Éheztem ugyanis és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, vándor voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok,beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és fölkerestetek. Hálát adtunk Jézussal azokért, akik segítettek rajta. Ezeken az embereken át pedig hálát adtunk azokért is, akik valamilyen formában rajtunk segítettek az elmúlt időszakban. Nemcsak akkor, ha éheztünk, vagy szomjaztunk, fáztunk, vagy vándoroltunk, vagy éppen börtönben voltunk. Hálásak vagyunk, főleg azért, hogy némelyek megkerestek szükségeinkben, betegségünkben, Isten pedig visszaadta egészségünket, új életünk lehetőségeit.
Mt 25,46. Ezek örök büntetésre jutnak, az igazak pedig örökéletre. Szívgyötrelem, amikor érezzük, hogy vissza kell fordulnunk, és adnunk a kérőnek. Amikor visszatérünk ő már nincs ott. Meglátogatnánk szüleinket, de már nincsenek életben. Vajon utolsó óránkban véget ér az ilyen fajta gyötrelmünk? Észre veszi-e Isten azt a fájdalmat, mely meghatározza nagyon sok ember fájdalommal tele életét? Olyan kérdések ezek, melyekre csak akkor találjuk meg a választ, amikor Isten számon kéri tőlünk, hogy miként teljesítettük élet-feladatunkat. Addig azonban nincs más tennivalónk, mint időnként gondot viselnünk azokról az embertársainkról, akik bizony nagyobb szükséget látnak sok esetben, mint mi.
Mt 26, 38. Egyszerre csak szomorkodni és gyötrődni kezdett. Halálosan szomorú a lelkem, mondta nekik, várjatok itt és virrasszatok velem. Végül saját okulásunkra elmondom, hogy senki nem tudja kiszámítani, megmagyarázni távozásunk idejét, pillanatát. Nehéz rákészülni, és még nehezebb elfogadni ezt a végzetesnek tűnő változást. Szükséges megérteni, és saját magunknak megmagyarázni, hogy a lét, számunkra, e földi téren véges, s nem az a fontos, hogy mennyit, hanem, hogy miként éltük meg azt.Az őrálló imája mindig csendes, s maradjon az a miénk is. Ha életünk minden oldalából ránk támadnak is a veszedelmek, ha fejünk fölött átcsapnak évek, év tízedek nehéz viharai, akkor is és mindig Jézus szava legyen a bátorítás, a hit biztosítsa a kitartást. Csendesen kell fohászkodni, hogy elkerüljön a pillanatnyi veszedelem, de akár élünk, akár megkörnyékez az elmúlás könyörtelensége, egyformán Isten akaratára kell bíznunk magunkat.
Mt 26,39 Kicsit tovább ment és arcra borulva így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, amint én akarom, hanem, amint te. Vajon mindenkinek az életében van egy ilyen, hasonló nap? Neki bizonyos, hogy volt. Most szívét elborítja a halálos szomorúság. Küzdött életében egyedül, küzdött veletek, és értetek. Vágya volt, hogy minden nap mellettünk legyen. Vágya volt, hogy éljen és ne haljon meg.
Mt 27, 46. Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem? A hívő, Istenben bízó ember sosem csügged el. Azokból az élethelyzetekből okul nap, mint nap, melyeket maga él át, s melyeket ő tölt meg szeretettel. A jó szülő felneveli gyermekeit, ami sok fájdalmat és áldozatot jelent. A jó szülő sohasem zúgolódik, ha gyermeke visszaél szeretetével. Ő állandóan csak abban bízik, hogy előbb-utóbb gyermek életében is elérkezik az a pillanat, amikor megváltozik gondolkodásában, magaviseletében, s egyszerű szavakkal, de hálás lesz azért, hogy van, hogy él, hogy Isten után gondot viseltek rá. Bízzunk mi is abban, hogy Isten nem hagyja el soha az embert!
Márk Evangéliuma
Mk 1, 27. Mindnyájan nagyon elcsodálkoztak. Mi ez? – kérdezték egymástól. Új tanítás, mely akkor hatalommal rendelkezik, hogy még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, s engedelmeskednek neki! A jézusi új tudomány abban nyilvánult meg, amikor a sorozatos csodatevések, illetve csodával határos gyógyítások után egymást kérdezgették az emberek, hogy micsoda új tudomány ez, mellyel akár a tisztátalan lelkeknek is parancsolni tud, és azok engedelmeskednek neki?
Mk 3, 4-5. Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni, vagy pusztulni hagyni? Azok hallgattak. Ő szívük keménységén elszomorodva haragosan végig nézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta és meggyógyult a keze. Amennyiben gondoltunk béna testvéreinkre, akkor időszerű magunkra is gondolni, akik két kézzel sem tudtunk mindig megfelelően imádkozni és ölelni! Milyen sokszor tapasztaltuk életünk folyamán, hogy csak annak ajándék az egészség, aki beteg volt. Szerencsésnek is csak az mondhatja magát, aki teljesíteni tudta betegségében tett fogadalmait. Ha szólítana Jézus, ki mernél-e állni ide, a középre? Jó! Hála Istennek nem vagy béna, sem nyomorék. De a szíved sokszor fáj keserveid miatt. Nehogy azt találd mondani Testvérem, hogy nem maradtál hűséges akkor is, mikor sorozatosan csalódás volt az osztályrészed? Milyen sokszor akartunk hasonló helyzetekben találkozni Jézussal, mert hittük, hogy meggyógyítja fájó szívünket.
Mk 4.26. Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe. Isten dolgai lassan, elég gyakran észrevétlenül alakulnak ki, mint, ahogy Isten országa is. Nekünk azonban elegendő, ha készséges lélekkel fordulunk Isten és az ő akarata felé. Legyen kész a lelkünk és legyen aratnivaló gabonánk a holnap kenyere számára.
Mk 9,50. A só hasznos. De ha a só sótlanná válik, ugyan mivel ízesítitek meg? Legyen bennetek só s maradjon köztetek békesség. Atyámfia! Szeretlek téged. De kellett is mondanom ezt, mert te jóval előbb szerettél engem. S még jobban szeretlek téged, ki ideérkezésem előtt nem jártál templomba, s most nagyon sokszor szemedbe nézhetek itt. Íme! Így adtunk ízt egymás életének köszönöm, hogy mint embert szívedbe fogadtál, s köszönöm, hogy lelkedet ajándékul adod, hogy a „jézusi úton” kísérőm legyen. Életemnek egészen jó íze lett, midőn útitársakra találtam.
Mk 12,27. Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Sok feltett kérdésre kell válaszolnunk temetéseink alkalmával-        ilyenkor tudjuk meg, hogy mennyire vezet, irányít Isten minket–        az ő szava elmúlt életek után is azonos marad

Isten soha, semmilyen körülményben nem változik.

Mk 12.31 A második így szól: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat! Minden további lehetőségünk meg van arra, hogy testvéri szeretettel szeressük egymást, nem színből, , nem a látszat kedvéért, hanem szívből.
Mk 13,37. Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Virrasszatok! Vegyétek eszetekbe, hogy szüleitek rendületlenül vigyáztak rátok-        de nem csak, hanem közben teljesítették a jézusi parancsot–        most már ti is jobban figyeljetek oda rájuk

–        figyeljetek oda mindarra, amire vigyáznotok kell

ne feledjétek soha Jézus szavát: Vigyázzatok, virrasszatok!

Lukács Evangéliuma
Lk 1,42. Áldottabb vagy te minden asszonynál és áldott a te méhednek gyümölcse! Azt kívánjuk gyülekezetünk közösségében, hogy leljétek, leljük örömünket Isten gazdag áldásában, ebben a gyermekbenmi is, a nagy család imádkozunk a mindenható, gyermekáldásokkal bennünket megörvendeztető Istenhez, hogy adjon neki és nekünk mindannyiunknak békességes előmenetelt.
Lk 2, 7. Megszülte elsőszülött fiát… Végre szánjuk el magunkat arra, hogy Isten kezébe tesszük le életünket. Semmi olyan nem történhet velünk, ami nagyobb veszélybe sodorna, mint az, ha ellenkezően cselekszünk.A testi és lelki élet minden megnyilvánulása jelen volt Jézus életében. Születése pillanatától felnőtté való éréséig, a biológiai szükségletein át az öröm, bánat, vagy a halálfélelem érzéséig az volt Jézus nekünk, akire érdemes odafigyelnünk, akinek meg lehet tanulni tanítását, és szívvel-lélekkel követhetjük példáját.
Lk 2,10. Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek és az egész népnek. Magatokban nyugodt lelkiismerettel megkérdezhettétek: Vajon a mi papunk milyen nagy örömet tud hirdetni nekünk, melyről eddig még nem hallottunk volna? Helyesen gondolkodtok. És én erre csak azt tudom mondani, hogy bizony van olyan öröm, melyről hallottatok ugyan, csak eddig nem vettétek észre; és van olyan öröm, melyről nem hallottatok, hiszen ez mások öröme volt. Talán másoké, az enyém is, melyet most átadok nektek.
Lk 2,14. Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek. Jóakaratunk jelei mutatkoznak meg abban is, hogy most mi itt jelen vagyunk. Ünnepet szentelünk unitárius szokás szerint. Kis családunk összegyűlt, hogy dicséretet énekeljen gondviselő Istenének, aki megtartott és elévezetett az idei, karácsonyi ünnepre. Övé a dicséret, hogy megannyi gond, törődés, betegség, árvaság, özvegység között is egy ismételt alkalom lépett életünkbe, amikor beállhatunk a szeretet, a békesség, a jóakarat karácsonyfája alá. Nem is létezik nagyobb öröm annál, mint, amikor gyermekként ünnepelhetünk. Angyaljárásos karácsonyestéken repeső szívvel vártuk, hogy mikor léphetünk a díszes karácsonyfa alá. Remegve tépdestük fel a karácsonyfa alá helyezett ajándékokat, s levegőért kapkodtunk a csodálkozás miatt.
Lk 4,43 / b. … hirdetnem kell nekem, az Istennek országát, mert azért küldettem. Ennél a gondolatnál sem szabad azonban elfelednünk azt, hogy az örömüzenet másról szól, mint az üdvösség valamilyen módon történő megszerzéséről. Elsősorban a megbocsátást és a szeretet gyakorlását szorgalmazza mindennapi életünkben. Ezek azok a szempontok, melyek meghatározzák családi- és közösségi életünket, s melyek helyenként befolyásolják a túlvilági életre terjedő, hitbeli gondolatainkat is. Ez utóbbiakat semmiképpen nem nevezném másodlagos jellegűeknek, de szeretettel megismétlem egy korábbi megjegyzésemet: Mindannyian kaptunk Istentől egy életet, melyet kötelességünk a legteljesebben megélnünk, s aztán „Isten drága pénze”-ként (Ady), kamatoztatva visszaadni Neki. Ne legyünk telhetetlenek azáltal is, hogy megkapott emberi, földi életünk mellé még egy másikat, sőt örökké tartót követelünk gondviselő Istenünktől. Bízzuk rá az ajándékozás eldöntését és kedvét!
Lk 5,36. Senki sem hasít új ruhából foltot…. Csakugyan ragaszkodunk régi dolgainkhoz? Ki sem akarunk próbálni egy újat? Csakugyan nem veszünk egy olcsóbb, de újabb ruhadarabot, hanem foltozgatjuk a régit? Csakugyan nem akarunk új edényt venni borunknak azon az alapon, hogy a régi megfelel? Csakugyan nem engedünk görcsös vallásosságunkból semmi kedvéért? Foltozgatjuk farizeusokként elavult nézeteinket, míg ráébredünk arra, hogy éktelen hasadás mögül kisejlik a szemérmünk? Testvéreim! hallgassuk és éljük meg az idő, és Jézus szavát! Ne figyelgessük mások szokásait, hanem saját öltözetünket nézegessük, nehogy míg másokon nevetünk, ne találjuk meg saját ruhánknak foltját.
Lk 6,27-32. Nektek, hallgatóimnak azonban azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal, áldjátok átkozóitokat és imádkozzatok rágalmazóitokért. H megütik a jobb arcodat, fordítsd oda a másikat is. Ha elveszik a köpenyedet, add oda a köntösödet is. Ha kérnek tőled, adj, és ha elveszik, ami a tiéd, ne követeld vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan akarjátok, hogy veletek bánjanak. Atyámfiai! Szereti valaki közülünk, ha ellenségnek tartják? Senki!-        egyetlen lehetőség van ennek elkerülésére: jótettek gyakorlása!–        a). ha rágalmaznak – imádkozzunk rágalmazóinkért.

