Dr. Szabó Árpád püspök

Bibliai olvasmány: Filippi 1,1-14.

Szívemben emlékezem

– emlékbeszéd – 2010. –

„Régmúlt napokra kell gondolnom, a hajdani évekre emlékezem. Az éj óráiban töprengek szívemben, gondolkodom…” 77. Zsolt 6-7.

Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim! Meggyőződésem, hogy Talabér János soraival kell útjukra indítanom mai gondolataimat: /Csattantsd csak meg tündéri szárnyadat, /S hajolj reám, szelíd emlékezet!/ A múltak örökzöld virágira/ Röpítsed át sóvárgó lelkemet.

Évek óta egyházközségek századain átröpülni kíván unitárius lelkem, s erre már nemcsak a színekkel játszó október alkalmas, vagy a lassan téli hangulatot árasztó november derekának valamelyik vasárnapja, hanem ez is. Lassan megdermednek a kerti virágok, s a temetőre is készülnek a halottak napjára helyezendő koszorúk. Szívünkben, lelkünkben a múlt héten meleg volt a hangulat, és semmi akadálya nem látszott annak, hogy Október 6.-án ismét lehelyezzük a kegyelet virágait. Vagy mégis! Elég sokan ugyanis hétfőn a Házsongárdi temetőben jártunk és ott helyeztük el kegyeletünk, emlékezésünk virágait. Ezúttal viszont néhai Dr. Szabó Árpád püspökünk sírjára. Hát ezért kívánkozom messzire térben és időben, hogy valamiként közel kerülhessek ahhoz, akit csakis ilyen módon tart meg az emlékezet? Ha rajtam kívül más is emlékezni kíván, akkor ebben a képzeletbeli utazásban segít a zsoltáros: Régmúlt napokra kell gondolnom, a hajdani évekre emlékezem. Az éj óráiban töprengek szívemben, gondolkodom.

1). Belátom Testvéreim, hogy esetenként vannak, megtalálhatók nagy gondjaink, melyek akár még aludni sem engednek. Abban is megegyezhetünk, hogy a zsoltárosnak is lehettek hasonló törődései, sőt, amennyiben Dávidot helyezzük a zsoltáros helyébe, róla is elmondhatjuk, hogy nem volt gondmentes az élete. S mert legtöbbünket életünk nem kímél meg a mindennapi gondok terhétől, szinte általánosítható, hogy senki sincs gond nélkül. Azonban ebben az esetben nem erről szól a zsoltáros üzenete. Elmondja ugyanis, hogy hol és miről gondolkodik. Ez egy egészen másfajta elmélkedés, mint ami jellemezi azokat a pillanatokat, melyekben holnapi, holnap utáni terheinket, nehézségeinket szeretnénk megoldani. Ki is mondja a zsoltáros, hogy régmúlt napokra gondol. Sőt nem csupán magától értetődően jutott el erre az elhatározásra, hanem egy különös külső, vagy akár belső kényszert érez. Úgy magyarázza ezt, Hogy gondolnia kell a régmúlt napokra.

2). Miután megértette önmagával, hogy el kell gondolkodnia az elmúlt, régi napokon, tovább fokozza merengő állapotát, s kifejti, hogy bizony nemcsak elgondolkodik, hanem el is töpreng a múlton. Az a kérdés azonban, hogy pozitívan, vagy negatívan beszélünk a zsoltáros töprengéséről? Fontos megállapítanunk ezt, hiszen vannak olyan emberek, akik egész életükben csak tépelődnek, akik soha nem képesek, hogy átlépjenek ennek határán. Azt is mondjuk róluk, hogy véglegesen elméláztak az adott témánál. Itt is feltevődik a kérdés, hogy ugyan melyek azok a gondok, amik töprengésre bírták a zsoltárost? Egyértelmű a válasz, hiszen ebben az esetben sem történt más, csupán egy mélyreható emlékezés, a régmúlt napok fölött. A gondolkodást ésszerűen hajtotta végre, viszont amikor töprengeni kezdett, már ebbe a munkába bekapcsolódott a szíve is. Nemcsak ésszel, hanem szívvel-lélekkel végezte azt a visszaemlékezést, mely aztán elhozta a hozzá fűzött reményeket.