–        b). Sokszor ér az életben arcul csapás – ilyenkor nem csupán szüleinktől érkezik a fegyelmezésnek szánt pofon. Nekik elviseljük, de másokkal szemben?

–        c). nagyon sokszor kérnek tőlünk és nem minden alkalommal adunk nekik.

–        d). egyáltalán nem örülünk, ha erőszakkal elveszik.

e). végül, de nem utolsó sorban szeretnénk, ha mindenki jól bánna velünk. Ez így rendjén is van, de miként viselkedünk mi? Úgy bánjunk embertársainkkal, ahogyan mi is elvárjuk, hogy cselekedjenek velünk

Lk 6.47. Megmondom nektek, kihez hasonlít, aki eljön, meghallgatja tanításomat és tettekre is váltja. Nézzünk végig még egyszer Jézus tanításán. Csak úgy általánosságban. Minden tanítása céltudatos volt, s ennek köszönhetően ma is felkínálják az okulás lehetőségét. Amennyiben így van ez, akkor tanítványairól is elmondhatjuk ugyanezt. Sőt magunkról is. Vagyis minden Jézus tanítvány tudatosan építi anyagi- és lelki életét. Tudja, hogy miért hoz itt, vagy ott különbnél-különb áldozatot. Mindannyian „biztosra szeretnénk menni”, vagy Pál apostol szerint – szaladni.
Lk 7,41-42. Két adósa volt egy hitelezőnek, kezdte, egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből fizetniök, elengedte mind a kettőnek. Melyik fogja őt jobban szeretni? Lehet, hogy egyesek nem vállalják fel sem a hitelező, sem a kölcsönkérő szerepét. Az is megtörténhet, hogy még kevésbé bújnának a bűnös asszony bőrébe. Vagy, hogy ők legyenek a vendéglátó farizeus? Arra aztán egyenesen nem vállalkoznának. Hogy sírjanak, vagy valakinek csókolgassák a lábát? Na még ilyent! Hát Kedves testvéreim! Nagy gondjai vannak az ilyen embernek. Õ ugyanis nem várja sem Jézust, sem Istent. De nem vár bennünket sem, hogy szeretetével elhalmozzon. Az ilyen embernek talán egy jó alkalom az advent arra, hogy anyagiakba helyezze egyedüli álmát.
Lk 8,16. Senki sem gyújt világot azért, hogy befödje, vagy ágy alá rejtse, hanem, hogy tartóra tegye, s aki csak belép, lássa világát. Nézzük meg környezetünket, de a láthatatlan világ néhány összefüggését is, hogy tulajdonképpen semmi nincs elrejtve, csak nincsen rálátásunk.
Lk 8,17. Mert semmi sincs úgy elrejtve, hogy elő ne kerülne, és nincs titok, ami ki ne tudódna, és nyilvánosságra ne kerülne. Annyi mindenért fáj a lelkünk. Legjobban azonban asötét lelkűségtől irtózunk. Joggal félünk tőle. De jobban félünk embertársaink lelkének sötétségétől. Ezért soha nem bántam meg, hogy felfedtem lelkem rezdüléseit, lelkem legzártabbnak mondható rejtekét is. Hadd lásson bele mindaz, aki kíváncsi rá. Vegye észre benne akönnyet, de lássa meg azt a fényt is, melyet maga Isten helyezett oda, hogy világítson mindazoknak, akik velem egy helyen tartózkodnak. Amúgy is, megtanította elég rég nekem Jézus, hogy nincs ezen a világon olyan titok, mely egyszer napvilágra, nyilvánosságra ne kerülne.
Lk 8, 22. Evezzünk át a tó túlsó partjára. Kicsoda tehát, akinek engedelmeskedik az élet tengere?- akár neked, egy egyszerű embernek is, de hinned kell, hogy az evező és a sorsod kezedben van!
Lk 9,48. Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Amennyiben szívünkbe, életünkbe fogadunk egy kis gyermeket, akkor Jézust fogadtuk be. Nem kételkedem a szülők befogadó szeretetében. Nincs semmi okom arra sem, hogy ingadozzam a keresztszülők bizonyítandó szeretetében és gondoskodásában. Sőt, arról is megnyugtatlak, hogy mi, a gyülekezet is készek vagyunk szívünkbe, életünkbe zárni e kisgyermeket, a ti gyermeketeket. És ezzel az alkalommal ezt meg is tettük. Nekünk azonban nagyon fontos, hogy ne csupán ki-, hanem főként megmutatathassuk szeretetünket e gyermek iránt és irányotokban. Ennek pedig egyedüli feltétele, hogy Isten házában, itt, vagy bárhol a világon, időnként meg kell mutatnotok magatokat, hogy meglássuk: Íme betelt e gyermeken is Isten és mindannyiunk öröme.
Lk 9,62. Senki, aki kezét az ekeszarvára téve hátra tekint, nem alkalmas Isten országára. Kérjük Istent, hogy tegyen képessé bennünket ezután is az előrehaladásunkra. Véges életünkkel gazdagon járuljunk hozzá az örökkévalóság áldásokban bővelkedő, életünkre szabott szakaszához. Jézus tanítása szellemében tegyük kezünket az eke szarvára és előre tekintve szántsunk Istenben bízó hittel és reménységgel. Így lesz osztályrészünk a nyugodt szív jövőbe érkező, boldogságot osztó öröme.
Lk 9,62. Senki, aki kezét az ekeszarvára téve hátra tekint, nem alkalmas Isten országára. A szántó ember munkájában, de a szentlecke üzenetében is állandó, folytonos előrehaladás tapasztalható. Előrelépés a szántóföldön, de előrehaladás ismert és ismeretlen időben, még kevésbé ismert célok felé. Ha arra gondolna a földműves, hogy fölösleges munkája, mert nem lesz termés az aszály, vagy jégverés miatt, akkor nem lenne kenyere az asztalon. Nem lenne megélhetése családjának, s önmagának sem. Ha nem reménykednénk jövőbeni céljaink elérésében, akkor nem hogy elérhetnénk néhányat, hanem nem is lennénk érdemesültek rájuk.
Lk 10,24. Mondom nektek: sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta. Várjuk, tehát Jézust, de úgy, mint, akit megtapasztalhatunk a valóságban is. Persze, 2000 év távlatából már közvetettekké válnak az emlékek, de bizonyára megépül a mi reménységünk. A próféták és a királyok közül sokan nem láthatták, és nem hallhatták meg azt, amit nekünk szerencsénk van meglátni és meghallani, hiszen ők csak reménykedtek a jóslásokban. Mi sem láthatunk a valóságban, hiszen éppen az évezredek meggátolnak ebben. A régi próféták és királyok reménysége azonban valósággá vált, hiszen tudjuk, hogy Jézus megszületett. Ami pedig valóság, azt már többé nem szükséges remélni, amiről megbizonyosodtunk, abban már többé nem kell hinnünk. Hitünk, tehát beteljesedett. Már csak azt igényli, hogy kiegészüljön a tiszta szeretettel. Számunkra már csak egy szükségérzet létezik ebben az adventi várakozásban: Egy készség arra, hogy tiszta szívvel és lélekkel nyissunk ajtót és szóljunk: „Isten hozott Názáreti Jézus az én életemben.”
Lk 10, 30. Egy ember lement Jeruzsálemből Jerikóba. Rablók kezére került, azok kifosztották, véresre verték és félholtan otthagyták. Jézus számunkra is feltette, naponként felteszi a kérdést:Ki a te felebarátod? Mi történne abban az esetben, ha csak azok lennének felebarátaink, akiken segítettünk, mikor bajban voltak. Sokan, vagy kevesen lennének-e ők? Advent nem alkalmas annak igazolására, hogy rajtunk sem segített senki, amikor nehézségben voltunk. Senki nem gyógyított, nem kötözte be sebeinket, senki nem adott pénzt orvosi ellátásunkra. Lássuk meg azon bajba jutott embertársaink életét, akiket magukra hagytak. Akik tehetetlenül várnak ránk, azokra, akik segíthetünk rajtuk.
Lk 11, 9-10. Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak. Mindaz, aki kér, kap, aki keres talál és a zörgetőnek ajtó nyílik. Bibliaolvasás, gondolatokba merüléseim alatt többször kérdeztem magamban: „Hogyan lehet kérni attól, akit nem hallunk, nem látunk? Miként adhat az a láthatatlan valaki nekünk boldogítót?” És bizonyára ti is voltatok így. Egyszer aztán, meghatározhatatlan helyről, sok vívódás között érkezett a kérdés: „Te ember, kértél eddig valamit, mint szüleidtől? Mondtad, hogy mire lenne szükséged? Kérj és kapsz!”
Lk 11,10. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Meglátásom, hogy mindenkinek kell legyen egy jó barátja, akihez éjjel-nappal, bármilyen kéréssel elmehet. Kell legyen egy szülő, rokon, akiről feltételezzük, hogy soha nem utasít vissza. Kell legyen bennünk őszinteség, hogy szembenézzünk magunkkal akkor is, amikor első álmunkból felébresztenek. Kell legyen kitartás is bennünk, hogy soha fel ne adjuk a reményt.
Lk 11,11. Közületek melyik apa ad a fiának követ, amikor az kenyeret kér? Vagy ha halat, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Ha gyermekeink úgy kérnek és várnak tőlünk, mint ahogy mi kérünk és várunk Istentől, akkor bizony nekünk is abban kell járnunk, hogy úgy viselkedjünk, úgy bizonyítsunk mint Isten. Tudom, hogy ez lehetetlen, de ha meg sem próbáljuk, akkor csak arra számíthatunk, amit Jézus jelen példabeszédben is megállapított: Gonosz emberek maradunk, s lassan beletörődünk ebbe a tudatba. Nem arra igyekszünk, hogy jobb emberré legyünk, hanem arra, hogy makacs gyermekként saját magunk birkózzunk meg életünk nagy nehézségeivel.
Lk 11,35. A tested világa a szemed. Ha szemed ép, egész tested világos. De ha a szemed rossz, egész tested sötét. Olyanok vagyunk-e továbbra is, akik örvendeznek a mások árasztotta fény világosságának, vagy magunk is felvállaltuk a „fényszóró” szerepét? Ha továbbra is a mások árasztotta fényt használjuk, akkor csupán saját magunkért vagyunk felelősek abban az esetben, ha úgy érezzük, hogy nincs elég világosság köröttünk, Isten őrizz, bennünk. Azonban, ha magunk felvállaltuk a rendszeres „világ gyújtás” szerepét, akkor életünk egészére elköteleztük magunkat a rendszeres „gyújtogatás” mellett.
Lk 12, 1. Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. –        legszebb kötelességünk, hogy Isten dolgaira figyeljünk úgy, hogy közben nem hanyagoljuk el sajátunkat sem-        nemcsak Isten tiszteletére kell nekünk templomba járnunk, olvasnunk a Bibliát, hanem azért, hogy végre meglássuk, megtapasztaljuk a képmutatással járó felelősséget is.–        Azért kell istenes életet élnünk, hogy meglássuk, kiválogassuk embertársaink közül azokat, akik tovább folytatják a farizeusok életét, akik állandóan félre tesznek a későbbiek sorára abból a kovászból, melyben nincs öröme sem Istennek, sem azoknak, akik részesednek belőle.

Meg kell végre tanulnunk, hogy bármilyen gonoszak is legyenek embertársaink velünk szemben, bármennyire is meghatározzák életünk folyását, esetleg sorsunkon, életünkön változtatnak végleges döntések során, – nekünk egy fontos kötelességünk van ezekkel szemben, magunkkal szemben, hogy Istenhez, Jézus tanításához szabjuk életvitelünket és ne azokhoz az emberekhez, akik sokszor meghatározó figurái társadalmi életünknek.

Lk 12, 19. Én lelkem, sok javaid vannak, sok esztendőre eltéve… Akárhogy is vélekedünk a „nem szeretem” évekről, elmondhatjuk, hogy semmi olyan lelki javunk nincs, amilyenről a szentleckében olvashatunk. Nincs azért, mert éppen a fenti állapot foszt meg attól. Emiatt hangoztatják sokan, hogy ilyen állapotban nem is érdemes élni. Nem tudhatjuk, hogy milyen hosszúra nyújtja ki Isten a mi életünk fonalát, de egy biztos: Ő foszthat meg az élettől, és Ő adhat lehetőséget is rá. Ebben az esetben ismét átértelmezhető a szentlecke úgy is, hogy esetenként megfosztottak vagyunk ugyan az élet által, de ugyanakkor Isten akaratából életre érdemesítettek maradhatunk. Így, tehát nem marad más hátra, csak az, hogy új értelmet adjunk a „nem szeretem éveknek”.
Lk 12, 20. De Isten így szól hozzá: Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Isten számunkra továbbra is egy gyermekéről soha el nem feledkező jó szülő marad, aki szól idejében nekünk életünkben elénk gördülő akadályokról. Szólt arról, hogy egy emberi élet vele járó jellemzője a küzdés, de soha nem lehet ez cél. Mindig fenntartja figyelmeztetését arra a pillanatra, melyben számon kéri lelkünket, de nem halmoz el félelemmel bennünket. A reménységek, a bizakodásnak lelkével ajándékoz meg szüntelen, hogy így töltsük be hivatásunkat a földi életben.
Lk 12,35. Csípőtök legyen felövezve és égjen a lámpásotok…. Szolgáló szeretetünk által mutatjuk meg egymásnak és a világnak, hogy mennyit érünk. Ne feledjük el, hogy hétfő délelőtt vásároljunk pótelemet a lámpánkba! Ne csak nyitott szemmel és füllel járjunk a világban, ne csak életünk apró dolgaira figyeljünk oda, hanem minden lehetőségre, mely pillanatokon belül megváltoztathatja életünk folyását. Maradjunk éberek!
Lk 12, 37. Boldogok azok a szolgák, kiket uruk érkezése ébren talál. Úgy gondolom, hogy általában a szolgálatról nem beszélhetünk behatóan addig, míg meg nem határoztuk adott személyeknek a kilétét, akik akaratukon kívül, vagy éppen elvállalják, és úgy végzik a szolgálattal járó feladatokat. Franklin Benjámin, az amerikai feltaláló és unitárius, hitvallás töredékével indítom mai beszédem, szolgálatról szóló mondanivalóját: „Sokáig éltem és minél tovább élek, annál meggyőzőbb bizonyítékait látom ennek az igazságnak: Isten kormányoz az emberek ügyeiben. /…/hitvallásom a következő: Hiszek egy Istenben, a mindenség Teremtőjében. Hogy Ő kormányoz mindent az Ő gondviselésével. Hogy Őt imádnunk kell. Hogy a legkedvesebb szolgálat, amit mi adhatunk neki, ha jót teszünk, az Ő többi gyermekeivel. /…/.”
Lk 13, 8. Uram, felelte az, hagyd meg még az idén. Kérjük gondviselő Istenünket, hogy adjon mezítelenségünket elfedő ruhadarabokat. Hitet, hogy meg ne fázzon lelkünk a barátságtalan, hideg, zord napjaink, s előretörő szégyenünk miatt. Legyen továbbra is elnéző velünk szemben, s lássa meg bennünk azt az igyekezetet, mellyel jóvátehetjük összes tévedésünket. Adja meg az esélyegyenlőséget, hiszen nincs előtte személyválogatás. Hagyjon meg bennünket az idén is, mint a gazda fügefáját.
Lk 13.25 A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti meg kint maradtok és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyisd ki nekünk! Akkor azt fogja nektek mondani: Nem tudom, honnan valók vagytok. Annyi bizonyos, hogy az elsők rég beléptek Isten országába. Nem tudhatjuk, hogy beléphetünk-e a szoros kapun, hiszen sokan tolongnak előtte. Bizonyos, hogy Istennel szemben is úgy kell eljárnunk, mint ahogy cselekszünk közeli szeretteinkkel, régi barátainkkal. Megsértettünk, de addig zörgetünk szívük ajtaján, míg egyszer csak meghallgatnak, hisz azért jöttünk, hogy bocsánatot kérjünk. Istennek is csak annyit kell mondanunk, hogy még egyszer hallgasson meg. Rábízzuk, hogy beléphetünk, vagy nem Isten országába, de legalább azt engedje meg nekünk, hogy beálljunk a sor végére.
Lk 14.11 Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik. Rajta vagyunk-e a helyes önmegismerés útján, vagy nem? Őszinték vagyunk-e önmagunkkal, s ennek következményeként, a világgal, s nem utolsó sorban Istennel szemben? Amennyiben IGENnel válaszolhatunk, akkor megfogant lelkünkben a mai példabeszéd tanítása. Sokfélék vagyunk, s ennek következtében hasonlóak véleményeink is, de ez sosem jelenti azt, hogy a tanítás értelmét illetően is eltérjenek meglátásaink. Gőgős és szerény jellemek teszik tarkává közösségeinket, akik szeretik, vagy nem az elől üléseket, benne vannak a zajló élet forgatagában. Alázatos, szerény, szégyenkező típusok vesznek körül, akik közé talán magunk is jobban beillünk. Ne zavarjon hát soha, ha törtető embertársaink kiszorítnak a minket megillető helyekről, s valahol egy hátsó zugban kell „meghúznunk” magunkat. Nyugtasson meg a tudat, hogy egy épületen belül vagyunk, hogy azért vagyunk ott, mert ránk is számítottak, s ne háborogjon a lelkünk az első, vagy utolsó hely miatt, hiszen nem emberekre tartozik, hogy ki áll az élen, vagy ki szorul az utolsó helyre.
Lk 14.28 Aki tornyot akar építeni, nem ül-e le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon futja-e pénzéből, hogy fel is építse? Üljünk le ismételten és gondolkodjunk el azon, hogy lenne-e elég lelki és anyagi erőnk ahhoz, hogy megalapozottan felépítsünk magunknak egy új épületet, egy új templomot? Az alaprakást mások végezték el helyettünk. Nekünk csak az maradt, hogy megfontoltan építgessünk rá. Isten akarata érvényesül. Ő mondja meg, hogy meddig tart a nagyváradi unitáriusok építkezése. Szégyenére váljon azonban annak is, aki csúfolásnak veszi, hogy nekünk ilyen, és ekkora épületünk van, melyet kimondottan Isten segítségével, s a legkevesebb hívektől kért anyagi támogatással építgetünk.
Lk 14.28 Vagy melyik király nem ül le, mielőtt hadba vonulna egy másik király ellen, számot vetni, vajon a maga tízezernyi katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Úgy látom, hogy egész emberi életünk egy állandó csatatér. Állandó küzdelmet folytatunk mindennapi megélhetésünkért, jobb létünkért, de bizony erkölcsi javulásunkért is. Ezt a küzdelmet azonban nem folytathatjuk anélkül, hogy ne mérnénk fel saját „seregünk” állományát, azokat a „fegyvereket”, melyeket felhasználhatunk a nemes cél érdekében. Ez a küzdelem nem hasonlít sem a példázatban említettre, sem azokra, melyek dúlnak valahol a világ valamelyik részében. A mi harcunk a szeretet harca, ami a türelmességre épül. Az kérdés, tehát, hogy van-e elegendő szeretet bennünk ahhoz, hogy Isten akarata szerint tovább vigyük a szeretet parancsát nehéz, háborgó életünkben?
Lk 15,3-4. Ha valakinek közületek száz juha van és elveszt egyet, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, hogy az elveszett után menjen, amíg meg nem találja? Isten, a világról gondoskodó, szerető Atya bizonyára másként látja, mint mi az elvesztés, megtalálás gondjait, illetve örömét. Az elveszett juhban bűnös gyermekeit keresi, akiket jobban félt, mint az egy akolban levőket. Ne tegyük szomorúvá Istent, hogy továbbra is búslakodjon elvesztésünk miatt. Cseréljük ki lelkünk biztosítékát, hogy újra kapcsolatot teremtsünk életünk forrásával, Istennel. Gondoljunk arra, hogy milyen nagy szeretettel öleli magához a szülő megtalált gyermekét, s milyen boldogsággal tart Isten bennünket szerető gondviselésében.
Lk 15.8 Vagy ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem seperi-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? Ne csodálkozzunk, ha egyes emberek esetében olyan nagy gondot jelent egy drachma, mondjuk 10 ezer lej elvesztése, s így „nagy ügyet csinálnak” abból. Elég gyakran hallani, hogy meghidegülnek baráti kapcsolatok, – hadd ne részletezzem az okokat -, s a szomszédokkal sem tartunk fenn kellemes, meghitt viszonyt. Néha hallani átdobált megjegyzéseket, de egyre kevesebb alkalommal számolunk be arról, hogy milyen örömet szereztünk egymásnak. De, mit is jelent számunkra, unitáriusoknak egy ember megtérése, vagy éppen saját megváltozásunk. Saját szemünk kell, hogy meglássa örömeinket. De lehetőséget kell adnunk másoknak is, hogy meglássák örömünket, s ha egy mód van rá, akkor maguk is velünk örvendezzenek. Sőt mondjuk ki azt is, hogy miért ne szerezhetnénk Istennek is örömöt, éppen azáltal, hogy mától, legkésőbb holnaptól jobb emberekké válunk? Annál is inkább, mert meghatározott erre az időnk.
Lk 15, 12 Atyám, add ki az örökség nekem járó részét. Alapfokon a kisebbik fiú nem volt gonosz, csak meggondolatlan. Mondhatjuk, hogy ezért volt részese ismét az atyai megkülönböztetés áldásában, mert elérkezett arra a belátásra, amikor számára az atyja házánál dolgozó béres legények csekély vagyona jelentette azon áldások összességét, amit például az tud megadni az embernek, ha otthon érzi magát ott, ahol él.Szerintem, az számít a ránk eső legnagyobb vagyon-résznek, ha jól érezzük magunkat ott, ahol élünk és hálásak vagyunk életünk jelentéktelennek tűnő áldásaiért is.
Lk 16,1. Aztán a tanítványokhoz fordult: „Egy gazdag embernek volt egy intézõje. Bevádolták nála, hogy eltékozolja vagyonát. Vitathatatlanul helyes Jézus tanítása, mert, amennyiben hűségeseknek bizonyulunk apró, de világi kincsek tekintetében, akkor annak is bizonyságát adjuk, hogy jó, hűséges sáfárai leszünk Isten országa igazi értékeinek.
Lk 16.31 Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek. Vajon hol kezdődik a szegénység határa? Szerintem a Lázár eseténél, amikor nemcsak koldusok vagyunk, hanem tátongó sebek, fekélyek éktelenítik testünket. És hol kezdődik a gazdagság határa? Szerintem ott, ahol beteljesül Lázár álma. Ha legalább jól lakhatunk abból, ami lehull mások asztaláról. Mit kell tennünk, tehát? Semmi mást, mint visszaemlékeznünk elmúlt életünkre. Mi volt benne túlsúlyban? Jó, vagy rossz? Majd azon is gondolkodjunk el, hogy az eltöltött jó, illetve rossz ugyanabban az értékelésben jelenik-e meg Isten szemében, mint a miénkben, vagy egészen másképp? Amikor emlékezünk az eltöltött időre, akkor jusson eszünkbe az átélt gyötrelem, de ne feledjük el azt sem, hogy hányszor megérkezett a vigasztalás. Ha nem végezzük el őszintén ezt a visszaemlékezést, akkor teljesen fölöslegesen gondolkodunk a holnap eseményei fölött. Van-e valaki, vagy valami, aki, vagy ami figyelmeztethetne arra, hogy mindennél fontosabb megőriznünk Isten akaratának, Jézus tanításának útvonalát?
Lk 17.10 Mihaszna szolgák vagyunk, hisz csak kötelességünket teljesítettük. Amennyiben azt a munkát végezzük, tehát, ami elmaradhatatlan követelménye életünknek, akkor még mindig egyszerű szolgák vagyunk, akik nem várhatunk elismerésre, kitűntetésre, prémiumra. Abban az esetben azonban, ha szolgálati időnket meghaladóan, ha különös parancsok ellenére tovább szolgálunk, akkor, ha szívvel-lélekkel végezzük plusz órai tevékenységeinket is, akkor már rátértünk a hűséges szolgává történő érés útjára.
Lk 17, 24. Mert ahogyan a villám cikázik, és az ég aljától az ég aljáig egyszerre villan fel és fénylik, úgy jön el az Emberfia is az ő napján. Hangsúlyozom, hogy igenis villámok vagyunk, akik fényt árasztunk, vagy éppen sötétséget hozhatunk. Vannak, akik a fényt látják meg a villámlásokban, mások viszont a sötétséget hangsúlyozzák, mely betölti a villámlás helyét, és sajnos megtölti szívüket is. Tudom, és meg vagyok győződve arról, hogy Isten, szüleink fényre teremtettek bennünket, s mint ilyenek, egy életen át kell villognunk azért, hogy méltóak maradjunk a nagy célhoz, de hűségeseknek bizonyuljunk Jézushoz is, aki villámként csapott bele az emberi lélekbe, ahol megmarad az idők végezetéig.
Lk 17,20-21. A farizeusok megkérdezték tőle, mikor jön el az Isten országa. Ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézd itt, vagy amott. Isten országa köztetek van. Sokan azt mondják, hogy megvalósίthatatlan állapot Isten országa. Én pedig azt hangoztatom, hiszem és gyakorolom, hogy Isten országa igenis megélhető. Eszményinek nevezd-e azt, hogy szereted gyermeked? Vagy egyszerűen eszményi az, hogy szeretsz valakit? Magától értetődőnek, természetesnek találjuk tehát, hogy szeretünk valakiket. Semmi természet ellenes nincs tehát abban, ha Istenre és embertársainkra is kiterjesztjük ezt a szeretetet.
Lk 17,5. És mondának az apostolok az Úrnak: Növeljed a mi hitünket! Nemcsak a tanítványok hite, hanem a miénk is innen indult útjára. A belátásban megszületett a felismerés: Elfogadom Jézust, mint, aki örömüzenetet hozott.Miben lát gyakorlati megvalósítást az élő hit? Ez egy olyan kérdés, mely már nem csak az Újszövetség szegény, de hittel teljes emberének a kérdése, hanem a mi sarkalatos feladványunk is. Fontos, hogy életvitelünkben olyan magatartást tanúsítsunk, mely engedelmes, erkölcsös és szüntelen a testvéri szeretet gyakorlásában igyekszik kicsúcsosodni.
Lk 18,1 Egyszer arról mondott nekik példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni Isten hamarosan igazságot szolgáltat azoknak, akik hisznek ebben. Ezzel egy időben két valóságnak leszünk tanúi. Az egyik mindenképpen az, hogy beteljesülnek régi, – tegnap, tegnap előtt – elmondott kéréseink, a másik viszont, hogy egykori és újabb igazságtalan embertársaink átélik Isten számonkérésének következményeit.
Lk 18,10. Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. Gondoljunk arra, hogy amennyiben a templomos hangulat, közösség áldó erejét választottuk lelkünk épülésére, akkor csakis saját lelkünk tisztaságára, imádságunk igazságosságára, lelki örömünkre és békénkre, valamint arra az alázatra gondoljunk, mely igen nagy dicsőséget szerez azoknak, akik ezt követik. Persze nincs azzal sem baj, ha csendes imádságainkban belátjuk tévedéseinket, s néma gondolatokban közöljük gondviselő Atyánkkal, hogy megbántuk régi hibáinkat, s egyben kérjük ŐT, hogy vegye le lelkünkről a bűntudat nehéz terhét.
Lk 18,14. Ez megigazulva ment haza, az nem. Mindazt, aki fölmagasztalja magát, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt fölmagasztalják. –        Mindazt, aki fölmagasztalja magát, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt fölmagasztalják.-        Ha valaki velem érez, akkor álljon mellém!–        Jézus ma vonul be Jeruzsálembe