3). A harmadik mozzanatban meghatározottá válik az ésszerű gondolkodás, és a szívvel történő visszaemlékezés szükségessége. Azt mondja a zsoltáros, hogy emlékezem. A két kérdés közé zárt három cselekedet így válik teljes értékűvé, hiszen eddig csak azt tudtuk, hogy hol és miről gondolkodik, töpreng a zsoltáros. Végre kiderült, hogy mi volt, ami annyira foglalkoztatta elméjét, és amelybe belekapcsolta szívét is. Nem más, mint egy gondos, alapos elgondolkodás a régmúlt időszak napjain, melyből feléje jönnek az emlékek, melyek lassan, biztosan, örökérvényűen feltöltődnek az emberi lélek őszinte tisztaságával, szeretetével, kegyelet-teljes érzéseivel.

Az előbb felsoroltak alapján el is végeztük a munkát, mely előtt kíváncsian álltunk néhány perccel ezelőtt. Igen ám, de mindaz, amit megjegyeztünk a zsoltárosra érvényes. Vagy közülünk némelyekre. Talán mindnyájunkra. Nem mondhatjuk, hogy csak a zsoltárosnak van szüksége elmélyült visszaemlékezésre, és nem is állíthatjuk, hogy mindannyian élünk a visszaemlékezés adta lehetőségek teljes kihasználásával. Javaslom, hogy mai emlékezésünk alkalmával nézzük meg azokat a lehetőségeket, melyeket átélt annak idején a zsoltáros, s melyek megsegítenek az idén, s talán az elkövetkező esztendőkben is, hogy méltóan megemlékezzünk néhai püspökünk, Dr. Szabó Árpád életéről és haláláról.

1). Hétfő, a temetés napja óta az jár a fejemben, hogy van-e ennek a vasárnapnak fontosabb üzenete, mint egy őszinte emlékezés? Előbbre való-e egy késett emlékezés Október 6.-ára, vagy fontosabb egykori tanárom, püspököm elvesztése és a vigasztalódás? Van-e olyan gond, mely messze elnyomhatná azt a vágyat, hogy visszaemlékezzem a régi napokra? Az eltöltöttekre, de még inkább azokra, melyeket mások éltek át. Úgy érzem nem engedhettem el csak úgy e mai napot. Úgy gondolom, nincs olyan sok visszaemlékezés, melyben hasonló emléket állíthatok. Jó választásnak bizonyul, hiszen meggyőződésem, hogy e vasárnap szellemi üzenete hiányt pótol. Segít, hogy kihasználva ezt a napot, megoldjuk felgyülemlett gondjainkat. Így hát mindennél fontosabb az emlékezés, annál is inkább, mert már negyedik püspökömet, két tanáromat veszítettem el szűk pályafutásom alatt. Ezért hajlom a zsoltáros meglátása felé, s ezért kérlek benneteket is, hogy rendezzük úgy az idén, és az elkövetkező esztendőkben is dolgainkat, hogy minden halálhír alkalmával mélyen elgondolkodjunk az eltelt napokon. De nemcsak, hanem azokon, akik előttünk jártak. Közöttük is különös gonddal figyeljünk lelki tanítóinkra, püspökeinkre, akinek köszönhetjük, hogy évszázadokon át büszkélkedhettünk unitárius mivoltunkkal.

2). A zsoltáros gondolkodása töprengéssé változott. Szerintem azért, mert hozzá adta a szívét. Mások szerint azért, mert magára öltötte az aggódó, önmagáért, másokért felelősséget vállaló szerepét. Nekem, és az átlag érzőn-emlékező embereknek is ez erről a véleménye. Ugyanis minden visszaemlékezés, illetve egyszerű emlékezés csakis úgy történhet meg bennünk, ha hozzá adjuk a lelkünket. Persze rajtunk van a teher, hogy vajon állandó töprengéseinkkel megváltoztathatjuk-e jövőnk arculatát? Benne van az emlékezéssel átitatott latolgatásban, hogy vajon mi lesz azok nélkül, akik előttünk jártak, akiknek eddig számíthattunk segítségére, s akik már nincsenek közöttünk? Vajon megérjük-e azt az időt, amikor gyermekeink veszik majd át a stafétát? Vajon gyermekeink hűségesek lesznek-e útjainkhoz, hitünkhöz, nemzeti kincseinkhez?