Szégyelljük-e beereszteni lelkünk városába? Nem!

Lk 22, 19 / b. Ez az én testem, mely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Nemcsak tanítványaiért vette kezébe a kenyeret és a bort, hanem értünk is, hogy mi is emlékezzünk ezek által.
Lk 22,32. Én azonban imádkozom érted, hogy meg ne fogyatkozzék a hited, hogy te egykor megtérve megerősítsd testvéreidet. Hálásak vagyunk mindazoknak, akik szüntelenül imádkoztak és imádkoznak értünk. De nemcsak, hanem ezekben az imádságokban arra törekszenek, hogy mindannyian megerősödjünk hitünkben olyannyira, hogy akár másokat is erősekké, örökös bizakodókká tehessünk.
Lk 22,33. Uram, készen vagyok, hogy /…/ halálba menjek veled. Mondom mindenkinek, akiket illet, hogy én is kész vagyok Boda József lelkészhez hasonlóan holtomig követni Jézust, csak azért, hogy népemet szolgálhassam. Kérdem én: „Látjátok a töviskoszorút, amely véresre sebzi sok papnak a homlokát? Hozzájárul még ehhez, hogy a papnak jóságát legtöbbször hálátlansággal viszonozzák. – Mindazt, amit hívei vagy az egyházközség számára tesz, rosszra magyarázzák. Legnemesebb tetteinek hamis indítóokot tulajdonítanak. Legszebb tetteiben is önérdeket és önszeretetet sejtetnek. Ha minden erejét híveinek szenteli is, ha fáradhatatlanul is hirdeti az igét, ha felkeresi is a betegeket és szent életet él is, akkor is kikezdik és félremagyarázzák tetteit. Megrágalmazzák, ha egyszer is meg meri mondani az igazságot, vagy mások hibáit. Sokszor megvetés, mosoly, gúny az osztályrésze” /Vasárnapok – Ünnepnapok: 574. Old./
Lk 23,46. Jézus akkor hangosan fölkiáltott: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. Hiába vagyunk erősek, hatalmasak azon a helyen, ahol élünk, mert egyik pillanatról a másikra szertefoszlik, oda lesz ez az emberi erő, hatalom. Holnap-holnap után mi is sorban megméretünk. Két helyen: az emberek beszédében és Isten gondviselő szeretetében.Vigyázzunk, hát arra, hogy Isten bármikor szólíthat. Ne legyen semmi fontosabb annál, mint, hogy készek legyünk bármikor elmondani Jézus savaival: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet.
Lk 24, 5. Mit keresitek az élőt a holtak között? ? év húsvétjának üzenete tehát teljes mértékben emberi marad minden idők unitáriusa számára. Emberi a ránk hagyott üzenet és annak egész tartalma. Jézust nem lehet a holtak közé sorolni, mert ő mindig az élet szeretetére, és annak feltétlen tiszteletére tanított minket. Emberi ez a hagyaték, ez az örömüzenet azért is, mert, amelyik életből hiányzik ez a felfogás, az csak egy alkalmilag felcicomázott szoborhoz hasonlít, melyből mindenképpen hiányzik az, amit mi emberinek szoktunk nevezni.
János Evangéliuma
Jn 3,3. Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem látja meg Isten országát.
Jn 4, 34. Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, és hogy elvégezzem művét.
Jn 4, 36-37 Az arató már most megkapja bérét és egybegyűjti a termést az örökéletre, hogy együtt örüljön a vető az aratóval. Igaza van a közmondásnak: Egyik vet, a másik arat. Mi is lett volna, ha sokáig nem terem gabonát a föld és elhagyna minden élelem? Meggyengülne a férfi- és az asszonyi kar. Kétségbe esetten néznénk másokra: Ha netalán megszánnának. Azóta már (értjük?), tudjuk, hogy mi a kenyér megkeresésének titka: minden nap teljes, egész emberként megdolgozni érte.
Jn 4,14 / a. Valaki pedig abból a vízből iszik, melyet én adok neki, soha örökké meg nem szomjúhozik…
Jn 4,19. Uram, látom, hogy te próféta vagy.
Jn 5,31-32. Ha én teszek bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem nem igaz. Más az, aki bizonyságot tesz rólam.
Jn 5,68. Uram, kihez menjünk? Neked örök életet adó igéid vannak.
Jn 6, 35. Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé, és aki bennem hisz, nem szomjazik soha.
Jn 6,26. Kerestek engem, de nem azért, mert csodát láttatok, hanem, mert ettetek a kenyérből és jól laktatok.
Jn 6,68. Uram, kihez menjünk?
Jn 7, 16. /…/ Az én tudományom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem.
Jn 7, 16-17. Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki engem küldött. Aki kész megtenni az ő akaratát, fölismeri majd, hogy tanításom Istentől való-e, vagy csak magamtól beszélek.
Jn 8, 16/b. … én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya.
Jn 8, 6. Jézus pedig lehajolván ír vala a földre.
Jn 8,31. Ha ti kitartotok tanításom mellett, valóban tanítványaim vagytok.
Jn 10, 11. 15. Én vagyok a jó pásztor.
Jn 11, 25. Én vagyok a föltámadás és az élet: aki bennem hisz, még ha meg is halt, élni fog. Mindaz, aki belém vetett hittel él, nem hal meg sohasem. Hiszed ezt?
Jn 11,21. Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem, de tudom, hogy most is bármit kérsz az Istentől, megadja neked.
Jn 12,35. Már csak rövid ideig van nálatok a világosság. Járjatok a világosságban, amíg a tiétek, különben elborít titeket a sötétség. Aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
Jn 13, 15. Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is aképpen cselekedjetek.
Jn 13, 35. Arról ismerje meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.
Jn 13, 35. Arról ismerje meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.
Jn 13,34. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Ne feledjétek, hogy lelki útravalóval indultok a közös életre. Egyfajta batyu ez, melyet mindig magatokkal kell hordoznotok. Vagy kezetekben, vagy vállatokra akasztva kell vinnetek a hosszú úton. Ha netán mindketten megfeledkeznétek egyszer is, s magatok mögött hagyjátok a szeretetet, senkit nem okolhattok amiatt, hogy mennyire hiányzik számotokra. Magatoknak kell oda figyelnetek arra is, hogy nektek meglegyen a szeretet, s bizony azoknak is, akik veletek együtt mennek életetek ösvényén.
Jn 13,35. Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.
Jn 14, 1. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: Higgyetek Istenben és higgyetek énbennem. Ha ritkán sírba tekintünk, akkor az már mély csenddé és nyugalommá változik át, melybe bele ver, néha belekongat csendes szívünk. Párnára hajtott fülünk távoli gőzmozdony zakatolását hallatja ugyan néha, de aztán észre vesszük, hogy nem a vonat, hanem lassan megnyugvó szívünk zakatolt bele a csendbe. Nem zajong, csak figyelmeztet, hogy még mindig Isten kezében van.
Jn 14, 1. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben! Igaziból miért is ne lehetne bizalmunk egy állandóan rólunk gondoskodó Atyában? Ennek a gondoskodó szeretetnek alapja a hit és a bizalom, melynek kezdetleges, de ugyanakkor szép megnyilatkozását olvashatjuk az Ószövetségben, ahol Isten előttünk megy, velünk van és lesz, nem hagy el minket és el nem marad tőlünk, csak ne féljünk, és ne rettegjünk (5 Móz 31, 8.). A hit és bizalom, tehát kizárja a félelmet és rettegést. Ne féljünk, mert Isten velünk van (Ézs 41, 10.).
Jn 14, 1. Higgyetek énbennem! Jézus személye hozzátartozik tanításához, tanítása pedig elválaszthatatlan egyéniségétől. Ha valaki mégis úgy gondolná a jelenlevők közül, hogy számára túlzott követelmény a Jézusba és tanításába vetett hit megélése, akkor biztosíthatom őt, hogy beszédem végére elfogadhatónak minősíti ő is a Jézusba és tanításaiba vetett hitet.
Jn 14, 2. Az én Atyámnak házában sok hely van. Egy templom, téglák ezreiből válik házzá. Ez pedig még mindig csak egy rideg építmény, hideg falakkal mindaddig, míg meg nem tölti az emberi szeretet azt. Egy emberi szív, azonban már egy meleg hajlék, ahol nagyon sokan helyet találhatnak. Helyet találunk elsősorban mi, akiket szeretetébe fogadott ez a szív, de belefér a világ mindenestől, és helyet kap benne Isten is. Ere a hajlékra, erre a szívre kell a legjobban vigyáznunk. Itt már nem irányadó, hogy mekkora templomunk van és milyen régi az. Nem az számít, hogy élő kövek ezreit számlálhatjuk-e, melyből bazilika lesz, hanem érezzük-e a szív melegségét, melyet mindenkor sugároznak egymás felé az egybegyűltek.
Jn 14, 4. És hogy hová megyek én, tudjátok; az utat is tudjátok.
Jn 14, 4. És hogy hová megyek én, tudjátok; az utat is tudjátok.
Jn 14, 4. És hogy hová megyek én, tudjátok; az utat is tudjátok.
Jn 14, 6. Jézus így szólt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam.
Jn 14, 6. Én vagyok az út, igazság és élet.
Jn 14,6. Én vagyok az út, igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam.
Jn 14,6. Én vagyok az út…
Jn l4, 6. Én vagyok az /…/ élet.
Jn 14,23/a Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Nagyon sokat prédikáltam magam is a szeretetről, de ti is sok beszédet hallottatok már. Bűnbánóan, szépen, megragadóan, de szégyenkezésre indítva is lehet beszélni róla. A szeretetről azonban nem beszélnünk kell, hanem cselekednünk azt. Mindazok, akik egyre jobban vágyakoznak Isten országa megvalósulására, komoly erőfeszítéseket kell tegyenek, hogy nyilvánvalóvá váljanak ennek az országnak látható, köztünk érezhető jelei.
Jn 14,23/b Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni. Mindazok, kik elérkeztünk meggyőződésünk előbb megállapított határára, tudjuk, hogy Istenhez való törekvésünket többé nem vágyaink szabályozzák, hanem ebben hitünk a meghatározó. Sőt, egyszerűen hitünknek köszönhetően ébred fel bennünk Isten közelsége utáni vágyakozásunk. Ez nem azt jelenti, hogy érdektelenül fogadjuk életünk bármelyik vetületét. Közelebbről sem szabad senkinek azt feltételeznie rólunk, hogy mulasztással határos módon viszonyulnánk emberekhez, vagy emberi ügyekhez. Sőt, igenis fokozottabban érdekel minden, csupán más megközelítésből szemléljük a jelenvaló világot, a benne élő embert, s azokat a fordulatokat, melyek történnek velünk és körülöttünk.
Jn 14,24. A tanítás, amit hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem. Kihangsúlyozza Jézus, hogy a tőle hallott beszéd tulajdonképpen gondviselő Atyánktól származik. Arra is felhívja figyelmünket, hogy aki nem szereti őt, az bizonyára nem tartja meg tanításait sem. Valamint az a tanítás, melyet hallhatunk tőle, az Atyától származik. Szinte azt is mondhatom, hogy azért küldte Isten Jézust közénk, hogy szócsöve legyen akaratának, hozzánk intézendő szavának.
Jn 14.31 /…/ végbeviszem, amivel az Atya megbízott. Keljetek föl, menjünk innét! Egyetlen pillanatra se feledjük, hogy nem emberektől, hanem Istentől kaptuk megbízatásunkat, hogy éljünk mind magunk, mind pedig gyermekeink, akik utánunk jönnek. Nem megszűnésre, pusztulásra, egy életen át történő szaladásra, hanem helyben maradásra, életre kaptuk megbízatásunkat. Az, aki közénk áll, önszántából és ne mások akaratából tegye. Aki velünk együtt akar jönni vágyaink, céljaink, álmaink beteljesülése felé, az nem lehet a meghátrálás embere (Zsid. 10.39).
Jn 16, 23. Bizony, bizony mondom nektek: Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megadja nektek.
Jn 16, 5-6. Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt.
Jn 17, 12. Uram, akiket nekem adtál, mind megőriztem hitben, reménységben, szeretetben és egy sem veszett el közülük.
Jn 17,21 / a. Legyenek mindnyájan egyek.
Jn 19,24. Jézus keresztje mellett ott állt anyja…
Jn 20, 22. Vegyetek szent lelket.
Jn 20, 29. Azért hiszel, mert látsz engem? Boldog, aki nem lát és mégis hisz.
Apostolok Cselekedetei
ApCsel 2, 7-8. Ugye ezek, akik itt beszélnek mindnyájan Galileából valók? Hogyan hallhatja akkor mindegyikük saját anyanyelvét?
ApCsel 2,21. /…/ mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.
ApCsel 2,26.28 Örül hát szívem és nyelvem énekel, sőt testem is reményben nyugszik el.Az élet útját mutattad meg nekem, és örömmel töltesz el színed előtt. Nem kell rosszaknak sem lennünk ahhoz, hogy hosszú időre úrrá legyen rajtunk a szomorúság. Annyi váratlan gondot tartogat számunkra az élet, hogy, ha nem lenne a gondviselő Isten vigasza, segítsége, akkor bizony öröm, reménység nélküliek maradnának ünnepléseink is. Jó volt velünk most is Isten, amikor megmutatta az új élet útját, s megengedte, hogy örömmel, boldogsággal ünnepeljünk.
ApCsel 2,43 Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. Nem csoda ma már, hogy sok csodát műveltek azok az apostolok, akik nemcsak bizonytalankodtak Jézus tanításában, hanem egyszerűen el is pártoltak tőle. Hittek, s ezzel a bizalommal szóltak, illetve hajtottak végre csodába illő tetteket. Nekik már nem volt szükségük ezekre a csodákra, de annál is inkább azoknak, akik még mindig olyan hitetlenek voltak, mint ők maguk, amikor magukra maradtak.Most ne beszéljünk arról, hogy miként viszonyul egy unitárius ember a csodával szemben, hanem inkább arról a valóságról szóljunk, ami jellemzi sokszor karácsonyi várakozásunkat, de magát a karácsonyi ünnepet is. Ez pedig nem más, mint valamilyen csoda, vagy csodával határos történés, melynek valódi átélői kívánunk lenni.
ApCsel 2,44-46. A hívek mind összetartottak és mindenük közös volt. Birtokaikat eladták és az árát szétosztották kinek-kinek szükségéhez mérten. Egy szívvel-lélekkel mindennap állhatatosan megjelentek a templomban. A kenyértörést házanként végezték, és örvendezve, tiszta szívvel fogyasztották el eledelüket.
ApCsel 4,20. Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk!
ApCsel 10,34. Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten. Jézus lebontotta közöttünk a válaszfalakat. Mit jelent ez? Embere és ember között nincs többé különbség – mégis van!
ApCsel 20,28. Vigyázzatok magatokra…
ApCsel 20,28/a. Vigyázzatok magatokra!
Római Levél
Róma 1, 15-16. Adósa vagyok görögnek és barbárnak, bölcsnek és tudatlannak. Ezért, amennyiben rajtam áll, kész vagyok, hogy nektek, rómaiaknak is hirdessem az evangéliumot. Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az minden hívőnek, elsősorban a zsidónak, aztán a pogánynak üdvösségére.
Róm 6, 22. Most pedig minekutána fölszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek. Meg van a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet Minden gonosz, gyarló emberi élet – mely képtelen az új élet ruhájának felvételére, mely a megtérést elhanyagolja .- megkapja a maga megérdemelt fizetését. A „zsold” pedig a könyörtelen halál lesz, mely csupán a haldoklónak, majd az áldozatnak fáj. Másban aligha ébreszt részvételt, sajnálatot, vagy éppen csal szemébe könnyet. Óv minket is ettől, hogy valamiképp nehogy mi is hasonlóan megjárjuk, hogy behantolással végleg oda legyen minden, hanem igyekezzünk kiérdemelni Isten ajándékát. Ez pedig az örökélet, melyet nem az apostoli ígéret, hanem maga Isten ad tudtul gyermekeinek, akik mind az Ő teremtményei: Ugyanis Isten magából adja azt a lelket, mely földi, halandó testünket összefogja, mely indít azon törekvésre, hogy Isten atyai jóságával találkozva részesei lehessünk az ő szeretetének.
Róma 6,23. Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Ha egy mód van rá, akkor kerüljünk el minden bűnt, s lépjünk át az alázatos életvitelbe, szerény magaviseletbe. Ne csüggedjünk, ha emberi önkény ellehetetleníti mindennapjainkat, mert nekünk senki sem árthat, ha Isten kezébe tesszük le életünket. Fogadjuk meg az apostol figyelmeztetését, mert mindenképpen igaza van abban is, hogy a bűn zsoldja a halál, Isten ajándéka azonban az örök élet.
Róma 8,14. Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Boldogok vagyunk, amíg érezzük, hogy fiaként gondol ránk a szülőnk, a szülőföld, nemzetünk. Még nagyobb boldogság azonban tudnunk, hogy velünk van Isten. De nem csak, hanem Lelkével vezérel bennünket, hogy ne essen bántódásunk előhaladásunkban. Jó nekünk, hogy Isten lelke vezérel, hiszen annyi minden áll akadályként elénk életutunkon. Azért van mindig mellettünk Isten, hogy segítő kezet nyújtson nekünk azonnal, ahogy kérjük tőle. Vigyázzunk, tehát mindenkor arra, hogy miként, milyen cselekedetekkel, milyen gondolatokkal haladunk feltett szándékaink felé, mert velünk, mellettünk van állandóan Isten vezérlő lelke.A mai üzenet, tehát abban csúcsosodik ki, hogy hisszük-e, elfogadjuk-e Isten lelkét vezérlőnkül, s amennyiben igen, akkor mivel magaviselettel viszonyulunk azon elvárásának, hogy az ő fiai lehessünk és maradhassunk?
Róma 8,28. Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra szolgál…
Róma 8,38. Biztos vagyok ugyanis abban, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, mely Krisztus Jézusban, a mi urunkban van. Bocsásd meg Istenem, hogy ma még nem vagy mindig az első. Olyan boldogok vagyunk, hogy adtad nekünk szeretteinket, akiket mindennél jobban szeretünk, akikért lemondanánk akár saját életünkről is. Lehet, hogy időnként még rólad is elfeledkezünk, amikor teljes bennünk és köröttünk a szeretet, de ha baj, vagy bánat ér, nyomban, az első pillanatban eszünkbe jutsz. Mert téged is szeretünk, csak másként, mint azokat, akiket magunkhoz ölelhetünk.
Róma 8,38. Biztos vagyok ugyanis abban, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, mely Krisztus Jézusban, a mi urunkban van. Atyánk! Nyugtass meg minket abban, hogy nem szeretteinket, hanem inkább bennünket hívsz el először, ha mennünk kell. Biztass azzal, hogy az igazi szeretet túlmutat a síron. Bátoríts, hogy amennyiben minden földi elhagy, s talán még az élet is, az utolsó lehelet, akkor sem választhat el semmi a te gondviselő szeretetedtől. Arra tanított ugyanis Jézus, hogy Isten megtartja ígéreteit.
Róma 12,15. Örvendezzetek az örvendezőkkel , a sírókkal pedig sírjatok. Adja a mindenható Isten, hogy az apostol tanítása hatásosan jelen legyen életünkben. Valahányszor könnyet látunk, akkor nyomban jusson eszünkbe Pál apostol, aki arra kér, hogy sírjunk a sírókkal. Amennyiben pedig tapasztaljuk, hogy valaki örvendezik, akkor is Pál apostol tanítása legyen eligazítónk, mert az örvendező embernek is jól esik, ha látja, hogy mások is képesek együtt örülni vele.
Róma 12.21 Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval. Úgy gondolom, hogy az erő és egészség mellé még elegendő szeretetet kell kérnünk Istentől, hogy megoldjuk a ránk váró feladatokat. Akár a parancsok teljesítésében, akár Isten- és felebarátaink iránti szeretetünkben, egyaránt erre a szeretetre van szükségünk. Amennyiben ennek birtokában vagyunk, akkor tapasztalni fogjuk, hogy nap, mint nap elárad rajtunk Isten békessége. Megtaláljuk saját békességünket, s így már „gyermek játék” gyakorolnunk a mások iránt táplált jó érzéseinket. Mindig kezünk közelében van a békesség-szerzésnek alapfeltétele, hogy jó kincsekkel ajándékozzuk meg egymást.
Róma 13,8. Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert, aki felebarátját szereti, teljesíti a törvényt. Jöjj Testvérem, embertársam, add a szívedet, add a kezedet. Add át te is magad a szeretetnek! Engedd, hogy szeresse az ember az embert. Legyen szeretet közöttünk továbbra is, hogy így életünk céljaként megmaradhasson a mindent pótló szeretet.
Róma 13,8. Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert, aki felebarátját szereti, teljesíti a törvényt. Nem értették meg még mindig azt, hogy mindennapi, de ünnepi életünket szabályozó törvények Isten akaratába összpontosulnak. Isten akarata pedig nem arról szól, hogy mit ne tegyünk egymással szemben, hanem arról, hogy teljes szívvel, lélekkel szeressünk. Ennek értelmében, tehát Isten akarata nem más, mint a szeretet.
Róma 14, 7. Senki sem él önmagának…
Róma 14, 7/a. Egyikünk sem él, s egyikünk sem hal meg önmagának. Míg élünk az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár halunk, az Úré vagyunk.
Róma 15,13. Töltsön el titeket a reménység Istene a hit teljes örömével és békéjével, hogy a Szentlélek erejéből bővelkedjetek a reményben.
1. korintusi Levél