Érdekes, hogy ezek a kérdések, melyeket felsoroltam, és azok is melyeket elhallgattam, szorosan beletartoznak a szívvel történő töprengés körébe. Igen ám, de nem erről szól a zsoltáros érzésvilága. Nem erre vonatkozik emlékezése, melyhez hozzáadta teljes lelkét. Nem erről beszél legtöbbünk emlékezése sem. Amikor lélekkel emlékezünk, akkor azt értjük, hogy megfájdul valami odabent, mert nagyon hiányzik valaki az életünkből, mert nagyon fáj, hogy nem szerethet többé az, akihez hozzá tartoztunk éveken át. Az is mélyen érint, hogy képtelenek vagyunk régi, gyakorlott szeretettel magunkhoz ölelni eltávozott szeretteinket. S ekkor betoppan emlékezésünkbe a lélek. Ez nem ismer határt az érzések világában. Nem ismer határt az időben, s úgy száll át korokon, hogy pillanatokon belül megtelik a lelkünk könnyes gyönyörűséggel.

3). Semmi mást nem teszünk, tehát, csupán szívvel emlékezünk. Ez pedig elegendő arra, hogy visszaszálljunk a múltba, s meglássuk azt az embert, aki „életét adta” egy felfogásért, egy egyházért, értünk. Sokunknak fáj ez a visszaemlékezés. Igen, hiszen úgy szoktuk meg életünk során, hogy amikor időlegesen „elveszítünk” valakit, és egyszer-máskor rá emlékezünk, akkor felhívjuk, elmegyünk hozzá, szép, őszinte gondolatokkal köszöntjük, s nem ritkán könnyeinkkel varázsoljuk vissza a régen nem látott kedvesünkkel átélt közös emlékeket. Igen ám, de nem tudjuk megtenni ezt már néhai püspökünkkel, Dr. Szabó Árpáddal, háta mögött „Árpi bácsinkkal”, hiszen elment a földiek utolsó útján, s emiatt arra szorítkozunk, hogy szívünkben keressük fel őt ezután. Bizony ilyenkor jutnak eszünkbe atyánkfiai, akik elveszítették szeretteiket. Ilyenkor érezzük a mély gyászt, melyet most már sokan magunkban hordozunk, s mely vezet a kegyelet-teljes megemlékezésben.

Régmúlt napokra kell gondolnom, a hajdani évekre emlékezem. Az éj óráiban töprengek szívemben, gondolkodom, fürkészi a lelkem az elmúlt időszakok nagy embereinek időt álló emlékét. Nincs hasonló az ilyen megemlékezésekhez. Nincs, hiszen az emberi lélek műveli ezt. Nem a mindennapi élet terheinek, gondjainak folyamatos megoldása a fontos, még az sem, hogy lesz-e helyünk valahol utódaink emlékezetében, hanem az, hogy miről emlékezünk életünk során a szívünkben. Lelkünkben van-e hely azok számára, akik tisztességgel, becsülettel jártak előttünk, és sokszor törékeny testükben olyan szív dobogott, mely zakatolásával felverte késői nemzedékek lelkiismeretében is a vezeklő hangot. Szeretném, ha ugyanezt mindannyian megéreznénk, akik itt vagyunk, mert a választható lehetőségek közül a legjobb mellett horgonyoztunk le. Voltak és lesznek, akik virággal és szívükben az emlékezés áldott készségével járnak mindig az életben. Vannak, akik időben ráébrednek, hogy mit is jelent a rendszeres gondolkodás a régmúlt napokon, és mit jelent szívben – lélekben visszaemlékezni azokra, akiknek köszönhetően járt útjaink vannak a hitben, az életben. Legyen áldott azemléke azoknak, aki előttünk meneteltek . Ámen.

Van hozzáfűznivalója? Tegye meg nyugodtan!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s