1Kor 1,10. Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban. Nem elegendő, ha hangoztatjuk, hogy egyetértés tapasztalható közöttünk. Nem elegendő a tapasztalat, hanem többről kell szóljon minden megállapítás. Az életünk kell legyen egy kerek, teljes egyetértés. Azok, akik munkálják, akik nap, mint nap megélik az egyetértést, tudják, hogy számukra nem csupán esélyt jelent Isten lelke, hanem Istenfiúságot, azt, hogy Isten gyermekének mondhatjuk magunkat. Akik nemcsak vágyunk az egyetértésre, hanem naponta cselekedjük, megéljük azt, tudjuk, hogy az egyetértés nemcsak pünkösdi hangulatot kölcsönöz, hanem ígéretet tesz minden nép számára, hogy megmarad a világ végezetéig.
1Kor 2,11. Ki ismeri az ember bensőjét, ha nem az ember lelke, mely benne van.
1Kor 3.1-4. Hozzátok azonban, testvérek, nem szólhattam úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak mint testiekhez, mint akik még nem nőttetek fel Krisztusban. Tejjel tápláltalak benneteket, nem szilárd étellel, mert nem bírtátok el. Sőt még most sem bírjátok el, mert testiek vagytok. Amikor ugyanis vetélkedtek és civódtok, nem vagytok-e testiek, és nem viselkedtek-e nagyon is emberi módon? Hinnünk kell az alázatosságban, de gyakorolnunk is kell azt. Hinnünk kell abban, hogy Jézus nem hiába állította fel az Isten- és emberszeretet parancsát. Nem csak azért mondta, hogy szép mondatai között emlegessük, hanem hogy hasznunkra váljon mindennapi életünk nehézségeiben. Hinnünk kell az evangélium állandó figyelmeztetésében, hiszen minden idők embere számára végzetesnek számított a részrehajlás, még inkább az állandó civakodás, veszekedés. Jól figyeljük meg a hiterősítő istentiszteletek tanítását, mert bizony nagy szükségünk van arra, hogy kemény hittel védekezzünk a minden irányból ránk törő veszedelmekre. Jusson eszünkbe, hogy nemcsak gyermekeink néznek fel ránk, mint mindenhez értő felnőttekre, hanem embertársaink is. Vigyázzunk, hogy senkinek ne okozzunk csalódást hitetlenségünkkel, rosszul megválasztott cselekedeteinkkel.
1Kor 3,5-9. Mert mi Apolló? Mi Pál? Szolgák csupán, akik által hívők lettetek, ahogy nekik az Úr megadta. Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést az Isten adta. Nem számít sem az, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak a gyarapodást adó Isten. Az ültető és az öntöző egyek, el is nyeri mindegyik a jutalmát fáradozásához mérten. Istennek vagyunk ugyanis munkatársai, ti meg Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Mit kell értenünk, tehát? Nem szabad egyikünknek sem abbahagynia a megkezdett munkát. Aki ültetéshez fogott, azt végezze, aki bevállalta az öntözést, arra legyen gondja. Nem számít ugyanis, hogy ki, milyen munkát végez, hiszen az a fontos, hogy meg ne szűnjünk a cselekvésben. Két komoly ígéretünk van ebben az esetben, hogy egyházközségi életünkre, virágos kertünkre ne boruljon gazfészek: Legyünk nyugodtak abban, hogy kezünk munkájának meg lesz az eredménye, mert Isten gondoskodni fog ezután is arról, hogy a nagyváradi gyülekezetben nőjenek és nyíljanak a kerti virágok. Másodsorban pedig gondja lesz arra, hogy megjutalmazzon minden közreműködőt, aki erre tette fel életének egy komoly részét. Bízom abban, hiszem, mint, ahogy ti is valljátok, hogy nem fog elmaradni későbbi örömünk egymásban.
1Kor 3,10-11. Mint gondos építőmester, az Istentől nekem juttatott kegyelemmel megvetettem az alapot, de más épít rá.A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat. Számunkra adva van a több mint kétezer éves egyházi, keresztényi múlt. Megengedhetjük-e magunknak, hogy más céloknak engedelmeskedve félben hagyjuk a megkezdett építkezést? Hozzájárulhatunk-e ahhoz, hogy alapjáig leromboljuk a biztos alapokra épített lelki házat, s egy olyan felépítésébe kezdjünk, melynek bizonytalan a jövője? A következőket olvassuk Ézsaiás Könyvében:„Ezért így szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, a ki benne hisz, az nem fut!” (Ézs. 28,16). Istentől halljuk, tehát, hogy letette a próbakövet, adrága szegletkövet, erős alappal indította el a későbbi építkezést. A jövendő építkezés előtt egyetlen feltétel létezik csupán: a hit.
1Kor 3,12. Kinek-kinek munkája mutatja majd meg, hogy erre az alapra aranyból, ezüstből, drágakőből, fából, szénából vagy szalmából épít-e. Lássuk be végre, hogy egy közösségben nagyobb a valószínűsége, hogy a tagok szinte könnyedén összerakják a szóban levő lelki ajándékokat a bölcsességet, a tudást, a hitet, a gyógyítást, a csodatevést, a prófétálást, a különféle nyelveken szólást és azok értelmezését. Azt mondom, tehát, hogy közösségünk akkor bizonyul e lelki ajándékok birtokosának, amennyiben nemcsak hiszi ennek lehetőségét, hanem úgy is cselekszik. Ha észre veszi, hogy lakóháza szükséges javításokat kíván, de továbbra sem szégyell ide járni, mert ez az övé. Ehhez igenis hozzáadja életének legdrágább kincseit azért, hogy rendben tudja épületét, s rendezhesse az esetenként megingó lelki életét. Támaszává válik gyülekezetének, s a közösség így válik az ő segítőjévé a szükség idején. Nem beszélve arról, hogy micsoda biztonságot jelent e hosszú folyamatban Isten örökös jelenléte és szeretetteljes gondviselése.
1Kor 3,13-15. Az (Úr) napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája. Akinek építménye megmarad, jutalomban részesül. De akinek műve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által. Nem attól kell félnünk, hogy a megpróbáló tűz megemészti fáradozásaink gyümölcsét, hanem attól, hogy nem kapjuk meg embertársaink lelkének köszönhetően a megfelelővédettséget. Úgy, amiként pártfogóivá válunk egymásnak a társadalmi életben, támogatói vagyunk egymásnak lelkileg is. Sőt ebben az esetben nem arról beszélünk, hogy biztonságban vagyunk amennyiben közre fogja a miénket embertársaink lelke, s így akkor a miénk megmenekülhet, hanem arról, hogy Isten látja az építő szándékot, látja, hogy csakugyan egynek teremtett minket.
1Kor 3,16. Nem tudjátok-e, hogy /…/ az Isten lelke lakozik bennetek?
1Kor 3,16. Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok és Isten lelke lakik bennetek?
1Kor 3,16-17. Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten lelke lakik bennetek? Aki pedig Isten templomát lerontja, azt elpusztítja Isten. Hiszen Isten temploma szent, és ti vagytok az.
1Kor 4,1-2. Úgy tekintsenek minket az emberek, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak gondnokait. A gondnokoktól természetesen egyet követelnek meg: hogy hűségesnek bizonyuljanak. Merem hinni, hogy Isten nemcsak a jelen 2005-ös esztendőben növeli meg kitartó hitünket, hanem a későbbiek során is megerősíti, valahányszor szükségünk lesz rá. Kérjük közösen, hogy adja meg nekünk további lehetőségként a szolgai lelkületet, az egymásért munkálkodás szolgálatát, s nem utolsó sorban a jósáfárkodás készségét. Hadd úgy tekintsenek minket az emberek, mint Jézus szolgáit és Isten titkainak gondnokait. Természetesen elfogadjuk követelésüket: hogy hűségesnek bizonyuljunk.
1Kor 6,19. Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?
1Kor 6,19-20. Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?
1Kor 7,7. ….de hát mindenki saját ajándékát kapta Istentől, egyik ilyent, másik amolyant.
1Kor 8,6 / a. Nekünk azonban egy az Istenünk: Az Atya, akitől minden származik, s mi is érte vagyunk;
1Kor 10,17. Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk. Lehet, hogy a mindennapi élet rendjén sokszor nehezen kerül elő a szükséges kenyér és a bor, de legyünk hálásak Istennek, hogy túl napi aggodalmainkon, fájdalmainkon, mélységes bánatunkon, lehetőséget adott és ad arra, hogy ünnepek tövében asztalunkra kerüljön az egyetértésre, egységre bátorító kenyér és bor. Legyünk hálásak Istennek, hogy egyre nő azoknak tábora, akik nem csak kívánják az egységet, hanem jelenlétükkel is magyarázatát adják ilyen irányú törekvésüknek.
1Kor 10,23. Minden szabad (nekem), de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épületes.
1Kor 10,23. Minden szabad nekem, de nem minden használ, minden szabad, de nem minden épületes.
1Kor 10,23. Minden szabad nekem, de nem minden használ, minden szabad, de nem minden épületes.
1Kor 10,30. Ha hálaadással eszem, miért szidjon azért valaki, amiért hálát adok? Istenem, mindenkor hálát fogok adni neked, ha „kenyerem kőkemény is lesz és tüzek égnek szívem peremén” azért, hogy nyugodtan, te benned való hittel egyem meg azt és tűrjem a fájdalmakat
1Kor 10,33. Ha hálaadással eszem, miért szidjon valaki azért, amiért hálát adok?
1Kor 12,20. Ám sok a tag, de a test csak egy.
1Kor 13,2. És ha /…/ minden tudományt ismerek is /…/, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
1Kor 13,8. S a szeretet nem szűnik meg soha. Soha el ne fogyjon a bennetek levő szeretet. Legyen ez egy útravaló, hisz bármi is következzen várt, vagy váratlan fordulat nyomán, ez segíteni fog. A szeretet ugyanis meg nem szűnő jellegével megtalálja a megfelelő megoldásokat.
1Kor 13,9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret /…/
1Kor 13,13. Most megmarad a hit, remény, szeretet, ez a három, de köztük legnagyobb a szeretet. Törekedjetek a szeretetre!
1Kor 13,13. Most megmarad a hit, remény, szeretet…
1Kor 15,58. Legyetek tehát állhatatosak és rendíthetetlenek, szeretett testvéreim!
2. korintusi levél
2 Kor 3,17. Az Úr ugyanis Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Időben felismerhetjük, rájövünk arra, hogy minden béklyó ellenére is szabadok vagyunk. így volt ez akkor is, amikor a szó szoros értelmében béklyóba, börtönbe zárták a szabadon gondolkodni vágyókat. Amennyiben ők megtalálták béklyóban is életük igazi értelmeként a szabad gondolkodást, akkor ezt mi, ma többszörözötten megtehetjük. Gúzsba kötött szívvel és kézzel elmondták a régi „harcosok”, hogy az ő béklyójuk a szeretet szolgálata, akkor számunkra sem lehet más út, mint a járható. Tudjuk, hogy Isten velünk van. Ezért pedig magunk is hangsúlyozzuk szüntelen, hogy ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Állandó szabadságnak örvendünk, s érdekes módon még mindig vannak kérdéseink. Ezek közül, talán a legfontosabbat említem: Van-e időnk szeretni egymást? Azért kérdezem, mert szabadon elhatározhatjuk magunkat minden más elvégzésére. Így, hát erre jut-e időnk?
2 Kor 4,6. A sötétségből támadjon fény, világosságot támasztott a mi szívünkben is, hogy fölragyogjon nekünk Isten dicsőségének ismerete…
2 Kor 4,7. Ezt a kincset cserépedényben őrizzük, hogy az erő túláradó nagyságát ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk.
2 Kor 4,9. Üldözést szenvedünk, de elhagyottak nem vagyunk, földre terítenek, de el nem pusztulunk.
2 Kor 4,10. Bennünk tehát a halál működik, bennetek pedig az élet.
2 Kor 4,13. Hittem, azért szóltam.
2 Kor 4,16. Ezért nem veszítjük el bátorságunkat, mert bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról-napra megújul.
2Kor 4,17. Pillanatnyi könnyű szenvedésünk ugyanis a mennyei dicsőség túláradó, örök mértékét szerzi meg számunkra. Nem a halál, hanem az élet szemszögéből ad mindannyiunknak újabb és újabb szerepet. Így tölt el Isten naponta bennünket eddig nem érzett reménységgel. Ehhez azonban kitartás, állhatatosság kell! Állhatatosságunkat pedig csakis az által munkáljuk, amennyiben bebizonyítjuk Istennek, embertársainknak és a világnak, hogy igenis megálltunk a megpróbáltatások idején. Csak abban az esetben várhatjuk a reménységet, ha mindezekben kitartottunk. A mi pillanatnyi szenvedéseink így adnak számunkra reménységet. Erről pedig tudnunk kell, hogy az így megszerzett reménység soha meg nem szégyenít bennünket.
2 Kor 4,17-18. Pillanatnyi könnyű szenvedésünk ugyanis a mennyei dicsőség túláradó, örök mértékét szerzi meg számunkra. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra szegezzük tekintetünket. A látható ugyanis ideig tartó, a láthatatlan viszont örök.
2 Kor 4, 18. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra szegezzük tekintetünket. A látható ugyanis ideig tartó, a láthatatlan viszont örök.
2 Kor 4, 18. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra szegezzük tekintetünket. A látható ugyanis ideig tartó, a láthatatlan viszont örök.
2 Kor 4,18. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra szegezzük tekintetünket. A látható ugyanis ideig tartó, a láthatatlan viszont örök.
2 Kor 5, 18. A régi tovatűnt, lám, valami új valósult meg. Érdekes módon mindig várunk az új évtől valamit, ahelyett, hogy éppen saját magunkat ajándékoznánk meg valami újszerűvel.
2 Kor 6,1. Mint az ő munkatársai, figyelmeztetünk titeket, hogy Isten kegyelmét ne vegyétek hiába.
2 Kor 6,2. Azt mondja ugyanis: A kellő időben meghallgatlak, s az üdvösség napján segítek rajtad. Nos, most van a kellő idő, most van az üdvösség napja! Nos, elérkezett az idő arra, hogy vigasztaló kezet nyújtunk felétek, s kérünk, hogy ne taszítsátok el magatoktól azt, hiszen nincs nagyobb boldogság annál, mint amikor tudjuk, hogy bármi is érjen ezen a világon vannak embertársak, akik mellettünk állnak a nyomorúság idején. Hittel és reménységgel állunk mellettetek, akik közül a legtöbben túl vannak már az első, komoly veszteségen. Tőlünk halljátok, hogy bizony jól esik mai nap is, amikor valaki mély barátsággal letörli évek után is fájdalmas könnyeinket.
2 Kor 6,3-4. Senkinek sem okozunk semmiféle botrányt, hogy ne becsmérelhessék szolgálatunkat, hanem mindenben úgy viselkedünk, mint Isten szolgája.
2 Kor 9,15. Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért. Most már csak az marad hátra, hogy Istennek kimondhatatlan ajándékáért hálát mondjunk. Így tudunk csak hálaadással enni abból, amit önnön kezeink teremtettek elő Isten ege alatt, az ő áldásaival.
2 Kor 9,15. Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért. Erre a gyermekre, saját világunkra nézünk és nyomban rájövünk arra, hogy nem szűkölködünk Isten áldásaiban. Nemcsak mi szeretjük sok féltéssel egymást, hanem Isten is minket, míg ajándékaiban részesít. A kérdés ma is feltevődik: Mit adunk mi a világnak és mit adunk embertársainknak? Mit tudunk adni olyan világunkban, amikor üres kezek nyúlnak felénk? Amikor saját markunk is legtöbbször üres? Önmagunkat adhatjuk egymásnak. Teljes szeretetünket, ragaszkodásunkat, békességünket. Nincs és nem is lehet nagyobb ajándék ennél. Tudom, tudjuk, hogy nehéz megcselekedni ezt, de a próba, szerencse! Amiként gyermekeinknek képesek vagyunk szívünket-lelkünket odaadni, úgy már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy embertársainkkal is hasonlóan cselekedjünk.
2 Kor 9,15. Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért.
2 Kor 9,15. Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért.
2 Kor 13,11. Különben testvérek, örüljetek, tökéletesedjetek, buzdítsátok egymást, legyetek egyetértők, éljetek békében. Akkor veletek lesz a szeretet és a béke Istene.
Galata Levél
Gal 3,15. Testvérek! Emberi szokásra hivatkozom. Valakinek jogerős végrendeletét senki sem érvénytelenítheti, s nem változtathat rajta.
Gal 4,22. Az Írásban ugyanis azt olvassuk, hogy Ábrahámnak két fia volt, egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól.
Gal 5,4. Mi a hit erejével várjuk a lélekben a megigazulásból fakadó reményt.
Gal 5, 13. Testvérek, ti szabadságra vagytok hivatva, csak ne éljetek vissza a szabadsággal. Nem kell meggyőznünk a világot, hogy nekünk szükségünk van lábunkra, hogy járhassunk. Kezünkre, hogy dolgozhassunk és imádkozhassunk. Szükségünk van a mindenkori szabadságra, hogy ne legyen béklyózva se kezünk, se lábunk, se gondolataink. És ez így van jól minden egyes ember számára. Vegyük tudomásul, hogy megkaptuk végre a várt szabadságot. Azt, amiért igen sokan adták vérüket, életüket. Nem kell több teher számunkra annál, mint amit erőfeszítéssel elviselhetünk. Akkor vegyük tudomásul, hogy mi sem rakhatunk nagyobb igát egymás nyakába annál, amit ki-ki ereje szerint elhordozhat.Végül pedig ne feledjük el az apostol figyelmeztetését, melynek alapján meg kell osztanunk egymás között a megtapasztalt, megnyert szabadságunkat. Így válunk a szeretet szolgálóivá a megélt szabadságban.
Gal 5.22-23. A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény. Igen, nagy szükségünk van a békesség és biztonság kincseire, ajándékaira. Emlékszem, amikor Pál apostol azt írta a Filippibeliekhez címezett levelében, hogy „Nem az adomány a fontos nekem, hanem inkább a gyümölcse, amelyet majd bőségesen javatokra írnak”.( Fil 4.17). Nem az a fontos végeredményben, hogy milyen ajándékokat kapunk, hanem mekkora az egymásnak okozott öröm.
Gal 6, 8. Amit vet az ember, azt le is aratja… aki pedig lelkébe vet, lelkéből arat örök életet.
Gal 6,2. Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. Úgy van megalkotva a világ, hogy nehézség, baj, teher van benne. Hogy miért van ez így nem a mi dolgunk; válaszunkban annyit mégis megmondhatunk, hogy sokat tudunk könnyíteni egymás terheinek hordozásával. Vegyétek minden rossz kimenetelű esetnek elejét azzal, hogy már ma megosztjátok a keresztet.
Gal 6,2.5. Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. /…/ Mert ki-ki a maga terhét hordozza.
Gal 6,8. Amit az ember vet, azt le is aratja. Aki tehát testébe vet, testéből is arat majd romlást; aki pedig  lelkébe vet, lelkéből arat örökéletet.
Efézusi Levél
Ef 1, 3. Áldott legyen az Isten /…/ aki megáldott minket minden lelki áldással /…/
Ef 1,16. … hálát adok értetek és megemlékezem rólatok imádságomban…
Ef 2,21. Szép renddel növekedik az épület templommá, melynek alapja Jézus.
Ef 4,3. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékében fenntartsátok alelki egységet.
Filippi Levél
Fil 1, 3. Hálát adok az én Istenemnek /…/
Fil 1, 21-24. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha viszont tovább kell élnem, az termékeny munkát jelent. Nem tudom hát mit válasszak. Kettő közt vívódom: Szeretnék megszabadulni, hogy Krisztussal legyek. Ez volna a legjobb. De hogy miattatok életben maradjak, az szükségesebb.
Filippi 3,17. Kövessétek példámat Testvérek! Figyeljetek azokra, akik úgy élnek, ahogy példámon látjátok.
Filipp 4,6. Minden ügyetekben hálaadással párosult imádsággal és könyörgéssel terjesszétek kéréseteket Isten elé.
Filippi 4, 8-9. Végül testvéreim arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami ártatlan, ami kedves, ami dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és nálam láttatok, azt tegyétek és veletek lesz a béke Istene. Pál apostol segített a gondolatok felsorakoztatásában, s amikor bezárom a kört, szavaival pecsételek: Lehetőségünk volt megérteni, sőt azt meg is tanulni valamit. Midőn ez lassan leülepszik tudatunkban, megtapasztalhatjuk, hogy csak azért tudjuk megélni erényeinket, mert velünk volt és marad a BÉKE ISTENe.
Filippi 4,8-9. Végül, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami ártatlan, ami kedves, ami dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és nálam láttatok, azt tegyétek, és veletek lesz a béke Istene. Kié az igazság. Csak annyi tiszteletet várjunk másoktól, amennyit magunk is megérdemlünk. Még szóval se bántsuk egymást. Egy kézfogás, és egy mosoly. Jól esett úgy-e, ha valaha megdicsértek? Jól és szépen érdemes megélnünk az életet. Vallásunk, hitünk, Istenünk van.
Kolossé Levél
Kol 3, 12. Mint Isten szent és kedves választottjai öltsetek magatokra szívbeli irgalmat, jóságot, alázatosságot, szelídséget és türelmet.
Kol 3,13. Viseljétek el egymást és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen.
Kol3,17. Bármit szóltok és tesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek s adjatok hálát általa, az Atyának.
1. tesszalonikai Levél
1 Tess 2,7. Bár mint Krisztus apostolaikövetelményekkel állhattunk volna elő, mégis olyan szelíden viselkedtünk körötökben, mint agyermekeit dajkáló anya.
1 Tess 3,9. Hogyan is róhatnók le hálánkat Istennek azért a nagy örömért, amellyel miattatok örvendünk Isten előtt?
1 Tess 3, 9. Hogyan is róhatnók le hálánkat Istennek azért a nagy örömért, amellyel miattatok örvendünk Isten előtt?
1 Tess 3,11. És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utána lássatok, és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok, amiként rendeltük néktek. Intelek: Szolgáljatok, hogyha kell lélekben és igazságban. Vigyázzatok azonban, hogy milyen bért fizettek e szolgálatokért.
1 Tess 4,11. Igyekezzetek békében élni, törődjetek a magatok dolgával, dolgozzatok saját kezetekkel, amint meghagytuk nektek.
1 Tess 5,21. Vizsgáljatok meg mindent, a jót tartsátok meg.
1 Tess 5,21. Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok.
1 Tess 5,21. Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok.
2. tessalonikai Levél
1. timóteusi Levél
1 Tim 1,12. Hálát adok Urunknak /…/, aki erőt adott nekem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt…
1 Tim 1,12. Hálát adok Urunknak /…/, aki erőt adott nekem, mert megbízhatónak tartott.
1 Tim 2,3-4. Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.
1 Tim 4, 12. Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, de légy is a hívek példaképe, beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben és tisztaságban.
1 Tim 4,12. …de légy is a hívek példaképe beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben és tisztaságban.
1 Tim 6,12. Vívd meg a hit jó harcát. Szerezd meg az örökéletet, hiszen erre kaptál hivatást, erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallást.
2. timóteusi Levél
2 Tim 2,5. A versenyző is csak akkor nyer babérkoszorút, ha szabályszerűen küzd.
2 Tim 2,19. Ám Isten erős építménye szilárdan áll, s ez van ráírva: Az Úr ismeri övéit.
2 Tim 4,2. Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.
2 Tim 16,17. Minden Istentől sugalmazott Írás hasznos a tanításra, az intésre, a feddésre, az igaz életre való nevelésre, hogy Isten embere tökéletes és minden jócselekedetre kész legyen.
Tituszhoz írt Levél
Tit 1,2. És az örök élet reményében, amelyet az igazmondó Isten ősidők előtt megígért. Tisztán látó ember az, ki időben reménykedik az igazmondó Isten ígéretében. Ő soha nem keveri össze álmait a valósággal. Édesanyjában a teremtő kedvestlátja, akinek nem akarta elengedni soha a kezét, s amikor megtette, akkor is a szeretet parancsa uralkodott felette és nem a megvetésé, vagy még kevésbé a tagadásé. Csalódás ide, csalódás túl, kimondják sokan, hogy társuktól, életük remélt ígéretétől nem kapták meg a felfogadott ígéreteket, de ennek ellenére frigyben, vagy azon kívül soha nem tévesztették össze Istennel a társukat. Végül, de nem utolsó sorban tökéletesen látjákidős embertársaink Isten igazmondó arcát. Színről-színre – ahogy Pál apostol említi.
Tit 2,7/a. Magad járj elől jó példával mindenben…
Filemonhoz írt Levél
Zsidó Levél
Zsid 4,14. /…/ tartsunk ki a hitben.
Zsidó 6, 11- 12. Szeretnénk, ha mindegyiketek ugyanazt a buzgóságot tanúsítaná, hogy reményetek tökéletesen beteljesedjék. Ne legyetek tehát hanyagok, hanem kövessétek azokat, akik a hit és béketűrés által az ígéretek örökösei.
Zsid 11, 3. Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő.
Zsid 11,27. /…/ el van határozva, hogy az ember egyszer haljon meg, s utána az ítélet következzék /…/
Zsid 12,11. A jelenben ugyan minden fenyíték inkább szomorúságot okoz, mint örömet, később azonban az igaz élet és a béke gyümölcsét hozza annak, aki elviselte.
Zsid 12,11. A jelenben ugyan minden fenyíték inkább szomorúságot okoz, mint örömet, később azonban az igaz élet és a béke gyümölcsét hozza annak, aki elviselte.
Zsidó 12, 11. A jelenben ugyan minden fenyíték inkább szomorúságot okoz, mint örömet, később azonban az igaz élet és a béke gyümölcsét hozza annak, aki elviselte.
Jakab Levele
Jk 1,17. Fölülről, a világosság Atyjától csak jó adomány, csak tökéletes ajándék származik.
Jk 1,17. Felülről, a világosság Atyjától csak jó adomány, csak tökéletes ajándék származik.
Jk 2.12 Úgy beszéljetek és úgy cselekedjetek, mint akik fölött majd a szabadság törvénye szerint ítélkeznek. Nincs lánc és nincs börtön, mely fogságot, szabadságvesztést adhatna mindazok után, hogy elköteleztük magunkat Isten és ember szolgálata mellett. Mindezt pedig abból a hitből eredően tesszük, mert bízunk Jézus tanításában. Addig volt késő, míg megismerhettük tanítását, ígéreteinek örökidőre szóló biztatásait, mert éppen ezek által elnyertük azt a szabadságot, melyet másképp hiába keresünk a világ látható keretei között
Jk 2,14. Mit használ testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy van hite, cselekedetei azonban nincsenek. : hiába prédikáljuk a hitet, ha nem fűszerezzük meg igazi, Isten akarata, Jézus tanítása szerinti jócselekedetekkel. Hirdetnünk kell Isten jó voltát, szeretetét, gondviselését, de mindennél fontosabb, hogy jócselekedeteinkkel szeressük Őt és szeressük embertársainkat, mert semmit sem ér a mi hitünk, ha nem társul mellé megfelelő, jó cselekedet.
Jk 2,18. Neked hited van, nekem pedig cselekedeteim. Mutasd meg nekem tettek nélküli hitedet, akkor én tetteimből bizonyítom hitemet. Meg vagyok győződve, hogy semmire nem mennénk azzal, ha boncolgatnánk, hogy közülünk ki nem élt a cselekedetekkel dúsított hit lehetőségével, vagy ki nem. Inkább arra összpontosítsunk, hogy kérjük Istent, hogy adjon nekünk elegendő hitet ahhoz, hogy növelhessük reménységünk szárnyait, de egyben azért is könyörögjünk hozzá, hogy adjon elegendő kitartást, szükség eseténmegbocsátást ahhoz, hogy gyakorolhassuk élő szeretetünket. Tudjuk ugyanis, hogy ezek olyanelvárások, melyeket nehéz ugyan teljesítenünk, de ettől függ az életünk, főként pedig Istenfiúságunk. Ezek nélkül elképzelhetetlen a mindennapok követelményeinek teljesítése, de Isten elvárásaival szemben is adósok maradnánk.
Jk 3, 9. A nyelvvel áldjuk az Urat, a mi Atyánkat, de vele átkozzuk is az embert, bár Isten képmására alkotott teremtmény. Ugyanabból a szájból ered az áldás és az átok.
Jk 4, 2-3. Kívántok valamit és nincs néktek. /…/ nincsen semmitek, mert nem kéritek. Kéritek, de nem kapjátok meg, mert nem jól kéritek /…/” Kívánjuk, tehát az életet, de még mindig nem vagyunk bizonyosak abban, hogy életünk, kívánságaink szerinti megnyerése után még milyen kívánságaink lehetnek. Hálát adunk Istennek, hogy ebben az új esztendőben, évszázadban, évezredben élettel megajándékozott, és egyben tudomására is hozhatjuk, hogy miként gondolkodunk további kívánságainkról.
Péter 1. Levele
1 Pt 1,19. Jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kel fel szívetekben.
Péter 2. Levele
2 Pt 1,5-7. Éppen ezért legyetek igen buzgók és mutassátok meg sorjában hitetek által az erényt, az erény által a tudást, /…/ az istenfélelem által a testvéri jóindulatot, a testvéri jóindulat által a felebaráti szeretetet.
János 1. Levele
1 Jn 2,9. Aki azt állítja, hogy a világosságban van, de testvérét gyűlöli, az még most is sötétségben van. Testvéreim, nem állítom, hogy megkönnyebbül az életünk, ha a fentiek értelmében cselekszünk. Egyáltalán nem ámítok senkit sem azzal, hogy könnyebben hozzájutunk álmaink megvalósulásához. Egyet azonban igenis tudok, s ennek hangsúlyt is adok, mert régóta megszületett bennem a tapasztalat, – ami legalábbis engem illet – , hogy én pl., harag és gyűlölet nélkül is nagyon jól meg vagyok. Tapasztaltam, hogy haraggal nem lehet sem örülni, sem boldognak lenni. Nem lehet otthon, a bezárt ajtó mögött, szűk családi körben, s még kevésbé, ha kiléptünk életünk színterére az ajtón, a kapun.
1 Jn 3, 11. Mert ez az üzenet, melyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást.
1 Jn 2, 17. De elmúlik a világ és annak bűnös kívánsága. Csak aki megteszi Isten akaratát, az él örökké!
1 Jn 3, 2. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk.
1 Jn 3,4. Azt hirdetjük tehát nektek, amit láttunk és hallottunk, hogy ti is közösségben legyetek velünk. A mi közösségünk ugyanis közösség az Atyával és Fiúval, Jézus Krisztussal. Azért írjuk ezt nektek, hogy (örüljetek és) örömünk teljes legyen.
1 Jn 3,11. Az üzenet, melyet kezdettől fogva hallottatok, ez: Szeressük egymást.
1 Jn 3,17. De elmúlik a világ és annak bűnös kívánsága. Csak, aki megteszi Isten akaratát, az él örökké. Nincs és nem lehet egyetlen kifogás, vagy mentség arra az esetre, ha nem gyakoroljuk a szeretetet. Csak egy út létezik ebben a tekintetben, és ez Isten akaratának a cselekvése. Minden más, ami eltér ettől, újabb magyarázkodások alapja lehet, de nem az élet, melyet hit, remény és szeretet tölt meg a mindennapok rendjén. A bibliai vers felszólításának összegezése ez: Ne legyünk restek a szeretet gyakorlásában!
1 Jn 3,17. De elmúlik a világ és annak bűnös kívánsága. Csak, aki megteszi Isten akaratát, az él örökké.” Azért nem jönnek sokan a templom felé, mert nem akarnak haragos embertársaikkal találkozni. Éppen ezért, ha valaki azt mondja, hogy szereti Istent, de közben gyűlöli embertársát, akkor hazug az. Mert miként szeretheti Istent, akit nem lát és gyűlöli embertársát, akit viszont lát?
1 Jn 3, 18.
1 Jn 4, 16 / a. Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és hittünk benne.
János 2. Levele
János 3. Levele
Júdás apostol Levele
Jelenések Könyve
Jel 1, 3. Boldog, aki olvassa és hallgatja ennek a jövendölésnek igéit és megtartja mindazt, ami föl van jegyezve benne…
Jel 1,10 /a. Lélekben valék ott az Úrnak napján.
Jel 14,13. Mostantól fogva boldogok a holtak, akik az Úrban halnak meg.
Jel 21,3-4. Nézd, ez Isten hajléka az emberek között! Ő velük fog lakni, azok pedig az ő népe lesznek, és maga Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom. Ami eddig volt, elmúlt.

Van hozzáfűznivalója? Tegye meg nyugodtan!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s